25. rész

Sziasztok! 

Mostanában nagyon kevés véleményt kapok tőletek, ami el kell, hogy mondjam nagyon elszomorít. Nem tudom, hogy van-e értelme felrakni a következő részt, hiszen nem igazán fejtitek ki a véleményeteket, arról, hogy tetszik-e vagy sem. Nem kérem tőletek, hogy kisregényeket írjatok, megelégszek pár sorral is. 
Puszi, Nikíí

Kimi autójával indultunk el az üzletbe. Patrick és én a hátsó ülésen foglaltunk helyet. Egész út alatt a kezemet szorongatta, ami egy idő után kicsit zavart.

- Minden oké? -  súgtam oda neki.

- Persze, miért?

- Mióta elindultunk nem engedted el a kezem, nem hiszem, hogy elmenekülnék előled. – mosolyogtam rá.

- Bocsi. – elengedte a kezem és elfordult tőlem. Meglepetten néztem rá, hiszen fogalmam sem volt, hogy mi lehet a baja.

A srácok gyorsan le szerették volna tudni a vásárlást,  az első útjukba eső tárgyat megvették volna.

- Ez tökéletes. – mutatott egy ágyra Seb.

- Ez? Úristen semmi ízlése sincs – motyogta mellettem Patrick.

- Nekem nem tetszik. – ráztam meg a fejem.

- Akkor keresek másikat. – felcsillantak a szemei.

- Csak nyugodtan és lehetőleg egy másik üzletbe tedd mind ezt – a párom továbbra is zsörtölődött.

Már kezdtem nagyon unni a kis műsorát, megfogtam a kezét és behúztam az egyik sorba.

- Elárulnád végre, hogy mi a bajod? – összefontam a karjaimat a mellkasom előtt.

- Semmi. – vonta meg a vállát.

- Persze el is hiszem. Mióta megjelent Seb úgy viselkedsz, mint egy kis kamasz .

- Idegesít a pasi – nyögte ki -  ne nézz így rám, nem tetszik, hogy a közeledben van.

- Féltékeny vagy – mosolyodtam el – pedig nincs rá okod, semmi nincs köztünk – megöleltem – én téged szeretlek.

- Tudom. – végre közelebb húzott magához.

- Gyere és segíts végre kiválasztani az ágyat.

- Rendben.

Hosszas válogatás után megtaláltuk a megfelelő fekvőalkalmatosságot, még pár apróságot összeválogattam: lámpák, szőnyegek, festékek. Kimi megígérte, hogy szól pár festőhaverjának, akik majd segítenek álmaim házának megvalósításában. A fiúk bepakoltak a cuccokat a lakásba, majd a két világbajnok elköszönt.

- Remélem egy-két hónapon belül beköltözhetek. – a nappaliban lévő ablakhoz sétáltam, ahonnan a kertet csodálhattam meg.

- Biztos vagyok benne. – mögém sétált és átölelt.

- Nála jobb unokatestvér nincs is a világon – mosolyodtam el.

- Szeret téged az biztos, de ki nem? – a vállamra hajtotta a fejét.

- Hidd el van olyan, aki nem szeret pl.: a nővérem.

- Nem is tudtam, hogy van nővéred! – szembe fordított magával. – Miért nem mondtad el?

- Azért, mert ez egy nagyon fájó pont az életemben. – éreztem, hogy az első könnycsepp utat tör magának. – de azt hiszem itt az ideje, hogy meséljek róla – megfogtam a kezét és konyhába vezettem ugyanis csak ott volt arra lehetőség, hogy leüljünk. Mindent elmeséltem neki, még ha ezekkel újra felszakítottam a régi sebeket.

- Te jó ég. – rázta meg hitetlenkedve a fejét. – most már értem, hogy miért nem akartál róla beszélni. Azóta nem is találkoztatok?

- Nem, de kaptam tőle e-maileket az első párat elolvastam, de most már automatikusan törlöm őket. – újra eluralkodott rajtam a sírás.

- Gyere ide – felém nyújtotta a karjait én pedig szorosan hozzábújtam. A könnyeim a pólóját áztatták, de ő továbbra is a karjaiban tartott. Kis idő elteltével elhúzódtam tőle.

- Köszönöm és bocsánat. – a pólójára mutattam.

- Ez csak természetes és ne aggódj, majd megszárad. – megsimogatta az arcom – Haza vigyelek, vagy eljössz hozzám?

- Hozzád menjünk. – mosolyt erőltettem az arcomra.

- Oké. – megcsókolt, majd kézen fogva kisétáltunk a lakásból.

Az én kocsimmal jöttünk , de inkább átadtam neki a kulcsot, én nem tudtam volna az útra koncentrálni. A fejemet az ablaküvegnek döntöttem és lehunytam a szemeimet. Megpróbáltam megnyugodni,  de nem igazán sikerült. Lehet újra fel kellene keresnem a pszichológusomat, mert kezdek megint arra a szintre jutni, mint akkor és azt nem akarom. Nagy levegőt vettem és kinyitottam a szemeimet és a kezemet Patrick seb válton nyugvó kezére csúsztattam. Rám mosolygott és kicsit megszorította a kezemet.

- Kicsim, megérkeztünk – megsimogatta az arcom.

- Bocsi, kicsit elkalandoztam.

- Azt vettem észre. – kinyitotta nekem az ajtót, majd némán ballagtunk tovább a házig. Egyszerűen nem tudtam megszólalni, mert még mindig a sírás mardosta a torkomat. Leültem a nappaliban és csak bámultam magam elé.

- Na, jó nem engedem, hogy szomorkodj. Csinálunk valami finom ebédet és utána megnézünk egy filmet. – leült mellém és összekulcsolta az ujjainkat én pedig a vállára hajtottam a fejem.

- Oké, sajnálom, hogy ilyen hülye vagyok.

- Nem vagy hülye, és hidd el minden ember hasonlóan reagálna, ha hogyha ilyesmi történne vele!

- Köszönöm. Ezt eddig még nem mondtam, de te vagy az első olyan férfi az életemben, akiben ilyen kis idő elteltével is teljes mértékben megbízok.. – lehajtottam fejem, mert éreztem, hogy elpirulok.

- Köszönöm és örülök, hogy így érzed, az én érzéseim is hasonlóak. Bármi is történjék bennem mindig megbízhatsz. – az állam alá nyúlt és felemelte a fejem, az ajkai lassan közeledtek, majd óvatosan megcsókolt.

Közösen elkészítettük az ebédet, és miután elfogyasztottuk azt,  a szobája mentünk és kiválasztottunk egy filmet.

- Melegem van. – jelentette ki a film felénél.

- Ezzel arra céloztál, hogy feküdjek arrébb? – felemeltem a fejem a mellkasáról.

- Nem, inkább arra, hogy leveszem a pólómat – felült és megszabadult a feleslegessé vált ruhadarabtól. Nagyot nyeltem,amikor megláttam a kockás hasát. 

- Most már visszajöhetsz. – mosolygott.

Elfoglaltam a helyemet, de már nem igazán tudtam a filmre koncentrálni valami más sokkalta jobban lekötötte a figyelmemet. A stáblistánál vettem észre, hogy elaludt, nem akartam felébreszteni ezért óvatosan kiszabadultam az öleléséből és kikapcsoltam a lejátszót, majd visszamásztam mellé és mivel keveset aludtam az éjjel én is csatlakoztam hozzá. A telefonom rezgésére ébredtem fel, a zsebemhez nyúltam, hogy kihalásszam belőle a kis készüléket. Seb neve villogott a kijelzőn, nem akartam, hogy felkeljen a párom ezért elutasítottam a hívást és visszafeküdtem. Megpróbáltam visszaaludni, de nem igazán sikerült viszont nem akartam megválni a biztonságot nyújtó karoktól, így csendben pihentem tovább. A hasát  kezdtem el cirógatni közben a múlton gondolkoztam és azon, hogy újra meg kell lépnem azt, mint akkor. El kell mennem egy pszichológushoz mielőtt teljes depresszióba esek. Nem tudom mennyi idő telhetett így el, de arra lettem figyelmes, hogy a karomat simogatja.

- Felébresztettelek?

- Nem, csak élveztem ezt a csodálatos ébredés utána állapotot. El tudnám viselni ezt minden reggel – kicsit lejjebb csúszott így egy vonalba kerültünk és megcsókolt.

- Azt gondoltam, de azt hiszem én is örülnék neki. Ideje lenne hazamennem – felültem és megmozgattam a végtagjaimat.

- Meguntad a velem létet? – ő is ülőhelyzetbe tornázta fel magát.

- Nem, azt sohasem unnám meg – megsimogattam az arcát – Csak tudod még vár rám otthon egy kis munka illetve a tervezéssel is haladni akarok.

- Értem, de remélem most nem úgy lesz, mint múltkor, hogy majd csak a repülőtéren találkozunk.

- Minden tőlem telhetőt megteszek, hogy tudjunk még találkozni.

Elbúcsúztunk, majd elindultam haza. 5 óra előtt egy kicsivel érkeztem meg Kimihez. Ahogy beléptem rögtön belebotlottam Jennibe.

- Mindenről te tehetsz! Minek kellett ide jönnöd és teletömni a férjem fejét a hülyeségeiddel? – szegezte felém a karmait.

- Először is nyugodj meg és mond el érthetően, mert fogalmam sincs, hogy miről beszélsz.

- El fogunk válni és ezt miattad van.

- Szuper, akkor este pezsgőt bontunk – mosolyodtam el.

- Te ribanc – dühtől elfojtott hangon sziszegte.  

- Bocsi, de szerintem ezt nem nekem akartad mondani, hanem magadnak ugyanis te csaltad agyba-főbe a férjedet. – vigyorodtam el, majd ott hagytam.

Kimi a nappaliban ült és épp telefonált, oda sétáltam hozzá és adtam egy puszit neki, majd felmentem a szobámba. Lezuhanyoztam és hajat mostam, de még mielőtt hozzákezdtem volna a munkához lementem, hogy megtudjam Kimitől a részleteket. Csak egy póló és egy bugyi volt rajtam. Vidáman szaladtam le és a konyháig meg sem álltam, hiszen onnan jöttek a hangok, de mikor beléptem megfagytam, ugyanis nem volt egyedül. Seb állt velem szemben.