25. rész

Sziasztok! 

Mostanában nagyon kevés véleményt kapok tőletek, ami el kell, hogy mondjam nagyon elszomorít. Nem tudom, hogy van-e értelme felrakni a következő részt, hiszen nem igazán fejtitek ki a véleményeteket, arról, hogy tetszik-e vagy sem. Nem kérem tőletek, hogy kisregényeket írjatok, megelégszek pár sorral is. 
Puszi, Nikíí

Kimi autójával indultunk el az üzletbe. Patrick és én a hátsó ülésen foglaltunk helyet. Egész út alatt a kezemet szorongatta, ami egy idő után kicsit zavart.

- Minden oké? -  súgtam oda neki.

- Persze, miért?

- Mióta elindultunk nem engedted el a kezem, nem hiszem, hogy elmenekülnék előled. – mosolyogtam rá.

- Bocsi. – elengedte a kezem és elfordult tőlem. Meglepetten néztem rá, hiszen fogalmam sem volt, hogy mi lehet a baja.

A srácok gyorsan le szerették volna tudni a vásárlást,  az első útjukba eső tárgyat megvették volna.

- Ez tökéletes. – mutatott egy ágyra Seb.

- Ez? Úristen semmi ízlése sincs – motyogta mellettem Patrick.

- Nekem nem tetszik. – ráztam meg a fejem.

- Akkor keresek másikat. – felcsillantak a szemei.

- Csak nyugodtan és lehetőleg egy másik üzletbe tedd mind ezt – a párom továbbra is zsörtölődött.

Már kezdtem nagyon unni a kis műsorát, megfogtam a kezét és behúztam az egyik sorba.

- Elárulnád végre, hogy mi a bajod? – összefontam a karjaimat a mellkasom előtt.

- Semmi. – vonta meg a vállát.

- Persze el is hiszem. Mióta megjelent Seb úgy viselkedsz, mint egy kis kamasz .

- Idegesít a pasi – nyögte ki -  ne nézz így rám, nem tetszik, hogy a közeledben van.

- Féltékeny vagy – mosolyodtam el – pedig nincs rá okod, semmi nincs köztünk – megöleltem – én téged szeretlek.

- Tudom. – végre közelebb húzott magához.

- Gyere és segíts végre kiválasztani az ágyat.

- Rendben.

Hosszas válogatás után megtaláltuk a megfelelő fekvőalkalmatosságot, még pár apróságot összeválogattam: lámpák, szőnyegek, festékek. Kimi megígérte, hogy szól pár festőhaverjának, akik majd segítenek álmaim házának megvalósításában. A fiúk bepakoltak a cuccokat a lakásba, majd a két világbajnok elköszönt.

- Remélem egy-két hónapon belül beköltözhetek. – a nappaliban lévő ablakhoz sétáltam, ahonnan a kertet csodálhattam meg.

- Biztos vagyok benne. – mögém sétált és átölelt.

- Nála jobb unokatestvér nincs is a világon – mosolyodtam el.

- Szeret téged az biztos, de ki nem? – a vállamra hajtotta a fejét.

- Hidd el van olyan, aki nem szeret pl.: a nővérem.

- Nem is tudtam, hogy van nővéred! – szembe fordított magával. – Miért nem mondtad el?

- Azért, mert ez egy nagyon fájó pont az életemben. – éreztem, hogy az első könnycsepp utat tör magának. – de azt hiszem itt az ideje, hogy meséljek róla – megfogtam a kezét és konyhába vezettem ugyanis csak ott volt arra lehetőség, hogy leüljünk. Mindent elmeséltem neki, még ha ezekkel újra felszakítottam a régi sebeket.

- Te jó ég. – rázta meg hitetlenkedve a fejét. – most már értem, hogy miért nem akartál róla beszélni. Azóta nem is találkoztatok?

- Nem, de kaptam tőle e-maileket az első párat elolvastam, de most már automatikusan törlöm őket. – újra eluralkodott rajtam a sírás.

- Gyere ide – felém nyújtotta a karjait én pedig szorosan hozzábújtam. A könnyeim a pólóját áztatták, de ő továbbra is a karjaiban tartott. Kis idő elteltével elhúzódtam tőle.

- Köszönöm és bocsánat. – a pólójára mutattam.

- Ez csak természetes és ne aggódj, majd megszárad. – megsimogatta az arcom – Haza vigyelek, vagy eljössz hozzám?

- Hozzád menjünk. – mosolyt erőltettem az arcomra.

- Oké. – megcsókolt, majd kézen fogva kisétáltunk a lakásból.

Az én kocsimmal jöttünk , de inkább átadtam neki a kulcsot, én nem tudtam volna az útra koncentrálni. A fejemet az ablaküvegnek döntöttem és lehunytam a szemeimet. Megpróbáltam megnyugodni,  de nem igazán sikerült. Lehet újra fel kellene keresnem a pszichológusomat, mert kezdek megint arra a szintre jutni, mint akkor és azt nem akarom. Nagy levegőt vettem és kinyitottam a szemeimet és a kezemet Patrick seb válton nyugvó kezére csúsztattam. Rám mosolygott és kicsit megszorította a kezemet.

- Kicsim, megérkeztünk – megsimogatta az arcom.

- Bocsi, kicsit elkalandoztam.

- Azt vettem észre. – kinyitotta nekem az ajtót, majd némán ballagtunk tovább a házig. Egyszerűen nem tudtam megszólalni, mert még mindig a sírás mardosta a torkomat. Leültem a nappaliban és csak bámultam magam elé.

- Na, jó nem engedem, hogy szomorkodj. Csinálunk valami finom ebédet és utána megnézünk egy filmet. – leült mellém és összekulcsolta az ujjainkat én pedig a vállára hajtottam a fejem.

- Oké, sajnálom, hogy ilyen hülye vagyok.

- Nem vagy hülye, és hidd el minden ember hasonlóan reagálna, ha hogyha ilyesmi történne vele!

- Köszönöm. Ezt eddig még nem mondtam, de te vagy az első olyan férfi az életemben, akiben ilyen kis idő elteltével is teljes mértékben megbízok.. – lehajtottam fejem, mert éreztem, hogy elpirulok.

- Köszönöm és örülök, hogy így érzed, az én érzéseim is hasonlóak. Bármi is történjék bennem mindig megbízhatsz. – az állam alá nyúlt és felemelte a fejem, az ajkai lassan közeledtek, majd óvatosan megcsókolt.

Közösen elkészítettük az ebédet, és miután elfogyasztottuk azt,  a szobája mentünk és kiválasztottunk egy filmet.

- Melegem van. – jelentette ki a film felénél.

- Ezzel arra céloztál, hogy feküdjek arrébb? – felemeltem a fejem a mellkasáról.

- Nem, inkább arra, hogy leveszem a pólómat – felült és megszabadult a feleslegessé vált ruhadarabtól. Nagyot nyeltem,amikor megláttam a kockás hasát. 

- Most már visszajöhetsz. – mosolygott.

Elfoglaltam a helyemet, de már nem igazán tudtam a filmre koncentrálni valami más sokkalta jobban lekötötte a figyelmemet. A stáblistánál vettem észre, hogy elaludt, nem akartam felébreszteni ezért óvatosan kiszabadultam az öleléséből és kikapcsoltam a lejátszót, majd visszamásztam mellé és mivel keveset aludtam az éjjel én is csatlakoztam hozzá. A telefonom rezgésére ébredtem fel, a zsebemhez nyúltam, hogy kihalásszam belőle a kis készüléket. Seb neve villogott a kijelzőn, nem akartam, hogy felkeljen a párom ezért elutasítottam a hívást és visszafeküdtem. Megpróbáltam visszaaludni, de nem igazán sikerült viszont nem akartam megválni a biztonságot nyújtó karoktól, így csendben pihentem tovább. A hasát  kezdtem el cirógatni közben a múlton gondolkoztam és azon, hogy újra meg kell lépnem azt, mint akkor. El kell mennem egy pszichológushoz mielőtt teljes depresszióba esek. Nem tudom mennyi idő telhetett így el, de arra lettem figyelmes, hogy a karomat simogatja.

- Felébresztettelek?

- Nem, csak élveztem ezt a csodálatos ébredés utána állapotot. El tudnám viselni ezt minden reggel – kicsit lejjebb csúszott így egy vonalba kerültünk és megcsókolt.

- Azt gondoltam, de azt hiszem én is örülnék neki. Ideje lenne hazamennem – felültem és megmozgattam a végtagjaimat.

- Meguntad a velem létet? – ő is ülőhelyzetbe tornázta fel magát.

- Nem, azt sohasem unnám meg – megsimogattam az arcát – Csak tudod még vár rám otthon egy kis munka illetve a tervezéssel is haladni akarok.

- Értem, de remélem most nem úgy lesz, mint múltkor, hogy majd csak a repülőtéren találkozunk.

- Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy tudjunk még találkozni.

Elbúcsúztunk, majd elindultam haza. 5 óra előtt egy kicsivel érkeztem meg Kimihez. Ahogy beléptem rögtön belebotlottam Jennibe.

- Mindenről te tehetsz! Minek kellett ide jönnöd és teletömni a férjem fejét a hülyeségeiddel? – szegezte felém a karmait.

- Először is nyugodj meg és mond el érthetően, mert fogalmam sincs, hogy miről beszélsz.

- El fogunk válni és ezt miattad van.

- Szuper, akkor este pezsgőt bontunk – mosolyodtam el.

- Te ribanc – dühtől elfojtott hangon sziszegte.  

- Bocsi, de szerintem ezt nem nekem akartad mondani, hanem magadnak ugyanis te csaltad agyba-főbe a férjedet. – vigyorodtam el, majd ott hagytam.

Kimi a nappaliban ült és épp telefonált, oda sétáltam hozzá és adtam egy puszit neki, majd felmentem a szobámba. Lezuhanyoztam és hajat mostam, de még mielőtt hozzákezdtem volna a munkához lementem, hogy megtudjam Kimitől a részleteket. Csak egy póló és egy bugyi volt rajtam. Vidáman szaladtam le és a konyháig meg sem álltam, hiszen onnan jöttek a hangok, de mikor beléptem megfagytam, ugyanis nem volt egyedül. Seb állt velem szemben.

24. rész

Egész délután hálálkodtam Kiminek, szegénynek már kezdtem az idegeire menni.

- Kims,….

- Ne, nem kell újra megköszönni – a kezeit maga elé emelte.

- Most nem is azt akartam mondani – összefontam a karjaimat magam előtt.

- Akkor mit?

- Csak annyit, hogy imádom az én nagy jegesmacimat – elővettem az angyali énem és rámosolyogtam, majd megöleltem.

- Én is imádlak, te kis majom – vigyorgott.

- Hééé nem vagyok majom – meglegyintettem a vállát.

- Bocs, nem jutott jobb az eszembe – nevetett.

Alig bírtam elaludni folyamatosan azon agyaltam, hogy hogyan fog majd kinézni, hogyha kész lesz, de egy épkézláb ötletem nem akadt, ami valljuk be lakberendező létemre szégyen. Hosszú forgolódás után sikerült átlépnem álomföld küszöbét. De nem sokáig tartózkodtam ebben a csodás világban ugyanis éjfél után egy picivel felébredtem, mert eszembe jutott pár fontos dolog. Azonnal az ölembe húztam a laptopomat és pár perc múlva már a kedvenc tervezőprogramom segítségével varázsoltam valósággá az álmomat. A konyhát teljes a nappalit pedig félig sikerült elkészítenem. Az órára pillantottam, és szomorúan vettem tudomásul, hogy már hajnali 3 is elmúlt. Visszafeküdtem még egy kicsit, de nem nagyon tudtam aludni. Fél hét körül meguntam a forgolódást és elindultam a fürdőszoba felé. Miután mindennel végeztem lesétáltam a konyhába, hogy elfogyasszam a reggeli kávémat. Az egész házban néma csend honolt. Amíg a kávé főtt átsétáltam Kims dolgozószobájába és kinyomtattam az éjjel készült terveimet. Írtam egy kis üzenetet  Kiminek, majd elindultam Patrickhez. Kb, 20 perc alatt oda is értem, alig találkoztam pár emberrel az úton. Mivel otthon hagytam a kulcsomat ezért kénytelen voltam csengetni. Pár perc múlva egy nagyon álmos Patrick nyitott nekem ajtót.

- Jó reggelt – köszöntem vidáman.

- Lahja? Mit keresel te itt ilyen korán, amúgy neked is jó reggelt – próbálta kinyitni mindkét szemét, de nem nagyon ment – Gyere be.

- Nem akartalak felébreszteni, csak már hiányoztál – hozzábújtam ő pedig automatikusan átölelt és vállamra hajtotta fejét.

- Te is hiányoztál, de jöhettél volna egy kicsit később is – morogta a vállamba.

- Bocsi, csak egyszerűen már nem bírtam magammal, tegnap megvettük a házamat… - meséltem és meséltem, Patrick pedig szótlanul hallgatta a mondani valómat és néha-néha hümmögött egyet.

- Mit szólnál hozzá, hogy ha én csinálnék reggelit, amíg te rendbe szeded magad?- megsimogattam az arcát.

- Nem rossz ötlet – adott egy puszit az arcomra.

Elvonult a fürdőszobába, én pedig a konyhát vettem célba. Főztem teát és kávét illetve már az omlett is félig kész volt, amikor valaki átölelt hátulról.

- Hmm finom az illata -  belecsókolt a nyakamba.

- Remélem nem csak az illatára mondod majd ezt – levettem a tűzhelyről és kiszedtem egy tányérra, miután ezekkel végeztem szembefordultam vele, de lehet nem kellett volna. Csak egy fekete farmer volt rajta, a haja pedig még kicsit vizes volt és pár csepp víz jutott a felsőtestére is, elkaptam a tekintetem, mert teljesen elvörösödtem.

- Szerintem együnk- nyeltem nagyot.

- Mi a baj? – nem engedte, hogy mellé üljek, az ölébe húzott.

- Semmi – bizonygattam, és végig simítottam a felsőtestén.

- Szeretlek – megcsókolt. Kicsit hosszabbra sikerült a csók és közben ő is elkalandozott a kezével a testemen. Megemelt és leültetett az asztalra.

- Nem kellene bemennünk? – sóhajtottam fel kéjesen, amikor a combomat simogatta.

- Itt is tökéletes lesz- lehúzta rólam a pólómat. A kezemet az övére csúsztattam és kioldottam azt,  és megszabadítottam a nadrágjától. Végig simítottam a férfiasságán, amit  egy halk sóhajjal jutalmazott.

- Gyönyörű vagy – suttogta miközben a nyakamat csókolgatta.

- Sok a duma – a lábaimat a csípőjére tettem és közelebb húztam magamhoz.

Az érzelmek helyett a szenvedély irányított  minket, és kihasználva azt, hogy még hajnalok hajnala van hangosan adtuk a világtudtára, hogy milyen jól érezzük magunkat.

- Azt hiszem kihűlt a reggeli – mosolyodtam el, Patrick pedig hangosan felnevetett.

- Nem baj, én már úgy is megkaptam az adagomat – suttogta a fülembe és végighúzta az ujját a karomon.

- Dilis, azt hiszem ideje rendbe szedni magunkat – felálltam az öléből és összeszedtem az eldobált ruhák egy részét.

- Gyere zuhanyozz velem – megfogta a kezem és maga után húzott.

- Biztos, hogy jó ötlet ez?

- Nyugi, nem nyúlok hozzád – vigyorgott.

- Persze.

Fél órával később vidáman hagytuk el a fürdőt és most már tényleges megreggeliztünk. A mikro csodákra képes, igaz nem volt olyan finom, mint frissen, de így is megtette.

- Akkor eljössz velem?

- Persze, kíváncsi vagyok, hogy milyen a házad.

- Még egyenlőre üres, de már van ötletem a berendezéshez.

- Szuper – mosolyodott el és megcsókolt.

Láttam a tekintetén, hogy nagyon meglepődött, amikor megálltunk a ház előtt.

- Nos, itt lennénk – kiszálltam a kocsiból.

- Ez szép.

- Köszönöm, de menjünk be.

Ugyanúgy, mint tegnap ma is végig jártam minden helyiséget és közben rajzolgattam.

- Az az ágy kicsi – bökött a papírra – nem hiszem, hogy elférnénk rajta ketten.

- Honnan gondolod, hogy két embernek veszek ágyat?

- Azért szerény személyemet csak befogadod egy-két éjszakára.

- Talán lehet róla szó, de ahhoz meg kell győznöd, hogy megérdemled – végig simítottam a hasán.

- Bármikor bebizonyítom – suttogta az ajkaimba, mielőtt viszont elmélyíthettük volna a csókunkat nyitódott az ajtó.

- Megjöttünk- két szőke fiúval találtam szemben magam.

- Seb – azonnal a nyakába ugrottam – ezer éve nem láttalak.

- Te is hiányoztál – megölelt.

- Mit keresel te itt?

- Kimi hívott, hogy jöjjek segíteni.

- Nem kell megköszönni – intett a finn.

- Jajj tényleg ő itt a barátom Patrick – mutattam a mellettem álló srácra.

- Örvendek – nyújtott kezet Seb.

- Én is – motyogta a párom, majd a derekamra csúsztatta a kezét.

- Összeírtam pár fontos dolgot szóval, ha már így összegyűltünk elmehetnénk vásárolni úgy is szükség van erős férfiakra – próbáltam oldani a hangulatot ugyanis a két fiú nagyon morcosan méregette egymást. Bár ne ajánlottam volna fel, hogy menjünk közösen….

23. rész

A hét további része nagyon gyorsan eltelt és egészen jó hétvégét zárhattunk, hiszen Jari-Mattinak sikerült megkaparintania a dobogó második fokát, Mikko pedig a negyedik helyen végzett. A csapatnál mindenki elégedett volt, mert úgy érkeztünk ide, hogy már, akkor is elégedettek leszünk, hogy ha meg lesz a negyedik-ötödik hely. Álmodni se mertünk róla, hogy egyik pilótánk dobogóra állhat. Kimi a hatodik helyen végzett, ami nagyon jó eredménynek számít főleg, hogy ha azt nézzük, hogy nem tudott 100%-osan a versenyre koncentrálni. Vasárnap késő este indultunk haza és már a hétfő reggelt otthon kezdtük. Csak dél körül sikerült kimásznom a pihe-puha ágyikómból. Lezuhanyoztam és hajat mostam, majd újult erővel indultam le a konyhába valami ehető dolgot összedobni. Meglepetésemre Jennivel futottam össze az említett helyiségben.

- Még mindig itt vagy – megfordult és lenézően végig nézett rajtam.

- Igen, de hogy örülj már nem sokáig – fintorogtam és a hűtőhöz sétáltam.

- Nagyon otthonosan mozogsz – jegyezte meg miután előkészítettem pár edényt az ebéd elkészítéséhez.

- A konyhában? – ellöktem magam a pulttól és a tűzhelyhez sétáltam – Tudod nekem nem törik le a körmöm, hogy ha főznöm kell – mosolyogtam rá negédesen.

- Én is tudok főzni – sziszegte.

- Salátát? Ahhoz nem kell túl sok főzőtudomány sőt elárulok valamit ahhoz még főzni se kell tudni – kacsintottam rá. Válaszként ledobta a kezében lévő pletykalapot és elrohant. Felnevettem, amikor elhagyta a konyhát. Régebben sosem mertem piszkálni, hiszen tiszteletben tartottam, hogy ő Kimi felesége, és hogy szereti, de ma már ebből csak annyi igaz, hogy a felesége.

- Mi ez a jó kedv? – lépett be egy szőke finn a konyhába.

- A feleségedet kiakasztottam – vigyorogtam rá.

- Okos kislány – megsimogatta a hajam – de ne hívd a feleségemnek – fenyegetett meg játékosan.

- Igenis uram! – szalutáltam – de akárhogy is nézzük, amíg nem válsz el a feleséged – vontam vállat.

- El fogunk válni – jelentette ki magabiztosan.

- Remélem is, hozzád egy olyan lány való, mint Noncsi. Tényleg, minden rendben van köztettek?

- Persze, csak már rég találkoztunk – vont vállat és felült a pultra – Mi jót főzöl?

- Gazpacho-t és paella-t , de az utóbbiból kihagytam a rákot ugyanis az nincs itthon és én se szerettem annyira.

- Hiányoznak a hazai ízek – jelentette ki mosolyogva.

- Igen, egy kicsit. Tudod ott minden más volt, nem voltam ennyire önálló oké külön éltem anyuéktól, de akkor is, hogy ha valami bajom volt, akkor mehettem hozzájuk most pedig csak telefonon tudok velük beszélni. Egyedül vagyok – megkavartam a levest – persze itt vagy nekem te és Patrick is, de akkor is hiányoznak egy kicsit – az első felszínre törő könnycseppet letörölte, majd magához ölelt.

- Megértelek – simogatta a hátam – nekem sem volt könnyű, amikor először költöztem idegen országba.

- Köszönöm – eltávolodtam tőle és letöröltem a könnyeimet, majd folytattam a főzést.

Csendben elfogyasztottuk az ebédünket és miután Kims felajánlotta, hogy elmosogat a nappaliba vonultam a gépem társaságában. Válaszoltam pár fontosabb e-mailre köztük az anyuéra, ami most ugyan nem volt olyan hosszú, mint szokott lenni, de megnyugtatott, hogy otthon minden rendben van. Az Emilytől érkező leveleket egyszerűen csak töröltem, nem érdekel és nem is fogok miatta többet idegeskedni. Ezek után felkerestem pár ingatlanokkal foglalkozó oldalt és szomorúan vettem tudomásul, hogy egyetlen egy nekem való ház sem eladó a környéken. Jó van egy-két, de az mind óriási és nem mellesleg rámenne egy éves fizetésem is.

- Ez nem lehet igaz – sóhajtottam fel lemondóan.

- Mi a baj? – jelent meg előttem az unokatestvérem.

- Nem találok egy normális lakást, egyébként, hogy kerülsz ide már mint az előbb még mosogattál.

- Már vagy 10 perce itt ülök veled szemben – nevetett fel – csak túlságosan is elfoglalt voltál. Mondtam neked, hogy tudok egy házat nem értem miért akarsz még egyet keresni – ingatta meg a fejét.

- És mikor nézhetném meg? – néztem rá boci szemekkel.

- Azért ennél kicsit közölhetted volna kedvesebben is, hogy el akarsz húzni – jelent meg az arcán az a tipikus Kimis vigyor.

- Nem úgy értettem – szabadkoztam – csak tudod kicsit égő, amikor Patrick jön hozzám,jobb lenne, hogyha a saját otthonomban fogadhatnám – teljesen elpirultam.

- Értem. Mindjárt felhívom a srácot és megkérdezem, hogy mikor tudnánk megnézni a házikót.

- Köszönöm – felugrottam és megöleltem.

- A nagy családi összeborulás – újra a körünkben köszönhettük Jennit.

- Már csak te hiányoztál – suttogtam magam elé.

- Mit mondtál? – felém emelte a tekintetét.

- Neked semmit sem – felvonultam a szobámba. Az első dolgom az volt, hogy felhívtam a barátomat, igaz még csak egy napja nem láttuk egymást, de máris hiányzott a közelsége. Kb. fél órát beszéltünk és igazából még beszéltünk volna többet is, de le kellett tennie, mert megérkezett a nővére és a keresztlánya. Ledőltem egy kicsit és próbáltam valami értelmes műsort keresni a TV-ben, de sajnos ez az akcióm kudarcba fulladt.

- Bejöhetek – Kims állt az ajtóban.

- Persze.

- Felhívtam a srácot akár most is mehetünk.

- Tényleg? – azonnal felugrottam az ágyról.

- Igen – bólogatott – ha elkészültél gyere le és indulunk.

- Rendben  - farmert és egy egyszerű felsőt vettem fel, a hajamat pedig leengedtem.

- Kész vagyok – sétáltam le a lépcsőn.

Meglepődtem, hiszen 10 perc alatt megérkeztünk. Egy családi ház előtt parkoltunk le, nem volt túl nagy és nem is volt túl kicsi, ráadásul egész nagy udvar tartozott hozzá.

- Eddig tetszik – mosolyogtam Kimire.

- Ennek örülök.

A srác már várt ránk és körbevezetett minket az épületben, minden helyiséget részletesen végig néztünk és egyszerűen beleszerettem.

- Imádom – suttogtam Kimsnek, aki csak mosolygott.

- Nos, miután megkaptam a foglaló teljes díját még a múlthéten ezért akár már holnap is költözhet.

- De én még nem fizettem -  néztem rá hitetlenkedve.

- Mr. Raikkönen már gondoskodott róla.

- Értem.

- Akkor én most mennék is, ha nem baj, viszlát – az autójához sétált és elhajtott.

- Miért voltál olyan biztos benne, hogy tetszeni fog?

- Mert, már ezer éve ismerlek.

- Köszönöm – megöleltem.