16. rész

Sziasztok! 

Tudom, hogy nem jött össze a 8 komment, de itt van az új rész. A következő nem tudom mikor fog érkezni, de igyekszek. Most nem lesz komment határ, de azért örülnék pár véleménynek. A részhez van egy videó is, amit a pilótákról készítettem, így jobban megismerhetitek őket :) 
Jó olvasást! 

Puszi 

A hang egyre erősödött és egyre tisztábban hallottam, egy pillanat alatt sikerült beazonosítanom Jenni volt az. Nem szoktam hallgatózni, de ezt úgy is kristálytisztán lehetett hallani, ha az ember nem kíváncsi rá.

- Szuper, most már nőcskéket is hozol fel magunkhoz? Épp jönnék be, amikor megállít a szomszéd, hogy közölje ma este egy elég csinos lány távozott innen. Még házas, vagy ha nem zavar, bár ez téged sosem zavart azt tudom. Alig várom, hogy megérkezzenek azok a papírok, és végre kiderüljön az igazság.

Hosszú csend következett, majd egy ajtócsapódás és pár másodperc múlva már nyílt az ajtóm.

- Bejöhetek? – Kimi volt az. Az ajtónak támaszkodott és szomorúan nézett rám.

- Persze.

- Gondolom hallottál mindent? – az ágyhoz sétált és lefeküdt mellém.

- Igen, és sok mindent nem értek. Milyen papírokról beszélt?

- Nem fontos – az oldalára fordult – aludjunk.

Ezzel le is zárta a beszélgetésünket. Biztos vagyok benne, hogy azoknak a papíroknak közük van ahhoz, hogy miért nem válhatnak el és az is biztos, hogy ez Kimit érzékenyen érinti.
Mire felébredtem már dél is elmúlt. Gyorsan lezuhanyoztam és felöltöztem, hiszen ma már pakolnom kell, mert holnap kora reggel indulunk Kicsit izgatott vagyok, hiszen végre dolgozhatok, habár nem a szakmámban, hanem egy teljesen már terülten, de ezzel is megfogok birkózni vagyis azon leszek. A legfontosabb iratokat rendezgettem, amikor el kezdett csörögni a telefonom. Nagyot nyeltem, ahogy rápillantottam a kijelzőre Patrick hív.

- Igen? – szóltam bele kicsit félénken.

- Szia, kérlek, ne tedd le a telefont – könyörgött. Nem tudom, hogy honnan tudta, hogy az ujjam a piros gombon pihent.

- Mit szeretnél?

- Először is beszélni veled, mert már lassan egy hónapja semmit sem tudok rólad. Képtelenség elérni, viszont most nem a kettőnk közti dologról szeretnék beszélni, hanem valami teljesen másról. Meghallgatsz?

- Igen – mindent elpakoltam így már indulásra készen voltam.

- Meséltem, hogy ideköltözött a nővérem és a kislánya. Nos az óta szinte én nevelem Lara-t a nővérem minden, este elmegy valahova, és most sincs itthon. Küldött egy sms-t, hogy csak jövő hét elején jön haza addig a barátnőjénél alszik. Állítólag szüksége van egy kis szabadságra. Ezt meg is értem, de nekem holnaptól dolgoznom kell. Anyuékra nem tudom rábízni, mivel ők már meghaltak – egy pillanatra elhallgatott – segítségre lenne szükségem.

- Miben tudnék segíteni?

- Arra gondoltam, hogy talán te napközben tudnál vigyázni a leányzóra.

- Sajnos ez nem fog menni.

- Nincs sok baj vele, nagyon jó kislány – próbált meggyőzni.

- Elhiszem és nem ezért utasítom vissza csupán dolgozni fogok egész héten. Munkát kaptam a Ford csapatnál.

- Értem, akkor én is kevesebbet foglak látni.

- Valószínű. Beszéltél már Kimivel ő biztosan, megértené, és otthon maradhatnál a héten.

- Beszéltem vele és azt mondta jó lenne, ha esetleg szombat- vasárnap ott lennék. Mindegy akkor megoldom valahogy. Szia – meg se várta, hogy elbúcsúzzak, letette.

Bunkó voltam nem is kicsit, de most a munka a legfontosabb. Az első hétvégémet nem úgy kellene kezdenem, hogy egy kislányt viszek magammal mindenhova. Az pedig, hogy beszélni akar velem, megrémiszt. Tudom, hogy ideje beszélnünk arról a csókról, de én még nem akarok, azt pedig, hogy meddig akarom húzni az időt én magam sem tudom.

Másnap reggel kellő idegességgel indultam el. Egész úton a telefonomat nyomkodtam és Mikkoval beszéltem, vagy ő vagy Jari- Matti fog rám várni a csapat bejáratánál. Kimi kb. 10 percenkét, nyugtatgatott, hogy nem lesz semmi baj sem. 

A rally helyszínére együtt mentünk ki, majd búcsúzkodás után elindultam. Nem volt nehéz dolgom, hiszen a hatalmas Ford logó szinte szembejött velem. A csapat már neki kezdett a kipakolásnak. Megálltam a bejáratnál és integettem a túl oldalon lévő Mikkonak.

- Örülök, hogy itt vagy – megérkezett hozzám és adott két puszit.

- Én is örülök, csak kicsit félek – vallottam be.

- Nem kell, Malcolm nem eszik embert – kikerültük a sátort, és a csapat kamionja felé vettük az irányt. Egy hatalmas kétszintes kamion mellett álltunk meg.

- Ez óriási – nyögtem ki.

- Ugye? És te oda fel fogsz menni – mutatott a második emeleti bejáratra.

- Felkísérsz? – néztem rá segélykérően.

- Persze.

Nem gondoltam volna, hogy egy kamion lehet ennyire tágas. Amikor beléptem egy pillanatra olyannak tűnt, mintha egy épületben lennénk. Mikko kedvesen egy ajtóhoz vezetett.

- Sok szerencsét- intett és eltűnt.

Vettem egy nagy levegőt és bekopogtam. Miután meghallottam az engedélyt, beléptem. Egy kedves 50-es éveiben járó férfivel találtam szemben magam.

- Jó napot, Lahja Raikkönen vagyok – nyújtottam kezet.

- Nagyon örvendek, Malcolm Wilson – viszonozta az előbbi gesztust. – foglaljon helyet – mutatott a székekre.

- Köszönöm és azt is, hogy alkalmaz. Összeállítottam a heti programot – átnyújtottam neki a mappát.

- Mindjárt megnézem, de először nézzük át és írja alá a szerződést – tolt elém egy vaskos papírkupacot. Miután mindent rendben találtam oda firkáltam a nevemet.

- Ez egész jó, csupán egy probléma van. A szerdán lévő Shakedown után egy hosszabb interjú vár a fiúkra, de erről még nem tudhatott.

- Rendben akkor mindjárt átírom, illetve az utána lévő interjúkat töröljem?

- Igen – bólogatott.

Szinte teljesen átírtuk a szerdai napot, ezért még 3 lappal hagytam el az irodát. A csapat vendéglátó helyiségébe mentem és egy jó nagy adag kávé mellett neki kezdtem a program összeállításához. Mire felnéztem a papír kötegből már besötétedett. A telefonom után nyúltam, hogy megnézzem kereset –e valaki. Kimitől volt 3 nem fogadott hívás. A legutolsó alig 3 perce. Próbáltam volna visszahívni, de foglaltat jelzett, visszacsúsztattam a telefont a táskámba, majd összeszedtem az összes papírt és indulásra készen voltam. Kint még pár ember dolgozott az autón. Már az ajtóban álltam, amikor szembe jött velem a két pilóta.

- Sziasztok – öleltem meg őket.

- Szia

- Hova mész? – tért rá a lényegre Jari – Matti.

- Vissza a szállodába, meg tudnátok mondani, hogy hol találok itt taxit?

- Az meg minek? – kerekedtek ki Mikko szemei.

- Talán azért, mert el szeretném hagyni a pályát?!

- De hát ott van az autó, amit a csapat biztosít számodra, akkor minek a taxi? – kisétáltunk a szerelők közzé.

- Van autóm? – meglepődtem nem is kicsit. Erről nem mondott semmit sem Malcolm.

- Persze, hogy van. Mindjárt meg is mutatjuk – hátrafelé tereltek. 

 

- Tessék ez lenne az – megálltunk egy csodaszép kék autó előtt.

- Ez gyönyörű – végig simítottam a motorháztetőn.

- Örülünk, hogy tetszik – a kezembe adta Mikko a kulcsot.

Álom vezetni ezt az autót csak úgy suhan az utakon. Még nekem is örömet okoz, pedig nem igazán szeretek vezetni és nem is tudok olyan jól. A szállodába érve beköszöntem Kiminek aztán már mentem is a szobámba, mert úgy éreztem, hogy menten összesek. Egy gyors zuhany után már az ágyban voltam és pillanatok alatt elaludtam.

Másnap Kimiékkel reggeliztem, majd külön váltunk és ki ki ment a saját helyére. A srácoknak ma volt 2 interjújuk illetve egy autogramosztás is volt. A szerdai nap sem, történt semmi extra, csak csütörtöktől indul be a hét.

Már mindenki lázasan készülődött az első szakaszhoz. Én is elfoglaltam a helyem a srácok között és figyeltem a pályán zajló eseményeket. Az első szakaszt Mikko nyerte, Jari- Matti az 5 lett Kimi pedig a 7. helyre elegendő időt autózta. Csütörtökre csak egy szakasz volt, pénteken már 6 teljes szakaszt kellett teljesíteniük a fiúknak. A nap végén a csapatom két pilótája állt az első két helyen, Kimi az összesítettben a 8. helyen állt. Ez a nap engem is megviselt, hiszen, amíg a srácok kint dolgoztak addig én különböző tv stábokkal tárgyaltam és szervezkedtem.

Már csak két napot kell kibírnom, és utána pihenhetek egy kicsit. Szombat reggel elhagyni készültem a szállodát, amikor szembe jött velem Patrick. Elég nyúzott volt.

- Szia – köszönt halkan.

- Sziasztok – kerültem a tekintetét.

- Örülök, hogy végre láthatlak – közelebb lépet és végig simított az arcomon.

- Kérlek ne – megfogtam a kezét és eltoltam.

- Csak tudnám, hogy miért haragszol rám ennyire – sóhajtott fel.

- Nem haragszom, de most mennem kell – távoztam, de a könnyeim szép lassan potyogtak.

Beültem az autómba, és csak néztem magam elé. Hülye vagyok. Itt van egy édes, helyes pasi, aki szívesen lenne, velem én meg ellököm, de hogy miért azt magam sem tudom. Letöröltem a könnyeimet és elindultam. Egész idő alatt Patrick járt a fejemben, néhányszor láttam, amikor elsétáltam előttük, de megpróbáltam úgy kezelni, mintha csak egy idegen lenne a számomra. A versenyt ismét a fiúkkal néztem, de nem kötött le. Az interjúk során is máshol jártam, sokszor szóltak rám, hogy lejárt az idő és mehetünk vagy, hogy már vár minket egy másik újságíró. Továbbra is a Ford csapat vendéglátójában ültem és olvasgattam egy könyvet, de nem tudnám elmondani, hogy miről volt szó az előző 40 oldalban.

- Elég volt ebből – eltűnt a szemem elől a könyv és két szőke finnel találtam szemben magam.

- Miből? – vontam fel a szemöldököm.

- Ebből a letargiából – válaszolt Jari- Matti miközben leült velem szembe.

- Egész nap olyan voltál, mint akinek meghalt valakije, mi a baj? – faggatózott tovább a honfitársa.

- Semmi – vontam meg a vállam -  csak rossz napom van.

- Ahan persze, ezt nem vesszük be. Gyere velünk – a kezem után nyúlt Mikko.

- Hova megyünk?- érdeklődtem, miközben kiléptünk a levegőre.

- Fel hozzánk – mutattak a kamionra.

- Ezt most inkább kihagynám, dolgom van – megfordultam és elrohantam.

Tudtam, hogy mit kell tennem. Egyenesen a hotelbe mentem és az első dolgom az volt, hogy megkérdeztem Patrick szobájának a számát. Sokáig gondolkodtam, hogy bekopogjak-e vagy sem, de végül erőt vettem magamon és halkan bekopogtattam. Pár perc múlva nyílt az ajtó.

- Szia - köszöntem alig halhatóan.

- Szia - az ajtónak dőlt, de látszott rajta, hogy nagyon fáradt.

- Beszélhetnénk?

- Igen, gyere be – kitárta előttem az ajtót – ő itt Anna az unokahúgom – az ágyon ült és játszott.

- Nagyon szép kislány- mosolyogtam rá.

- Csak sajnos nem bírok vele – leültünk a kanapéra.

- Hogy – hogy?

- Otthon hagytam a mesekönyvet, és nem akar elaludni.

- Megpróbálhatok valamit?

- Persze.

Odasétáltam a kislányhoz és leültem mellé. Az egyik babáját ölelte magához és kíváncsian nézett rám. Halkan énekelni kezdtem egy dalt, amit még anya tanított nekem. http://www.youtube.com/watch?v=pxlcMlnFapA Pár pillanatig mosolyogva nézett rám, majd lehunyta a szemeit és mire a végére értem el is aludt.

- Köszönöm – lépett mögém Patrick.

- Nagyon szívesen.

- Elmondod, miért jöttél?- átsétáltunk a kanapéhoz.

- Bocsánatot szeretnék kérni, hülye voltam. Én is többet érzek irántad, mint barátság és megijedtem. Nem olyan rég ért véget egy komoly kapcsolatom és féltem, hogy újra megtörténik ugyanaz. Szinte első látásra szerelem utána pedig a nagy pofára esés – letöröltem pár könnycseppet. – Eddig menekültem, mert nem tudtam magamban tisztázni az érzéseimet, de ma reggel, amikor megláttalak titeket minden kitisztult és rájöttem, hogy meg akarom veled próbálni. Sajná... – nem tudtam befejezni, mert megcsókolt. Nem olyan szenvedélyesen, mint először sokkalta óvatosabb volt és csak akkor mélyítette el a csókunkat, amikor a karjaimat a nyaka köré fontam.