20. rész

Sziasztok!
Elöljáróban csak  annyit szeretnék mondani, hogy kicsit megrázó lett ez a rész! Ehhez a részhez szeretném, hogy mindenki aki olvassa fűzzön hozzá véleményt. Akár tetszik akár nem. Köszönöm.

Elterültem az ágyon és arra eszméltem, hogy egy idegen kéz simogatja az arcom. Nem akartam kinyitni a szemem. Ez egy rossz álom. Nincs itt senki. Már kezdtem is elhinni, de amikor megéreztem a csípőmnél a hideg kéz érintését egy pillanat alatt jöttem rá, hogy ez nem álom. Lassan nyitottam ki a szemeimet és mozgolódni kezdtem. Az egyik kezével lefogta a csuklómat, míg a másikkal tovább simogatott. Végre kitisztult előttem a kép. Sikítani készültem, de ő ezt észre véve befogta a szám.

-         Megmondtam, hogy folytatni fogjuk- súgta a fülembe, amitől a hideg is kirázott.

Könny szökött a szemembe és hiába nyöszörögtem nem ért semmit sem. Az összes végtagomat mozgattam, hogy megszabaduljak tőle, de olyan erő fölényben volt, hogy egyszerűen nem bírtam vele. Egy pillanatra leemelte a tenyerét a számról, ekkor tudtam volna segítségért kiáltani, de egy hang se jött a ki a torkomon. A levegőt egyre gyorsabban vettem és szinte már semmit se láttam a könnyektől.

-         Olyan aranyos vagy ilyenkor- a száját a nyakamnak nyomta.

-         Engedj el- nyögtem erőtlenül.

-         Addig, nem amíg nem teljesíted az ígéreted- benyúlt a pólóm alá és egyre feljebb csúsztatta a kezeit én pedig továbbra is sírtam.

-         Kérlek… kérlek… ne tedd- suttogtam. Nem válaszolt csak vigyorgott.

Pár pillanat múlva már csak egy melltartó fedte a felsőtestem. Hiába kapálóztam nem tudtam lelökni magamról. Azt már jól éreztem, hogy ő mennyire kíván. Halk lépteket és nevetést hallottam a folyosóról.  Felismertem a hangot, Lewis hangja. Összeszedtem az összes bátorságom és erőmet.

-         Segítség!- kiáltottam el magam.

Dühösen rám nézet és emelte a kezét, hogy megüssön. Elfordítottam a fejem, de ő visszarántott így el is talált az ütés. Ekkor nyílt az ajtó és egy meglepett, ám de dühös Lewis állt előttünk. Végre elengedte a kezem én pedig rongybabaként omlottam az ágyra, ahol rögtön magzatpózba helyezkedtem.

-         Te mit keresel itt?- üvöltött rá a barátom.

-         Csak volt egy kis elintéznivalónk, de te rosszkor jöttél- lépett közelebb.

-         Ne érj Lilihez! Ő sohasem lesz a tied még egy éjszakára sem. Ezt jól vésd az eszedbe- a mutató ujját az ausztrál mellkasának nyomta és dühtől izzó hangon közölte.

-         Miért mit csinálsz? Beárulsz apucinál, hogy nekem hamarabb sikerült megfektetnem, mint neked- kiabált Mark.

Lewis nem tűrte tovább a magas férfi viselkedését behúzott neki egyet. Mark kicsit megingott az ütéstől és vérző orrát tanulmányozta. Lewis hozzám fordult, de az ausztrál megfordította és egy ugyanolyan ütést mért a barátomra, mint ami őt érte. Továbbra is zokogtam egyszerűen nem tudtam megmozdulni. Féltem és zavarodott voltam. Újabb ismerős hangra lettem figyelmes.

-         Ti meg mit csináltok?- szólalt meg a kis német.

-         Semmi közöd hozzá kölyök- válaszolt a csapattársa.

-         Lewis?- fordult a páromhoz.

-         Ez a barom meg akarta erőszakolni Lilit- újra előtte termet.

-         Ez igaz Mark?- ordított rá Seb.

-         Ha, igaz akkor is mit érdekel téged- vont vállat és közben az arcom fürkészte.

-         Jobb lesz, ha elviszed innen- szólt Lewis Sebnek.

-         Rendben- ment közelebb a csapattársához, aki ugyan ellenkezett, de egy újabb ütésnek köszönhetően, amit Sebitől kapott megindult és végleg elhagyta a szobám.

Nem mozdultam meredten bámultan ki az ablakon. Most akartak megerőszakolni. Kezem- lábam remegett. El akarok tűnni a világ elől. Egy kispárnát szorongattam. Lewis megérintette a vállam, amitől összerezzentem. Óvatosan megfordított és szorosan magához ölelt. A fejem a mellkasába fúrtam ő pedig a hátamat simogatta.

-         Nyugodj meg. Itt vagyok nem lesz semmi baj. Soha nem hagylak el- puszilta meg a homlokom.

Nem válaszoltam, ahhoz nem volt erőm. A pólója már nem csak a vértől volt nedves, hanem a könnyeimtől. Fél óra múlva már csak szipogtam a levegőt is lassabban vettem. A szoros ölelés, amit a barátomra mértem egyre engedet fel. Kezdtem megnyugodni.

-         Gyere, zuhanyozzunk le- simogatta meg a kócos hajam. Megráztam a fejem válaszként.

-         Hidd, el az jót tesz- a karjai közé vett és bevitt a fürdőbe.

Levetkőztettet és beálltunk a víz alá. Nem tudom meddig állhattunk ott, de én továbbra is próbáltam magamról levakarni az illatát. Nem kívül éreztem magam koszosnak csupán a lelkem volt az. Próbáltam lemosni magamról, de egyszerűen nem ment. Zokogva csúsztam le a fal mellett és továbbra is dörzsöltem magamról azt az illatot.

-         Elég lesz- vette ki a kezemből a szivacsot Lewis- már tiszta vörös a kezed.

Rápillantottam és tényleg a hófehér bőröm vörösként virított. Felvettem a pizsamám és párom segítségével az ágyhoz botorkáltam. Bedőltem a párnák közzé és a plafont kémleltem.

-         Hozzatok fel neked egy kis teát- ült le mellém.

Képtelen voltam a kommunikációra csak hálásan pillantottam rá. A forró tea egy kicsit megnyugtatott. Mégis a legnagyobb biztonságot a bajnokom közelsége nyújtotta. Leraktam a bögrét az éjjeliszekrényre és visszafeküdtem. Átnyúlt felettem a telefonomért, amit pár pillanat múlva kikapcsolt állapotban tett vissza helyére. Lekapcsolta a világítást és szorosan hozzábújtam. Újra eleredtek a könnyeim halkan szipogtam, Lewis nem szólt egy szót se egyik kezével hátam simogatta a másikkal pedig összekulcsolta az ujjainkat. Lassan elnyomott az álom, viszont állandóan felkeltem vagy hangosan kiáltoztam ilyenkor mindig szorosabban húzott magához a barátom. Reggel egyedül ébredtem. Már újabb pánikroham kerülgetett, amikor belépett Lewis egy tálcával a kezében.

-         Hoztam egy kis reggelit és egy kis virágot- ült le mellém.

-         Köszönöm- most szólaltam meg először az esett óta.

-         Nem kell, megköszönöd- simogatta meg az arcom.

-         Köszönöm, hogy mellettem voltál tegnap, ha nem jöttél volna, akkor…- elcsuklott a hangom.

-         Cssss- tette az ujját az ajkaimra- nem kell róla beszélned, ha nem akarsz.

Ettem egy keveset, mert a gyomrom jelezte, hogy jó lenne valami táplálék. Bele néztem a tükörbe és egy meggyötört Lilivel találtam magam szembe. A hajam összefogtam és a megszokott vidám színes ruhák helyet egy fekete farmert vettem fel csapat felsővel.

-         Kicsim nem kell jönnöd, ha nem akarsz- ölelt át.

-         Csak akkor érzem magam biztonságban, ha velem vagy- gyengéden megcsókoltam.

-         Vigyázok rád örökre!

Szótlanul sétáltunk végig a folyosón. A liftnél összefutottunk Sebivel, aki szintén elég meggyötört volt. Köszönés helyett oda léptem hozzá és megöleltem. A liftben is Lewis kezét szorongattam. Hallottam, ahogy Seb a hogy létemről érdeklődik,  de én nem válaszoltam csak néztem magam elé. Ez nekem még mindig túl sok. Nehezen tudtam felfogni, hogy valaki meg akart erőszakolni. Ez olyan képtelen dolognak tűnt, de ott és akkor azt hittem meghalok vagy legalábbis a lelkem az biztos. A pályára vezető úton nem beszéltünk. Felhúztam a lábam már amennyire a biztonsági öv engedte és ráhajtottam a fejem. Monte Carlo már nyüzsgött a sok-sok vidám embertől. Párok járkáltak boldogan és itt-ott feltűnt pár boldog család is. A parkolóban az épp érkező autókat figyeltem.

-         Ideje mennünk- érintette meg a vállam Lewis.

-         Menj, csak előre úgy se mutatkozhatunk együtt- feleltem halkan.

-         Arról már szó se lehet, nem érdekel, hogy ki lát meg velem jössz- megfogta a kezem és húzott magához.

Ahogy átléptünk a kapun a fényképezőgépek kattogni kezdtek, de ez most a legkevésbé se érdekelt. Gyors léptekkel érkeztünk meg a csapathoz. Tapintható volt a feszültség. Eltűntem a home hátuljában. Az első utam a pilótáknak kiépített kis szobába vezetett. Még véletlenül se akartam találkozni vele. Felkapcsoltam a tv-t, hogy nyomon tudjam követni az edzést, de az első élőképen őt mutatták. Újra sírni kezdtem és inkább levettem a hangot a készülékről. Kisétáltam a fürdőbe, hogy egy kicsit megmossam az arcom. Igazából ez se használt ugyanúgy folytak végig a könnyeim. Visszatérve lefeküdtem az ágyra, de egyre nehezedtek a szemhéjaim így szép lassan elaludtam. Mire felkeltem már nem voltam egyedül.

-         Átaludtam igaz?- hozzásimultam.

-         Igen, de nem baj- csókolt meg. Jobban vagy már?

-         Nem igazán. Egyedül akarok lenni egy kicsit. Lehet, elmegyek sétálni- álltam fel, de egy pillanatra megszédültem.

-         Biztos jó ötlet ez?- aggódva nyúlt utánam.

-         Igen- feleltem halkan.

Elindultam a bokszutcában. A Red Bull bokszát messziről elkerültem, még véletlenül se akartam látni. Nem néztem, hogy merre megyek, de kicsit megálltam, mert a hűvös szellőtől megrázkódtam. Nem foglalkoztam vele inkább mentem igaz néha megsimogattam a karom, de még nem akartam visszatérni. Arra lettem figyelmes, hogy valaki lépked mellettem, felnéztem és Fernandoval találtam szemben magam.

-         Megijesztettél- mondtam magam elé bámulva.

-         Te is engem- nézett rám vádlón.

-         Ezek szerint tudod- sóhajtottam fel.

-         Igen, de nem értem miért nem szóltál?- emelte meg picit, a hangját.

-         Ki árulta el?- nem is figyeltem az előző kérdésére.

-         Sebastian.

-         Remek, remélem, már az egész mezőny tudja- kiabáltam rá és futva indultam vissza.

-         Várj- kiáltott utánam.

Visszatértem Lewis szobájába, de oda is követett.

-         Mit akarsz?- tekintettem rá könnyes szemmel.

-         Beszélni- válaszolt tömören.

-         Mégis miről?

-         Erről az egészről. Nem értem mi ütött belé, de most megkapta. Tőlem is kapott egy ütést- húzta ki magát.

-         Tessék? Minek avatkoztál bele?

-         Azért mert szeretlek, mint barátot- állt fel az ágyról.

-         Ti idióta barom- üvöltöttem vele.

-         Én csak segíteni akartam- nézett rám dühösen

-         Nincs szükségem a segítségedre. Nem vagy az apám- léptem közelebb

-         Sajnálom, hogy nem veszed észre azt, ha valakinek fontos vagy- szomorúan tekintett rám.

-         Tűnj el! Nem akarlak többet látni- az ajtó felé mutattam.

-         Akkor, viszlát, Lili!- kilépett az ajtón és talán az életemből is örökre.. .

Lecsúsztam a hideg fal mentén a földre, de egyre nehezebben kaptam levegőt. A szívem egyre hevesebben a vert és a látásom is zavaros volt. Próbáltam a telefonom után nyúlni, de elsötétült a világ