22. rész

Sziasztok!

Tudom, hogy ezer éve nem volt friss és ezt sajnálom is. Viszont most itt van az új rész, ami szerintem nem lett túl jó, de döntsétek el Ti! Igazán örülnék, hogy ha összejönne kb 5-6 komment :)
Puszi

Egy porcikám se kívánta a repülést, a munkát meg pláne nem, de ez nem az a hely, ahol csak úgy beteget lehet jelenteni. Ráadásul az éjjel sem aludtam valami sokat, hiszen az én drága unokatestvérem úgy szorított magához, mint ha egy plüss figura lennék. Az összes végtagom elzsibbadt és alig bírtam reggel ki kelni az ágyból.  A repülőutat megpróbáltam a lehető leghasznosabban kitölteni, vagyis aludni. Mielőtt viszont elaludtam volna Kimi rezzenés mentes arcát figyeltem, a tekintette a repülőgép padlójával kötődött össze, olykor halk sóhajok hagyták el a torkát és alig észrevehetően megrázta a fejét. Megsimogattam a karját, amit egy halvány mosollyal nyugtázott, én pedig az ablak felé fordítottam a fejemet,és pihentem egy keveset. Pihentebben hagytam el a gépet, a meleg párás levegő azonnal megcsapott, ahogy elhagytuk a terminált. Rögtön Patrick után kutakodtam a tekintetemmel ugyanis megígérte, hogy ő jön ki elénk. Az egyik távoli parkolóban pillantottam meg, az autónak volt dőlve, a napfény megcsillant a napszemüvegén. Egy pillanatra elgondolkoztam azon, hogy odaszaladok hozzá és talán el sem engedem sohasem, de nem akartam Kimit magára hagyni ezért inkább visszafogtam magam és gyalog tettük meg azt a 3 perces utat.

- Szia – mosolyogtam rá, és azonnal megöleltem, majd adtam neki egy apró csókot. Kims intett és helyet foglalt az anyós ülésen.

- Hiányoztál – suttogta a fülembe és megsimogatta az arcom.

- Te is.

Azonnal a verseny helyszínére mentünk, nem volt időnk lepakolni a szállodába. Gyors búcsúzkodás után elindultam megkeresni a csapatomat. A két autó már a helyén  állt és a szerelők is pakolásztak, szerelgettek.

- Sziasztok – sétáltam el köztük. Az első utam Malcoln irodájába vezetett. Még most is elcsodálkozok, hogy hogyan lehet egy kamion belsejéből ilyen szép irodát kiépíteni.

- Jó napot főnök – léptem be mosolyogva.

- Üdv – fordult szembe velem – Minden oké?

- Igen,és köszönöm még egyszer, hogy ezt az egy napot megkaptam szabadnak.

- Ugyan, tegnap még úgy sem történt semmi sem – legyintett – ülj le, egyeztetnünk kell pár programot.

Előszedtem a táskámból a mai nap menetrendjét, amin ugyan kicsit nehéz volt tájékozódni, mert minden eseményhez még írtam egy-két megjegyzést.

- 4 órakor lesz a Sky sporttal egy hosszabb interjú maximum 15 perces utána végeztünk - olvastam fel az utolsó napirendi pontot.

- Rendben, de lenne még itt valami  

- Valamit kihagytam? – néztem rá, majd a papíromat böngésztem.

-  Nem-nem – rázta meg nevetve a fejét. – A srácok  kitalálták, hogy bejárják délután a környéket és forgatnak egy rövidke filmet az összefoglaló videóba. Szeretném, ha elkísérnéd őket.

- De ugye nem tart sokáig? –. Semmi kedvem sincs gyalogolni, főleg nem ilyen hőségben.

- 1 óránál nem több.

- Ohh az nagyszerű, akkor most megyek és megkeresem őket – felálltam és kisétáltam.

Az első utam a vendéglátóegységbe vezetett, magamhoz vettem egy kis vizet és úgy indultam a keresésükre.

- Végre – szólaltam meg, amikor megláttam a két szőke srácot.

- Már meg is érkeztél? – közeledett felém Mikko mosolyogva.

- Nem, csak a szellemem van itt – fújtam ki a levegőt.

- Félek a szellemektől – nevetett fel Jari-Matti.

- Hülye – nevettem én is.

- Megyünk túrázni – ölelte át a vállamat Mikko.

- Tudok róla és nagyon örülök neki – sóhajtottam fel.

- Most miért? Tök jó móka lesz – a másik finn srác is kampányolt a délutáni program mellett.

- Biztos az lesz, de én most fáradt vagyok – az egyik dobozra leültem.

- Mi történt? – mindkettőjüknek komolyabbá vált az arca.

- Sajnos ezt nem mondhatom el – ittam egy korty vizet.

- Komoly? – guggolt le mellém Jari-Matti.

- Nem velem kapcsolatos, de túl tesszük magunkat rajta, de most nem az én életem a fontos, hanem az, hogy ha nem sietünk elkésünk az interjúról. – leugrottam a dobozról és kicsit megtoltam őket. A riporter és a stáb már ott ácsorgott a csapat bejáratánál. Amikor megláttak minket azonnal mosolyogva indultak el felénk.

- Jó napot! – nyújtott kezet egy fiatal barna hajú lány.

- Jó napot! – mindhárman viszonoztuk a köszönést.

- Kezdhetünk? – a két fiúra vándorolt a tekintete.

- Persze – hangzott a válasz.

Kicsit távolabb álltam tőlük, és figyeltem, ahogy a srácok az autók körül tesznek-vesznek, de fejben teljesen máshol jártam. A gondolataim Kimi körül forogtak, szegénynek mostanában semmi sem alakul úgy, ahogy szeretné. Decemberben veszítette el az apukáját, azt az embert, akinek mindent köszönhet, ha ő nincs, akkor most talán egy egyszerű finn srác lenne nem pedig a világ egyik legjobb autóversenyzője. Ez a seb még mindig nem gyógyult be, de hogy is gyógyulhatna be? Ez nem egy karcolás, vagy egy törés, ami hetek, hónapok alatt begyógyul, ehhez évek kellenek. A tekintettem az égre emeltem és bíztam benne, hogy Matti lát minket és segít átvészelni a fiának ezt a nehéz időszakot.

- Lahja, Lahja – hallottam a távolból a nevemet, majd egy kéz simított végig a vállamon, amitől kirázott a hideg.

- Igen? – megráztam a fejem és miután megtaláltam a hangomat megszólaltam.

- Jól vagy?

- Persze, csak egy kicsit elbambultam – mosolyt erőltettem az arcomra.

- Nagyon furcsa vagy ma – ölelt meg Mikko.

- Néha ilyennek is kell lenni – suttogtam.

Írtam egy sms-t Patricknek, hogy ne várjon nyugodtan menjen vissza a szállodába, majd megyek. A srácok nagy vidáman sétálgattak előttem és jókat nevettek, én viszont iszonyatosan fáradtnak éreztem magam.
0:30 - 1:30 Ezt a kis jelenetet forgatták a srácok :)
http://www.youtube.com/user/FordWRC#p/u/24/uxS-G0LYbwA

- Végre itt vagy – ölelt magához Patrick, én pedig a vállába fúrtam a fejem.

- Aludni akarok – nyöszörögtem.

- Akkor aludjunk – húzott az ágy felé.

- De le kellene zuhanyoznom – mutogattam a fürdőszoba felé.

- Majd reggel – megcsókolta a homlokomat és maga mellé húzott. Átölelt hátulról, kezét a hasamra csúsztatta és megpuszilta a nyakamat. Ez volt az utolsó emlékem az estéről.