19. rész

Sziasztok!
Itt az újabb rész, az előző rész lehet, hogy kicsit sokkoló volt, de talán ez nem lesz az. 
Jó olvasást és várom a véleményeket! 

Egy éles visító hang késztetett arra, hogy visszatérjek álomvilágból. Tudtam, hogy nem az én telefonom add ki ilyen idegesítő hangot, így fejemre húztam a takarót, amíg a párom elhallgattatta a kis készüléket.

-         Jenson volt- ölelt át.

-         Mit akart ilyen korán a drága csapattársad?- a fejemet a párnába nyomtam még nem akartam felkelni.

-         Már nincs is olyan korán 9 óra is elmúlt amúgy csak ennyit írt- tolta elém a telefonját.

Jó reggelt! Remélem jól telt az estéd! :P

-         Nincs jobb elfoglaltsága minthogy sms-eket írogat neked?- a mellkasára feküdtem és hallgattam a szívverését.

-         Mostanában kicsit több szabadideje van- a hajammal játszadozott.

-         Ezt hogy érted?

-         Inkább kérdezd meg őt vagy Jessicát én nem akarok pletykálni.

-         Mond el- csókoltam meg.

-         Nem lehet- mosolyodott el.

-         Gonosz vagy- dünnyögtem.

Még körülbelül fél óráig lustálkodtunk és miután összeszedtünk magunkat lementünk reggelizni. Szerencsére kevesen voltak így apró csókokat válthattunk és vidáman fogyaszthattuk el a reggelinket. Egy almával a kezemben sétáltam vissza a lakosztályunkra és Jessicát hívtam, de az összes próbálkozásom sikertelen volt. Az e-mailekre se válaszolt már kezdtem aggódni.

-         Mi van már vele? Nem igaz, hogy nem veszi fel!- dühöngve járkáltam a szobában.

-         Nyugi, biztos csak nagyon elfoglalt- nyugtatgatott Lewis.

-         Ahan persze. Ezt nem hiszem el! Ugye nem bántotta Jenson?- fordultam meg a párom ölelésében.

-         Dehogy- csókolt meg- Semmi baja sincs- suttogta.

-         Hogy, tudsz mindig ilyen nyugodt maradni?- simogattam meg az arcát.

-         Ilyen a természetem.

Egész délután próbálkoztam, de nem vette fel. Már azt terveztem, hogy rátöröm az ajtót a kedvenc britemre, amikor kaptam egy sms-t.

Szia Csajszi!

Most nem érek rá, de vissza foglak hívni. Ne aggódj nincs semmi bajom. Puszillak.

Kicsit megnyugodtam és már örömmel ugrottam a párom ölébe.

-         Kitalálom beszéltél Jessicával- ölelte át a derekam.

-         Nem csak küldött egy sms-t- a mellkasát simogattam.

-         És ennek ennyire örülsz?

-         Igen, de most inkább ne beszéljünk- csókoltam meg.

Eldöntött a kanapén és percek alatt szabadultunk meg a feleslegesnek vélt ruhadaraboktól. Sikerült egy új helyszínt is felfedezni a szállodai szobánkban. Csukott szemmel pihentem Lewis karjai között.

-         Elfáradtam- dünnyögtem

-         Pedig ma még nem is csináltunk sok mindent- simított végig a karomon.

-         De, az a kevés is fárasztó volt, bár nem cserélném el ezt a pár órát semmire se- feljebb kúsztam és adtam neki egy apró csókot, amiből még több csók következett.

-         Jobb lenne, ha… ezt inkább… este folytatnánk- próbáltam egy normális mondatott összerakni, de nehezen ment, mert próbáltam Lewis kezét eltolni magamtól. Rendben- óvatosan kimászott alólam és fürdő felé indult.

-         Közös zuhany?- kiabált ki. Én addig a kanapén ültem és a hajamat próbáltam meg rendezni illetve a szétdobált ruhákat gyűjtöttem össze.

-         Attól tartok, hogy abból nem zuhanyzás lenne, így inkább kihagyom- kiáltottam vissza.

Amíg Lewis áztatta magát elővettem a laptopom és írtam anyának egy mailt, amiben elmeséltem, hogy végül is összejöttünk Lewisszal. Rafának is írtam egy ugyanilyen üzenetet csak neki jobban részleteztem a dolgokat, mivel tudtam úgy is rákérdez minden apró dologra pont, mint én. Emlékszel tavaly náluk töltöttem a tavaszi szünetet akkor is sikerült belőle kihúznom, hogy hova tűntek el 3 napra. Elutaztak a Maldív szigetekre, ahol megfogant a kis Felipe. Erről a három napról olyan részletes beszámolót kaptam, hogy én magam is belepirultam. Bírom, ahogy Rafa olyan őszintén beszél a magánéletükről, de csakis az igaz barátoknak. Mosolyogva írtam tovább neki a mi kis történetünket.

-         Mi olyan vicces?- jelent meg előttem vizes felsőtesttel a párom.

-         Semmi. De, miért csinálod ezt?- sóhajtottam fel.

-         Nem csináltam semmit se- vigyorodott el.

-         Csak így járkálsz előttem. Inkább koncentrálok az írásra, addig pedig öltözz fel- a gép felé tereltem a tekintettem.

-         Máris, de előtte még van egy kis dolgom- fölém hajolt és szenvedélyesen megcsókolt.

-         Ez nagyon rossz húzás volt- morogtam.

Nevetve sétált ki a szobából így be tudtam fejezni a jó hosszú levelet. Még felnéztem pár weboldalra és miközben böngésztem eszembe jutott valami. Amit sürgősen el kell intéznem. Lezuhanyoztam és felvettem egy rövid ruhát és leültem a tv elé ahol épp valami izgalmasnak egyáltalán nem mondható golf játszma ment.

-         Téged ez tényleg érdekel?- szólaltam meg 5 perc elteltével.

-         Nem igazán, de semmi más nincs a tv-ben- vont vállat, de egy pillanatra se vette le a tekintetét a készülékről.

-         Ahan értem. Nos, én most lelépek egy rövid időre- álltam fel és adtam neki egy csókot.

-         Hova mész?- próbált visszahúzni a kanapéra.

-         Beszélnem kell Sebastiannal.

-         Rendben, de vigyázz, nehogy ott legyen Mark is- ölelt meg.

Lesétáltam a recepciós lányhoz, aki 10 perc könyörgés után elárulta a szobaszámot. Harmadik emelet 256-os szoba. Visszafele nem volt kedvem lépcsőzni így a gyorsabb utat választottam. Az egész emelet kihalt volt, ahogy haladtam előre úgy lettem figyelmes pár vidám férfihangra. Seb szobája a folyosó végén volt. Az ajtó előtt állva vacilláltam, hogy kopogtassak-e vagy sem, mert bentről kiszűrődő hangokból ítélten nincs egyedül. Felemeltem a kezem és halkan kopogtattam a fémszerkezeten. Épp indulni készültem, amikor nyílt az ajtó és egy mosolygós Sebbel találtam szemben magam.

-         Szia- köszöntem zavartan. Igazából nem értem miért voltam ilyen.

-         Szia- adott két puszit, amitől meglepődtem és el is pirultam.

-         Zavarok?- mutattam az ajtón belüli világra.

-         Nem csak a srácokkal filmet nézünk. Gyere be nyugodtan- arrébb állt és ekkor pillantottam meg két ismerős arcot, a harmadik srácról pedig csak sejtettem, hogy ki is lehet.

-         Sziasztok- intettem a srácok fel.

-         Szia Lili- ugrott a nyakamba Jaime majd őt követte a nagyobbik spanyol.

-         Hello- egy rövid és halk köszönés hagyta el a számomra idegen srác száját.

-         Lili ő itt Kimi Raikkönen- lépett mellém Sebi.

-         Akkor már tudom, hogy honnan volt ismerős- mosolyodtam el.

-         Mit néztek?- fordultam a fiúk felé.

-         Még nem tudom. Csak két film van nálam. Spongya bob és Keith- vont vállat Seb.

-         A Spongya bobot még értem is a korodból kifolyólag, de a Keith az neked nem túl romantikus?

-         Hát… izé az nem is az enyém. A nővérem adta kölcsön, hogy nézzem meg- mentegetőzött.

Végül is úgy döntöttünk, hogy a Keith című filmet nézzük meg. Én előre bekészítettem magam mellé egy zsebkendő kupacot. Kimi mellett kaptam helyet, aki elég furán méregetett. Igazából az lett, amire számítottam a fiúk már az első pár perc után leszűrték, hogy a főszereplő srác hülye és semmi értelme sincs a filmnek. Vajon a végét felfogják? Mivel kicsinek bizonyult a kanapé, így Fer leszorult a földre pont Sebi elé ült. Kb. félórája mehetett a film, amikor a finn szőkeség a vállamra bukott és hangosan horkolni kezdett. Mindenki nevetett csak én nem. Sebi láthatólag unta filmet ezért Nando fején kezdett el dobolni. Jaime és én figyeltük csak képernyőt. Pár könnycsepp szökött a szemembe ismerve a film végkifejletét. Az utolsó 15-20 percet végig bőgtem és Kimi kezét szorongattam, aki továbbra is békésen aludt. Nem csalódtam, mert egyikőjük se értette meg a film végét. Mindenki csendben ült és nézett maga elé, amikor kivágódott az ajtó és egy újabb pilóta jelent meg.

-         Meglepetés – kiabálta. Felé fordultunk és meglepődve néztünk a srácra. Én ugrottam egyet ezzel teret adva a szőkeségnek, aki eldőlt a kanapén.

-         Robert, hát te?- nézett rá Sebi.

-         Gondoltam átugrok és megleplek valamivel- a kezében nyugvó dobozkára mutatott.

-         Köszönöm nem kellett volna- lépett mellé Sebastian.

-         Ohh el is felejtettem bemutatkozni az ifjú hölgynek. Robert Kubica- nyújtott kezet.

-         Lili Whitmarsh- mosolyogva néztem fel a magas srácra.

-         Nos, én akkor nem is húznám tovább az időt. Tessék - Seb kezébe helyezte a fehér dobozkát. Mindenki hátrább lépett, engem is magukkal húztak.

-         Áááááááááááááá- ejtette ki a kezéből a dobozt, ami az oldalára esett. A gazdája pedig felugrott az ágyra.

Az egész társaság a hasát fogta annyira röhögött, amíg én próbáltam rájönni mi is történhetett. Sebi rémülten tekintett maga elé, mintha szellemet látott volna a többiek pedig hangosan hahotáztak. Oda sétáltam a dobozhoz amiben semmi sem volt így még értetlenebbül álltam a dolog előtt. Bejártam a szobát, hátha kigurult belőle az a bizonyos dolog. Az ablaknál találtam meg egy pici fehér szőrgombócot. Felvettem a tenyerembe és megsimogattam a fejét.

-         De aranyos vagy. Hogy hívnak?- megfordítottam a nyakában lévő kis cédulát, amin csak annyi állt Samy.

-         Szia Samy- visszasétáltam a többiekhez, akik döbbenten néztek rám.

-         Te nem félsz tőle?- dadogva kérdezte Fer.

-         Nem miért? Olyan aranyos- megindultam Sebi felé.

-         Vidd innen- húzódott egy távolabb tőle.

-         Mi a bajod vele? Aranyos fehér kis egér. Simogasd meg- felültem az ágyra és párnáját épp fejére húzó Sebastian felé közelítettem.

-         Nem akarom látni az a dögöt- mutatott a kezemben lévő kis állatra.

-         Félsz tőle?- nevettem fel.

-         Igen- suttogta.

-         Akkor már értem, miért nevetnek a többiek- oda adtam Robnak aki rögtön etetni kezdte chipsszel.

-         Szeretnék egyedül lenni- nyöszörögte Seb.

-         Értettük- válaszolt egyszerre a spanyol csoport.

Mindenki elment, csak én és az alvó finn maradtunk. Leültem Seb mellé, aki még mindig a párnáját szorítgatta.

-         Elment mindenki előjöhetsz- simogattam meg a kezét.

-         Nem akarom, hogy így láss.

-         Ezt most nem értem- elvettem tőle a párnát és akkor láttam meg, hogy sírt.

-         Most komolyan miatta sírsz?- töröltem le egy könnycseppet az arcáról.

-         Ha, azt mondom, igen akkor mi van?

-         Aranyos vagy amikor előjön a kisfiús éned- adtam neki egy puszit.

-         Én most megyek. Vigyázz rá- a tenyerébe helyeztem Samyt aki félve tekintett fel a gazdájára. Gondolom ő is arra számított, hogy pillanatokon belül repülni fog, de Seb összeszorította a tenyerét ezért kénytelen voltam kimenteni szegény állatkát.

-         Ne öld meg. Nem tehet semmiről sem- simogattam meg a piciny lényt.

-         Félek tőle és utálom- fordult nekem háttal a német.

-         Rendben értem. Akkor megyünk- álltam fel. Viszont Samyt ott hagytam lettem az ágyra és apró lábaival máris útra indult.

Mosolyogva tértem vissza szobánkba, ami üres volt. Apa összehívta a csapatott valami megbeszélésre. Elterültem az ágyon és arra eszméltem, hogy egy idegen kéz simogatja az arcom.

Samy