11. rész

A folyosóról beszűrődő hangokat hallgattam, vagyis inkább Nicole hangját. Talán nem kellett volna átmennem hozzá. De, ő miért csókolt meg? Egyszerűen nem értem. Ha, nincs ott Nicole akkor talán elmondta volna…A hangok egyre hangosabbak lettek és mintha engem is emlegettek volna persze nem az igazi nevemen, hanem „szép” becenevekkel. A fejem az ajtónak támasztottam és nem akartam felkelni a földről. Olyan jó volt itt lenni. A telefonom az ágyon csörgött így kénytelen voltam oda sétálni, de mikor a kijelzőre pillantottam újra könny szökött a szemembe. Jaime volt az. Gondolkoztam, hogy felvegyem-e, és végül úgy döntöttem jobb lesz, ha beszélek vele.
- Szia – szóltam bele.
- Szia hercegnő? Hogy vagy?
- Jól vagyok- próbáltam nem sírni.
- De, olyan furcsa a hangod? Történt valami?- aggodalmaskodott.
- Nem semmi, csak fáradt vagyok. Keveset aludtam és ilyenkor már nyűgös vagyok- elfeküdtem az ágyamon.
- Akkor jó. Nem is zavarlak tovább. Pihenj! Csók- búcsúzkodott majd választ meg se várva letette a telefont.
Olyan rossz volt hallani, hogy aggódik értem és biztos vagyok benne, hogy ma estére tervezett valamit. De, ma nem tudtam volna úgy a szemébe nézni, hogy nem tisztázom ezt az egészet Lewisszal. Bár, ha jobban bele gondolok nem sikerült megbeszélnünk. Még mindig az ágyon feküdtem, és a veszekedést hallgattam. Nagyon rossz volt hallani, hogy az eddig álompárnak titulált személyek most miattam veszekednek. Pár perc múlva a csapódó ajtó hangjára lettem figyelmes. Ezt követően pedig az én ajtómon kopogtattak. Lassan oda sétáltam és kitártam a szerkezetet.
- Te mit keresel itt?- meglepődve pislogtam rá.
- Nicole kidobott- mutatott a sporttáskájára.
- És mégis miért hozzám jöttél? Vehettél volna ki egy másik szobát is- még mindig az ajtómnak támaszkodva álltam.
- Ezt nem beszélhetnénk meg bent?- tekintett rám.
Kitártam az ajtót, majd szép lassan becsuktam és neki támaszkodtam.
- Hallgatlak- néztem rá és próbáltam rideg maradni.
- Lili én nagyon sajnálom nem így terveztem ezt az egészet-, az arcát a tenyere közzé temette.
- Szóval megtervezted!- elsétáltam előtte egészen az ablakig.
- Nem teljesen. Előtte szakítani akartam Nicolelal lépett mögém.
- És mégis akartál szakítani vele? Olyan jól megvoltatok- nem fordultam meg továbbra is a várost néztem.
- Azért mert már nem szeretem. Sose szerettem igazán.
- Értem. De, ennek mi köze van hozzám?
- Szerinted mi?- közelebb lépett hozzám és a kezeit a hasamon pihentette.
- Én voltam az eszköz, hogy könnyebben menjen a szakítás?- értetlenkedtem pedig nagyon jól tudtam, hogy mire céloz csak tőle akartam hallani.
- Nem egyáltalán nem. Csak már nem bírtam magammal ott a pályán és muszáj volt megtennem. Én, szeretlek Lili- suttogta.
Nem válaszoltam Még mindig a fülemben csengett az utolsó szava… szeret. Valami fura érzés járta át az egész testem. Nem is figyeltem a külvilágra csak akkor mikor a könnyeim útnak indultak és egy két könnycsepp Lewis kezén talált helyet.
- Mi a baj? Miért sírsz?- megfordított és az arcomat fürkészte.
- Semmi- a fejemet megráztam.
Megfogta a kezem és maga után húzott. Leült a kanapéra és az ölébe ültetett. A fejemet a mellkasának hajtottam és tovább sírtam.
- Mióta?- elfojtott hangon kérdeztem.
- 2008. Emlékszel, amikor megnyertem a világbajnokságot? Egész este veled buliztam és utána megcsókoltalak már akkor tudtam, hogy nem engedhetlek el. De, mivel neked barátod volt és nekem is ott volt már Nicole ezért próbáltalak elfelejteni Minden nap az eszembe jutottál és sokat gondolkodtam azon, hogy mi lett volna ha,… Most pedig itt vagy és újra ugyanazt érzem, mint akkor. Szükségem van rád. Szeretlek! Azért is voltam olyan fura, amikor bejelentetted, hogy Jaimeval találkozol. Már akkor eldöntöttem, hogy szakítok Nicolelal és beszélek veled.
- Most már akkor csak arra vársz, hogy én mit lépek?- tekintettem fel rá.
- Igen. De, ha kell, akkor várok évekig is. Most tudom, hogy Jaime a legfontosabb, mert őt szereted- egy puszit nyomott az arcomra.
- Nem tudom, mit érzek. Már hetek óta nem tudom, mi történik velem. Amióta itt vagyok az óta teljesen megváltozott az életem. Eddig csak egy egyszerű lány voltam, aki élte a megszokott unalmas életét. De, most annyi döntést kell hoznom és nem tudom, mikor cselekszek helyesen és mikor helytelenül. El akarok bújni a világ elől és egy olyan helyre menni, ahol rendszerezni tudnám a gondolataimat- vallottam be.
- Nem kérem azt, hogy most dönts. Csak annyit mondok, én tudok várni még előttünk az egész élet- mosolygott rám.
- Köszönöm- felálltam és fürdőbe siettem.
Megmostam az arcom és próbáltam kicsit megnyugodni. Nem igazán sikerült. Mire visszatértem a nappaliba Lewis épp a kanapén ágyazott meg magának.
- Te mit csinálsz?- mosolyogva kérdeztem meg tőle.
- Szerinted? Mivel ma itt alszok ezért gondoltam előkészítem az ágyamat.
- Nem aludhatsz itt! Neked holnap futam és ki kel pihenned magad. Ott fogsz aludni mellettem. Viszont csak egy feltétellel…
- Tudom, nem nyúlhatok hozzád- mosolygott rám.
- Pontosan- majd rendeltem egy kis vacsorát.
A vacsi után én még egy kicsit pihentem így előre engedtem Lewist, pancsi előtt szerettem volna egy kis édességet enni. A szobaszervizt akartam hívni, mikor kopogtattak. Az ajtóban egy ismerős állt.
- Szia kislány! Gondoltam hozok egy kis édességet és felidézhetnénk pár régi emléket- köszöntött az én egyetlen lökött spanyol barátom… bár ott van Jaime, de ő nem a barát kategóriába tartozik.
- Szia neked is- kicsit zavartan tekintettem rá.
- Köszi, hogy beengedsz- meg se várva a válaszom már a bent is volt.
Épp mondani akart valamit, amikor kilépett a fürdőből Lewis. A két srác értetlenül tekintett egymásra majd, rám.
- Fer, kérlek, ezt ne értsd félre!- néztem a spanyolra.
- Ööö oké- még mindig nem értett semmit se.
- Szakítottam Nicolelal és kirakott a szobámból, azért vagyok most itt- magyarázkodott az angol.
- Értem én csak nem számítottam rád, de mindegy- vont vállat.
- Fiúk, akkor mindjárt szedek mindenkinek fagyit, addig üljetek le és lehetőleg ne akarjátok egymást kidobni az erkélyről- a konyhába vonultam.
Szerencsére nem hallottam szokatlan zajokat, így megnyugodtam, hogy nem ölték meg egymást a srácok. Visszatérve átnyújtottam nekik az adagjukat, amíg én a dobozban maradt fagyit falatoztam.
- Csak ennyit kapunk?- nézett rám Nando.
- Igen, mert vigyáznotok kell az alakotokra.
- Hmm… nők- szólalt meg Lewis és összemosolyogtak Ferrel.
Egész jól elbeszélgettünk a srácok kicsit szívatták egymást, de legalább jó hangulatban telt az este. Fáradtan dőltem be az ágyba, de csak forgolódtam.
- Lewis alszol?
- Nem- válaszolt álmosan.
- Kérhetek valamit?- félve kérdeztem.
- Ühüm.
- Átölelnél?
Odamászott hozzám és teljesítette a kérésem. Pár perc múlva már mindketten aludtunk.