Másnap kicsit fáradtan érkeztünk meg a pályára. Senki se kérdezte miért vagyunk ilyenek inkább csak mosolyogtak rajtunk. A Virgin boxa előtt elbúcsúztam a vőlegényemtől ugyanis még mindig nem látnak olyan szívesen. Egyszerűen nem kedvelnek, és ezt el kell fogadnom. Szépen lassan visszaballagtam a csapatomhoz ahol már nagyba folyt a munka, vagyis a szerelők dolgoztak. Sebi épp rejtvényt fejtett, Mark pedig egy képregényt olvasott. Nem akartam egyik srácot se zavarni, hiszen irtó elfoglaltak voltak. Megkerestem apát hátha vele tudok beszélgetni. Most nem volt vidám és tudtam is, hogy mi áll a háttérben, anyám. Rossz volt ilyen letörtnek látni. Csalódott anyámban és talán legbelül még mindig hitt abban, hogy egyszer egy igazi család lehetünk. Nincs annál rosszabb, mint mikor az ember rádöbben, nem minden kapcsolatot lehet rendbe hozni, és ami régen fényesen csillogott, azaz idő múlásával egyre fakóbb lesz és egy szép nap kihuny a fény és csak a sötétség marad. Teljesen átéreztem apa érzéseit, mert ugyanezt megtette velem is az a nőszemély, csak én nem a szerelme voltam, hanem a lánya. Próbáltam kicsit felvidítani, de nem sok sikerrel a rossz kedvét a fáradtságra fogta, de én ezt nem vettem be. Elhatároztam, hogy a jövő héten haza utazok és beszélni fogok az anyámmal. Nem teheti ezt velünk. Küldtem a lányoknak egy sms-t hogy sürgősen beszélnünk kell. Hamar ide értek, bár Mónira kicsit várnunk kellett, mert ő még felpakolt csokiból, mert mostanában a nélkül egy lépést se tesz meg.
- Miért kellett ilyen sürgősen találkoznunk?- érdeklődött Bogyó.
- Beszélnünk kell. Jövő héten muszáj haza látogatnom.
- Mégis miért? Nincs is már senki se, akivel tartanád a kapcsolatot- értetlenkedett Kira.
- Anyám újra bekavart. Azt már ugye mondtam, hogy apa a nevére akar venni- bólogattak- Nos az én drága jó édesanyám nem akar bele egyezni csak úgy, hogyha Chris fizet neki, és nem keveset kér- zártam le a mondandómat.
- Hmm...tényleg szemét egy nő- dühödött fel Móni is.
- Az.. tudom ezért gyűlölöm.
- Veled megyünk- jelentette ki Kira.
- De, nem azért mondtam csajok csak tudatni akartam veletek.
- Viszont mi megyünk és ennyi nincs apelláta- mondta Móni miközben válogatott a finomabbnál finomabb csokik között.
- Igazán köszönöm- mosolyogtam rájuk.
- Én sajnos nem tudok menni- lehajtott fejjel közölte Bogyó.
- Semmi baj, de hova mész?- kérdeztem kedvesen.
- Vitalyval megyünk egy kicsit pihenni, vagyis inkább otthon leszünk, és nem mászunk ki az ágyból.
- Áhh így már értem.
- Szólsz valakinek, hogy haza mész?- tette fel a roppant fontos kérdést Kira.
- Nem mondom el senkinek sem, Luc csak annyit fog tudni, hogy a volt sulimba kell visszalátogatnom. Nem akarom, hogy aggódjon.
- Okés de mi veled tartunk.
A dumaparti után meglestük a barátainkat, akik már az autóban várták a zöld jelzést, hogy a pályára gördüljenek. A brazil szurkolok igazán lelkesek voltak. Az időmérő eredménye egész jól alakult. Fer indul a poleból, Felipe mellőle míg Rob a harmadik helytől és végre Vitaly is elől végzett, hiszen a 4. rajtkockát ő foglalta el. Jaime és Luc a 10. és 11. rajtkockát bérelték ki maguknak. A futam nagyon izgalmas volt, hiszen a második helyért nagyon nagy csata volt. Ugyanis Robert beragadt a rajtnál és Vitaly elment mellette és egészen agresszívan támadta Felepét, de a brazil a sok rutinnak köszönhetően nem adta át a helyét. Hatalmas öröm volt mindkét csapatnál. Hiszen ezzel a győzelemmel Fer lett a világbajnok, olyan előnyre tett szert, amit már egy verseny alatt nem lehet ledolgozni. A Renault pedig Vitaly harmadik helyének örült. Mi még aznap este visszaindultunk Svájcba, hiszen én kedden repültem Pestre. Szerencsére Lucas bevette a sulis mesét. Egész úton aggódtam, de próbáltam a babára gondolni és pihenni. Mire az ismerős kis utcába gördült be a taxi teljesen megnyugodtam. Bíztam benne, hogy itthon van ez a hárpia. Lassan oda ballagtunk az ajtóhoz én pedig egész lassú és óvatos kézmozdulattal megnyomtam a csengőt. Pár másodpercen belül nyílt az ajtó, de anyám arcáról lefagyott a mosoly.
- Mit kerestek itt?- kérdezte „kedvesen”.
- Beszélni akarok veled- kezdtem nyugodtam.
- Mégis miről? Nem tán apád szája járt?
- Ha beengedsz, mindent elmondok- még mindig nyugodt voltam.
- Gyertek be- válaszolt gúnyosan.
- Amint látom, nem csak te vársz egy porontyot- megvető pillantást küldött Móni felé.
- Most nem ezért jöttünk ide, hogy minket szidj. Csak annyit mondj meg nekem, hogy miért jobb, ha tönkre teszed mások életét?
- Kinek az életéről van szó? Neked úgy látom már sikerült egy pénzes pasit felszedned, most meg egy gyerekkel magadhoz láncolod, szóval a te kis nyamvadt életed rendben van.
- De ahhoz nincs semmi jogod, hogy apa életét tönkre tedd- kiabáltam rá.
- Apád egy hatalmas nagy szerencsétlenség, a lányától kér segítséget? Szánalmas- nevetett fel gonoszan.
- Aki itt szánalmas az te vagy. Add ide az összes papíromat, ezt pedig írd alá- az orra alá nyomtam kis papírt.
- Addig, nem amíg nem fizettek- tiltakozott.
- Te szemét kurva- nem tudtam tovább magamba tartani.
- Hogy mi vagyok én?- közelebb lépett és már emelte a kezét amikor Kira előttem termett és megelőzte ő pofozta fel.
- Te lotyó mit képzelsz magadról?- ordítozott vele anyám.
- Nem vagyok lotyó- Kira anyám hajába ragadott és ráncigálta.
Csendesen hátra álltam teljesen lefagytam. Móni pedig diszkréten a díszpárnákkal dobálta az anyámnak nevezett személyt. Kirának sikerült kicsikarni anyámból a papírokat és az aláírást és vidáman távozhatunk. Még hallottuk anyám szitkozódását, de mi csak nevettünk rajta. Csütörtök reggel már otthon voltunk Svájcban ám akkor már a srácok elutaztak, apának üzentem, hogy meg van a papír és mehetünk intézni a dolgokat. Az utolsó futamot mindenki otthon nézte, kivéve Bogyó, mert ő Vitalyval tartott. Az utolsó futam se rejtegetett sok meglepetést, a Red Bull uralkodott, és most újra kettős győzelmet ünnepelhettek. Kedd reggel vártuk haza a srácokat.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése