50. rész

Sziasztok! 
Nagyon szépen köszönöm az előző részhez a kommenteket. Meghoztam az utolsó előtti részt. Kicsit sokat kellett rá várni, de végre itt van.. Most is 6 kommentet szeretnék, de annak is örülnék, ha esetleg több is lenne :$

Lassan végéhez közeledik a 2011-es év. Már csak 1 hónap választ el az újévtől és az új élettől. Január 4.-én távol Angliától egy gyönyörű szigeten összekötjük az életünket. Igaz addig még rengeteg dolgunk van. Az egyik és talán a legfontosabb feladat: a ruha kiválasztása. Nem szeretnék hagyományos ruhát, de annyira extrémet sem. Anglia és Svájc szinte minden híresebb üzletét felkerestük már, de eredménytelenül. Anya már a haját tépi az állandó hisztimtől, és szerinte az lenne a legjobb, ha fürdőruhába mennék hozzá Lewishoz, ha már úgy is tengerparti esküvő lesz. Tanácstalanul üldögéltem a szobámban, amikor megszólalt a telefonom.

- Halló – szólaltam meg kicsit unott hangon.

- Szia drágám, miért vagy ilyen szomorú? – a vonal túlsó végén egy vidám női hang köszöntött, akinek a gazdája Rafaela volt.

- Nem vagyok szomorú, csak nem találok megfelelő menyasszonyi ruhát– felsóhajtottam bánatosan, és közben eldőltem az ágyamon.

- Milyet szeretnél?

- Nem tudom. Rengeteg fajtát felpróbáltam, de egyiknél sem éreztem azt, hogy ez az igazi.

- Én is nagyon nehezen találtam meg a megfelelőt. Szétnézek az ottani üzletek honlapján, hátha találok esetleg olyat, amit te nem vettél észre.

- Köszönöm – mosolyodtam el.

- Igazán nincs mit. Nem hagyhatom, hogy egy béna ruhában állj oltár elé – nevetett fel halkan. Annyira kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz az esküvőtök. Még sohasem voltam tengerparti lagzin, csupán sorozatokban láttam. Jobban várom, mint te – hallatszódott a hangján, hogy mosolyog.

- Remélem olyan lesz, mint amit elképzeltünk. Bocsi, de most le kell tennem még rengeteg elintézni valóm, van. Majd hívlak. Puszi.

- Rendben. Puszi – bontotta a vonalat.

Aznap már nem mentünk sehova sem. Lewis állandóan a telefonon lóg, hiszen milliónyi feladatott kell végrehajtanunk úgy, hogy csak az esküvő előtt 2 nappal fogjuk látni a helyszínt.

Találtam egy újabb indokot, amiért azt mondhatom, hogy imádom Rafa-t Megtalálta a megfelelő ruhát számomra. Pont olyan, amilyet megálmodtam. Rájöttem, hogy eddig teljesen rossz helyen keresetem a ruhákat. Szinte ott volt az orrom előtt, de én nem vettem észre.

Már szinte minden készen áll a nagy napra, és ahogy az ünnepek elmúlnak, már repülünk is. De előtte még egy nehéz feladat vár rám. Idén karácsonykor nálunk gyűlik össze a család, és nekem kell elkészítenem az ünnepi vacsorát is.

- Ez nem fog menni – léptem be a konyhába.

- Dehogynem – ölelt át hátulról Lewis.

- Még sose főztem ennyi személyre ráadásul anya kezembe, nyomta a nagyi régi szakácskönyvét, amiből kell választanom valamilyen ételt, de mind olyan bonyolult. Mi lesz, ha megmérgezem a családot az esküvő előtt?- megfordultam az ölelésében és szorosan hozzábújtam.

- Jajj kicsim, nem kell aggódnod, biztosan ügyesen helyt állsz majd a konyhában is – suttogta a fülembe.

Az idő szélsebesen repült és eljött a karácsony reggel is, ami sok-sok meglepetést tartogatott számunkra. Először is ott volt a vacsora készítés illetve a vendégek fogadása. Anthonyval már lassan több mint két hónapja nem találkoztam, Lewis is csak telefonon beszélt vele. Nem szeretném, ha elrontaná az ünnepet. Egész délelőtt és délután a konyhában rohangáltam. Pontban 5 órára kész lettem mindennel így még volt egy órám elkészülni. Anyuék sokkal hamarabb megérkeztek, de ennek örültem is, hisz le tudja legalább ellenőrizni a főztöm.

- Nagyon szörnyű lett? – anya mellett toporogtam.

- Őszinte legyek? – pillantott rám.

- Igen.

- Ez egyszerűen fantasztikus lett – mosolygott rám – most már vérbeli háziasszony lettél – ölelt magához.

- Ohh köszönöm.

Időközben megérkezett Lewis családja is. Először elég fagyos volt a hangulat, de egy kis alkohol feloldotta ezt a feszültséget.

- Nagyon örülök, hogy együtt tölthetjük az ünnepeket és remélem, hogy senkit sem kell az este folyamán ételmérgezéssel kórházba szállítani. Boldog karácsonyt mindenkinek – megemeltem a poharamat, majd mindenkivel koccintottam.

Az előételnél szinte mindenki óvatos volt, csak kóstolgatták. A párom volt az egyedüli, aki nem óvatoskodott pár perc alatt eltüntette a saját adagját. A főételnél már mindenki nyugodtan mert szedni és egész vidám hangulatban fogyasztottuk el az ételt.

- Szerintem menjetek át a nappaliba, hamarosan hozom a desszertet – felálltam az asztaltól és összeszedtem a tányérokat.

- Segítek – egyszerre pattant fel a két anya.

- Köszönöm, de nem kell. Most vendégek vagytok – mosolyogtam rájuk és a hatalmas tányér kupaccal megindultam a konyhába.

Vidám nevetgélés hallatszódott a nappaliból, aminek nagyon örültem. Nem volt semmi különösebb kívánságom karácsonyra csupán annyi, hogy ez az este szeretetben teljen el. Legalább az ünnepekre tegyük félre a sérelmeket, és mint egy nagycsalád ünnepeljünk, és ez úgy tűnik megvalósulni, látszik. Mosolyogva tértem vissza hozzájuk. Lewis mellett foglaltam helyet, aki rögtön közelebb húzódott hozzám és a kezét a combomra csúsztatta.

- El sem hiszem, hogy hamarosan férj és feleség lesztek – örvendezett anya – remélem, akkor nemsokára megérkeznek az unokák is – kacsintott ránk.

- Majd meglátjuk, hogy hogyan alakulnak a dolgok – válaszolt helyettem Lewis. Igazából még nem merült fel köztünk a gyerekkérdés. Azt tudom, hogy Nicoletól nem szeretett volna kisbabát, és túl fiatalnak érezte magát az apasághoz, de hogy ma már mit gondol erről a kérdésről, nem tudom.  Épp az utazásról beszéltünk, amikor megszólalt Anthony telefonja, fontos hívásra hivatkozva kisétált a helyiségből. Mi addig tovább folytattuk az előbbi téma boncolását. Teljesen megfeledkezve Anthonyról indultam el a konyhába egy újabb adag édességért. Az ajtóban viszont megálltam, hiszen a leendő apósom még mindig telefonált.

- Nem, nem csinálom tovább… nekem ez nem ér annyit, így is sok - sok időt elvesztegettem…nem tudsz semmivel sem meggyőzni… nem  - próbáltam rájönni a beszélgetés foszlányaiból, hogy kivel beszélgethet, de nem tudtam vagy inkább nem is akartam tudni. Anthony a bárpultnak dőlt a fejét pedig lehajtotta. Csendes léptekkel léptem be hozzá. Amikor meglátott felkapta a fejét, és zavartan tanulmányozta az arcomat.

- Hallottál mindent ugye? – tette fel a kérdést egy sóhaj közepette.

- Csak egy részét – hajtottam le a fejem.

- Nem is tudom, hogy mit mondjak – az arcát a két tenyere közzé temette.

- Nekem nem kell magyarázkodnod –motyogtam zavartan.

- De. Itt az ideje, hogy elmondjak mindent. Tudom jól, hogy nem úgy viselkedtem veled, ahogy azt kellett volna. Sokáig azt hittem, hogy a fiamnak Nicole a tökéletes nő és titkon már az esküvőjüket tervezgettem, aztán megjelentél te és felforgattad az életünk. Azt hittem, hogy csak egy kaland leszel és semmi más. Mindenképpen szét akartalak titeket választani és ebben segítségemre volt Nicole. Viszont amikor megkérte a kezed, akkor jöttem rá, hogy ez nem csak egy kaland. Azóta folyamatosan az jár a fejemben, hogy hogy lehettem ilyen a saját fiammal és veled. Az előbb Nicole hívott, hiszen azt mondtam neki, hogy megakadályozom az esküvőt, de nem tudom meg tenni. Meg tudsz nekem bocsátani?

Nem igazán találtam a szavakat, mert nagyon meglepett ez a vallomás, de örültem is neki, hogy végre kiderült.

- Ez nekem egy kicsit sok így egyszerre, de nem haragszok – felé nyújtottam a karom ő pedig közelebb lépett és megölelt. Anthony elmondta mindenkinek, amit az előbb nekem így végre béke szállt az egész családra.

Fáradtan dőltem be az ágyba Lewis mellé.

- Ez egy ultra hosszú nap volt – bújtam hozzá.

- És eseménydús – simogatta a karom.

- Az biztos, de végre minden rendben van.

- Pontosan. Gondolkodtam a gyerekkérdésen. Tegnap este, amikor Rafaelával beszélgettél és oda ült mellé a kis Felipe, rájöttem, hogy én is apa szeretnék lenni.

- Ezt örömmel hallom – motyogtam csukott szemmel.

A szigetre megérkezve gyönyörű látvány tárult elénk. A helyszín tökéletes, a tenger csodás azt hiszem nem is, kell több.

Idegesen toporogtam a kis kunyhóban, és vártam, hogy megjelenjen apa. Az idő kínzó lassúsággal telt. Az ajtó nyikorogva jelezte, hogy elérkezett a megfelelő pillanat.

- Te jó ég! Gyönyörű vagy – mosolyodott el és egy-két könnycsepp csillant meg a szemében.

- Köszönöm – léptem közelebb hozz, ő pedig csodálattal nézett rám – mi a baj apa?

- Semmi, csak most tudatosult bennem, hogy az én kislányom egy felnőtt nő, aki pár perc múlva összeköti az életét egy férfivel. Emlékszem még nem rég Barbie babával a kezedben rohangáltál a szobában, és csak álmodoztál az esküvőről most, pedig itt állsz előttem ebben a meseszép ruhában – megpörgetett maga előtt, majd szorosan magához ölelt. – El ne mond anyádnak, hogy sírtam – fenyegetett meg viccesen.

- Rendben, de most már menjünk.

http://www.youtube.com/watch?v=f0TXOAeu6Gc

Kiléptünk a tengerparti éjszakába. Az oltárhoz vezető utat fáklyák jelezték. A halk zene és a hömpölygő tenger csodás összhatása egy tündérmesébe repített. Lewis az oltár előtt várt rám. A család és a barátok két oldalt foglaltak helyett. Nem néztem anyura, hiszen tudtam jól, hogy ezóta már patakokban folytak a könnyei és még nem jött el az idő, hogy a sminkem teljes mértékben elkenődjön. Az oltár előtt átadott apa Lewisnak. A szertartásra nem is emlékszek csak a két szóra, ami megváltoztatta az életünket. A vendégek az egyik oldalra tömörültek, így felfedték a mögöttük álló hatalmas szívet, amibe mécsesekkel volt egy idézet kirakva.

„Két csillag van az égen, egyek ők már nagyon régen. Szeretlek, suttogják váltig, egyik te vagy és a másik”

Szorosan a férjemhez bújtam és végre az én könnyeim is felszínre törtek. Teljesen a part végéhez sétáltunk, a víz hullámai lágyan simogatták a talpainkat. Lehunytam a szemeimet és élveztem a pillanatot. A halk zene, a tenger ütemes hullámzása és a gyertyák illata olyan érzést váltott ki belőlem, mint még soha semmi sem. Lewis mögém lépett és átölelt. http://www.youtube.com/watch?v=GO9sGiVphYg Egy másik zene csendült fel, mi pedig lassan mozogni kezdtünk. Egy idő után megfordultam a férjem ölelésében és úgy ringatóztunk tovább. A külvilág teljesen megszűnt számunkra. Az első közös táncunk után fogadtuk a vendégek gratulációját. Az egész part rövid időn belül megtelt még több fáklyával így egy tengerparti bulihoz hasonlított a helyszín. Nem csak a barátok voltak jelen, hanem pár pilóta is. Mindenkitől kaptunk valamilyen apróságot, de a legjobbat Sebtől illetve az egész Red Bull Racingtől kaptuk.

- Sok boldogságot- nyújtott át egy kis dobozkát Seb.

- Köszönjük – átvettem a kis dobozkát és letettem a többi közzé, de a kis német ezt nem hagyta.

- Szeretném, ha ezt most kibontanátok – adta újra a kezembe.

- De akaratos vagy – nevettet Lewis.

- Nem tehetek róla a csapat megbízott, hogy ezt feltétlen adjam át, és rögtön bontsátok ki – mosolygott.

- Már bontom is – a papírcsomagolással nem szenvedtem túl sokáig, de az alatta lévő kis papírdoboz sehogy sem akarta megadni magát.

- Ez eddig nagyon tetszik – forgattam meg a kis dobozt.

- Nem ez az ajándék – nevetett fel Seb – olyan szerencsétlen vagy már bocsi.

- Én is szeretlek – motyogtam.

Nagy nehezen sikerült kibontanom a dobozkát, ami egy mini Red Bull-t tartalmazott.

- Köszönjük ezt a kis autót – emeltem a magasba. Igazából nem nagyon értettem, hogy ezt most miért is kaptuk.

- Nyomd meg a pilóta fejét – kaptam a következő tanácsot.

Ahogy megnyomtam a pilóta fejét, az autó villogni kezdett majd megszólalt: Sok Boldogságot! Nem is tudtam, hogy mit mondjak. Nagyon - nagyon tetszett.

- Adrian és Christian találta ki – osztotta meg velünk Seb.

- Mond meg nekik, hogy imádom őket! – Lewis kivette a kezemből a kis autót, és alaposan szemügyre vette.

- Ennek is hajlik a szárnya - nevetett fel, majd mindenkiből kitört a nevetés.

Hajnalig maradtunk, majd elmentünk a szállodába, ahol egy csodás nászéjszaka várt ránk. 

Lili ruhája 

 A helyszín ( sajnos olyat nem találtam, amilyet elképzeltem, de hasonló, mint ez )