40. rész

Sziasztok!
Végre sikerült egy részt összedobnom. És köszönöm az előzőhöz a kommenteket, ehhez a részhez pedig várom :)
Puszi 

-         Te mit keresel itt? – besétáltam a konyhába, a táskámat pedig ledobtam az egyik székre.

-         Hááát… én csak meg akartalak lepni – zavartan a hajába túrt.

-         Sikerült. De hogyan jutottál be? – léptem mellé, hogy megnézem mit csinált épp.

-         Kulccsal – mosolygott rám.

-         Azt gondoltam, de honnan a kulcs? – kukucskáltam át a vállán, hogy jobban szemügyre vegyem a készülőben lévő ételt.

-         Másoltattam biztonsági okokból. Aggódtam miattad ezért még tegnap este készítettem magamnak egyet –lehajtotta a fejét, nem mert a szemembe nézni.

-         Ez igazán rendes, de remélem, ha Lewis meggyógyul, akkor a kulcsot eltünteted. Nem örülnénk, ha csak úgy váratlanul betoppannál – nevettem el magam.

-         Ígérem, akkor nem fogok bejelentés nélkül jönni, sőt szerintem nem is nagyon fogok jönni- megfordult és az étellel babrált.

-         Feltehetnék egy kérdést?

-         Persze – mosolygott rám félősen.

-         Miért vagy ilyen kedves hozzám és miért törődsz velem ennyit?

-         Azért mert a barátom vagy, és szeretlek. Illetve tudom, hogy most milyen nehéz időszakon mész keresztül. Én pedig itt vagyok, és amiben tudok, abban segítek.

-         Köszönöm – oda léptem hozzá és átöleltem.

-         Ez egy jó barát dolga – megpuszilta a homlokom és ismét az a megmagyarázhatatlan érzés tőrt rám. Ezért zavartan eltávolodtam tőle.

-         Mi a baj?- utánam kapott

-         Semmi – megráztam a fejem – csak elfelejtettem valamit – kirohantam a konyhából és a szobáig meg se álltam.

Neki dőltem az ajtónak, lehunytam a szemem. Megpróbáltam józanésszel gondolkodni. Ez nagyon nem normális. Nem szabadna ezt éreznem, hiszen nekem itt van Lewis, neki pedig felesége van, és ami a legfontosabb ő csak barátként gondol rám. Mégis valamilyen szintem vonzódom hozzá. Erre a tegnap este világított rá. A tánc utáni pár másodperc olyan érzéseket hozott felszínre, amik eddig a szívem legmélyén lakoztak. Csupán egy dologban vagyok biztos, hogy ez nem szerelem.

Megpróbáltam rendbe szedni magam egy kicsit, így úgy kb. 20 perc elteltével visszamentem.

-         Minden rendben van? – jelent meg előttem Fernando.

-         Persze, csak szükségem volt egy kis magányra.

-         Rendben. Viszont akkor gyere és együnk – mosolygott rám, majd az étkező felé terelt.

-         Mit főztél?

-         Az egyik kedvencedet – vigyorgott.

-         Nem is tudod, hogy miket szeretek.

-         Hidd, el tudom – kihúzta nekem a széket.

-         Na, akkor muti, hogy mit főztél, mert már nagyon türelmetlen vagyok.

-         Nyugi, mindjárt hozom.

-         Paella? – kiáltottam fel.

-         Igen. Ugye, hogy megmondtam, hogy tudom mi a kedvenced – büszkén kihúzta magát.

-         De mégis honnan tudtad? – hitetlenkedve néztem rá.

-         Volt egy nagyon jó segítségem.

-         Anya volt az ugye?

-         Igen.

Egész finomra elkészítette. Igaz az anyáé finomabb, de nagyon jól eset végre normális kaját enni. Hiszen hetek óta alig ettem főt étel hiába akarták belém tukmálni.

Ebéd után leültünk a nappaliba beszélgetni és úgy gondoltam, hogy jobb lesz, ha elmondom neki, hogy mit is érzek.

-         Valamit mondani akarok- kerültem a szemkontaktust.

-         Hallgatlak.

-         A tegnap estéről lenne szó. Biztos vagyok benne, hogy neked nem ugyanazt jelentette, mint nekem. Tudod jól, hogy mindennél jobban szeretem Lewist. Mégis sikerült olyan érzéseket kiváltanod belőlem, amik megrémisztettek. Rájöttem, hogy hozzád is vonzódom, de csak testileg. Nem akarom elveszteni a barátságodat, mert az nagyon is fontos számomra – a kezemben lévő párnával babráltam.

-         Elhiszed, ha azt mondom, hogy én is ugyanezt érzem – megérintette a kezem – a tegnap este számomra is fontos volt. Legszívesebben átléptem volna azt a bizonyos határt, de mivel tudom, hogy most nem vagy túl jó állapotban ezért visszafogtam magam.

-         Én ezt nem tudtam- suttogtam magam elé.

-         Mit szeretnél? Elmenjek vagy maradjak?

-         Ne menj el! Szükségem van rád. Te vagy az egyetlenegy olyan barátom, aki 100%-osan mellettem áll. – megpróbáltam visszatartani a könnyeimet.

-         Szívesen maradok, csak elég nehéz visszafogni magamat – vallotta be.

-         Akkor ne fogd vissza magad – vontam vállat.

-         Tényleg azt akarod?- az állam alá nyúlt és felemelte a fejem.

-         Nem tudom, hogy mit akarok.

-         Épp ezért lesz a legjobb, ha én most elmegyek – adott egy puszit az arcomra és az ajtó felé indult.

-         Várj! – kiáltottam utána és megtettem azt amit talán sosem kellett volna: megcsókoltam….