47. rész

Sziasztok!

Meghoztam a folytatást. Köszönöm az előző részhez a hozzászólásokat. Tudom, hogy sok mindenkinél le vagyok maradva a kommentelésbe, de a napokban pótolom!

Puszi Nikíí

http://www.youtube.com/watch?v=x1Y16sD03dI

- Rendben – válaszoltam halkan.

Megfogta a kezem, és átvezetett a nappaliba. Némán követtem miközben ezernyi gondolat cikázott a fejemben. Pár percig csak figyeltük egymást szótlanul. Próbáltam olvasni a tekintettében, de nem ment. Annyi érzelmet láttam átvillanni a szemében, hogy azokból egyszerűen nem lehetett semmit sem kiolvasni.

- Mit szeretnél mondani?- nem bírtam tovább ezt a nyomasztó csendet, ami körülvett minket.

- Igazából még én sem tudom. Túl sok dolog történt velünk mostanában, és elkövettünk pár olyan hibát, amit normál körülmények között valószínű sohasem tettünk volna meg. Én is hibáztam most. Elkövettem a leggyerekesebb dolgot, amit csak lehetett. Ide hívtam azt a nőt, aki mindkettőnk élettét megkeserítette ezzel akartam visszaadni azt, amit te tettél velem. Az volt a tervem, hogy lefekszek Nicolelal, de amikor hozzámért eltoltam magamtól. Nem tudtam megtenni. Már csak gyűlöletet érzek iránta, egyedül téged szeretlek. Lépjünk túl a múlton és folytassuk ott ahol a baleset előtt, abbahagytuk. Sokkalta többet jelentesz számomra, mint azt gondoltam – két tenyere közzé vette a kezemet és szorosan összezárta azt, mintha egy lakat lenne.

Nem tudtam megszólalni, de nem azért, mert nem akartam, hanem azért mert az utolsó mondata ráébresztett arra, hogy tényleg szeret, és bármilyen akadállyal is kerüljünk szembe számunkra mindig itt lesz a másik.

- Kérlek, ne sírj – letörölt pár vándor könnycseppet.

- Szeretlek - suttogtam, majd a nyakába borultam.

- Én is - ölelt magához – szeretném, ha most már boldogok lennénk – simogatta hajam.

- Hiányoztál. Olyan rég éreztelek ilyen közel magamhoz. Hiába voltál itt mellettem nap, mint nap, akkor se éreztem ezt a köteléket közöttünk.

- Most már minden olyan lesz, mint volt ezt megígérhetem – picit eltolt magától, de csak annyira, hogy meg tudjon csókolni. Olyan jó volt újra megcsókolni, hihetetlenül vágytam már rá. Az egész testem egy jól eső remegés járta át. Újra feléledtek a szárnyaszegett pillangók a gyomromban és vad táncba kezdtek.

Az egész testemben békesség és öröm szállt. Ezt már nagyon hiányoltam, de most végre újra átélhetem mindezt. A nap további részében beszélgettünk, és minden olyan dolog, ami bántott minket mostanában elmondtuk egymásnak.

http://www.youtube.com/watch?v=Hc_VTUNpoiQ

- Jó reggelt – puszilgatta a nyakamat.

- Neked is – mosolyodtam el.

- Van egy ötletem, remélem neked is fog tetszeni – egy kósza hajtincset elsimított az arcomról.

- Mit találtál ki?

- Most hogy újra kezdtük, mit szólnál, ha elkezdenénk randizni?

- Rendben, viszont egy valami hiányozni fog – sóhajtottam fel, tetetett szomorúsággal.

- Mi?

- Az első randi varázsa – válaszoltam szomorkásan – így nem fogok előtte izgulni, hogy mi lesz, ha nem tetszek, vagy, hogy mikor fogsz megcsókolni.

- Gondolhattam volna, hogy valami ilyesmi fog az eszedbe jutni – felém gördült és belecsókolt a nyakamba – kitalálom ezt se szabad? – egyre lejjebb haladt a csókokkal.

- Nem nagyon szabadna, de tehetünk kivételt.

Egy kellemes reggeli program után elváltak az útjaink, de csak egy rövid időre. Lewis elment az esti randink részleteit megszervezni, noha nekem még semmi konkrétumot nem árult el. Nem akartam otthon tétlenül ülni, ezért elindultam egy kisebb bevásárló körútra. Mire hazaértem már Lewis is otthon volt.

- Vacsorázni megyünk – jelent meg előttem, és kivette a kezemből a szatyrokat.

- Rendben, és mégis milyen helyre? – utána mentem a konyhába.

- Az meglepetés – visszafordult, és megpuszilta az orrom.

- Annyit azért árulj el, hogy mennyire puccos helyre megyünk. Nem szeretnék túl vagy alul öltözni.

- Szerintem, nem kell kiöltöznöd – mosolyodott el – akár így is jöhetsz.

- Azért így mégse megyek.

A délutánom azzal telt, hogy az összes ruhámat kidobáltam a szekrényből, és mindet felpróbáltam. Egyiket se találtam jónak. Eszembe jutott, hogy még múltkor kaptam egy ruhát Jessicatól, amit még sohasem vettem fel. Egy egyszerű vörös koktél ruha volt, aminek a jobb vállrésze egy kicsit lentebb volt. Pontban 8 órakor kiléptem a szobánkból, és lesétáltam Lewishoz, aki már fel-alá járkált a nappaliban.

- Kész vagyok, mehetünk.

- Nagyon csinos vagy – megfogta a kezem, és megpörgetett maga előtt.

- Köszönöm. Te se nézel ki rosszul.

Sokkalta rövidebb volt az út az éteremig, mint ahogy azt gondoltam. Az egyik közeli kis, hangulatos helyre mentünk. Nem voltak túl sokan, de mi mégis az egyik távolabbi asztalhoz ültünk. Nagyon jól éreztük magunkat mindaddig, amíg meg nem jelent valaki. 

Lili ruhája: