28. rész

Sziasztok! 
Köszönöm szépen az előző részhez a kommenteket, remélem ehhez is írtok párat :) Szeretném megköszönni minden kedves látogatómnak és olvasómnak, hogy ebben az évben nyomon követte az írásaimat. Remélem a jövő évben is számíthatok rátok. Boldog új évet kívánok mindenkinek!

Olaszországba érve sem változott meg a helyzet Patrick egyszerűen csak elsétált mellettem meg sem várt. Csalódottam néztem utána és próbáltam az épp felszínre törő könnycseppet eltüntetni az arcomról amikor valaki hátulról átölelt. A kezére pillantottam és azonnal tudtam, hogy ki lehet az.

- Jari – Matti – fordultam meg, adtam neki két puszit miközben próbáltam a vidám énemet mutatni neki – jó végre látni!

- Szia kicsi lány – viszonozta a puszikat, majd köszönt Kiminek is.

Pár pillanat múlva csatlakozott hozzánk Mikko is így a kis finn különítmény azonnal beszélgetni kezdett és nagy bánatomra finnül.  Hiába vagyok én is finn elég keveset tudok az anya nyelvemen és mindez azért van,  mert kis korom óta Spanyolországban nevelkedtem és a szüleim is elég keveset használták az anyanyelvüket.

- Megyünk? – Kims vállára tettem a kezem.

- Persze – mosolygott rám.

Elköszöntünk a srácoktól és elindultunk a szállodába. Most is közös szobánk volt Patrickkel, de nem igazán örültem neki, inkább lettem volna egyedül. Meg sem lepődtem azon, hogy mire odaértünk ő már nem volt a szobánkban, a bőröndje itt volt, csak ő tűnt el. Fogalmam sincs, hogy most miért kell ennyire kiakadnia, nem csaltam meg. Sebastian csak a barátom. Kedves, aranyos és jó fej szeretek vele lenni, de csak mint barát. Akibe szerelmes vagyok az ő. Mivel ma még nem kell kimennünk a pályára ezért úgy döntöttem, hogy lemegyek a hotel bárjába és legurítok pár italt, az hátha segít. Előhalásztam a táskámból az egyik nyári ruhámat, a hajamat leengedtem és lementem. Ahogy beléptem a helyiségbe azonnal a bárpult fele tekintettem és megdöbbentem. Ott volt ő is pár kollégájával és elég volt csak ránézni látszódott, hogy már egyáltalán nem szomjas. Nem is tudom megfogalmazni, hogy mit éreztem csalódottság, szomorúság, düh talán ezeket. Erőt vettem magamon és elsétáltam mellettük mire hangosan fütyülni kezdet és valamit morgott is. A pult másik oldalára sétáltam és rendeltem 3 vodkát. Egymás után hajtottam le őket, majd rendeltem még pár pohárral és az egyik szabad asztalhoz sétáltam. Távolról figyeltem őket. Minden lányt megnéztek, aki csak elment mellettük és igazából ez még nem is annyira bántott, hisz pasik révén minden szép nőn megragad a tekintettük, de amikor körül vették magukat náluk sokkalta fiatalabb lányokkal és eléggé feltűnően tették nekik a szépet, az már rosszul esett. Patrick épp az egyik lányt taperolta a tekintette egy pillanatra találkozott az enyémmel, de szinte rögtön elkapta, amint észrevette, hogy én is figyelem őt. Megráztam a fejem és megpróbáltam visszatartani a könnyeimet. Megittam az  összes italt, amit kértem aztán a szobámba indultam egyszerűen képtelen voltam tovább nézni őket. Már a folyosón potyogtak a könnyeim nem tudtam és nem is akartam visszatartani őket. Becsuktam magam mögött az ajtót és neki dőltem, a szobában sötét volt, csak a Hold világította meg. A telefonom rezegni kezdett asztalon, feltornáztam magam és letöröltem a könnyeimet, felvettem a kezembe a kis készüléket és egy mosoly jelent meg az arcomon.

- Halló? – szóltam bele kissé fáradtan.

- Szia, remélem nem zavarlak – Seb vidám hangja engem is felvidított egy kicsit.

- Nem zavarsz – nagy levegőt vettem.

- Megint sírtál? – kérdezte kedvesen.

- Igen – suttogtam.

- Mi a baj?

- Sok minden – eldőltem az ágyon – annyi mindent szeretnék neked elmondani, de nem lehet – ismét sírni kezdtem.

- Miért nem mondhatod el?

- Mert nem tudok róla beszélni – zokogtam.

- Annyira azért csak nem lehet rossz – nevetett fel, igaz nem volt az a felhőtlen nevetés – vagy mégis? – bizonytalanodott el.

- Jajj Seb szükségem van rád – tört ki belőlem – nagyon is.

- Most nem tudok oda menni.

- Tudom – suttogtam.

- Most mennem kell, mert itt van Tommi. Vigyázz magadra. Szia – bontotta a vonalat.

Percekig néztem a telefonom háttérképét, Patrick és én voltam rajta. Még múlthéten készítettük ezt a képet, akkor még minden olyan tökéletes volt. Csendben üldögéltem az ágyon, amikor kinyílt az ajtó és a párom lépett be rajta. Megpróbált halkan közlekedni, hogy ne keltsen fel.

- Fent vagyok – felkapcsoltam az éjjeli szekrényen lévő lámpát. Csak nézett rám, majd intett és a fürdőszobába sietett.

Még arra sem méltatott, hogy hozzám szóljon. Felpattantam az ágyról és utána mentem.

- Elmondanád végre, hogy mi bajod van? - megragadtam a karját és nem engedtem, hogy beszálljon a zuhany alá.

- Semmi – vonta meg a vállát.

- Figyelj ehhez most kurvára nincs kedvem. Miért kell megsértődnöd mindenen? Azt hiszem már ezerszer elmondtam, hogy nincs köztünk semmi sem Sebastiannal és ha nem hiszed el, akkor ez már csak a te bajod, és ha már itt tartunk kettőnk közül te voltál az, aki megcsalt. Láttam jól, hogy mit csináltál azzal a lánnyal – elengedtem a karját és kisétáltam a fürdőszobából.

Levettem a ruhámat és megkerestem a pizsamámat, lefeküdtem és megpróbáltam kiverni a fejemből.

Kijött és öltözni kezdett.

- Hova mész? – felültem és szomorúan néztem rá.

- El – a nadrágját vette föl.

- Értem – elfordítottam a fejem, hogy ne lássa a könnyeimet.

Köszönés nélkül kisétált a szobából én pedig ismételten zokogásba törtem ki. Tudom, hogy holnap – az órára pillantottam – vagyis ma szörnyen fogok kinézni, de egyszerűen nem érdekel úgysem én vagyok az az ember a csapatban, akinek teljesítenie kell. Nagy nehezen elszenderedtem, de amikor megfordultam valami hideg és szúrós ért a kezemhez. Azonnal felriadtam és ijedtem néztem körbe. Egy alak rajzolódott ki előttem, felállt és odasétált az ágyhoz. A szívem eszeveszett tempóban kezdett dobogni.

- Kicsim csak én vagyok  - hallottam meg a szívemnek oly kedves hangot.

- Patrick?

- Itt vagyok – felkapcsolta a lámpát és csak ekkor láttam meg, hogy egy halom vörös rózsa van körülöttem.

- Ez gyönyörű –emeltem fel az egyiket – köszönöm – megfogtam a kezét.

- Nagyon szívesen. Bocsánatot szeretnék kérni, tudom egy bunkó voltam, és nem történt semmi sem azzal a lánnyal, ahogy eljöttél én is leléptem – közelebb húzott magához. – sajnálom.

- Megbántottál, de szeretlek – megsimogattam az arcát ő pedig megcsókolt.