Lassan kezdet kitisztulni minden, de a fejem és a szám iszonyatosan fájt. Megérintettem az említett testrészemet és „örömmel” tapasztaltam, hogy véres. A látásom is kezdett visszatérni, és a két srácot pillantottam, meg akik aggódva méregetnek.
- Lau jól vagy?- rögtön a karjaiba kapott Gyula és az egyik székre leültetett.
- Igen, azt hiszem csak a fejem és a szám fáj- dünnyögtem.
- Tessék - nyújtott át Sebi egy vizes ruhát, de elég szótlan volt csak nézett.
- Add ide!- Gyula kirántotta a kezéből a ruhát és letöröltem a számról a vért.
- Mégis melykőtök volt az a nagyon okos, aki leütött?- kicsit ingerültem kérdeztem, bár sejtettem.
Egyik srác se válaszolt, csak egymást bámulták. Az előbbi verekedés helyett inkább segélykérően pillantottak a másikra.
- Na, elmondanátok? Vagy egész este itt ülünk- egyre türelmetlenebb voltam.
- Én voltam- vallotta be Seb lehajtott fejjel.
- Valahol sejtettem- oda léptem hozzá és megcsókoltam.
- Ezt most miért?
- Azért mert egy barom vagy, de imádlak- nevettem rajta.
Még mindig értetlenül pislogott én pedig Gyulával együtt nevettem. Ahogy elnéztem, rendesen elrendezték egymást. Gyula száján is egy hasonló seb volt, mint az enyémen, illetve a szemöldöke felszakadva és egy elég szép ütés a bal szeme alatt. Sebinek az orra volt betörve illetve a szeme alatt egy kisebb ütés nyom. Pár perc néma csend állt be. Majd végül Gyula eszmélt először és ő szólalt meg.
- Fiatalok én most megyek, Lau vigyázz magadra és erre, kölyökre – Sebire mutatott- majd ez előbb említett személlyel kezet fogott.
- Remélem, még találkozunk- mosolygott Seb.
Végig az ajtót bámultam és azon gondolkoztam, hogy vajon hány óráig feküdhettem eszméletlenül. Olyan volt mintha ezer éve ismernék egymást. Túl nagyot üthetett Sebi és valószínű ezért láthatok rosszul.
- Mi a baj kicsim?- közbe az ölébe húzott.
- Csak annyi, hogy te meg Gyula, úgy váltatok el, mint a jó barátok- értetlenül néztem rá.
- Tudod nálunk, férfiaknál már csak így van, először picit lerendezzük egymást utána már szent a béke- vigyorgott.
- Értem, vagyis nem, de mindegy. Inkább menjünk vissza a szállodába és utána utazunk haza.
- Okés.
Nem értem a férfiakat. Még 2 napot töltöttünk otthon Svájcban. Sebi arcán már semmi se látszott. Bezzeg az enyémen még mindig látszik. Duzzogva indultam el Monzába. Sebi vidáman vágott neki ennek a versenyek. Úgy érezte most mindkét Ferrarinál gyorsabb lesz, és talán visszaveheti az első helyett Fernandotól. Nagyon jó barátok, de a munkában nem ismernek barátságot, mindenki ugyanolyan ellenfél. Sebinek egy szponzori rendezvényen kellett rész vennie, így úgy döntöttem beülök a csapat büféjébe. Épp a kedvenc salátámat falatoztam, amikor megjelent előttem a főnököm.
- Szia, Laura- köszönt kedvesen.
- Szia - hellyel kínáltam.
- Jó étvágyat!- mosolyogott rám.
- Köszönöm- mondtam az utolsó falat előtt.
- Mi történt veled?- aggódva kérdezte.
- Miért?
- A szád- mutatott a szép kis sebemre.
- Jah, csak elestem- mondtam vállat vonva.
- Ugye nem bántott?- Seb felé biccentette a fejét, aki épp akkor lépett be.
- Nem- mosolyogtam rá, ekkor két kéz került a szemem elé.
- Sebastian, szeretnék még látni- nevetve közöltem.
- Honnan tudtad, hogy én vagyok?
- Láttam, ahogy bejössz, meg neked van olyan hideg kezed- megcsókoltam, elég szenvedélyes csókká sikeredet, Chris köhögése szakított félbe minket.
- Fiatalok ezt majd inkább este.
- Viszont a mai nap végén gyertek, be az irodámba beszélni akarok veled Laura, de jobb lesz, ha Seb is ott lesz- majd felállt és ott hagyott minket.
Sebbel még egy kicsit beszélgettünk. Lassan elkezdődött az első szabadedzés, és igaza lett az én szőke hercegemnek tényleg gyorsabb volt a két Ferraris srácnál. A második edzésnél is hasonló eredmények születtek. Sebi első, Fer negyedik, Felipe ötödik, Robert kilencedik. Sebastian átöltözött és már indultunk is Christianhoz. Meglepő látvány fogadott ugyan is ott volt az anyám
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése