26. rész

Sziasztok!
Meghoztam a következő részt, ami talán kicsit lelkizős is lett. A következő rész előreláthatólag szerda körül kerül fel, mert holnap elutazok.
Puszii

Talán egy két órát aludhattam egyszerűen nem tudtam többet. Folyamatosan forgolódtam és gondolkoztam. Az órámra pillantottam, ami 6 órát mutatott. Felkeltem és az ablakomhoz botorkáltam, ahogy kinyitottam a friss reggeli szellő átjárta minden porcikám. Kicsit megrázkódtam, mert még mindig a tegnap esti rövid ruha volt rajtam. A szekrényből kivettem egy pár mérettel nagyobb pólót és megszabadultam attól az anyagtól, ami tegnap este annyi fájdalmat okozott. Az ablakot csak résnyire hagytam nyitva majd újra visszabújtam az ágyamba. A telefonom újra zenélni kezdet pont úgy, mint az éjjel már egy párszor. Nem érdekelt, hogy kihív senkire se voltam kíváncsi. Próbáltam egy kicsit pihenni, de újra és újra Anthony szavai csendültek fel. Újra sírni kezdtem. Csendben zokogtam tovább. Hallottam, hogy nyílt az ajtó és éreztem, hogy mellettem besüpped az ágy, de mit sem törődve vele tovább folytak a könnyeim.
- Lili- suttogta anya.
- Nem akarok senkivel sem beszélni- szipogtam.
- Mond el, hogy mi történt. Egész éjjel zokogtál- fordított maga felé.
- Hallottad?- motyogtam a párnámba.
- Igen. Tudod jól, hogy nem vagyok jó alvó. Viszont nem akartam egyből átjönni hozzád, mert egy kis magányra volt szükséged- átölelt. Most nagy szükségem volt egy anyai ölelésre.
- Én nem tudom mit rontottam el- felhúztam a lábaimat.
- Meséld el, hogy mi volt, mert így elég zavaros minden.
Részletesen elmeséltem mindent a megérkezéstől egészen a búcsúig. Csendesen figyelte, amit mondok, és amikor egy újabb sírási hullám tört rám a kezembe nyomott pár zsebkendőt.
- Nem értem ezt az embert, hogy mondhat ilyet és pont rólad.
- Én sem értem… a tegnap esti beszélgetés után az is megfordult a fejemben, hogy visszaküldöm Lewist Nicolehoz.
- Fájdalmat akarsz okozni annak a férfinak aki, szeret?
- Nem sohasem akarok neki fájdalmat okozni-ráztam meg a fejem.
- Nah látod. Nem szabad az első akadálynál feladnod. Erős és kitartó lány vagy. Ha most feladod, akkor azzal csak azt éred el, hogy Anthony jól kinevet. De, ha küzdesz a szerelmedért és megmutatod, hogy 100-szor többet érsz Nicolenál akkor ő is rájön mekkora bunkó volt.
- Szeretnék neked hinni- sóhajtottam.
- Bízz magadban és most pedig zuhanyozz le, mert úgy nézel ki, mint egy élőhalott. Utána pedig hívd vissza életed párját- adott a homlokomra egy puszit anya.
- Miért hívjam vissza?- értetlenül pislogtam rá.
- Egész éjjel hívogatott biztos nem unalmában tette- kilépett a szobámból.
Az ágy másik végéből előhalásztam a telefonom, amin 12 nem fogadott hívás díszelgett és mind Lewistól. Végig néztem mind. A legelső hívás még hajnali kettőkor érkezett majd szinte minden félórában megismétlődött. Ezek szerint ő sem aludhatott. Összeszedtem pár ruhát és kivonultam a fürdőbe. Több mint félóránát folyattam magamra a vizet. Közben azon gondolkodtam, amit anya mondott. Valószínűleg megint igaza van. Küzdenem kell a szerelemért és nem adhatom fel már az első nagyobb akadálynál. Ez az akadály tényleg egy nagyon nagy akadály. Nem szabad azt mutatnom, hogy összetör az, amit mond. Rezzenéstelen arccal kell eltűrnöm minden sértő, bántó megjegyzését. Apa előtt meg végképp nem fedhettem fel az érzéseimet. Gondolom, ha a két család találkozni fog majd próbál jó pofizni. Remélem, egyszer el fog fogadni és sikerül kiverni a fejéből azt a szilikon cicát, aki úgy tűnik jobban megbabonázta az apát, mint a fiát. Kicsit emberibb külsővel léptem ki a fürdővel, bár a fáradtság és a sírás nyoma még mindig meglátszott az arcomon. Visszatérve a szobámba elpakoltam az összes tegnap este illetve ma reggel eldobált ruhadarabokat. Miután ezzel végeztem a kezembe vettem a telefonom és visszahívtam Lewist.
- Igen?- szólalt meg egy álmos hang.
- Bocsi, hogy felkeltettelek.
- Lili végre hogy visszahívtál. Egész éjjel hívtalak.
- Tudom-suttogtam.
- Beszélnünk kell, de ez nem telefon téma- közölte kicsit ridegen.
- Rendben. Átjössz?
- Igen nem sokára. Úgy is mennem kell ma be a gyárba előtte beugrok.
- Várlak. Szia- egy könnycsepp gördült le az arcomon.
Miért volt ilyen? Mit akar mondani? Talán ő is rájött, hogy a családi béke fontosabb, mint a szerelem és mégis visszamegy ahhoz a boszorkányhoz. Tudom, hogy mennyire fontos neki az apukája és azt is, hogy mennyire felnéz rá és soha nem szeretne neki csalódást okozni. Ha elhagy, újra padlóra kerülök, abban biztos vagyok. Rövid idő alatt sikerült elérnie azt, hogy akár ha holnap arra kérne legyek a felesége teljes szívemből igent mondanék. Ő az igazi ezt érzem. Nem élném túl, ha elveszíteném. Annyira elkalandoztam, hogy azt se vettem észre, hogy nyílt az ajtó és valaki belépett. Ugyanúgy bámultam ki az ablakon és figyeltem az ébredező utcát. http://www.youtube.com/watch?v=IFXuk3uvWHc Két kéz fonódott össze a hasam előtt. Behunytam a szemem és a fejem a vállának döntöttem. Nem akartam sírni, mert már eleget sírtam és azt sem akartam, hogy gyengének és olyannak lásson, akit állandóan csak ápolni kell. Sajnos a legelső könnycseppnek már nem tudtam nemet parancsolni így az végig futott az arcomon. Nem szólt semmit sem csak magával húzott az ágyra és szorosan magához ölelt. Biztonságban éreztem magam a karjaiban és az előbbi feltételezésem miszerint elhagy egy pillanat alatt elsuhant. Körkörös mozdulatokkal simogatta a hátam és apró puszikat lehelt a homlokomra. Pár perc múlva már normálisan vettem a levegőt és nyugodtnak éreztem magam. Felnéztem rá és a gyönyörű fekete szemek most bánattól, szomorúságtól és dühtől izzottak. Meg akartam csókolni, de féltem a reakciójától ezért inkább csak egy puszit adtam neki. Hirtelen felült és a arcát a tenyerébe temette.
- Tudok mindent- bukott ki belőle.
- Ezt most nem értem- elcsukló hangon válaszoltam.
- Apa tegnapi viselkedését. Mikor visszaértem Lindával veszekedett, te voltál a téma. Anya hiába próbálta észhez téríteni egyszerűen nem figyelt rá. Én megálltam a nappaliban és onnan hallgattam. Kis idő elteltével meghallottam Nic hangját. Elmondta, hogy részese volt annak a kis beszélgetésnek, amit veled folytatott. Elhűlve hallgattam végig. Csalódtam benne. Mikor már nem bírtam tovább én is csatlakoztam a családi kupaktanácshoz. Elmondtam, hogy mindent hallottam ekkor persze tagadta, de mivel már mindenki jól ismeri a családban hamar lebukott. Ugyanazokat, amiket neked mondott megismételte. Mintha nem is az apám lett volna. Még mindig azt emlegette, hogy nekem a tökéletes barátnő Nicole volt. Nem tudom mivel tudta ennyire megbabonázni az a nő. Lili nem tudok mást mondani, minthogy szeretlek és soha senki miatt nem foglak elhagyni. Sajnálom, hogy így viselkedik- a végét már szinte csak suttogta. Hallatszott a hangján, hogy ő is sír. Odamásztam mögé és átöleltem.
Hosszú percekig ültünk így. Szükségünk volt egymásra. Most minden apró érintés többet ért a szavaknál. Lassan kibontakozott az ölelésemből és felállt. Csak néztem utána. Megfogta mindkét kezem, majd felhúzott így én is már két lábon álltam pár centivel előtte. A szemeibe néztem és próbáltam belőle olvasni, de most nem tudtam. Megsimogatta az arcom, majd lágyan megcsókolt. Hiányzott már a csókja. Ebben a csókban minden érzés benne volt, amit most átéltünk az elmúlt pár napban. Apró puszikkal váltunk el egymástól. Lewis leült engem pedig az ölébe húzott.
- Nem akarom, hogy miattam haragudj apudra.
- Én pedig nem akarlak elveszíteni. Ha, neki nem tetszik, hogy veled vagyok, akkor sajnálom. Senki kérésére se foglak elhagyni.
- Szeretlek- összefontam az ujjainkat.
- Én is nem is tudod mennyire- felemelte a kezem és megpuszilta.
Még egy kis ideig romantikáztunk, majd sajnos el kellett mennie. Apa már így is rávárt a nappaliban. Ahogy becsukódott az ajtó eldőltem az ágyamon és boldogan mosolyogtam. Úgy érzem megtaláltam azt a srácot, aki egész életemben boldoggá fog tenni. Anyának már sajnos nem tudtam elmondani, mert időközben már elindult az iskolába. Elővettem a laptopom és a beérkező leveleimet nézegettem. Az egyik egy ismeretlen címről érkezett így kíváncsian nyitottam meg. Gyorsan átfutottam a szememmel, de az aláírást mikor megláttam egy pillanat alatt elfehéredtem…