Nem mozdultam, az ajtó előtt kuporogva sírtam. Tudtam, hogy most egy olyan embert veszítek el, akiért bármire képes lennék. Mégis jobb, hogy most lett vége és nem évek múlva. Mégis belül nagyon fáj, az életem a szakadék felé halad. Már nincs visszaút. Az anyámat utálom és ő is engem. Apámat, akiből most már tudom, kettő van. Sóval róluk nem tudok mit mondani. Eddig az tartotta bennem a lelket, hogy volt ki mellett ébrednem reggel, ha rosszul éreztem magam volt kihez bújni. Egy olyan családba csöppentem ahol mindenki szeretet mindenkit. Ezt jó volt megtapasztalni, nekem ebből semmi nem jutott. Titkon bíztam benne, hogy egyszer én is ebbe a csodálatos családba fogok tartozni, de ez már lehetetlen. Nem mondhatom azt se, hogy ez az egész Seb hibája, mert ez nem igaz, ehhez két ember kellett. Én is lefeküdtem Lucassal és még bűntudatom se volt. Ez minek a jele? Ohh Istenem miért versz engem? Nincs más szerencsétlen ezen a bolygón, akivel lehetne egy kicsit foglalkozni?- felemeltem a fejem és ekkor vettem észre, hogy már nem vagyok egyedül.
- Laura mi történt?- leguggolt hozzám és halkan megkérdezte.
- Ez hosszú- és szorosan hozzábújtam.
- Gyere, menjünk be hozzám és meséld el!- felhúzott a földről és maga után vonszolt.
Ahogy, az ajtó bezárult mögöttünk, újra a karjai közzé vetettem magam és tovább sírtam. Leültetett a kanapéra, de még mindig nem engedtem el, így kénytelen volt az ölébe húzni Ezt, ha most valaki látná, biztos félre értené. Viszont jelen pillanatban ez sem érdekel. A fejemet a mellkasának döntöttem és ezzel még közelebb éreztem magamhoz. Pár percig még zokogtam majd szűnni éreztem ezt a fájó érzést, vagy a könnyeim fogytak el? Nem tudom, de picit nyugodtabbnak éreztem maga. Kicsit lazult a szorítás is, amit szegény Brunora mértem.
- Most már elmondod mi a baj?- kedvesen kérdezte,- csak bólintottam.
Elmondtam neki mindent, a Lucasos jelentetett is. Azt, hogy Christian az apám azt kihagytam most.
- Most ez van- zártam le a kis mesémet.
- De ez így nagyon nem jó, szeretitek egymást- hördült fel.
- Én szeretem, de hogy ő is abban már nem vagyok biztos- mondtam szomorúan.
- Szeret, hidd el, csak pasiból van ő is- mosolyodott el.
- Ha te mondod… . meg tennél nekem egy szívességet?
- Persze mit?
- Áthoznád a ruháimat Sebitől, vagyis csak azt, amit ma fel akarok venni?- néztem rá boci szemekkel.
- Igen.
Pár perc múlva megérkezett Bruno. Átöltöztem és próbáltam emberi külsőt ölteni, mondhatni sikerült. A vidám színek, amikben a ruhám pompázott javított az összhatáson. Ma Brunoval mentem ki a pályára. Az első utam a csapathoz vezetett. Más Sebastian is itt volt, halkan köszönt, de semmi több nem történt. Chris irodájába beérve egy hatalmas sóhaj kíséretében leültem az egyik székre és a mai programokat nézegettem.
- Mi a baj Lau?- az egyik ajtó mögül megjelent a főnököm.
- Ha, azt te tudnád- próbáltam a papírokba merülni.
- Nem tudom, de szeretném, szóval mond el- kivette a kezemből a lapokat.
- Muszáj?
- Igen, mert nem akarom ilyen szomorúan látni a lányomat-parancsolt rám.
- Na, jó- hátra dőltem a székben és bele kezdtem.
- Hát nem vagy kispályás lányom- nevetett fel Chris.
- Miért is?- értetlenül néztem rá.
- Hát, hogy most már Lucas is meg volt. Én is így voltam szinte naponta váltogattam a csajokat, ebben rám hasonlítasz- bátorítólag átölelt.
- Köszi-, csak ennyit tudtam mondani.
Próbáltam kerülni a találkozást Sebbel. Az ablakból figyeltem minden egyes mozdulatát. A szívem majd meg szakadt a fájdalomtól. Szörnyű volt így látni. Látszott a mozgásán, a beszéd stílusán a viselkedésén, hogy most ő sincs a toppon. Délután kimerészkedtem a kis menedékemből. Muszáj volt oda adnom neki a mai programokat. Amikor találkozott a tekintettünk fájdalmat és szomorúságot fedeztem fel benne. Ahogy kivette a kezemből a papírokat, hozzám ért. Ettől az érintéstől kirázott a hideg, de gyorsan eltávolodott. Majd zavartan elment. Épp mentem volna megnézni Brunot, most rá volt szükségem. Az egyik újságíró elém állt és a hülye kérdéseivel traktált.
- Igaz az, hogy Ön is Sebastian szakítottak Bruno Senna miatt? Most is a pilótához siet?- kérem, válaszoljon.
- Nem nyilatkozok és hagyjon békén- kicsit ellöktem magamtól, erre káromkodni kezdett.
Azért is besétáltam Brunóhoz, aki már várt. Nyilvános hozzábújtam, legalább lesz mit olvasni holnap reggel. Amíg nem mehettem vissza a szállodába addig náluk vendégeskedtem. Kivettem egy külön szobát az összes cuccomat átpakoltattam, mikor viszont beléptem az egész szoba vörös rózsával volt borítva. A virágok csodás illata belengte az egész helyiséget. Oda sétáltam az ágyhoz, amit szív alakban borított be a rózsa. Középen pedig egy kis cetli állt. Csak egyetlen szó volt rajta: Szeretlek
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése