16. rész

Sebastian még mindig fel-alá járkált és ez kezdett egyre idegesítőbb lenni.
- Elmondanád végre, hogy mi bajod van? – kicsit megemeltem a hangom.
- Persze - majd leült a kanapéra és bele kezdet- Szóval most hívott a főnökség, hogy Emily az én személyes segítőm és PR-osom ott hagy ugyanis babát vár és veszélyeztetett terhes így egyedül maradtam és nekem kell új segítőt találnom- közben az ujjával a dohányzó asztalon dobolt.
- Értem. De ezért most miért kellet ilyen idegesnek lenned? Biztos találsz valakit- kicsit értetlen fejet vágtam.
- Támadt egy remek ötletem- az előbbi ideges ábrázatot egy mosolygós váltotta fel.
- Jajj ne- néztem magam elé.
- Mi lenne, ha te lennél a segítőm és a PR-osom? Benned bízok és ismerlek, rád merek bízni különböző dolgokat- a meg szokott kisfiús mosoly megjelent az arcán.
- De.. én nem is tudom, mit kell csinálnom- összevissza beszéltem.
- Egész nap velem kell lenned el kell kísérned szinte minden interjúra és a különféle megjelenéseket illetve rendezvényeket ahova el kellene mennem neked, kell megszervezni- teljesen bele lendült a mesélésbe.
- Én nem hiszem, hogy ezt meg tudom csinálni.
- Dehogy nem, és egész nap velem lehetsz meg persze Felipe közelébe lehetsz- biztatóan mosolygott rám.
- Nem is tudom- próbáltam mosolyogni.
Nem beszéltünk erről többet holnapig el kell döntenem. Legszívesebben elfogadnám, hisz egész életemre erre vágytam, hogy belülről is átéljem a száguldó cirkusz életét. Meg persze Felipe is ott lenne, bármikor találkozhatnánk. Délután egyedül maradtam Sebinek még volt valamilyen programja. Kicsit takarítgattam és próbáltam gondolkozni, de nagyon is akartam ezt a munkát. Új kihívások és azokat mindig szerettem. Az egész lakás már ragyogott mire visszatért a kis szöszke.
- Sebi elfogadom az állást és leszek a mindenesed- mosolyogtam rá.
- Jajj Laura ennek annyira örülök- felkapott és megpörgetett.
- De nem ígérem, hogy profi leszek- mosolyogtam rá.
- Nem baj- majd kaptam két puszit az arcomra.
Az elkövetkező két napban Seb mindent elmondott, amit tudnom kell a csapatról, a munkáról, a munkatársakról, a főnökségről stb. Nagyjából megjegyeztem mindent. Közben beszélt Christiannal és már várja, hogy megismerjen. Én is bár kicsit félek.
Elkövetkezett az indulás napja, a belga nagydíj hetében járunk és a csapat már a pályán van. Egész úton alig beszéltem, vártam a pillanatot, hogy újra lássam Felipét és persze az is izgatott, hogy megkapom e az állást. Sebi maga után húzott, egy hosszú kék folyóson mentünk végig és egy fekete ajtóhoz értünk ahova szépen ki volt írva, hogy Christian Horner. A gyomrom összeszűkült alig kaptam levegőt, bepánikoztam. Ekkor nyílt az ajtó és egy kedves arc mosolygott felém.
- Jó napot! Christian Horner vagyok- nyújtott kezet a leendő főnököm.
- Laura Martinez- viszonoztam a kézfogást, de hirtelen olyan fura érzés tört rám.
- Gondolom, te leszel Seb segítője- hellyel kínált.
- Igen én leszek és örülök, hogy önökkel dolgozhatok.
- Kérlek, tegezz, itt mindenki tegezz mindenkit- majd egy pohár ásványvizet öntött.
- Rendben- már is szeretem ezt a helyet.
- Átnéztem az életrajzodat, látom, érdekelnek az autók- felnézett a papírok között.
- Igen már kiskorom óta- válaszoltam mosolyogva.
- Az édesapád Pablo Martinez?- meglepődve kérdezte.
- Igen miért?- értetlenül néztem rá.
- Csak ismerem- kicsit elkomorodott a hangja.
- És anyukád jól van?- olyan furcsán kérdezte.
- Nem tudom, összevesztem vele- megvontam a vállam.
- Értem- kortyolt egyet a kávéjából.
- Honnan ismered őket?- nem hagyott nyugodni ez a kérdés.
- Még régről- próbálta lezárni a témát.
- De most bocsáss, meg nekem mennem kell, majd még beszélünk- egyedül hagyott az irodában és csak néztem magam elé. Honnan tudja kik a szüleim? Újabb titok… remek ezt se ártana kideríteni.