48. rész

Sziasztok!
Hoztam mindkét sztorihoz részt:) jó olvasást!

- Ez mit keres itt? – bökött a fejével az egyik asztal felé Lewis.

- Nem tudom, de szerintem ne foglalkozzunk most ezzel. Most csak mi ketten számítunk – megszorítottam a kezét, és rá mosolyogtam.

- Igazad van. De, legszívesebben beverném a képét – tovább figyelte Fernandot, aki nem vett észre minket, és remélem a jövőben sem fog.

- Ne mondj ilyet. Tudom, hogy nem kedveled túlságosan, de nem éri meg.

Szerencsére nem vett észre minket, vagy nem akart észre venni minket, nem tudom. De így legalább nyugodtan elfogyaszthattuk a vacsoránkat. Rég beszéltünk ilyen felszabadultan és vidáman. Most, hogy újra kezdtük igaz még csak 1 napja, de már most kijelenthetem, hogy közelebb állunk egymáshoz, mint ezelőtt valaha. Régebben is sok dolgot meg tudtunk beszélni habár akkor ott volt szinte mindig Anthony aki, előszeretettel avatkozott bele a kapcsolatunkba. Most ő sincs itt, és ahogy hallottam végképp lemondott a fia menedzseléséről helyette inkább a jövő évben bemutatkozó fiatal srácot vesz a szárnyai alá. Tudom, hogy ez rosszul esik a páromnak, még ha nem is mutatja ki. Nem akarom felhozni ezt a témát, inkább megvárom, amíg ő elmondja. De most inkább térjünk vissza a vacsorához.

- Nem bírok többet enni – visszaraktam a fagyi kehelybe a kiskanalat.

- Én is jól laktam, azt hiszem lesz mit ledolgozni – kacsintott rám.

- Abban biztos vagyok, de ha már szóba hoztad, akkor akár kezdhetnénk most is. Menjünk sétálni.

- Rendben.

Kifizettük a számlát és a kijárat felé vettük az irányt. Elhaladtunk Fernando asztala mellett, de nem köszöntünk. Lehajtott fejjel ballagtam el mellette. Kint a hűvös levegőnek köszönhetően kicsit összerezzentem. A közeli parkba indultunk, ahol csupán egy-két ember lézengett. Talán egy órát is bolyonghatunk ebben a nyugodt környezetben mire visszatértünk az autóhoz. Csodálatos napot töltöttünk el.

7 hónap múlva

Elég sok dolog történt velünk az elmúlt időszakban. Lewis teljes mértékben felgyógyult most már csak 3 havonta kellett visszamennie kontroll vizsgálatokra. Viszont ezt az évet még itthon tölti. Most azonban nem a közös otthonunkban vagyok, hanem itthon mivel apa és a párom egész napjukat a gyárban töltik. Nem épp úgy sültek el az újítások az autón, mint ahogy azt eltervezték. Szerencsére apa minden egyes döntésbe belevonja Lewist így kevésbé, érzi magát hasznavehetetlennek. Így anyuval kettesben voltam itthon. A nappaliban ülve lapozgattam az egyik pletyka magazint, amikor megcsörrent a telefon épp nyúlni akartam érte, amikor anya hirtelen megjelent előttem és felvette a telefont.

- Igen, Whitmarsh lakás – szólt bele vidáman – szia szívem… - kisétált a nappaliból, kb. 5 perc elteltével tért vissza.

- Apád volt, itthon hagyott egy mappát és jó lenne, ha bevinnéd neki – tért vissza anyu.

- Miért pont én? Te is ráérsz – vontam vállat, és folytattam az újságom olvasását.

- Nem, én nem érek rá. Rengeteg dolgom van még – visszament a konyhába.

- Rendben, akkor beviszem – morogtam magam elé.

Felkaptam apa íróasztaláról a McLaren elnevezésű mappát és elhagytam a lakást. Nem öltöztem át, így egy topban és rövidnadrágban vágtam neki az útnak. Tudom, hogy nem épp ez az ideális öltözet, ha valaki egy ilyen helyre megy, de nyár lévén nem akartam túl öltözni. Fél óra kocsikázás után megérkeztem a csapathoz. Pár ember furcsán nézett rám, de nem igazán érdekeltek. A recepciós csajszi megkért, hogy inkább én vigyem be a papírokat. Mondhatom, hogy ez igazán szuper. A sok fontos ember előtt jelenjek meg így.  Megkerestem a tárgyalót, majd kis habozás után bekopogtam.

- Jó napot! Nem szeretnék zavarni, csak hoztam pár dokumentumot - oda sétáltam apához, és letettem elébe. Éreztem, hogy az összes üzletember tekintete rajtam van – nos akkor nem is zavarnék tovább. Viszlát! – léptem ki az ajtón.

- Csak kicsit volt égő – súgtam magam elé.

Elhagyni készültem az épületet, amikor kaptam egy sms-t Lewistól, hogy várjam meg, így bevonultam a büfébe és egy kávé kíséretében vártam. Volt egy kis időm így jobban szemügyre vehettem az épületet és az embereket. Tőlem nem túl messze ült 4 szerelő srác. Feltűnően jó kedvük volt, és az egyik folyamatosan szemezett velem. Biztos voltam benne, hogy nem tudja ki is a párom. A társai unszolására megindult felém, de épp akkor ért ide Lewis is. Amikor meglátta, hogy lehajol hozzám, és megcsókol, visszavonult.

- Unatkoztál? – ült le mellém.

- Annyira nem, csak már hiányoztál – megfogtam a kezét.

- Te is nekem. Ma este vacsorázni megyünk, szóval csípd ki magad – hajolt közelebb.

- Nem lehetne, hogy otthon maradjunk és tv-zünk? Nincs kedvem sehova sem menni.

- Ez most különleges alkalom lesz szóval nincs apelláta.

- Jó – törődtem bele. 

Egész délutánom azzal telt, hogy kerestem a megfelelő ruhát, illetve azon gondolkoztam, hogy mit csináljak a hajammal. Ráadásul anya se volt itthon, így még ő se tudott segíteni.

Már csak félórám volt az indulásig, de én még mindig egy száll törülközőben rohangáltam a szobám és a fürdő között. Mivel szorított az idő így a hajamat kivasaltam és szabadon hagytam. Egy egyszerű nyári ruhát vettem fel. Pontban 7 órakor megérkezett Lewis. Fekete farmert és fehér inget viselt, olyan őrjítően jól állt neki, hogy legszívesebben felvonultam volna vele a szobába.

- Gyönyörű vagy – csókolt meg.

- Köszönöm. Te pedig nagyon jól nézel ki – szorosan hozzábújtam.

Gyorsan felrohantam a táskámért, és már indulhattunk is. Számomra még ismeretlen étterembe jöttünk, de ami idegesített az az volt, hogy mikor megérkeztünk egy külön terembe vezettek be minket, ahol sötétség uralkodott.

- Szerintem minket összetévesztenek valakivel – ijedten néztem körül, igaz semmit sem láttam.

- Nyugi – megsimogatta a vállam, majd eltűnt mögülem.

Hamarosan egy-két gyertya fénye ragyogott fel, amit még több követett. Mindaddig, amíg sejtelmes homályosság nem lett.

- Mi ez az egész?- rémülten néztem körül.

- Szeretnék neked valamit elmondani. Nagyon - nagyon szeretlek. Sok rossz dolgon mentünk keresztül, de minden akadályt legyőztünk. Köszönöm, hogy kitartottál mellettem a legrosszabb időkben is. Csodálatos lány vagy. Lili Whitmars hozzám jössz feleségül? – letérdelt és egy csodaszép gyűrűt húzott elő a zsebéből.