6. rész

Sziasztok! 
Kicsit szomorú vagyok, mert amikor komment határt szabok, akkor jönnek a kommik de ha nem akkor meg alig akar összegyűlni :( Nem szeretek ilyen lenni, de most akkor ismételten 8 komment lesz a határ! 

Már lassan eltelt egy hét amióta megkaptam azt a levelet anyától, de én még mindig ezen gondolkodom. Nem akarom, hogy újra megjelenjen, nem, erre nem vagyok felkészülve. Minden jól alakult, vagyis majdnem minden, és végre anyáék is rendbe jöttek, erre fogja magát, és mindent felkavar. A lakás többi lakóinak is feltűnt, hogy túl hallgataggá váltam. Jennit túlzottan nem izgatta, de Kimi naponta legalább 10-szer megkérdezte, hogy mi a baj én pedig mindig valamilyen mondva csinált üggyel leráztam. A tv-t néztem, amikor Kims lehuppant mellém és kivette a kezemből a távirányított, majd ki is kapcsolta azt.

- Most pedig beszélgetünk – fordított maga felé – nem nézem tovább, hogy itt szomorkodsz.

- Miről beszéljünk? – bánatosan felsóhajtottam.

- Tudod te azt nagyon jól, azóta vagy ilyen, amióta megtudtad, hogy Emily visszatért.

- Ahj Kimi, annyi mindent nem tudsz – megráztam a fejem, majd a térdemre hajtottam.

- Akkor meséld el – kisimított egy hajtincset az arcomból.

- Arról tudsz, hogy miket tett Emily, de az előzményeket nem ismered. Kis koromban mindig is felnéztem rá, ő volt az én nagy és okos nővérkém, aki megvéd mindentől. Az így is volt mindaddig, amíg el nem került gimnáziumba. Kettőnk közül ő bizonyult az okosabbnak, Barcelona legjobb iskolájába került, anyuék minden megtettek azért, hogy oda járhasson. A rám irányuló figyelem egyre kevesebb lett. Úgy éreztem, hogy én már nem is tartozok ehhez a családhoz, az összes naplóbejegyzésem arról szólt, hogy talán jobb lenne, ha meghalnék, úgyse hiányoznék senkinek sem. Emily megkapott minden csini rucit, számtalan barátnője volt, akik nap, mint nap jöttek hozzánk, elfoglalva ezzel a közös szobánkat. Mindig kiszorultam a nappaliba és itt kellett tanulnom, ha valamit nem tudtam és segítséget kértem, mindig azt a választ kaptam, hogy hagyjam őket, úgyse vagyok olyan okos, akkor minek erőlködök. Majd megjelent Carlos, aki teljes mértékben elvette Emily eszét. Állandóan lógott a suliból, a jegyei kezdtek romlani, sőt később már meg se jelent az órákon. Éjszakákként részegen tért haza, én, pedig mint rendes hugica falaztam neki. Kezdett egyre eldurvulni a helyzet, mert tűszúrások jelentek meg a karján és egyre több pirulát vett be, amire azt mondta, hogy csak fájdalomcsillapító Ezt először még el is hittem, majd mikor majdhogynem óránként vett be egyet, leesett, hogy drogozik. Megmondtam neki, hogy tudom, hogy mit csinál és elmondom anyuéknak, de megfenyegetett, és be kell vallanom féltem tőle. Egyik éjjel zokogva ért haza, egy halom bogyó után vallotta be, hogy terhes és, hogy erről végképp nem szabad megtudnia anyuéknak. De nem hagyhattam, hogy bántsa a babát azzal a sok piával és droggal így elmondtam anyuéknak. Amikor hazaért hatalmas veszekedésbe torkollott ez az egész. A szobánkban ültem és vártam. Még mindig itt van előttem az a kép, amikor felrohant az emeletre és a hajamnál fogva kiráncigált a szobából, majd ordítozott velem és lelökött a lépcsőn – megborzongtam, és végig húztam az ujjamat a karomon lévő sebhelyen, ami azóta is erre a napra emlékeztet.

- Te jó ég, én csak annyit tudtam, hogy lelökött a lépcsőn, de az is baleset volt – hitetlenkedve nézett maga elé.

- Tudom, mert mindenkinek azt mondták anyáék.  Pár hét kóma után magamhoz tértem, de még évekig jártam pszichológushoz. Amíg én kórházban voltam anyuék megpróbáltak Emilyt beutaltatni egy elvonóra, de megszökött Carloshoz. Az volt az utolsó mondata, hogy gyűlöl minket, és nem tekinti többet anyuékat a szüleinek, számára meghaltak és nekem pedig azt üzente, hogy reméli, találkozunk, mert még nem végzett velem – mire a végére értem már minden tagom remegett.

- Ez… ez szörnyű – magához húzott és ringatni kezdett – itt vagyok veled és megvédelek egy percre sem tévesztelek szem elől. Köszönöm, hogy elmondtad nekem ezt az egészet – egy puszit nyomott a homlokomra.  Egy ideig így ültünk, és hagytam, hogy Kimi megvigasztaljon. Mindenki Jégembere nem is olyan jeges, egy csodálatos ember, aki minden hülyeségben benne van, de ha kell, akkor teljes mértékben ki áll a családja és barátai mellett, egy kincs ez az ember.

- Mit szólnál, ha készítenék neked egy forró teát? – szólalt meg végül ő.

- Azt megköszönném, de biztosan el tudod készíteni?- egy apró mosoly jelent meg az arcomon.

- Igen, ez még megy – mosolyodott el Kimi is.

Követtem a konyhába, mert szemmel szerettem volna tartani, hisz sose lehet tudni, hogy mikor gyújtja fel a lakást.

- Tessék – elém tolt egy nagy bögre gőzölgő epres teát.

- Köszönöm.

Észre se vettem, hogy hogy telik az idő. Már több mint egy hónapja elköltöztem otthonról, de sajnos még munkát most se találtam. A bőröndöm felett tanácstalanul álltam, mert fogalmam sincs, hogy mit kellene elrakom.

- Kimi – kiáltottam fel, aminek az lett a következménye, hogy pár percen belül már itt állt a szobámban – szerinted milyen ruhákat pakoljak? – fordultam felé.

- Lévén, hogy február van, és Svédországba megyünk, meleget – ingatta meg a fejét.

- Jól van, na, nem szoktam annyit utazni – vontam meg a vállam.

- Ha nem kérdeznél meg ilyeneket, akkor nem is Lahja lennél – oda sétált hozzám és adott egy puszit a homlokomra.

Nagy nehezen kiválasztottam azokat a ruhákat, amire szükségem lesz.  Tudom, hogy ez az egész nem rólam szól, de akkor is szeretnék jól kinézni.

- Hány hétre pakoltál? - furcsán méregette a bőröndjeimet – nem lesz ez egy kicsit sok?

- Szerintem nem, de ha szeretnéd, akkor kipakolhatok – az emelet felé indultam, amikor megszólalt.

- Inkább ne, mert akkor sose indulunk el.

Jenni nem vitte túlzásba a búcsúzkodást csak annyit mondott, hogy vigyázzatok magatokra és már ment is vissza a manikűröséhez.  Kimi magán gépével mentünk, de nem csak ketten utaztunk, hanem a csapatával. Egész jó fej kis társaság, szerencsére ők nem feltételezték azt rögtön, hogy Kimi barátnője vagyok, látszik, hogy nekik több eszük van, mint annak a kis németnek.

- Nah, és Lahja voltál már ralin? – fordult felém Patrick

- Nem, és mielőtt megkérdeznéd még tv-ben sem láttam, de azért pár videót már meglestem a neten – kacsintottam rá. Az egész utastér hangos nevetésben tört ki, majd miután Patrick visszanyerte az eredeti állapotát folytatta tovább a vallatást.

- Akkor még mondhatni rali szűz vagy – állapította meg nagy komolyan, de nem bírta sokáig, mert újabb nevetéshullám lett úrrá rajta.

- Igen teljes mértékben – kacagtam velük én is.

Nagyon jó hangulatban telt el az a pár óra, amíg Svédországba utaztunk. A tájat hó borította, és kint repkedtek a mínuszok. A kabátomat még szorosabban összehúztam magamon. A repülőtér előtt várt ránk egy autó, ami rögtön a szállodába vitt minket. Közös szobát kaptam Kimivel, de külön ágyunk volt.

- Én megyek is – összeszedet pár papírt és rohant az ajtó felé.

- Rendben, de én hogy jutok majd ki?

- Az autó, amivel ide jöttünk az bármikor a szolgálatodra áll, de szerintem elég lesz ha csak délután jössz ki, nem kell kint fagyoskodnod. Majd hívlak – intett és kilépett a szobából.

Kipakoltam a ruháimat a bőröndből és közben figyeltem a tv-t, hisz élőben közvetítették a kint történő dolgokat. Innen nézve sokkalta nyugisabb, mint az F1, bár azt se ismerem olyan jól, mert csak egy-két futamon voltam kint, de az a világ sokkalta másabb. Az ebédet felhozattam a szobánkba, majd miután megettem a hatalmas adag cézár salátámat vettem egy forró fürdőt, majd összeszedtem magam és elindultam a pályára. Amikor kitett a sofőr a bejáratnál ijedten néztem körül, mert egy ismerős arcot se láttam. Úgy döntöttem, hogy felhívom Kimit.

- Szia, megérkeztem, de fogalmam sincs, hogy hova kellene mennem – hadartam el gyorsan, közben elindultam előre a tömeggel.

- Keresd meg a csapat sátrát, ott leszek én is.

- Jó, jó akkor nem soká találkozunk – bontottam a vonalat.

Akkora tömeg volt, hogy alig lehetett haladni előre, ráadásul a sátrak előtt kifeszített kordonok miatt még lassabban mentek az emberek, hiszen nagyon sokan megálltak a kedvenc csapataik előtt. Amikor megpillantottam az  Ice 1 Racing felíratott meggyorsítottam a lépteimet. Pár nagydarab fickón kellett átfurakodnom mire oda értem.

- Sziasztok – köszöntem vidáman.

- Szia Lahja – jött oda mosolyogva Patrick – Kiminek el kellett mennie autogramosztásra így rám lettél bízva.

- Te vagy a gyámom?

- Igen – egy lakókocsiba terelt be.

- Ez egészen otthonos – néztem körül.

- Igyekszünk úgy kialakítani – vont vállat.

Egész jól elbeszélgetünk, nagyon rendes srác és még helyes is, de azért nem szeretnék vele kikezdeni.

- Megjöttem – lépet be mosolyogva Kimi.

- Ideje volt már – néztem az órámra.

- Elkéstem? – Patrickhez fordult.

- Nem, csak Lahja nem bír nyugton maradni – ingatta a fejét.

- Áruló – morcosan néztem rá.

- Nah, jó ezt fejezzétek be. Hova szeretnél menni? – fordult felém Kimi.

- Nem tudom, szét akarok nézni – vontam vállat.

- Akkor menjünk.

Már nem voltak olyan sokan inkább a média képviselői járták a csapatokat egy-egy interjú miatt. Kimi sorra mutatta be a csapatokat és az ott dolgozó embereket, akiknek nem tudtam megjegyezni a nevüket. Két vidám srác jött velünk szembe és mindkettő arcán levakarhatatlan mosoly volt ránéztem az unokatesómra, aki arcán szintén egy nagy mosoly jelent meg, Odasétáltak hozzánk és miután lepacsiztak eljött az idő, hogy engem is bemutassanak.

- Ő itt az unokatesóm Lahja – mutatott be a két srácnak.

- Örvendek, én Mikko Hirvonen vagyok – nyújtott kezet, majd a barátjára mutatott – ő pedig Jari-Matti Latvala.

- Ha jól gondolom ti is finnek vagytok – hangosan gondolkodtam.

- Igen, de azt hittem, hogy ezt tudtad, hisz láttál már versenyt nem? – csodálkozva nézett rám Mikko.

- Ohh nem, én még rali szűz vagyok – kacsintottam rájuk, mire mindkét srác arcán megjelent egy hatalmas mosoly.

- Értjük, remélem, hamar elveszted a szüzességed - mért végig Jari- Matti.

- Szerintem menjünk – szólalt meg Kimi – Sziasztok – arrébb húzott a srácoktól.

- Lahja csak egyszer tudnád befogni – sóhajtott fel.