25. rész

Sziasztok!
Meghoztam az új részt. Remélem nem fogtok nagyon utálni és kíváncsian várom mit szóltok ehhez a részhez.  A dőlt betűs részt Lewis könyvéből másoltam ki. :)

Megint kidobáltam az ágyra az összes ruhámat. Annyira sok választási lehetőségem nem volt, hiszen inkább a farmer póló párost részesítettem előnyben. Pár nyári strandra való ruhát félre dobtam. Volt egy két extra rövid ruhám is, de azok se erre az estére valók. Már csak két ruha közül választhattam. Mindkettő fekete volt az egyik egy rövid, de mégis elegáns, míg a másik kicsit szolidabb, de szintén elegáns ruha volt. Felpróbáltam őket, de nem tudtam dönteni. Az időm pedig vészesen fogyott. Már csak 3 órám volt elkészülni.

-         Szia – lépett be a szobába anya.

-         Szia, pont rád van most szükségem- mutattam a ruhákra.

-         Hmm mindkettő szép, de én inkább ezt választanám- a kezébe vette a rövidebbet.

-         Biztos jó választás? Nem túl rövid?

-         Rövidnek rövid az tény, de szerintem ez jobban áll neked, mint a másik- méregetett anya.

-         Mi lenne, ha felpróbálnám mindkettőt és úgy döntenél?

-         Rendben.

Igaza volt anyának, mert amikor a pánt nélküli ruhát magamra öltöttem sokkalta felszabadultabbnak éreztem magam, mint a másik egyszerűbb ruhában.

-         Marad a rövid és kész- mosolygott rám.

-         Én is ezt akartam mondani, de kicsit merész ez egy családi vacsira nem?

-         Nem az hidd el. Én is ilyesmi ruhában jelentem meg először apád szülei előtt- vigyorgott.

-         Mit szóltak a nagyiék?- besétáltam a fürdőbe.

-         Először leesett az álluk és valami útszéli lánynak tituláltak, de miután elmondtam, hogy pszichológusnak tanulok rögtön máshogy néztek rám- visszapakolta az ágyon heverő ruhákat.

-         Én nem tudok semmi ilyet se mondani- jöttem vissza.

-         Neked nem is kell- kacsintott rám, majd magamra hagyott.

Gyorsan lezuhanyoztam és hajat mostam. Sokáig gondolkodtam, hogy mihez is kezdjek a haj zuhataggal, de végül csak megszárítottam és meghagytam az apró hullámokat. A sminket se akartam túlzásba vinni így csak egy kis szájfényt és szempillaspirált használtam. Már csak félórám volt az indulásig így fel-alá járkáltam a szobában. Félek ettől a találkozótól. Meg akarom ismerni a családját közelebbről, de az apukájától tartok. Bár még csak egyszer találkoztam vele két éve, de akkor se volt olyan kedves nem tudom, hogy az óta változott-e.

Az ablakhoz sétáltam és vártam, hogy megjelenjen az utca végén a fekete Mercedes. Annyira az útra koncentráltam, hogy észre se vettem anyát, aki ott ácsorgott mellettem.

-         Félsz?- szólalt meg halkan.

-         Kicsit- vallottam be.

-         Ne félj nem lesz, semmi baj csak add magad és próbálj meg sebezhetetlen maradni- ölelt meg.

-         Rendben és köszönöm- adtam neki egy puszit.

Lesétáltam a nappaliba és az első kezembe akadó újságot lapozgattam. Az óra pillantottam, ami pontban hét órát mutatott és pár másodpercen belül megszólalt a csengő. Remegő lábakkal nyitottam ajtót.

-         Szia- hebegtem.

-         Szia. Elképesztően szép vagy ma este- megölelt és adott egy apró csókot.

-         Köszönöm-pirultam el.

-         Indulhatunk?- érdeklődött.

-         Persze- intettem anyának, majd kiléptem a családi fészekből.

Út közben próbáltam nyugtatni magam, de nem igazán jött be.

-         Nem kell félned- szólalt meg Lewis.

-         De, én mégis félek- a sebválton nyugvó kezére csúsztattam a kezem.

-         Mindenki imádni fog- mosolygott.

-         Szerintem nem. Egyébként jó választás volt ez a ruha?

-         Tökéletes. Nekem nagyon tetszik és nagyon jól áll- felemelte a kezem és megpuszilta. Ettől a gesztustól elmosolyodtam.

-         Megérkeztünk- törte meg a csendet Lewis.

-         Oké- suttogtam.

-         Jajj Lili ne parázz már ennyire- ölelt magához.

-         Próbálok- bújtam szorosan hozzá.

-         Szeretlek és bármit is mondanak akkor is szeretni foglak- közelebb hajolt és érzéki csókban forrtunk össze.

Lassú léptekkel közelítettem meg a hatalmas házat. Azon gondolkoztam, hogy vajon merre futhatnék el, de mivel Lewis fogta a kezem így ezt nem tudtam volna véghezvinni. A szívem a torkomban dobogott, amikor nyílt az ajtó.

-         Megérkeztünk- kiabált be a párom, amíg én becsuktam az ajtót.

-         Végre itt vagytok- lépet ki a konyhából Lewis nevelőanyukája.

-         Lili Whitmarsh- nyújtottam a kezem.

-         Linda Hamilton- megölelt és kép puszit nyomott az arcomra. Kicsit meglepődtem, de jól esett és kicsit megnyugodtam.

-         Srácok! Megjöttek a fiatalok- szólalt meg Linda.

Mi bementünk a nappaliba ahol rögtön otthonosan éreztem magam. A falon kiskori képek lógtak Lewisról és Nicről. Pár kupa is díszelgett az egyik polcon. A nappali közepén egy hatalmas krémszínű kanapé terült el és két oldalt a hozzá tartozó fotelek voltak elhelyezve. A kanapé előtt egy sötét barna fából készített kis asztal foglalt helyett, aminek a teteje üveg volt. Ezen már előre el voltak helyezve a poharak. Az ülőalkalmatósággal szemben egy hatalmas plazma tv volt alatta pedig DVD filmek voltak elhelyezve. Jobbra fordulva egy hatalmas ablak volt illetve egy elhúzható üvegajtó, ami valószínű a kertbe vezetett. Épp leültünk, amikor a család másik két tagja megjelent.

-         Szia- köszöntött Nic.

-         Szia- mosolyogtam rá.

-         Jó estét! Lili Whitmarsh- nyújtottam kezet az apának.

-         Anthony Hamilton-biccentett.

-         Nagyon csinos vagy- ült le mellém az öcsi.

-         Köszönöm- azt hiszem kicsit elpirultam.

-         Apa mi a baj?- fordult felé a párom.

-         Semmi- nézett rám dühösen.

Tudtam, hogy nem lesz egy könnyű este hiába kezdődött jól. Próbáltam kerülni Anthony tekintetét és Nichez fordultam, aki rögtön bele kezdett a mesélésbe. Nagyon aranyos srác máris megkedveltem.

-         Gyertek vacsorázni- lépett be Linda.

-         Megyünk- húzott fel a párom, a „kedves” apuka valamit morgott, de próbáltam nem rá figyelni.

Az ebédlőbe lépve ismét otthon éreztem magam. A falak halványsárga színben pompáztak és világos fenyő bútorok voltak többségben. Az asztal nem volt túl díszítve, szimplán egy egyszerű családi vacsorát tükrözött. Viszont az étel felhozat nem volt kevés.

-         Csináltam jó pár salátát illetve szárnyas húsokat, hátha te is olyan, vagy mint Nicole, hogy vigyázol a vonalaidra- ült le az asztalhoz Linda.

-         Ohh miattam nem kellett volna ennyi mindent csinálni. Nem vagyok, válogatós nem fogyókúrázok, így nem igazán izgat, hogy miben hány kalória található- mosolyogtam kedvesen rá.

-         Nem miattad csinálta- morgott Anthony.

-         Anthony viselkedj!- emelte meg picit, a hangját a mama.

-         Nem csináltam semmi se- az előtte lévő ételt tologatta

Egész vacsora alatt feszült volt a hangulat, ezt próbálta a testvérpár poénokkal oldani, de az apjukra így se tudtak hatni. Linda párszor rám mosolygott, ezzel próbált nyugtatni. A vacsora után nem igazán volt kedvem Anthonyval egy légtérben lenni, így a mai este másik nőtagjával tartottam a konyhába.

-         Segítek elmosogatni- a tányérokat összeszedtem és a mosogató felé indultam.

-         Igazán nem kell. Ezt a szép ruhát összekoszolod- mutatott rám.

-         Nem érdekel a ruha. Meg azt hiszem, ennyivel tartozok, mert isteni vacsorát állított össze.

-         Köszönöm a dicséretet. Viszont megkérlek rá, hogy tegezz, nem vagyok én még olyan öreg- kacsintott rám.

-         Rendben, de akkor is segítek- nem mondott semmit se csak a kezembe adta a törölgető ruhát.

-         Bezzeg Nicole sose segített még a konyhába se nagyon tette be a lábát- nevetett fel.

-         Miért? Félt, hogy attól is hízik, ha már a konyhában jár?- röhögve kérdeztem.

-         Valószínű. Annyira utáltam azt a lányt. Túlságosan cicababa volt nem illett a mi kis családunkba. Te viszont annyira más vagy. Természetesen jó értelemben. Mindenki kedvel- lépett mellém.

-         Bárcsak így lenne- suttogtam.

-         Anthony miatt ne aggódj nem ilyen bunkó ő csak még mindig Nicole hatása alatt van. Tudod, a férfiak először a külsőre mennek és ez alól az én férjem se kivétel. Még mindig abban a hitben él, hogy Nicole volt a tökéletes barátnő a fiának.

-         Remélem igazad lesz. Én szeretem Lewist.

-         Azt látom és ő is szeret. Egésznap rólad áradozik. Nah, de most menjünk be hozzájuk és együnk egy kis tortát- tolt ki a konyhából.

Mikor beléptem egy pillanatra megfagyott a levegő. Tudtam, hogy rosszkor jövök, de hát nem tudtam elbújni. Amennyire csak tudtam Lewishoz húzódtam. Linda egy hatalmas csokitortával jelent meg előttünk.

-         Imádlak anya- Lewis az édességet csodálta.

-         Tudom.

-         Nem is tudtam, hogy ennyire oda vagy a csokis sütikért- döbbentem meg.

-         Pedig imádom őket. Bárhol bármikor bármennyi csoki tortát meg tudok enni- vigyorgott.

-         Most viszont ne egyél sokat vagy különben mehetsz az edzőterembe- szólalt meg durcásan Anthony.

-         Nem muszáj edzőterembe menni- végighúzta a kezét a combomon.

-         Legalább ne csinálnád ezt az öcséd előtt- förmedt rá.

-         Apa nyugi már láttam ilyet- szólalt meg Nic.

-         Te inkább menj fel a szobádba, holnap iskola- vágta rá.

Nic szomorúan megindult az emeletre. Én pedig kezdtem magam egyre kínosabban érezni. Úgy döntöttem meglátogatom inkább a mosdót így én is az emeleten kötöttem ki. Az egyik szoba mellett elhaladva hallottam, hogy valaki elég hangosan szitkozódik. Kicsit félve, de benyitottam. Nic volt az.

-         Zavarok?

-         Nem dehogyis- mosolygott rám, ugyan olyan szép a mosolya, mint a bátyának.

-         Sajnálom, hogy az apukád miattam akadt ki- csuktam be az ajtót.

-         Ne magadat okold. Apa elég önfejű és még mindig nem hiszi el, hogy Lewis képes volt otthagyni Nicolet.

-         Értem- leültem az ágyra- Mesélsz nekem magadról?- tereltem a témát.

-         Persze- leült velem szembe és mesélni kezdet.

Csodálom, hogy a betegsége ellenére milyen nagy álmai vannak. Nic is szereti a versenysportokat, de a legtöbb sportban nem tudja megállni a helyét versenyzőként. Mégis újra és újra próbálkozik, és sosem hagyja el magát, nem hagyja, hogy bármi letörje. Ha, elesik, rögtön feláll és folytatja ott ahol abbahagyta még akkor is, ha fájdalmai vannak.

-         Lili beszélni akarok veled- jelent meg Anthony.

-         Rendben- kimentem a folyosóra és hallgattam.

-         Idefigyelj, csak egyszer mondom el. Nem érdekel, hogy a főnök lánya vagy és az se, hogy mivel tudod a fiamat ennyire befolyásolni, de ha miattad romlik a teljesítménye, akkor készülj fel, hogy elüldözlek mellőle. Nincs szüksége egy olyan lányra, aki minden problémáját rázúdítja. Neki a versenyzésre kell koncentrálni és nem a te lelkedet ápolni. Ez az egyik dolog a másik pedig. Nem kell a sajnálatod Nicolas felé. Nincs rászorulva és nem szeretném, hogyha túl sokat mutatkoznál vele- közölte dühösen arra figyelve, hogy ne legyen túl hangos.

Meg se várva a válaszom elment. Leforrázva álltam és próbáltam visszatartani a könnyeimet. Eszembe jutott, hogy mit mondott anya. Nem szabad összetörtnek látszanom. Kicsit összeszedtem magam majd lementem a többiekhez.

-         Lewis haza vinnél? Álmos vagyok- bújtam hozzá.

-         Persze- csókolt meg. Az apuka pedig hangos köhögésbe kezdet.

-         Köszönöm ezt a remek estét- fordultam Linda felé.

-         Én köszönöm, hogy eljöttél- ölelt meg.

Mindenkitől elköszöntem és végre kiléphettem a szabadba. A hűs éjszakai levegőtől egy kicsit megrázkódtam, de így legalább könnyebb volt visszatartani a könnyeim.

-         Sajnálom- suttogta a barátom a kocsiban.

-         Mit?- a fejem az ablaküvegnek döntöttem.

-         Apa viselkedését. Nem tudom mi baja volt.

-         Én tudom. Nem kedvel. Szerinte neked Nicole mellett van a helyed. Bár meg értem. Ő sokkalta szebb, mint én és idősebb is- feleltem szomorkásan.

-         Ilyet ne mondj! Nálad nem szebb!- kicsit ingerültem válaszolt.

A kapuban még váltottunk pár csókot majd útnak engedtem. Én, pedig ahogy beléptem az ajtón sírva rohantam fel a szobámba. Eddig tudtam visszatartani a könnyeim, amik most már folyóként folytak végig az arcomon. A magassarkúm eldobtam a szoba egyik végébe, ruhástól dőltem be az ágyba. Hajnalig zokogtam, majd álomba sírtam magam.

Lili ruhája