4. rész

Sziasztok!
Köszönöm a kommenteket és nem találtátok el pontosan, hogy mi is lesz a következő részben, de nem baj. A mostani komment határ 7 lesz. 

A Nap első sugarai cirógatták az arcomat mire megfordultam a másik oldalamra, hogy a telefonomat magamhoz tudjam venni. A kijelző még csak 6:10 percet mutatott. Az ablakomhoz sétáltam és széttártam a hatalmas függönyt. Az udvart hó borította, érintetlen hó. A ráeső fénycsóváktól gyönyörűen csillogott olyan látványt nyújtott, mintha milliónyi apró tündér lepte volna el a kertet. Hosszú percekig gyönyörködtem a természetben, majd a fürdőszobába sétáltam és vettem egy kényeztető fürdőt. Miután minden reggeli teendőmmel végeztem leindultam a konyhába. Kimi szobája mellett sétáltam el, az ajtó résnyire nyitva volt, és így rálátást nyerhetem a kedvenc finnem furcsa alvási formájára. Fejcsóválva folytattam az utamat. Lent is csend honolt, kihalt és steril volt a ház. Főztem magamnak egy bögre kávét és átsétáltam a nappaliba. Bekapcsoltam a TV-t, de semmi értelmes műsort nem találtam ezért ki is kapcsoltam. Csendben ücsörögtem a kanapén, a lábamat felhúztam és ráhajtottam a fejem. Teljesen elmerengtem csak, akkor eszméltem fel, amikor nyílt a bejárati ajtó és valaki be akart osonni. Lassan elindultam a folyosó felé közben az asztalon lévő kis szobrot felkaptam, hiszen ha betörő jár erre, akkor ezzel leüthetem. A léptek elcsendesedtek, ahogy közelítettem, majd végül teljesen a falhoz simultam és onnan vártam az érkező következő reakcióját. Egyszer csak újra lépteket hallottam én pedig előre léptem és egy határozott mozdulattal fejbe vágtam a szobrocskával. A személy hangos puffanással esett össze, a szobor darabkák pedig körülötte szóródtak szét. Ahogy megpillantottam az áldoztatott felkiáltottam meglepettségemben.

- Te jó ég Jenni – a szám elé kaptam a kezem, és úgy figyeltem a földön fekvő nőt.

Lehajoltam hozzá, elsöpörtem az arcába hulló hajtincseket és megpróbáltam felébreszteni. A homlokán egy vékony seb tátongott, amiből szép lassan szivárogni kezdett a vér. Nem tudtam, hogy mit kellene tennem ezért óvatosan megemeltem, és a nappaliig húztam. Felfektettem a kanapéra és egy vizes ruhával letöröltem a vért az arcáról. Hiába szólongattam nem válaszolt. Rémülten szaladtam fel Kimihez, aki még mindig az igazak álmát aludta.

- Kimi kérlek, kelj fel – megsimogattam az arcát, mire morgott egyet és a másik oldalára fordult.

- Ne csináld ezt velem, kelj fel – könyörögtem neki, közben megjelentek az első könnycseppek az arcomon.

- Mi a baj? – csukott szemmel felém fordult.

- Leütöttem Jennit egy szoborral, és nem tudom felébreszteni.

- Hogy mit csináltál? – ült fel rémülten.

- Lent van a nappaliban – elindultam az ajtó felé közben letöröltem a könnyektől nedvessé vált arcom.

Lefutottunk Jennihez, aki még mindig nem volt magánál. Kimi rögtön oda szaladt hozzá és megpróbálta ébresztgetni, majd tárcsázta a mentőket. Én a fal mellett álltam és tovább sírtam. A Jégember elém sétált és szorosan magához ölelt. Én pedig tovább zokogtam.

- Én nem akartam… azt hittem, hogy egy betörő… de tényleg nem akartam – szipogtam szorosan hozzábújva.

- Csss – simogatta a hajam - nem lesz semmi baj sem, de én most gyorsan felszaladok, és felöltözök, mindjárt jönnek a mentősök.

Oda sétáltam Jennihez, aki még mindig eszméletlenül feküdt a kanapén. Ahogy Kimi leért megérkeztek a mentősök is. Kimi a feleségével tartott a kórházba, amíg én itt maradtam és összeszedtem a porcelán darabokat.

Remegő kezekkel készítettem magamnak egy nyugtató teát, ami nem igazán hozta meg a várt hatást. Fel-alá járkáltam a lakásban percenként néztem ki az ablakon, hogy mikor érkezik meg Kimi, a kezemben lévő telefont is sűrűn figyeltem, de nem akart megszólalni. Én nem akartam bántani, az egy dolog, hogy nem kedvelem, de azért sose tudnám bántani, vagyis ez nem igaz, hisz mégis tudtam bántani. Lassan maratoni távot tettem meg a nappaliban, amikor nyílt az ajtó és egy vidám Kimi jelent meg a nappali bejáratánál.

- Jenni? – rémülten kérdeztem.

- Jól van – megvonta a vállát és a velem szemben lévő fotelba leült.

- Bővebben? – szúrós tekintettel néztem rá.                                

- Nyugi túl éli, agyrázkódása van, illetve össze kellett varrni a homlokán lévő sebet. Még ma délután hazajöhet.

- Miért nem vártad meg?

- Nincs nekem arra időm, hogy őt megvárjam, és nem akarom hallgatni a nyávogását. Ismeri a taxit és hazajön – úgy válaszolt, mintha nem is a kórházban lenne a kedves felesége – sajnos – tette hozzá halkan.

- Meg fog ölni, ha hazaért – sóhajtottam fel bánatosan.

- Az biztos, hogy leordibálja majd a fejedet – vigyorgott rám Kimi.

A délelőtt további részében nem történt semmi különös sem. Kimi bevonult a dolgozószobájába, hiszen még rengeteg elintézni valója volt az idén debütáló csapatával kapcsolatban. Én pedig nem akartam zavarni ezért felvonultam a szobámba és a laptopom segítségével új munkahely után kezdtem kutakodni. Megnéztem jó pár lakberendező üzletet, de sehol se találtam arra utalást, hogy esetleg új munkaerőt vennének fel. Egyetlenegy céget találtam, ami elnyerte a tetszésemet, de miután utána olvastam, rájöttem, hogy egyáltalán nem éri meg ide jelentkezni, hisz temérdek adósságot halmoztak fel az elmúlt 1-2 évben. Szomorúan kapcsoltam ki a gépemet, majd eldőltem az ágyamon, és a plafont kezdtem el tanulmányozni. A gondolataim visszakanyarodtak az otthoni kis világomba. Az iskola után rögtön felvettek álmaim munkahelyére az életem olyan volt, mint egy tündérmese. De ez élet, mint tudjuk nem egy álom. Kezdtem elszenderedni, amikor meghallottam a csengőt. Rögtön felpattantam és elindultam a nappali felé. Mire leértem Jenni már a nappaliban volt, és valamit magyarázott a férjének finnül, amiből én egy szót sem értettem. Hiába vagyok én is finn, a szüleim kiskorom óta spanyolul és angolul szóltak hozzám. Megálltam a bejáratnál és a falnak dőltem.

- Nah, itt van már a kis bajkeverő is – fordult felém Jenni.

- Szia, hogy vagy? – félénken válaszoltam neki.

- Még van képed megkérdezni, hogy hogy vagyok? – a fején lévő kötésre mutatott.

- Én nem akartam azt hittem, hogy betörő járkál a lakásban – védekezően felemeltem a kezeimet.

- Hinni a templomban kell – megindult felém, de mielőtt elém ért volna Kimi megállította – takarodj a házamból – sziszegte.

- Egyenlőre ez még ez én házam – szólt közbe Kimi – és nem fog elmenni, baleset volt.

- Miért állsz mellé? – fordult a férje felé – én vagyok a feleséged – rikácsolta dühösen.

- Inkább pihenj le, hülyeséget beszélsz – a lépcső felé kezdte terelni a feleségét, aki először ellenállt, de miután Kimi felkapta a vállára már nem tiltakozott. Pár perc elteltével egy mosolygós Kimi tért vissza hozzám.

- Miért vagy ilyen vidám?

- Szegény feleségem megőrült ezt hiszi, hogy veled csalom meg. Pedig már reménykedtem benne, hogy ettől az ütéstől normális lesz, de sajnos nem – sóhajtott fel bánatosan.

- Ne legyél már ilyen szemét vele – dorgáltam meg játékosan – én se kedvelem, de azért nem jó érzés lehet összevarrt fejjel közlekedni.

A híres Jégember válasza erre csak egy vállrándítás volt.