17. rész

Szikrázó napsütésre keltünk. Először azt hittem, hogy csak álmodtam és egyedül fekszek a szobámban. De, amikor megláttam Lewis angyali arcát elmosolyodtam. Mégse álom. Felé fordultam és néztem, ahogy alszik. Pár perc múlva megszólalt a telefonján az ébresztő így kénytelen volt ő is felkelni.
- Jó reggelt- húzott közelebb magához.
- Neked is – mosolyogtam rá.
- Szeretnék így kelni minden nap- súgta a fülembe.
- Én is, bár még valami hiányzik- simogattam meg az arcát.
- Mi?
- Ez- közelebb hajoltam hozzá és megcsókoltam - Na, most már tökéletes a reggel.
- Szeretlek- döntött el az ágyon.
- Én is bajnokom, de ideje lenne felkelni- toltam el magamtól.
A közös reggeli után együtt hagytuk el a szállodát. Úgy döntöttünk párként jelenünk meg a csapat előtt. Apának is meg kell tudnia egyszer. A parkolóban még nem fogtam meg a kezét itt túl sokan voltak és szép számmal gyülekeztek az újságírók is. Egyelőre csak a csapat előtt fogunk egy párt alkotni. Szerencsére a bokszokhoz vezető úton nem szálltak ránk az fotósok. Így vidáman sétálgathatunk és olykor egymáshoz is értünk. Ahogy beértünk a McLaren bokszába megragadta a kezem és közelebb húzott magához. Pár szerelő megbámult minket, de miután feldolgozták visszafordultak a munkájukhoz. Apa keresésére indultunk nem is olyan soká megtaláltuk az irodának kialakított részlegen. Boldogan léptünk be hozzá.
- Szia apa- adtam neki két puszit.
- Sziasztok! Azt hittem már nem is jöttök. Üljetek le- mutatott a székekre.
- De itt vagyunk főnök- adott egy puszit Lewis.
- Na, végre- kiáltott fel apa.
- Mi történt?- mosolyogtam rá.
- Végre összejöttetek- örvendezett tovább.
- Tessék?
- Jól hallottad kislányom. Örülök, hogy végre együtt vagytok. Csak rátok kellett nézni és mindenki tudta, hogy több van köztetek, mint barátság- döbbenten néztünk apára.
Erre nem tudtunk mit mondani csak vigyorogtunk. Kicsit meglepődtem apa lelkesedésén, mert eddig egyik barátomat se fogadta szeretettel. Még egy kicsit beszélgettünk, majd mindenki indult a dolgára. Egy rövid időre elbúcsúztam Lewistól, mert megérkeztek Rafaék és el akartam újságolni a nagy hírt. A sok fotós alig hagyott nekik helyet és nekem is meg kellett küzdenem mire közelebb kerültem hozzájuk. A kicsi Felipe egész jól tűrte a tömeget. Nagy nehezen eljutottunk a Ferrari bokszához ahol kicsit fellégezhettünk.
- Elvihetem a kis herceget?- fordultam a barátnőm felé.
- Hova akarod vinni?
- Csak körül nézünk. Meglesünk pár emberkét- felvettem a törpét.
- Oké menjetek, de vigyázz rá- adott egy puszit a fia buksijára.
Mosolyogva hagytam el a bokszot. Az első úti célunk Bruno volt. Az egész csapat örömmel fogadta a legkisebb brazilt. Főleg a lánydolgozók voltak oda érte. Karuntól picit megrémült, de miután bohóckodott neki mosolyogva tekintett rá az urasság. Szinte mindenhova benéztünk, de nem sokáig időztünk, mert volt egy két fontosabb személy, akihez mindenképpen be kellett menni. A másik fontos hely a Red Bull csapat volt.
- Sebi hoztam neked egy játszótársat. Agyilag egy szinten vagytok- nyújtottam rá a nyelvem.
Sebi kikapta a kezemből Felipét és elvitte az autójához. Be akarta ültetni, de a szerelői csúnyán néztek rá, így csak a kormányát adta oda amit Felipe előszeretettel ütött. Remélhetőleg nem lett semmi baja. A kis srác szeretett volna átmenni a másik oldalra, de nem akartam bevinni Markhoz. Személyes okok miatt. Végül hozzánk is bevittem. Rendeltem magamnak egy kis gyümölcssalátát, amit közösen fogyasztottunk el.
- Jól áll neked a gyerek- lépett oda hozzánk Lewis.
- Köszi- pirultam el.
- Remélem egyszer nekünk is lesz gyerekünk- simogatta meg a pici fejét.
Erre nem tudtam mit mondani. Szeretnék gyereket, de nem most. Átvette egy pár percre tőlem és neki is nagyon jól állt a baba. Játszadozott vele. Sajnos vissza kellett vinnem Rafaeláékhoz. Épp sétáltam vissza a csapathoz, amikor egy kéz megragadott és behúzott az egyik kamion mögé.