21. rész

Sziasztok! 

Tudom, hogy sokat kellett várni az új részre, de a suli miatt sem időm sem ihletem nem volt írni. Ezt az egy részt és egy hét alatt hoztam össze. Fejben egy hét alatt összeraktam és most leírtam. Örülnék pár kommentnek, tudom, hogy nektek is ott a suli, de már pár szónak is örülnék. :) 

Pusziii 

Az elkövetkezendő pár napban alig mozdultam ki a szobámból ugyanis rengeteg dolgom akadt.

- Kész – az utolsó e-mailt küldtem el a főnöknek, illetve a srácoknak is küldtem egyet a biztonság kedvéért.

Fáradtam dőltem el az ágyamon és minden sejtem egy kiadós alvásért kiáltott, ami sajnos nem valósulhatott meg ugyanis a telefonom rezegni kezdett

- Gyorsan mond el, hogy mit akarsz, mert aludni szeretnék –vettem fel a telefonom.

- Így sem köszöntöttek még – nevetett a vonal túlsó végén Seb.

- Bocsi, de tényleg hulla vagyok. Napok óta alig aludtam pár órát.

- Hogy-hogy? Ennyire belelendültettek Patrickkel? – vált sejtelmessé a hangja.

- Nem, és amúgy is nincs hozzá közöd, hogy mit csinálunk Patrickkel – nyújtottam ki a nyelvem, habár ő ezt nem láthatta.

- Azért ne harapd le a fejem. De tényleg miért nem aludtál? – kicsit komolyabban kérdezte.

- Dolgoztam – sóhajtottam fel – most már tudom, hogy nem szabad az utolsó napokra hagyni, mert különben szétszednek az újságírók Veled mi újság?

- Megnyertem a Maláj nagydíjat.

- Gratulálok, és ne haragudj, de még mindig nem néztem vissza a futamot.

- Köszönöm és semmi baj, megértem, hogy nem érsz rá.

- Angyal vagy.

- Ezt se sűrűn hallom – nevettet fel.

- Biztos meg van az oka, hogy miért nem mondják ezt neked. Egyébként most hol vagy?

- Jelenleg még Kuala Lumpurban, de még ma este elindulok haza. Találkozunk valamelyik nap?

- Jó lenne, de én holnap reggel repülök ööö…. Jordániába.

- Jah, tényleg – szomorodott el.

- Most le kell tennem, mert ideje lenne készülődni – sóhajtottam fel.

- Rendben, vigyázz magadra, szia – köszönt el.

- Megpróbálok puszi – bontottam a vonalat.

Visszadőltem a pihe-puha ágyikómba, pillanatok alatt elaludtam. Meg akartam fordulni, de valami keménybe ütköztem, és ez dolog nem sokkal később hangos csattanással ért földet. Azonnal felriadtam, rémülten néztem körül a félhomályban úszó szobában. A tekintetem a padlóra tévedt, ahol a laptopom pihent.

- Akkor te zuhantál le? – felemeltem és jól átvizsgáltam. Szerencsére semmi baja sem esett, és ennek rettentően örültem, hiszen szinte az egész életem ezen a gépen volt.  Hatalmas sóhaj kíséretében megindultam a fürdőszoba felé. Kár volt belenéznem a tükörbe, mert iszonyatosan néztem ki. A szemeim alatt hatalmas táskák voltak és az arcomon még mindig látszódott az utóbbi pár nap alvás hiánya. Lezuhanyoztam, és hajat mostam. Felvettem a kedvenc melegítőmet illetve a Kimitől kapott Ferraris pólómat, ami ugyan egy kicsit nagy volt, de én szerettem. A konyhába mentem, hogy készítsek magamnak reggelit és egy nagy adag kávét. Lent csend fogadott pedig már elmúlt 9 óra is és elméletileg az volt, hogy délután 5 órakor indulunk. Bár Kimit ismerve ez neki nem gond, hiszen emlékezzünk csak vissza arra az ominózus esetre, amikor elaludt élete első Forma 1-es futama előtt. Mindig mosolyt csalt az arcomra ez az emlék és ez most sem volt másképp.

- Min mosolyogsz ilyen kora reggel? – az előbb említett személy jelent meg előttem, a haja kócos volt és rettentően álmos volt még a tekintete.

- Csak eszembe jutott egy régi emlék – legyintettem. – kérsz kávét?

- Igen – bólintott szép lassan, majd a székhez botorkált és leült.

- Nem aludtál az éjszaka? Újra összemelegedtettek Jennivel? – huncut mosoly jelent meg az arcomon.

- Fúj nem, én Noncsit szeretem – nézett rám komolyan – különben is, ha már nem bírok magammal, inkább veszem a saját kezembe az irányítást, minthogy újra Jennihez nyúljak.

- A mondat második felére nem voltam kíváncsi, tessék itt a kávéd – toltam elé egy jó nagy adat gőzölgő italt.

- Köszönöm.

Mindketten a távolba meredve szürcsölgettük a feketénket. Olyanok voltunk, mint egy öreg házaspár, akik már szavak nélkül is megértik a másikat. Kimi telefonja megszólalt, amitől mindketten összerezzentünk. Ahogy a kijelzőre pillantott elkomolyodott és határozott, de gyors léptekkel hagyta el a konyhát. A bögréket a mosogató tettem és neki láttam a reggeli készítésnek.  Már majdnem kész voltam mindennel, amikor visszatért Kims. Idegesen járkált fel-alá és izgatottság csillant meg a szemében.

- Mi történt? – fordultam szembe vele.

- Most hívtak a kórházból megszületett a kis baba – a hajába túrt

- Akkor gondolom most be kell menned ugye?

- Igen, pár óra múlva már láthatom – leült én pedig átnyújtottam neki a reggelit.

- Az remek – nem igazán örültem, mert féltettem, hogy mi lesz vele, ha kiderül, hogy nem is övé a kicsi.

- Kislány – csillantak fel a szemei.

- Kimi, ne éld bele magad, mert lehet nem is te vagy az apa. Nem akarom, hogy szenvedj. – megfogtam a kezét.

- Tudom, hogy nem kellene ennyire lelkesnek lennem, de érzem, hogy az enyém – mosolyodott el. – Eljössz velem?

- Ha szeretnéd – vontam vállát.

- Jó lenne, ha ott lenne mellettem valaki, aki szeret.

Reggeli után elmosogattam, majd mindketten elvonultunk egy kicsit, hogy rendbe szedjük magunkat.

A kórházba vezető úton nem túl sokat beszéltünk. Rögtön a szülészetre siettünk, alig tudtam Kimivel tartani a tempót. Az egyik nővérkétől megkérdezte, hogy merre találjuk meg a lányt.

A folyosó legutolsó kórtermében volt az anya, akinek nem tudtam a nevét, de elsőre megállapítottam, hogy egy pénzhajhász kis lotyó.

- Szia – köszönt kedvesen Kims.

- Sziasztok – nyávogott a lány –ohh téged még nem ismerlek Patricia vagyok – nyújtott kezet.

- Lahja – elfogadtam a gesztust, bár nem szívesen fogtam kezet egy ilyen nővel.

- Mikor készíthetjük el a tesztet? – tért a tárgyra egyből.

- Amint megérkezik az orvos, amúgy ott van Olivia – mutatott az inkubátorra, ami a szoba másik végében volt.

Kimi odasétált és megfogta a kislány aprócska kezét. Melléjük léptem és én is megsimogattam a kislány arcát. Nagyon szép baba volt.

- Gyönyörű – suttogta az unokatestvérem a könnyeivel küszködve.

- Jó napot kívánok! – jelent meg az orvos. – Mr. Raikkönen – fogott kezet Kimivel.

- Doktor úr mikor végezhető el a vizsgálat, mert nekünk tulajdonképpen már ma jelenésünk lenne Jordániában.

- Most is elvégezhető.

- Az remek lenne. Hány órát kell várnunk?

- Kb. egy óra múlva meg lesz az eredmény, de ha megbocsátanak, akkor én most megyek és elintézem, hogy kezdjék is a vizsgálatot. További szép napot – búcsúzott, majd kilépet a szobából.  

 Kims még egy pár percig figyelte Olivia-t én addig kivonultam és leültem a folyosón lévő székekre.

- Reménykedek, hogy az én lányom – leült mellém.

- Hamarosan kiderül – sóhajtottam fel.

A percek vánszorogtak és úgy tűnt, hogy már fél napja itt ülünk. Amikor megláttuk a folyosó végén az orvost mindketten felpattantunk, és elé siettünk.

- Meg van az eredmény – megemelte a kezében lévő borítékot.

- Megtudhatjuk? – kicsit idegessé vált Kims hangja.

- A DNS vizsgálat 99,9%-an kimutatja, hogy az eredmény negatív. Sajnálom, nem ön az apa – átnyújtotta a borítékot, majd távozott.

Hosszú percekig tanulmányozta a papírt, majd összehajtotta és megindult a kijárat felé. Remegő kezekkel nyitotta ki az autó ajtaját

- Francba – idegességében még a kulcsot sem tudta behelyezni az indítóba.

- Majd vezetek én – kivettem a kezéből a kulcsot és helyet cseréltünk.

Egész úton meg sem szólalt csak az utat figyelte és még engem sem piszkált. Pedig ha én vezetek, akkor mindig kioktat, hiába csörgedezik az én ereimben is a Raikkönen vér, nem vagyok jó sofőr. Haza érve azonnal kiszállt és a lakásba rohant. Csak percekkel később mentem utána, a nappaliban állt és közben finnül szitkozódott.http://www.youtube.com/watch?v=j4y-RzVGrHg&feature=related

- Kims – szólítottam meg félve. Felém fordult és kinyújtotta a karját, odasétáltam és átöleltem – Nyugodj meg – suttogtam és megsimogattam a hátát. Szorosan ölelt magához, az arcát a nyakamba temette és éreztem, hogy a könnyei szép lassan a bőrömhöz érnek. Nem sűrűn láttam sírni, hiszen sosem mutatta a gyenge oldalát, de ez most egy olyan tőrdöfés volt számára, amit már ő sem bír leplezni a jégember álcával. Teljes súlyával rám dőlt így inkább lehúztam a kanapéra és ott vigasztaltam tovább.  Percek múlva felegyenesedett és rám nézett, a szemében még mindig ott csillogott pár könnycsepp.

- Sajnálom – elengedett.

- Mit sajnálsz?- megsimogattam az arcát.

- Azt, hogy kiborultam.

- Ugyan, te is emberből vagy. Ne butáskodj. Tudom, hogy mennyire fáj ez most neked, hiszen már beleélted magad és nagyon vágytál egy gyerekre. De hidd el, még lesz rá lehetőség, hogy apa legyél. Pár éven belül kisgyerekek fogják zajossá tenni ezt a hatalmas házat. – mosolyt erőltettem az arcomra.

- Jó lenne – sóhajtott fel – Viszont egy valamit még nem tudsz. Már évek óta vágyom egy csöppségre. Igazából azóta, hogy Rami kisfiai megszülettek, mindig is imádtam velük játszani, és ez most sincs másképp. Számomra apa volt a legfontosabb személy az életemben és mindig rossz érzés volt, hogy én nem tudtam meglepni egy unokával. Amikor a srácokkal játszott büszkeség töltötte el, hogy a legnagyobb fia ilyen ajándékot adott neki, én pedig csak a sportban elért eredményeket tudom felmutatni neki, persze tudom, hogy rám is nagyon büszke volt, de fájt, hogy ezt nem adhatom meg neki – a távolba meredt és újabb könnycseppek törtek utat maguknak.

- Kimi ezért ne okold magad, még lehetnek gyerekeid és fentről vigyázz majd rájuk-, megfogtam a kezét.

- Ezeket megosztottam még anno Jennivel és beleegyezett a gyerekvállalásba. Azt hiszem, akkor újra szerelmes lettem belé. 2 évig próbálkoztunk, de semmi. Már kezdtem feladni és úgy döntöttem, hogy kivizsgáltatom magam. Egy papírt kerestem, amikor rátaláltam Jenni tablettáira. Végig szedte őket, csak játszott velem és némán figyelte, hogy hogyan teszem magam tönkre napról napra. Abban a pillanatban ábrándultam ki belőle és undorodtam meg tőle.

- Ezt nem tudtam – ingattam meg a fejem.

- Senki sem tudott róla. Minél hamarabb el akarok tőle válni, és hivatalosan is Noncsival szeretnék lenni.

- Legyen így – adtam neki egy puszit.

- Köszönöm, hogy itt vagy nekem. Most ha ezt mind egyedül kellett volna végig csinálnom biztos az lett volna a vége, hogy leiszom magam. Ideje lenne készülni, mert 1 óra múlva indul a gépünk.

- Ilyen állapotban nem megyünk sehova sem. Majd holnap reggel a többiek után repülünk. Felhívom a csapatodat, hogy ők nyugodtam menjenek.

- Egy angyal vagy – magához ölelt és adott a homlokomra egy puszit.

Felsétáltam a szobámba és tárcsáztam Patricket.

- Szia Kicsim – vette fel vidáman a telefont.

- Szia – sokkalta jobb kedvem lett.

- Mikor jöttök?

- Erről akartam beszélni, majd csak holnap megyünk utánatok.

- Mi történt? Jól vagy?

- Én igen, de Kimi nem igazán és ne kérdezd, hogy mi a baja, mert nem mondhatom el.

- Rendben, ha nem baj, akkor közös szobát foglaltattam.

- Ennek örülök, akkor holnap találkozunk. Csók, szeretlek – köszöntem el.

- Én is szeretlek – bontotta a vonalat.

Még gyorsan felhívtam az én csapatomat és ők is engedélyezték, hogy később érkezzek meg. Mire lementem már Kimi aludt.

- Jobb lesz, ha felmész – simogattam meg az arcát.

- Nem akarok –dünnyögte a párnába.

- Neked fog fájni reggel a vállad – vontam vállat.

- Akkor megyek – felállt nagy nehezen, majd felkapott és csak a szobájában tett le az ágyra.

- Mit szeretnél? - néztem rá kíváncsian.

- Aludni – magunkra húzta a takarót és így aludtunk el.