20. rész

Sziasztok! 

Köszönöm a kommenteket az előző részhez és a díjakat is, amiket kaptam. Lenne egy kis bejelenteni valóm, mivel holnaptól újra elkezdődik az iskola ezért nekem is sokkalta kevesebb időm lesz írni. Ráadásul ez az utolsó évem, így muszáj lesz sokat tanulnom. Megpróbálok minden héten hozni minimum egy részt :) Mindenkinek jó iskola kezdést és eredményes tanévet kívánok! 

Puszi 

Én keltem fel elsőnek, Patrick mögöttem feküdt és a keze a hasamon pihent. Óvatosan megfordultam az ölelésében és figyeltem, ahogy alszik. Olyan kisfiús, de mégis férfias. Végig simítottam az arcán és adtam egy puszit az orrára. A kezét felcsúsztatta a nyakamra és közelebb húzott magához.

- Jó reggelt – megpuszilta a homlokom.

- Neked is.                                                         

- Mióta vagy már fent? – a hajammal játszadozott.

- Csak pár perce keltem, és nem akartalak téged is felkelteni, de nem tudtam neked ellenállni – újra megsimogattam az arcát, majd megpusziltam, de nem engedett el, így csók lett belőle.

- Örülök, hogy itt vagy – nézett a szemeimbe.

- Én is örülök, hogy itt lehetek – mosolyogtam rá – nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar újra szerelmes leszek.

- Miért?

- Az előző kapcsolatom nem volt épp a legjobb és az önbecsülésemet teljesen lerombolta.

- Hogy – hogy?

- Nem egy csaj miatt dobott, hanem egy pasi miatt – vontam meg a vállam – azt hitte, hogy mellettem sikerül kivernie a fejéből azt, hogy a pasikat szereti, de rájött, hogy ez esélytelen, így egyiknap, amikor mentem haza ott találtam az évfolyamtársával a nappaliba és nem beszélgettek.

- Fúj, nem akarom elképzelni, hogy hogyan érezhetted magad. De biztosíthatlak róla, hogy én nem vagyok meleg – egy huncut mosoly jelent meg az arcán.

- Bizonyítsd be – súgtam a fülébe.

- Örömmel – szenvedélyesen megcsókolt.

A reggelünk is csodálatosan indult, miután kilustálkodtuk magunkat közösen készítettünk reggelit. Délelőtt elmentünk sétálni és beültünk egy hangulatos kis étteremben.

- Gondolkoztam – jelentettem ki.

- És mire jutottál? – a villájára szúrt egy falat csokitortát és az asztalon átnyúlva a számba helyezte.

- Veszek egy házat – mosolyogtam rá – persze nem messze Kimitől, mert tudod mennyire félt.

- Helyes döntés, önálló, felnőtt nő vagy – megfogta a kezem.

- Éltem már egyedül otthon Spanyolországban – vontam meg a vállam – és így legalább többet lehetünk együtt.

- Pontosan, lassan mennünk kellene, mert jönnek nővéremék- az órájára pillantott.

- Rendben.

Kéz a kézben sétáltunk vissza a házához. Összeszedtem a cuccaimat és visszamentünk Kimihez.

- Mikor láthatlak újra?- húzott közel magához.

- Nem tudom, most egy kicsit dolgoznom kell, már biztos megkaptam a visszaigazoló leveleket a csapattól, szóval az elkövetkezendő két napban a laptopom mellett élem majd az életem – szomorodtam el.

- Azért, ha lesz pár perced, hívj, vagy írj sms-t – megcirógatta az arcom.

- Rendben – megcsókoltam.

- Szeretlek – suttogta, amikor elváltak az ajkaink. Nem tudtam, hogy mit mondhatnék, kicsit váratlanul ért. Nem gondoltam volna, hogy ilyen hamar kimondja. – neked még nem muszáj kimondani – mosolygott rám kedvesen.

- Én is szeretlek – mosolyogtam rá, és megcsókoltam.

Hosszú percekig búcsúzkodtunk, majd megcsörrent a telefonja és menni-e kellett. Vidáman nyitottam be a lakásba.

- Megjöttem – kiáltottam el magam, mire megjelent Kimi mosolyogva.

- Szia – lépett közelebb és megölelt.

- Hiányoztam?

- Egy kicsit – az a tipikus Kimis mosoly jelent meg az arcán.

- Tudtam – a konyha felé indultam, mert nagyon megszomjaztam.

- Te még mindig itt élsz? – fordult felém Jenni, mire a férjétől egy mérges pillantást kapott.

- Nyugi már nem sokáig – vetettem oda.

- Ennek örülök – mosolygott negédesen.

- Állj, ezt én most nem értem – ragadta meg a karom az unokatesóm. – összeköltözöl Patrickkel?

- Nem azért ennyire hülye nem vagyok, csak úgy döntöttem, hogy veszek egy lakást - öntöttem magamnak egy pohár narancslevet.

- Ideje volt már – szólalt meg Jenni.

- Téged senki nem kérdezett, ez a ház különben is az enyém- nézett rá Kimi dühösen – miért akarsz elköltözni?- fordult hozzám, de már sokkal kedvesebben kérdezte.

- Nem akarok a terhedre lenni, és önálló életet kell élnem – közöltem vele nyugodtan – de még nem tudom, hogy merre kellene nézelődnöm, mert azért olyan messzire nem akarok menni – hajtottam le a fejem.

- Oké. Segítek a keresésben.

- Köszönöm – öleltem meg. – Én most megyek és dolgozok egy kicsit – felkaptam egy almát és a szobámba indultam. Egész éjjel a gép előtt ültem, valamikor hajnalban viszont már nem bírtam tovább és elaludtam.