37. rész

Sziasztok!
Meghoztam az új részt. Most is 4-5 komment a határ. Ha, ez összejön még a héten lesz folytatás.
Puszi 

 

Valami puhán ébredtem, de még mindig görcsösen kapaszkodtam egy kézbe. Megfordultam a másik oldalamra, és akkor vettem csak észre, hogy továbbra is apa kezét fogom, hisz itt fekszik mellettem, és jó szokásához híven dolgozik.
- Jó reggelt – szólaltam meg rekedtes hangon.
- Neked is – tette le maga mellé a lapot, amin rengeteg szám díszelgett.
- Ugye nem haragszol? – feljebb tornáztam magam az ágyban.
- Nem, de ezt nem tudom mire vélni. Tudom jól, hogy valami nagyon nincs rendben veled és nem csak Lewis miatt vagy ilyen – egy hajtincset simított ki az arcomból.
- Jól érzed – motyogtam magam elé.
- Tessék?
- Igazad van, apu valamit eltitkolok előled – felhúztam a térdeimet.
- Hogy- hogy csak előlem? Anyád tud róla? – felállt és járkálni kezdet.
- Igen, de ő se mindenről. Úgy gondoltam, hogy ezt az egészet meg tudom oldani egyedül is. Viszont most már úgy érzem, ehhez kevés vagyok.
- Ugye nem veled történt valami? – egy pillanatra megállt.
- Nem. Akkor elkezdem az elejéről. Ott kezdődött minden, hogy összejöttem Lewisszal. Anthony nem volt túl kedves hozzám, de ezt annak tudtam be, hogy biztosan azért, mert még nem ismer. Amikor elmentem hozzájuk először vacsorázni, akkor is ellenséges volt, és meg is fenyegetett, hogy jobb lenne, ha hagynám a fiát. Egyszer megpróbálta azt is elhitetni velem, hogy megcsal Lewis, de mivel ez a terve is balul sült el ezért továbbra is ott tett keresztbe ahol csak tudott. A baleset napján is összevesztem vele, de Lewis is. Szerinte miattam fekszik most ott a fia, mindennek én vagyok az oka. És azért viteti át egy másik kórházba, hogy tőlem távol legyen. Nem akarja, hogy többet találkozzak vele. Bocsánat, amiért nem mondtam el, de csak a te érdekedben nem akartam, hogy tud - a mondandóm végére pár könnycsepp megjelent a szememben.
- Értem – egy kis ideig maga elé nézett, majd kiviharzott a szobából.
Hatalmas sóhaj szakadt fel a mellkasomból, amikor bezárult a szobám ajtaja. Most már nem csak pityeregtem, hanem zokogtam. Biztosan haragszik rám. Mi lesz, ha meglátogatja Anthonyt? Remélem lesz annyi esze, hogy nem csinál botrányt.
Kicsit összeszedtem magam, lezuhanyoztam, megmostam a hajam. Mire végeztem kicsit hasonlítottam a régi Lilire. Miközben néztem magam a tükörben rájöttem, hogy jó pár kilót leadtam és ezt a sötét színű ruhák még jobban kihangsúlyozták. Kiballagtam a fürdőből, és mivel már napok óta nem tudtam semmit sem a világról ezért leültem a laptopom elé. Rátaláltam pár sport oldalra, elhűlve olvastam a híreket. Lewis Hamilton állapota életveszélyes, napok kérdése és lekapcsolják a gépekről. Emberölési kísérlet volt Hamilton balesete? Teljes hírzárlat: Sem a család, sem a csapat nem nyilatkozik, ennyire súlyos lenne a pilóta állapota?
Ilyen és ehhez hasonló hírekkel találtam szemben magam. Ami a legnagyobb hazugság volt mind közül az az, hogy emberölési kísérlet volt. A sofőr nem egyszer bent járt a kórházban, meggyötörten és kétségbeeseten. Egy családapa okozta a balesetet, aki épp a gyerekeihez sietett haza. Szegény embernek már így is nagyon rossz, dehogy most már a sajtó is rászállt, és ráadásul olyanokat írnak róla, ami nem igaz, ez már szemétség. Nem bírtam sokáig olvasni az emberek véleményét erről az egészről. Úgy döntöttem, hogy megnézem anyut, hisz mikor hazajöttem elég undok voltam vele. Nem lepődtem meg azon, amit láttam. Anya a konyhában tevékenykedett, épp az vacsorát (?) készítette miközben egy könyvet olvasott. Egy kis ideig ott álltam és figyeltem, ahogy próbálja a két dolgot összeegyeztetni.
- Szia – köszöntem halkan, mire összerezzent.
- Lili – eldobta a kezében lévő dolgokat és felém rohant – Jól vagy? – ölelt magához.
- Én is örülök neked anya, de jobb lenne, ha elengednél, mert oda ég a kaja – mosolyogtam rá.
- Te jó ég – rohant a tűzhelyhez – szerencsére időben szóltál, csak a tészta mehet a kukába – állapította meg.
- Bocsánatot akarok kérni, amiért olyan undok voltam veled – leültem az egyik székre és átlapoztam azt a könyvet, amit épp olvasott. Nem ért meglepetés, hisz egy újabb pszichológiai kiadással találtam magam szemben.
- Semmi baj kicsim, tudom, hogy most nehéz neked. Viszont, mi történt apáddal? Elég mérgesen ment el itthonról – kivette a kezemből a könyvet és elhelyezte az egyik fiókba. Ez is az egyik fura szokása. Az összes konyhabútor rejt néhány könyvet.
- Elmondtam neki pár dolgot – lehajtottam a fejem.
- Mégis miket?
- Meséltem neki Anthonyról, de olyanokat is, amiket még te se tudsz.
- Akkor itt az ideje, hogy elmond – mosolygott rám.
Elmeséltem neki mindent csak kicsit részletesebben, mint apának. Egy ideig némán hallgatott illetve bólogatott, majd miután elege lett belőle, megszólalt: Ez egy idióta fasz. Mekkora barom! Egyre jobban utálom ezt a majmot. Hát igen ilyen anya nem épp pszichológus énje. Igazából nagyon jól esett, hogy végre valahára egy olyan embernek is elmondhattam az érzéseimet és a sérelmeimet, aki igazán ismer. Mire végére értem a mesémnek apa is hazajött. Megvacsoráztunk, majd míg anya mosogatott én apával karöltve bevonultam a nappaliba.
- Lili – fordult felém – ne haragudj, amiért csak úgy elrohantam.
- Semmi baj – egy apró mosolyt erőltettem az arcomra.
- Jobbnak láttam, ha bemegyek a gyárba, mert legszívesebben bevertem volna Anthony képét – dühöngött.
- Remélem nem haragszol, amiért elmondtam.
- Rád nem, de Anthonyban óriásit csalódtam. Sose hittem volna, hogy képes a szemembe hazudni. Ráadásul mindezt úgy csinálta, hogy előttem előadta azt, hogy mennyire örül annak, hogy a fia boldog. A hátam mögött pedig bántott. Sajnálom, hogy nem vettem észre – megölelt.
- Ne hibáztasd magad, mert semmiről sem tehetsz… - folytatni akartam a mondani valóm, de a telefonom megszólalt.
- Igen Lili Whitmarsh – bemutatkoztam, mivel ismeretlen szám volt.
- Szia Lili, Linda vagyok. Sürgősen beszélnünk kell – elég kimérten beszélt.