13. rész

Sziasztok! 
 Először is szeretném megköszönni a több, mint 20.000 látogatott. (L)(L)(L)(L) Illetve köszönöm a kommenteket is, most is mint mindig 10 komment lesz a határ! :) 

Puszi 

Felültem a medence szélére és néztem, ahogy a túl oldalon úszik. Úgy tett, mintha itt se lennék. Fogalmam sincs mi baja lehet, mert alig pár órája még hülyültünk és jó kedvűen váltunk el. Még csak rám sem emelte a tekintetét. Talán 10-20 percet is ültem így, de levegőnek nézet. Indulni készültem, amikor két kéz érintését éreztem meg a térdemen.

- Szia – köszönt mosolyogva, mintha csak most jött volna le úszni.

- Szia – feleltem flegmán.

- Mi a baj?

- Ezt én is kérdezhetném – ráztam meg a fejem – amióta lejöttél magasról, teszel rám. Itt ülök már isten, tudja mióta, de te rám se nézel. Neked mi bajod van? - emeltem fel a hangom.

- Semmi – vonta meg a vállát

- Na, jó nekem ehhez nincs kedvem, inkább megyek aludni – felálltam és a napozóágyakhoz sétáltam, hogy összeszedjem a cuccaimat. Egy kisebb táskába próbáltam belegyömöszölni a legfontosabb dolgokat, forrtam a méregtől. Hogy lehet ilyen? Én eddig azt hittem, hogy egy normális srác, de ezek után már csak egy szemét alak, pont úgy, mint a férfiak többsége. Hirtelen valaki átölelt hátulról és elsöpörte a hajamat, hogy meg tudja puszilni a vállamat.

- Bocsánat, tényleg bunkó voltam, de meg tudom magyarázni – megfordított, de továbbra sem engedett el – tetszel, nagyon is tetszel – megsimogatta az arcom, majd megpuszilt végül pedig egy aprócska csókot lehelt az ajkaimra. Nem tartott sokáig csupán pár másodpercig, de csodálatos volt.

- Mennem kell – közöltem zavartam, amikor elváltak az ajkaink.

A kijárat felé rohantam és a liftig meg sem álltam. A folyosón végig rohantam egészen a szobámig. Gyors zuhany után bebújtam az ágyba, de elaludni nem tudtam. Folyamatosan a csók járt a fejemben és az, hogy elrohantam. Tény, hogy haragudtam rá, viszont ez a csók most felszínre hozta az én érzéseimet is. Eddig csak bejött, mint pasi, de most már én is kimerem jelenteni, hogy többet érzek iránt, mint barátság.

Reggel Kimi keltet fel, de elég szörnyen néztem ki, mivel hajnali 4 órakor sikerült csak elaludnom.

- Jól vagy? – ült le mellém.

- Jah, csak kicsit fáj a fejem – füllentettem.

- Akkor szerintem maradj ma itt.

- Rendben – rögtön beleegyeztem.

- Légy jó és pihenj – adott egy puszit a homlokomra.

- Vigyázz magadra és érj célba jó helyen – morogtam már a párnába. Azonnal visszaaludtam. Délben keltem fel és egy zuhany után lementem reggelizni, vagyis ebédelni. Délután megnéztem a versenyt a tv-ben, egy pillanatra mutatták Patricket is. A szívem azonnal gyorsabb ütemben kezdett el dobogni, eszembe jutott a tegnap este és az is, hogy én most éppen e miatt nem merek a közelébe menni. Gyáva dolog tudom, de nem akarok vele találkozni. Fogalmam sincs, mit mondhatnék neki. Bocsi, hogy elrohantam, egyébként minden vágyam az, hogy a tied legyek minden értelemben.

Kimi első dolga az volt, hogy leellenőrizzen. Miután ez megtörtént elmentünk vacsorázni, majd elvonult a szobájába, mert fel akarta hívni Noncsit.

Este megnéztem egy dvd-t, és hamar elaludtam. Vasárnap reggel kipihenten és vidáman keltem fel, noha most se volt kedvem kimenni a pályára, de ma már nem hazudhattam semmit sem. Egész korán kiértünk emberek még alig voltak, de nem is volt nagy baj.

- Elmegyek sétálni – jelentettem ki, amikor megláttam Patricket a bejáratnál.

Végig sétáltam a sátrak közt végül egy kis parkhoz hasonlító részhez értem. Szükségem volt egy kis magányra. A fejemet lehajtva ballagtam, de egyszer csak egy árnyékot pillantottam meg magam mellett.

- Jó reggelt! – köszönt vidáman Mikko.

- Neked is! – egy mosolyt erőltettem az arcomra.

- Hogy- hogy egyedül vagy?

- Kellett egy kis egyedüllét – vontam meg a vállam.

- Értem. Valami baj van? Olyan gondterhelt az arcod.

- Ennyire látszik? – nevettem fel keserűen.

- Igen – bólogatott – nekem elmondhatsz bármit.

- Köszönöm, de nem hiszem, hogy érdekelne az én bonyolult életem.

- Már miért ne érdekelni? Barátok vagyunk vagy nem?

- De azok vagyunk – leültünk egy közeli padra és mesélni kezdtem. – Munkanélküli vagyok, Kimi tart el és ezt nem szeretném, viszont nincs hova mennem. Haza nem akarok menni. Akkor még itt van Patrick is, tetszik meg minden, sőt két napja meg is csókolt, de én az óta menekülök előle. Azt hiszem ennyi röviden.

- Nem unalmas az életed az biztos – mosolyodott el. – milyen munkát keresel?

- Lakberendezőit ez a szakmám.

- És máshoz nem értesz?

- Nem. Fél évig tanultam az egyetemen kommunikációt és marketinget.

- Miért hagytad ott?

- Álmaim munkájáért.

- Nem volt időd a munka mellett tanulni?

- De lett volna csak akkor talált rám az első nagy szerelem és szerettem, volna minél több időt vele tölteni – mosolyodtam el keserűen.

- Értem. Én tudok számodra egy munkát- mosolygott rám.

 - Tényleg?

- A sajtósunk egy hónap múlva elmegy, és még nem találták meg a megfelelő embert. Esetleg beajánlhatlak. Csak küld el az önéletrajzod.

- Nem hiszem, hogy felvesznek – ráztam meg lemondóan a fejem.

- Szólok az érdekedben pár jó szót. Próbáld meg legalább.

- Köszönöm és akkor elküldöm, ha hazaértünk.

- Rendben, de nekem mennem kell – állt fel és visszaindult a csapatához. Én még maradtam egy kicsit, majd szépen lassan visszamentem a saját csapatomhoz. Szerencsére Patricknek nem volt ideje rám, így nem kellett attól tartanom, hogy beszélgetni akar velem.

Még vasárnap este hazautaztunk, mert Noncsi másnap érkezik Kimihez. Nemcsak ő, hanem én is nagyon várom már, hogy láthassam. Ahogy hazaértünk első dolgunk az volt, hogy elmentünk aludni.

Már csak pár perc és megérkezik Noncsi és Kimi. Türelmetlenül járkáltam a nappaliban. Amikor megláttam a kocsit mosolyogva mentem az ajtóhoz.

- Sziasztok – üdvözöltem őket.

- Szia – köszönt halkan Noncsi.

- Örülök, hogy végre láthatlak – adtam neki két puszit.

- Én is- zavartan közölte velem.

- Én most elmegyek, megsétáltatom Ajaxot – mosolyogtam rájuk.

- Biztos jó ötlet ez? – nézett rám Kims kérdőn – nem túl felhőtlen a kapcsolatotok.

- Kibékültünk – és már ki is léptem az ajtón.

Megkerestem a kutyust és nagy nehezen sikerült rátennem a pórázt.

- Na, gyere nagyfiú – a kapu felé sétáltunk.  – ne ilyen gyorsan – rántottam vissza egy pillanatra.

Talán 10 perce sétálhattunk, amikor leült a járda közepére és nem mozdult.

- Ajax, indulás – leguggoltam mellé és kicsit megtoltam, de nem mozdult – ne csináld már ezt velem, menjünk. – csak oldalra billentette a fejét és úgy nézet rám. – Figyelj már bocsánatot kértem, amiért tavaly kidobtam a kedvenc játékodat és én is megbocsátottam, amiért belelöktél a virágoskertbe. Létszi induljunk el, azt is tudom, hogy nincs kedved sétálni, de a gazdinak most jött meg a barátnője, és nem szeretném őket megzavarni – miközben magyaráztam neki, veszekedésre lettem figyelmes ráadásul ismerős volt a hang, nagyon is.

- Elegem van belőled és az állandó féltékenységi rohamaidból. Te mondtad, hogy nem akarsz velem jönni, akkor most ne féltékenykedj – Seb kiabált egy szőke lánnyal a háza előtt. – Tudod mit itt fejezzük be, vége és kész – szinte már üvöltött szegény lánnyal.

Ajax is arra kapta a tekintetét és hangos ugatással megindult feléjük.

- Ne, állj, meg kérlek – hiába kiabáltam rá nem érdekelte. Seb mögé futott és meglökte, így majdnem ráesett szegény lányra.

- Bocsánat már megyünk is – próbáltam elhúzni tőlük a kutyát, de nem nagyon ment.

- Hogy-hogy most te sétáltatod? – kérdezte kedvesen Seb miközben Ajax buksiját simogatta.

- Én vagyok a soros – mosolyogtam rá.

- Akkor ő az – szólalt meg szipogva a lány.

- Ki? – nézett rá Seb.

- Akivel megcsalsz – nézett rá könnyes szemmel.

- Ne kezd már megint, de tudod mit igen ő az – újra felemelte a hangját.

Nagy nehezen elrángattam onnan Ajaxot és visszaindultunk Kimiékhez. Nagyon meglepődtem Seben, sose gondoltam volna, hogy ő ilyen is tud lenni. Csalódtam benne.