24. rész

Sziasztok! Meghoztam az új részt. Ebből most már kiderül, hogy mi baja van/volt Lilinek. 

 

Hajnalban fel kellett kelnem, mert nagyon fájt a fejem és levegőt is nehézkesen vettem. Felültem és próbáltam felállni, de nem nagyon ment. Összeszedtem azt a kevés kis erőm és megpróbáltam újra felállni. Sikerült, de ahogy megindultam a szoba forogni kezdett én pedig elkeseredettségemben és félelmemben sírni kezdtem. Mi bajom lehet? Elegem van ebből a szédüléses játékból. Lewisra pillantottam, aki békésen szunyókált. Lili szedd össze magad! El kell jutnom a fürdőszobába, de ahogy megemeltem a lábam meginogtam és az ágyra zuhantam. Zokogtam. Pedig így is alig kaptam levegőt. Lewis mocorogni kezdett mellettem sikeresen felkeltettem.

-         Lili mi a baj?- rázott meg- Lili válaszolj- újra megrázott.

-         Félek- nyöszörögtem- Nem akarok meghalni- zokogtam tovább.

-         Nem fogsz- ölelt át- De, mi a baj?

-         Megint rosszul érzem magam- suttogtam.

-         Akkor még most beviszlek az ügyeletre- felkapcsolta a lámpát.

-         Arra nincs szükség inkább hozz nekem egy pohár vizet- hunytam le a szemem.

-         Lili- felemeltem a kezem.

-         Menj, kérlek- mutattam az ajtó felé.

Hallottam, hogy valamit motyog, de most nem volt erőm arra figyelni. Inkább próbáltam megállítani a szobát. A levegő vétel lassan visszaállt a megszokottra, de a fejem még mindig hasogatott.

-         Tessék- adta a kezembe a vizet Lewis.

-         Köszönöm- nyögtem.

-         Nem értem miért nem akarsz még most bemenni, ez nem játék- járkált előttem fel-alá.

-         Állj meg! Így is forog velem a szoba legalább te ne mozogj- ültem fel.

-         Kérlek menjünk be most- megfogta a kezem.

-         Én most aludni akarok- eldőltem az ágyon.

-         De, Lili- még mindig az ágy mellett állt.

-         Lewis, nem akarok veszekedni. Majd reggel bemegyünk. Most pedig inkább ölelj át- suttogtam.

Még egy kis ideig morgott, de teljesítette a kérésemet.

Reggel egyedül keltem. Körülnéztem a szobámban, de Lewis sehol se volt. Kisétáltam a fürdőbe, hátha ott lesz, de itt sem volt. Ahogy az emeleten sétálgattam hangokat hallottam a földszintről. Apa és Lewis. Rólam volt szó. Apa mindent tud, hiszen az én drága párom elmesélte a hajnali eseményeket. Nem is kell mondanom, hogy apu mennyire ki volt akadva. Nem hallgattam tovább őket inkább visszamentem a szobámba. Az ablakomhoz sétáltam és néztem az esőt. Igazuk van, be kell vallanom ez tényleg nem játék, de félek, hogy mit fog mondani Dr. Chase. Félek, hogy valami olyasmit fogok hallani, ami megváltoztathatja az egész életem. Örökre. Nem akarok beteg lenni, nem akarok semmit sem. Megráztam a fejem és letöröltem a könnycseppeket az arcomról. Felöltöztem és lementem a többiekhez.

-         Jó reggelt!- léptem be a nappaliba.

-         Jó reggelt! Jól vagy?- lépett mellém Lewis.

-         Igen- adtam neki egy puszit, majd apának is.

-         Felhívtam Dr. Chase-t 11 órára ott kell lenned- közölte apa.

-         De, hát már 10 óra van, akkor máris készülődjek?

-         Igen- ölelt át a párom.

-         Remek- újra visszamentem a szobámba.

20 perc múlva jelentem meg újra a családom előtt. A kezemben volt az összes orvosi papírom, ami nem állt 4-5 lapnál többől.

-  Indulhatunk?- érdeklődött Lewis.

- Persze- a vállamra vettem a táskám.

Az autóban nem nagyon beszélgettünk. Nem volt kedvem. Ideges voltam a gyomrom görcsbe rándult és a műszerfalon doboltam.

-         Nyugi nem lesz semmi baj.

-         És, ha mégis?

-         Nem lesz, bízz bennem- kaptam egy apró puszit az arcomra.

Fél óra múlva már meg is pillantottam a hatalmas épületet. A tenyerem izzadt és gyomrom liftezett. Remegő térdekkel szálltam ki a kocsiból. A recepciós hölgy megadta a doktor szobájának a számát és el is kísért minket. A kórházi szagtól rosszul voltam. Akárhova néztem betegek voltak. Egészen kicsiktől a nagyokig. Ahogy haladtunk előre úgy csökkentek a beteg emberek a folyosón. A magassarkúm kopogása volt a legnagyobb zaj forrása a hosszú úton. Mintha a kivégzésemre vinnének. Lewis kezét szorongattam hát, ha megnyugszok, de ugyan olyan ideges voltam. Egy hatalmas fehér ajtóhoz értünk, ahol arany betűkkel díszelgett egy név Dr. Robert Chase.

Vettem egy nagy levegőt majd kopogtattam.

-         Szia Lili- köszöntött vidáman az orvosom.

-         Szia- köszöntöm félve- a barátom bejöhet?- mutattam Lewisra.

-         Persze.

-         Nos, mik a panaszok?- fordult felénk, ha nem lenne pasim, akkor meg próbálnám elcsábítani.

-         Szédülés, fejfájás és nehézkes levegő vétel- soroltam.

-         Hm… mielőtt bármit is mondanék, azt javasolom, hogy végezzünk el pár vizsgálatot.

-         Rendben.

Miután átestem vagy 6 fajta vizsgálatom meglátogattuk a kórház büféjét. Ettem egy szendvicset, bár igazából azt se kellett volna, mert még rosszabbul lettem. Körülbelül 1 órát kellett várnunk, majd újra Dr. Chase rendelőjében kellett megjelennem.

-         Minden eredmény megérkezet- rendezgette a papírokat.

-         És?- kérdeztem rémülten.

-         Nem az lett, amire számítottam- nézte az egyik lapot.

-         Ez most akkor mit jelent? Jó vagy rossz?

-         Nem a legrosszabb, de azért nem is jó- ingatta a fejét.

-         Kérlek, áruld már el, vagy itt ájulok el- Lewisra pillantottam, aki szintén ideges volt.

-         Jó mondom- felült az asztalra.

-         A tesztek alapján kizártuk azt, hogy terhes lennél, bár először a megnövekedett vércukorszintből arra következtettem, de a vérvétel alapján kiderült, hogy nem. A vérnyomásod nagyon magas, illetve kiderült, hogy vérszegény is vagy. Ez a három dolog derült ki a vizsgálatokból. Az a jó hírem, hogy ezek gyógyszerrel kezelhetőek. Fel is írok mindhárom tünetre egy-egy pirulát, amit feltétlenül be kell szedned. Ha, esetleg túlzott álmosságot tapasztalnál, akkor se ijedj meg az a gyógyszer mellékhatása. Három hónap múlva gyere vissza- mosolygott rám.

-         Rendben. Akkor nem fogok meghalni?

-         Nem- nevetett fel.

Megnyugodtam, vagyis részben. Mert azért nem számítottam arra, hogy ennyi gyógyszert kell szednem. Kicsit vidámabban hagytam el a kórházat.

-         Azt ugye tudod, hogy akkor is szedned kell a gyógyszert, ha már teljesen jól érzed magad?- érdeklődött a kocsiban Lewis.

-         Igen tudom- fintorogtam.

-         Minden nap be fogod venni, ha kell, akkor én adom be.

-         Meg fogom enni. Ígérem.

Apa már türelmetlenül járkált a lakásban és rögtön letámadott minket. Elmeséltem neki mindent részletesen. Először nem szólt egy szót sem csak nézett maga elé, majd öntött magának egy pohár bort és úgy folytatta tovább a gondolkodást. Magát vádolja, tudom. Azt hiszi, hogy a miatt alakultak ki ezek a betegségek, amiért ő elcipelt a nagydíjakra. Oda sétáltam mellé.

-         Apa ne vádold magad! Nem te tehetsz róla- a fejem a vállának döntöttem.

-         Szerintem meg igenis nekem köszönheted- nem nézett rám, továbbra is az udvart bámulta.

-         Ez hülyeség. Semmi köze sincs ahhoz, hogy utazgattam.

-         Kérlek vigyázz magadra- átölelt, de olyan szorosan, mint még soha.

-         Vigyázni fogok- adtam neki egy puszit.

Nem volt beszédes kedvében így inkább hagytam egy kicsit, mert ismerve, hogy milyen makacs még mindig magát vádolja. Úgy döntöttem kitakarítom a szobám és épp a porszívóval küszködtem, amikor megszólalt a telefonom. Egy új sms.

Szia Szívem!

Ne feledd akkor este vacsora nálunk. 7-re érted megyek.

Csókollak

Lewis

Úristen tényleg a vacsora ez ki is ment a fejemből. Gyorsan a ruhásszekrényemhez siettem.