21. rész

Sziasztok! Köszönöm szépen mindenkinek a hozzászólást. Továbbra is várom őket, mert akkor hamarabb jön a folytatás.
Puszi


Lassan kinyitottam a szemeimet, de a vakítófehérségtől gyorsan vissza is csuktam. A fejem iszonyatosan fájt és ez az idegesítő csipogó hang is nyomaszt. Megpróbálkoztam újra kinyitni a szemem igaz még csak résnyire, de így is sikerült rájönnöm, hogy kórházban vagyok. A fejemet oldalra fordítottam és a hatalmas ablakon beszűrődő friss levegőt lélegeztem be. A tekintettem kicsit lentebb vándorolt és megláttam az infúziót a karomban. Hatalmába vett az ájulás ugyanis bármilyen orvosi dologtól rosszul vagyok. Átfordultam a másik oldalamra, ahol nem az a férfi ült, akire számítottam. Egyik keze az ágyamon pihent, míg a másikkal valamit szorongat, és lehunyt szemmel motyog valamit. Talán imádkozik? Nem tudom, de elég frusztráló. Lehet, hogy meghaltam vagy életveszélyes állapotban voltam? Vagy csak szimplán szellemként tértem vissza, de akkor nem érezném ezt az őrjítő fájdalmat. Én nem nézem tovább, ahogy itt szenved, inkább megszólalok. Ha, nem válaszol akkor biztos meghaltam.
- Szia- próbáltam hangosan megszólalni, de az most nehézkesen ment.
- Lili végre felkeltél- örült meg Fernando.
- Huhh akkor nem haltam meg- mosolyogtam rá.
- Ezt most nem értem.
- Mielőtt jeleztem téged néztelek és épp imádkoztál vagy nem tudom és ebből arra következtettem, hogy meghaltam vagy megfogok.
- Tényleg imádkoztam, de csak azért, hogy ne legyen semmi komoly bajod.
- Hol van Lewis?- néztem körül a szobában.
- Kihívta az orvos és nem volt túl megnyugtató az arckifejezése. Megyek és szólok nekik- felállt és adott egy puszit a homlokomra.
A fejem továbbra is zakatolt hiába akartam gondolkozni attól még jobban elő jött. Pár perc múlva végre belépett ő az ajtón nyomában egy orvossal és két nővérrel.
- Lili- ült le mellém Lewis és rögtön át is ölelt- nagyon megijesztettél.
- Doktor úr mi történt velem?- az orvos felé fordultam, de egy pillanatra se engedtem el a páromat.
- Nos Whitmarsh kisasszony a vizsgálatok alapján megállapítottuk, a vérnyomása az egekbe szökött illetve ki volt száradva. Ennek az okát nem testi betegségre vezettük vissza mivel maga egészséges, hanem valamilyen lelki traumára- zárta le a monológját a kedves 40-es éveiben járó orvos.
- Értem. Mikor mehetek haza?
- Már most is haza engedhetjük, de csak egy feltétellel, ha vigyázz magára és sokat pihen.
.- Rendben az meglesz. Mikor szedik ki belőlem ezt?- böktem az infúzióra.
-Máris- lépet mellém egy nővérke, aki pár perc múlva már el is tüntette a tűt.
-Még mielőtt elmenne meg kell vizsgálnunk. Kérem az urakat, hogy kint várják meg a hölgyet.
Pár rutin vizsgálatot elvégzett az orvos és szerencsére minden rendben van. A fejfájásom is el fog múlni a nap végére. Mire visszajöttek a fiúk én már felöltözve toporogtam az ágyam mellet.
- Mehetünk?- adott egy puszit Lewis.
- Persze- öleltem meg.
- Akkor én is megyek. Sziasztok-, köszönt el Fer.
- Várj!- fogtam meg a kezét- Bocsánat, nem akartam olyan bunkó lenni veled- hajtottam le a fejem.
- Semmi baj, ki voltál bukva- simogatta meg az arcom.
- Én pedig meg szeretném köszönni, hogy itt voltál mellette, amíg én az orvossal beszéltem- kapcsolódott be a beszélgetésbe Lewis.
- Nem kell megköszönöd –mosolygott rá a spanyol- most már tényleg megyek sziasztok- lépett ki az ajtón.
Az autóban ülve kicsit szűni kezdet a fájdalom és ennek örömére bekapcsoltam a rádiót.
- Nagyon megijesztettél- szólalt meg a barátom.
- Sajnálom. Nem tudom mi történt – vallottam be.
- Mire visszaértem ott feküdtél eszméletlenül épp rohantam veled a kocsihoz, amikor jött Fer és segített nekem. Itt volt veled végig ő is.
- Sokáig voltam eszméletlen?
- Én 5 órakor találtam rád ás most már 10 óra is elmúlt. Szóval nem pár percig.
Felérve a szobánkba egy gyors zuhany után mind ketten elterültünk az ágyon, de én még nem tudtam aludni.
- Szeretlek- suttogtam,
- Én is- átölelt és egy kicsit közelebb húzott magához.
- Nem akarok még aludni- megfordultam az ölelésében.
- Mit szeretnél csinálni?- megpuszilta a homlokom.
- Tudod, te azt nagyon jól- megcsókoltam.
- Neked pihened, kell így most nem lehet- csókolt vissza.
- Hidd, el pedig akkor sokkalta jobban lennék- a kezem elindult felfedező útra.
- Majd holnap jó? Én is akarom, de neked most pihened kell- megfogta a kezem.
- Rendben- törődtem bele.
Még próbálkoztam, de folyton visszautasítottak így lassan engem is elnyomott az álom.