33. rész

Sziasztok!
Meghoztam az új részt ahogy ígértem. Megint megszeretnék kérni mindenkit aki olvassa, hogy jelezze vagy a chatbe vagy hozzászólásba, hogy mit gondol a folytatásról. Ez most különösen fontos lenne a számomra. A hozzászólás határ most legyen 6-7.  
Jó olvasást!
Puszi Nikíí 

 

Miután elkészültek a képek folytattam az utam a fürdőszobába. Megpróbáltam csendben elkészülni, hogy a fiúk ne kelljenek még fel. Mire visszaértem még mindenki aludt. Bár kicsit változott a helyzet a spanyol-brazil párosnál, mert most már Bruno húzódott közelebb Ferhez. Újabb képeket készítettem. Fülig érő mosollyal mentem vissza a szobánkba ahol a párom még békésen szunyókált. Oda sétáltam hozzá és apró csókokkal ébresztgettem. Először nem reagált, majd egy gyors mozdulattal magához húzott így ismét mellette feküdtem.
- Jó reggelt- súgta két csók között.
- Neked is bajnokom- szorosan hozzá bújtam.
- Miért vigyorogsz ennyire?- kérdezte fáradt hangon.
- Ohh csak nagyon jól indult a reggelem.
- Miért is?
- Gyere utánam és megmutatom- felálltam és magam után vonszoltam a még álmos angolt.
- Hova megyünk?
- Csendben légy szíves- mosolyogtam rá
- Rendben csak tudnám miért- motyogta.
- Arra kérlek, hogy ne nevess- fordultam felé.
- Oké- átölelt hátulról.
A nappaliban még mindig csend volt, így arra következtettem, hogy még mindenki alszik. Halkan benyitottam a szobába és ismét mosolyra húzódott a szám. Lewis nem igazán értette, hogy mi is folyik itt így egy pár percig értetlenül figyelte a srácokat, majd az ő arcán is megjelent egy aprócska mosoly, ami egyre nagyobb lett.
- Itt maradtak az este? – próbálta visszafojtani a nevetést.
- Amint látod, de szerintem ideje felkelteni őket, mert röpke 3 óra múlva már az autótokban kellene lennetek.
- Rendben- kaptam egy puszit az arcomra.
Úgy döntöttem, hogy először a kis németet fogom felkelteni, a földön fekvő álompár olyan aranyosan aludt. Leguggoltam a szőkeség mellé és simogatni kezdtem az arcát. Motyogott valamit németül, majd megfordult a másik oldalára.
- Szőke herceg ideje felkelni- simogattam tovább az arcát.
- Nem akarok még felkelni- dünnyögte.
- Pedig ideje lenne- ültem le mellé.
Valószínű ekkor jött rá, hogy nem a szobájában van, mert rögtön felült és ijedten nézett körbe.
- Hogy kerülök én ide?
- Itt aludtál?- kérdeztem vissza mosolyogva.
- Azt gondoltam- dőlt vissza a helyére.
- Amúgy nem néztél még szét ugye?
- Nem.
- Akkor nézz le- röhögtem.
Amikor meglátta a kis párocskát rögtön megjelent az arcán a már jól megszokott hatalmas vigyor és pár perc keresés után megtalálta a telefonját és immár ő is büszkélkedhetett pár képpel.
- Ezek nem normálisak- nevetett fel hangosan, mire a spanyol barátunk felriadt.
- Ohh bocsi hős szerelmes, hogy felkeltettelek- mosolygott tovább Seb.
- Mi bajod van?- Fer még nem volt teljesen képben.
- Semmi semmi- nevettünk most már mindketten és sikeresen felkeltettük Brunot is.
- Jól vannak?- fordult a brazil a Nandohoz, amikor meglátta a röhögő párosunkat.
- Szerintem nincsenek, egyfolytában röhögnek- mutatott ránk.
- Tudni akarjátok, miért van ilyen jó kedvünk?- egy kis időre szüneteltettem a nevetést.
- Ahan- bólogatott Bruno.
- Egy pillanat- előkerestem a képeket majd oda adtam a telefonom a srácoknak.
Először lefagyva nézték a képeket, majd mindketten elpirultak. Mindketten egy gyors- bocsit- kinyögtek, majd megpróbálták összeszedni magukat.
- Kiröhögtétek magatokat?- morgolódott a spanyol bika.
- Nem- felálltam Seb mellől és megöleltem.
- Srácok együtt reggelizünk?- jelent meg az ajtóban a barátom.
- Én benne vagyok- ásított egyet Sebastian.
- Oké, Fer, Bruno?- mutatott rájuk.
- Nekünk is jó.
- Én viszont most szeretnék kettesben reggelizni veled- jelentettem ki.
- Jó- húzott magához- Fiúk gondolom, kitaláltok egyedül is- felkapott és bevitt a hálóba.
- Ugye te most nem előttük akarsz velem lefeküdni?- már az ágyon csücsültem.
- Nem, csak így talán hamarabb elmennek és több időnk lesz egymásra- simogatta meg az arcom.
- Jah. Viszont én éhes vagyok így hozassunk fel valami harapnivalót.
Rendeltem bőségesen reggelit. Szinte elpusztítottam az összes péksütit.
- Indulhatunk?- érdeklődtem az ajtóban állva.
- Persze, de kérlek, próbáld meg elviselni apámat- ölelt szorosan magához.
- Minden tőlem telhetőt megteszek- csókoltam meg.
Lent már várt minket a Hamilton család másik két tagja. Niconak adtam két puszit míg Anthonynak csak kezet nyújtottam.
- Csak 15 percet késtetek- nézett mérgesen rám.
- Szerintem meg egyáltalán nem késtünk- az óráját tanulmányozta Lewis.
- Már az időérzéked is elveszted ez a nő mellett- a nő szót gúnyosan ejtette ki.
- Apa fejezd be vagy nem is kell kijönnötök- közelebb lépett az apjához.
Az autóban szinte tapintani lehetett a feszültséget. Anthony és Lewis ült elől Nic és én hátul foglaltunk helyet. Az ablakon bámultam ki és próbáltam nyugodt maradni. Legszívesebben felpofoznám Anthonyt vagy csak megmondanám neki a magamét, de nem akarom, hogy még nagyobb ellentét alakuljon ki apa és fia között. A pályára érve Lewis rögtön megfogta a kezem, ami megint nem tetszett a kedves após jelöltnek. Beérve a Home-ba mindenki régi jó barátként üdvözölte az idősebb Hamiltont. Még apával is jól elbeszélgetett. Most vagy megjátssza magát vagy engem utál ennyire.
- Kérdezhetek valamit?- a fejem Lewis vállára döntöttem.
- Persze.
- Apud csak engem utál ennyire?
- Nem utál csak… csak nem tudom, mi baja van veled- megpuszilta a homlokom.
- Szeretlek- hozzábújtam.
- Én is kicsim.
Sajnos nem sokáig élvezhettük egymás társaságát, mert elkezdődött az első szabadedzés. Nem volt kedvem a csapattal nézni és főleg nem Anthony társaságában maradni így átsétáltam a büfé részlegbe onnan követtem végig az edzést. Jenson végzett az első helyen Lewis pedig a harmadik legjobb időt autózta. Apa büszke volt a srácokra, hogy megint sikerült a két Red Bullos srácot maguk mögött tudni. A párom mosolyogva közelített felém.
- Nagyon ügyes voltál- ugrottam a nyakába.
- Pedig csak harmadik lettem, mit kapok, ha eleső leszek?- letett a földre.
- Hmm azt nem árulom el. Most viszont megyek ebédelni- indultam meg a kijárat felé.
- A büfében vagyunk hova akarsz menni?
- A Red Bullhoz, itt már unom az összes kaját- adtam neki egy puszit majd elhagytam a Mclaren Mercedes bokszát.
Rendeltem magamnak egy nagy adag spagettit és mellé egy Red Bullt majd leültem az egyik távolabbi asztalhoz.
- Lili te mit keresel itt?
- Én is örülök, hogy látlak Seb- mosolyogtam rá.
- Hogy hogy itt vagy?- huppant le mellém.
- Nálatok jobb a kaja.
- Jah értem- elvette a Reb Bullom.
- Hééé az az enyém- nyúltam utána.
- Tudom, de ittam belőle egy kicsit- visszarakta a helyére.
- Gonosz.
- Én? Hogy feltételezhetsz rólam ilyet. Hisz én jó fiú vagyok.
- Persze- vigyorogtam rá.
Nem sokáig beszélgettünk, mert hamarosan kezdetét veszi a második edzés és én is visszasétáltam a saját csapatomhoz. Szintén a büfét választottam, de most nem voltam egyedül, mert csatlakozott hozzám Nic. Annyira rendes, kedves srác és egyáltalán nem látszik rajta, hogy beteg. A második edzés már mondhatni papírforma szerint alakult, hiszen ismét Red Bull végzett az élen. Lewis csak a hetedik lett. De, úgy is a holnapi nap a döntő szóval nem kell búslakodni.
Az estét a családjával töltöttük. Szerencsére megúsztam mindenféle sértegetés nélkül.
Szombat reggel elég fura érzésem támadt. Igazából nem tudtam semmihez se kötni csak nagyon nyomasztott valami.
- Mi a baj?- ölelt át hátulról Lewis.
- Semmi csak olyan fura érzésem van.
- Mivel kapcsolatban?
- Nem tudom- ráztam meg a buksim.
- Nyugi nem lesz semmi baj- csókolt meg.

Az időmérő előtt sajnos alig tudtunk már beszélni, mert a kedves Anthony nem engedett a fia közelébe. Duzzogva ültem le a szerelők közzé. Amikor megláttam, hogy Lewis futotta a legjobb időt felugrottam és tapsikoltam. Az interjúk után együtt mentünk vissza a szállodába.
- Remélem holnap te nyersz- kapcsolgattam a tv-t.
- Én is, bízok az autóban- ült le mellém.
- Ha te nyersz, este kapsz egy kis meglepetést.
- Ohh hát akkor már azért is nyerni fogok- húzott az ölébe.
Vasárnap szintén az a rossz érzés kerített a hatalmába. De nem foglalkoztam vele, mert tegnap se történt semmi rossz akkor ma se történhet. A futamot Lewis nyerte Jenson és Fernando előtt. Tökéletes hétvégét zártunk abban biztos vagyok. Épp az egyik szerelőt öleltem meg amikor valaki megszólalt mögöttem.
- Ennyire azért ne játszd, meg hogy örülsz!
- Nem játszom meg, tényleg örülök Lewis győzelmének- fordultam meg.
- Mikor fogod már a fiamat békén hagyni?- jött kezelőbb.
- Szeretem a fiát és ő is engem, nem igaz, hogy nem érti meg!
- A fiam még mindig Nicolet szereti, csak szánalomból van veled! Ennyire nem lehetsz naiv.
Nem válaszoltam inkább elfutottam. Visszamentem a szállodába és bezárkóztam a szobánkba és utat engedtem a könnyeimnek, amik a hétvége folyamán felgyülemlettek bennem. Lewis felhívott, hogy hova tűntem, de arra hivatkoztam, hogy fáradt vagyok, és inkább lepihenek az esti buli előtt. Ez igaz is volt, mert miután kisírtam magam elaludtam.


(Lewis)

- Elég legyen ebből! Elegem van, hogy állandóan bántod Lilit- förmedtem apámra.
- Én nem bántom csak elmondtam neki a véleményem.
- Miért nem tudod elfogadni, hogy én őt szeretem?- befordultam a szálloda parkolójába.
- Egyszerűen ez a lány nem hozzád való és kész.
- Tudod mit apa? Ha, nem tetszik, hogy vele vagyok, akkor engem is elfejthetsz- kiszálltam az autóból és elindultam.
Egyszerűen nem értem apámat. Sose volt ilyen. Utálom, ha beleszólnak az életembe. Elindultam a park irányába, de alig tettem meg pár lépést zuhogni kezdett az eső. De, nem érdekelt akkor is ki kell szellőztetnem a fejem és nem akarom, hogy ilyen dühösen lásson Lili. Szerencsére nem volt nagy forgalom így úgy döntöttem átszaladok a másik oldalra. Már épp félúton tartottam, amikor egy fényszóró elvakított és hirtelen a földhöz csapódtam…

(Lili)

Sikerült elaludnom így villámsebességgel kellett elkészülnöm az esti bulira. A ruhaválasztás ismét elhúzódott egy kicsit. A fürdőszoba és szoba közt rohangáltam, amikor valaki kopogtatott és egyre erőteljesebben ütötte az ajtót.
- Megyek már- kiáltottam ki.
- Seb, hát te?- néztem a rémült arcára.
- Lewis… balesetezett… most vitték be a kórházba- közölte levegőért kapkodva.
- Mi???- rögtön könny szökött a szemembe.
- Gyere, menjünk gyorsan- megfogta a karom és húzott maga után.
- Mi történt?- szipogtam.
- Elütötték én is csak ennyit tudok.
20 percen belül a kórházban voltunk. A recepciós csaj azonnal útba igazított minket. A folyosón várakozott Anthony. Amint meglátott rögtön előttem termet.
- Ez is miattad van, ha nem veszek vele össze, akkor nem rohan el- kiabált rám.
- Legalább most hagyja békén- lépett közbe Seb.
Leültem az egyik székre és zokogtam. Nem lehet semmi komolyabb baja. Nem akarom elveszíteni. Nem tudom meddig várakoztunk kint, de egyre több orvos rohangált ki-be a műtőbe. Már a legrosszabbra gondoltam. Szerencsére Seb ott volt végig mellettem és próbált nyugtatgatni igaz nem sok sikerrel. A műtő ajtaja lassan kinyílt és egy fáradt orvos lépett ki rajta. Egyenesen felénk sietett.
- Önök Lewis Hamilton hozzátartozói?- mutatott ránk.
- Igen- válaszolt Anthony.
- Az első műtét sikeres volt, elállítottuk a belső vérzést. De mesterséges kómában tartjuk még 1 napig biztosan. A jobb lába eltört és még pár bordája.
- Bemehetek hozzá?- néztem könnyes szemmel az orvosra.
- Csak egy rövid időre.
Szörnyű látvány fogadott. Az arcán, a karján rengeteg sérülés volt. Oda húztam mellé egy széket és leültem.
- Minden rendben lesz bajnok! – simogattam meg a kezét.
Az összes gép egyszerre kezdet el csipogni. Én még fel se fogtam, hogy mi történt. Orvosok és nővérkék rohangáltak körülöttem.
- Kisasszony mennyen ki- húzott ki az egyik nővér.
Lerogytam a földre és zokogtam……..
http://www.youtube.com/watch?v=sIJpe7mNHWk