30. rész

Sziasztok!
Sikerült összeszednem magam és végre befejezni a részt. Remélem tetszeni fog nektek és írtok pár kommentet. 
Jó olvasást!
Puszi, Nikíí

 

Noncsi már a bárpultnál várt rám, sűrű bocsánatkérések közepette érkeztem meg mellé.  Miután kikértük az italainkat az egyik ablak melletti asztalhoz ültünk.

- Örülök, hogy veled jött össze Kims – az italomat kavargattam.

- Én is örülök neki – elpirult, majd folytatta  - a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy egy ilyen férfi, mint ő valaha is észre venne. Ő számomra egy távoli világban élt.

- Talán mégse olyan távolibba, hiszen egymás mellé sodort titeket az élet – mosolyodtam el.

- Igen – az ő arcán is megjelent egy kis mosoly – de, amint látom te sem vagy egyedül.

- Nem, azt hiszem ez már kijárt nekem – kiszúrtam egy pontot a teremben és azt szuggeráltam - ezt most nem azért mondom, mert nagyképűnek akarok tűnni, csak tudod a múlt éven nem épp úgy sikerült, ahogy szerettem volna.

- Persze megértem, mindenki életében vannak olyan dolgok, amiket jobb lenne semmisé tenni. Remélem nem veszed sértésnek, de te annyira nem tűnsz finnek. – felnevettem a kijelentésen.

- Pedig azt vagyok, anya és apa is az, csak még kis koromban elköltöztünk Spanyolországba, így igazából azt tekintem szülőföldemnek, nemhiába tudok jobban spanyolul, mint finnül. Ugye most már mindent tisztáztatok? – óvatosan tettem fel a kérdést, nem akartam olyan dologba beleavatkozni, ami nem rám tartozik, de azért mégis furdalt a kíváncsiság.

- Igen szerencsére  - az asztalra vándorolt a tekintete – ugyan nem volt olyan könnyű feldolgozni, hogy igazából az eddigi kapcsolatunk hazugságokra épült és a bizalmam is megingott, de úgy érzem, hogy idővel talán minden rendbe jön.

- Teljesen belezúgtál igaz? – kedvesen mosolyogtam rá.

- Azt hiszem igen.

- Hidd el ő is beléd, rég láttam ennyire boldognak és vidámnak, talán utoljára a házasságuk elején volt ilyen, de az elmúlt időszakban csak szenvedtek egymás mellett. Ráadásul Jenninek volt egy pár olyan húzása is, ami még csak tetézte a gondokat, de azt hiszem erről nem kell túl sokat mesélnem, hiszen, ha mindent megbeszéltetek, akkor ezt a témát is érintettétek.

- Igen és bevallom neked, hogy nagyon nem értem Jennit, egy ilyen nagyszerű embert, mint Kimi, hogy tudott, így kihasználni.

- Eleinte még szerette is csak a távolság teljesen tönkretette a kapcsolatukat. Mindketten úton voltak és nagyon keveset látták egymást, és ez egy friss házasságnál nem épp nyerő. Nagyon nem kedvelem Jennit, de valahol megértem, lehet, hogy én is hasonlóképp viselkedtem volna a helyében.

Láttam Noncsin, hogy kicsit feszélyezi ez a téma ezért inkább eltereltem a szót egy sokkal kellemesebb dologra. Megtudtam, hogy Kims azzal a kéréssel állt elő, hogy költözzenek össze. Ezen először is csak mosolyogni tudtam, nem hittem volna, hogy ennyire szerelmes az én őrült finnen, de ezek szering igen, viszont azt megmondtam Noncsinak, hogy én még kicsit korainak találom, szerencsére ő is így gondolta Talán elmúlt már hajnal kettő is, amikor elindultunk a saját szobánkba. Megpróbáltam olyan halk lenni, amennyire csak lehet, hogy ne ébresszem fel a páromat. Bebújtam mellé, nem ébredtem fel, de ösztönösen magához húzott.

Reggel 6 órakor megszólalt az ébresztőm, amit a legszívesebben az ablakon dobtam volna ki. Nyúzottan keltem fel, amin Patrick jót mosolygott.

- Talán nem kellett volna annyit pletykálni – átölelt hátulról és megpuszilta a nyakamat.

- Nem is beszéltünk olyan sokat – megfordultam az ölelésében és megcsókoltam.

Hulla fáradt voltam egész nap, de azért hősiesen helyt álltam. Ez a hétvége egész sikeres volt, hiszen Mikko dobogóra tudott állni megszerezte a második helyet.

Hazaérve az volt az első dolgom, hogy megnéztem a házamat. Nagyon szépen elhaladtak a munkások és azt a hírt kaptam, hogy pár nap múlva akár már költözhetek is. A cuccaim nagy részét már be is dobozoltam ebben nagy segítségemre volt Noncsi és Patrick is. Már este volt, amikor az utolsó dobozzal is végeztünk, Patrick épp a konyhába ment, hogy hozzon valami hideg italt, én addig pár apróságot még a helyére tettem. A telefonom hangosan csörögni kezdett, de alig találtam meg a nagy rendetlenségbe, amikor ránéztem a képernyőre, azonnal mosolyogni kezdtem.

- Szia – köszöntem vidáman.

- Szia, elhagytad a telefonod? – érdeklődött kedvesen.

- Nem, miért? – leültem az ágyamra.

- Elég sokára vetted fel, vagy talán megzavartam valamit? – vált sejtelmessé a hangja.

- Nem, csak tudod pakolok és jelenleg az összes cuccom dobozokban van…

- Akkor ezek szerint bedobozoltad a telefonodat is? – nevetett fel.

- Nem dobozoltam be, csak épp nem találtam, ennyire azért nem vagyok szőke.

- Jól van, nem akartalak megbántani.

- Nem bántottam meg. Egyébként hogy vagy?

- Köszönöm jól és főleg azóta, mióta megtudtam, hogy te is jössz Monacóba,

- Én? Minek?

- Akkor még nem mondta Kimi, te is vele tartasz a Monacói nagydíjra.

- Ohh ez szuper – ennek most tényleg nagyon örültem, hiszen imádtam azt a várost, és az ottani versenyeket is. Emlékszem, amikor még Kimi is a királykategóriát erősítette mindig ezt a versenyt vártam a legjobban, egyet sem hagytam volna ki.

- Reméltem is, hogy örülsz. Mikor költözöl?

- Holnap reggel.

- Segítsek pakolni?

- Nem kell köszönöm, itt van Patrick és Kimi, majd ők segítenek.

- Igen Patrick, kibékültetek? – unottan kérdezte.

- Igen – szinte suttogtam – bocsi, most mennem kell.

- Kitalálom, ott van melletted.

- Nem nincs – már hallottam a lépteit. – Szia.

- Szia Angyalka – bontotta a vonalat.

Az utolsó szava megmosolyogtatott, és nagyon jól esett, hogy ezt mondta, de az agyam egy rejtett kis zuga azt súgta, hogy nagyon is rossz, ha ilyeneket mond. Összerezzentem, amikor kinyílt az ajtó. Patrick leült mellém és a kezembe nyomott egy jó hideg limonádét.

- Ki hívott? – hirtelen a telefonra vándorolt a tekintettem.

- Csak a csapattól kerestek – hazudtam, magam se tudom miért.

- Valami baj van?

- Nem nincs csak van egy két ügy, amit még el kell intéznem – felpattantam és a fürdőszobába siettem. A nap hátralevő részében végig kerültem a párom társaságot, pedig igazából nem tettem semmi olyat sem, amiért szégyellnem kellene magam. Békésen aludt mellettem én pedig álmatlanul forgolódtam. Magam mellé vettem a telefonom és írtam egy sms-t, amit talán nem kellett volna. Ezeket még sok-sok követte, már lassan hajnalodott, amikor nem jött több válasz.