Szünet

Sziasztok!

Arra a döntésre jutottam, hogy egy rövid időre szüneteltetem az írást. Sajnos a suli mellett nincs időm írni. Örülök, ha hétvégente 2-3 mondatott le tudok írni. Nem fogom bezárni a blogot csak egy kis ideig nem fog felkerülni új rész. Nagyon köszönöm a kommenteket az előző részhez. 
Egyúttal szeretném megköszöni a rendszeres olvasóimnak és hozzászólóknak: Füligszáj, Carlie, YwY, hogy csak pár embert emeljek ki. 
Remélem hamarosan jelentkezhetek új résszel.
Sok Puszi 
Nikíí

33. rész

Sziasztok!
Meghoztam az új részt ahogy ígértem. Megint megszeretnék kérni mindenkit aki olvassa, hogy jelezze vagy a chatbe vagy hozzászólásba, hogy mit gondol a folytatásról. Ez most különösen fontos lenne a számomra. A hozzászólás határ most legyen 6-7.  
Jó olvasást!
Puszi Nikíí 

 

Miután elkészültek a képek folytattam az utam a fürdőszobába. Megpróbáltam csendben elkészülni, hogy a fiúk ne kelljenek még fel. Mire visszaértem még mindenki aludt. Bár kicsit változott a helyzet a spanyol-brazil párosnál, mert most már Bruno húzódott közelebb Ferhez. Újabb képeket készítettem. Fülig érő mosollyal mentem vissza a szobánkba ahol a párom még békésen szunyókált. Oda sétáltam hozzá és apró csókokkal ébresztgettem. Először nem reagált, majd egy gyors mozdulattal magához húzott így ismét mellette feküdtem.
- Jó reggelt- súgta két csók között.
- Neked is bajnokom- szorosan hozzá bújtam.
- Miért vigyorogsz ennyire?- kérdezte fáradt hangon.
- Ohh csak nagyon jól indult a reggelem.
- Miért is?
- Gyere utánam és megmutatom- felálltam és magam után vonszoltam a még álmos angolt.
- Hova megyünk?
- Csendben légy szíves- mosolyogtam rá
- Rendben csak tudnám miért- motyogta.
- Arra kérlek, hogy ne nevess- fordultam felé.
- Oké- átölelt hátulról.
A nappaliban még mindig csend volt, így arra következtettem, hogy még mindenki alszik. Halkan benyitottam a szobába és ismét mosolyra húzódott a szám. Lewis nem igazán értette, hogy mi is folyik itt így egy pár percig értetlenül figyelte a srácokat, majd az ő arcán is megjelent egy aprócska mosoly, ami egyre nagyobb lett.
- Itt maradtak az este? – próbálta visszafojtani a nevetést.
- Amint látod, de szerintem ideje felkelteni őket, mert röpke 3 óra múlva már az autótokban kellene lennetek.
- Rendben- kaptam egy puszit az arcomra.
Úgy döntöttem, hogy először a kis németet fogom felkelteni, a földön fekvő álompár olyan aranyosan aludt. Leguggoltam a szőkeség mellé és simogatni kezdtem az arcát. Motyogott valamit németül, majd megfordult a másik oldalára.
- Szőke herceg ideje felkelni- simogattam tovább az arcát.
- Nem akarok még felkelni- dünnyögte.
- Pedig ideje lenne- ültem le mellé.
Valószínű ekkor jött rá, hogy nem a szobájában van, mert rögtön felült és ijedten nézett körbe.
- Hogy kerülök én ide?
- Itt aludtál?- kérdeztem vissza mosolyogva.
- Azt gondoltam- dőlt vissza a helyére.
- Amúgy nem néztél még szét ugye?
- Nem.
- Akkor nézz le- röhögtem.
Amikor meglátta a kis párocskát rögtön megjelent az arcán a már jól megszokott hatalmas vigyor és pár perc keresés után megtalálta a telefonját és immár ő is büszkélkedhetett pár képpel.
- Ezek nem normálisak- nevetett fel hangosan, mire a spanyol barátunk felriadt.
- Ohh bocsi hős szerelmes, hogy felkeltettelek- mosolygott tovább Seb.
- Mi bajod van?- Fer még nem volt teljesen képben.
- Semmi semmi- nevettünk most már mindketten és sikeresen felkeltettük Brunot is.
- Jól vannak?- fordult a brazil a Nandohoz, amikor meglátta a röhögő párosunkat.
- Szerintem nincsenek, egyfolytában röhögnek- mutatott ránk.
- Tudni akarjátok, miért van ilyen jó kedvünk?- egy kis időre szüneteltettem a nevetést.
- Ahan- bólogatott Bruno.
- Egy pillanat- előkerestem a képeket majd oda adtam a telefonom a srácoknak.
Először lefagyva nézték a képeket, majd mindketten elpirultak. Mindketten egy gyors- bocsit- kinyögtek, majd megpróbálták összeszedni magukat.
- Kiröhögtétek magatokat?- morgolódott a spanyol bika.
- Nem- felálltam Seb mellől és megöleltem.
- Srácok együtt reggelizünk?- jelent meg az ajtóban a barátom.
- Én benne vagyok- ásított egyet Sebastian.
- Oké, Fer, Bruno?- mutatott rájuk.
- Nekünk is jó.
- Én viszont most szeretnék kettesben reggelizni veled- jelentettem ki.
- Jó- húzott magához- Fiúk gondolom, kitaláltok egyedül is- felkapott és bevitt a hálóba.
- Ugye te most nem előttük akarsz velem lefeküdni?- már az ágyon csücsültem.
- Nem, csak így talán hamarabb elmennek és több időnk lesz egymásra- simogatta meg az arcom.
- Jah. Viszont én éhes vagyok így hozassunk fel valami harapnivalót.
Rendeltem bőségesen reggelit. Szinte elpusztítottam az összes péksütit.
- Indulhatunk?- érdeklődtem az ajtóban állva.
- Persze, de kérlek, próbáld meg elviselni apámat- ölelt szorosan magához.
- Minden tőlem telhetőt megteszek- csókoltam meg.
Lent már várt minket a Hamilton család másik két tagja. Niconak adtam két puszit míg Anthonynak csak kezet nyújtottam.
- Csak 15 percet késtetek- nézett mérgesen rám.
- Szerintem meg egyáltalán nem késtünk- az óráját tanulmányozta Lewis.
- Már az időérzéked is elveszted ez a nő mellett- a nő szót gúnyosan ejtette ki.
- Apa fejezd be vagy nem is kell kijönnötök- közelebb lépett az apjához.
Az autóban szinte tapintani lehetett a feszültséget. Anthony és Lewis ült elől Nic és én hátul foglaltunk helyet. Az ablakon bámultam ki és próbáltam nyugodt maradni. Legszívesebben felpofoznám Anthonyt vagy csak megmondanám neki a magamét, de nem akarom, hogy még nagyobb ellentét alakuljon ki apa és fia között. A pályára érve Lewis rögtön megfogta a kezem, ami megint nem tetszett a kedves após jelöltnek. Beérve a Home-ba mindenki régi jó barátként üdvözölte az idősebb Hamiltont. Még apával is jól elbeszélgetett. Most vagy megjátssza magát vagy engem utál ennyire.
- Kérdezhetek valamit?- a fejem Lewis vállára döntöttem.
- Persze.
- Apud csak engem utál ennyire?
- Nem utál csak… csak nem tudom, mi baja van veled- megpuszilta a homlokom.
- Szeretlek- hozzábújtam.
- Én is kicsim.
Sajnos nem sokáig élvezhettük egymás társaságát, mert elkezdődött az első szabadedzés. Nem volt kedvem a csapattal nézni és főleg nem Anthony társaságában maradni így átsétáltam a büfé részlegbe onnan követtem végig az edzést. Jenson végzett az első helyen Lewis pedig a harmadik legjobb időt autózta. Apa büszke volt a srácokra, hogy megint sikerült a két Red Bullos srácot maguk mögött tudni. A párom mosolyogva közelített felém.
- Nagyon ügyes voltál- ugrottam a nyakába.
- Pedig csak harmadik lettem, mit kapok, ha eleső leszek?- letett a földre.
- Hmm azt nem árulom el. Most viszont megyek ebédelni- indultam meg a kijárat felé.
- A büfében vagyunk hova akarsz menni?
- A Red Bullhoz, itt már unom az összes kaját- adtam neki egy puszit majd elhagytam a Mclaren Mercedes bokszát.
Rendeltem magamnak egy nagy adag spagettit és mellé egy Red Bullt majd leültem az egyik távolabbi asztalhoz.
- Lili te mit keresel itt?
- Én is örülök, hogy látlak Seb- mosolyogtam rá.
- Hogy hogy itt vagy?- huppant le mellém.
- Nálatok jobb a kaja.
- Jah értem- elvette a Reb Bullom.
- Hééé az az enyém- nyúltam utána.
- Tudom, de ittam belőle egy kicsit- visszarakta a helyére.
- Gonosz.
- Én? Hogy feltételezhetsz rólam ilyet. Hisz én jó fiú vagyok.
- Persze- vigyorogtam rá.
Nem sokáig beszélgettünk, mert hamarosan kezdetét veszi a második edzés és én is visszasétáltam a saját csapatomhoz. Szintén a büfét választottam, de most nem voltam egyedül, mert csatlakozott hozzám Nic. Annyira rendes, kedves srác és egyáltalán nem látszik rajta, hogy beteg. A második edzés már mondhatni papírforma szerint alakult, hiszen ismét Red Bull végzett az élen. Lewis csak a hetedik lett. De, úgy is a holnapi nap a döntő szóval nem kell búslakodni.
Az estét a családjával töltöttük. Szerencsére megúsztam mindenféle sértegetés nélkül.
Szombat reggel elég fura érzésem támadt. Igazából nem tudtam semmihez se kötni csak nagyon nyomasztott valami.
- Mi a baj?- ölelt át hátulról Lewis.
- Semmi csak olyan fura érzésem van.
- Mivel kapcsolatban?
- Nem tudom- ráztam meg a buksim.
- Nyugi nem lesz semmi baj- csókolt meg.

Az időmérő előtt sajnos alig tudtunk már beszélni, mert a kedves Anthony nem engedett a fia közelébe. Duzzogva ültem le a szerelők közzé. Amikor megláttam, hogy Lewis futotta a legjobb időt felugrottam és tapsikoltam. Az interjúk után együtt mentünk vissza a szállodába.
- Remélem holnap te nyersz- kapcsolgattam a tv-t.
- Én is, bízok az autóban- ült le mellém.
- Ha te nyersz, este kapsz egy kis meglepetést.
- Ohh hát akkor már azért is nyerni fogok- húzott az ölébe.
Vasárnap szintén az a rossz érzés kerített a hatalmába. De nem foglalkoztam vele, mert tegnap se történt semmi rossz akkor ma se történhet. A futamot Lewis nyerte Jenson és Fernando előtt. Tökéletes hétvégét zártunk abban biztos vagyok. Épp az egyik szerelőt öleltem meg amikor valaki megszólalt mögöttem.
- Ennyire azért ne játszd, meg hogy örülsz!
- Nem játszom meg, tényleg örülök Lewis győzelmének- fordultam meg.
- Mikor fogod már a fiamat békén hagyni?- jött kezelőbb.
- Szeretem a fiát és ő is engem, nem igaz, hogy nem érti meg!
- A fiam még mindig Nicolet szereti, csak szánalomból van veled! Ennyire nem lehetsz naiv.
Nem válaszoltam inkább elfutottam. Visszamentem a szállodába és bezárkóztam a szobánkba és utat engedtem a könnyeimnek, amik a hétvége folyamán felgyülemlettek bennem. Lewis felhívott, hogy hova tűntem, de arra hivatkoztam, hogy fáradt vagyok, és inkább lepihenek az esti buli előtt. Ez igaz is volt, mert miután kisírtam magam elaludtam.


(Lewis)

- Elég legyen ebből! Elegem van, hogy állandóan bántod Lilit- förmedtem apámra.
- Én nem bántom csak elmondtam neki a véleményem.
- Miért nem tudod elfogadni, hogy én őt szeretem?- befordultam a szálloda parkolójába.
- Egyszerűen ez a lány nem hozzád való és kész.
- Tudod mit apa? Ha, nem tetszik, hogy vele vagyok, akkor engem is elfejthetsz- kiszálltam az autóból és elindultam.
Egyszerűen nem értem apámat. Sose volt ilyen. Utálom, ha beleszólnak az életembe. Elindultam a park irányába, de alig tettem meg pár lépést zuhogni kezdett az eső. De, nem érdekelt akkor is ki kell szellőztetnem a fejem és nem akarom, hogy ilyen dühösen lásson Lili. Szerencsére nem volt nagy forgalom így úgy döntöttem átszaladok a másik oldalra. Már épp félúton tartottam, amikor egy fényszóró elvakított és hirtelen a földhöz csapódtam…

(Lili)

Sikerült elaludnom így villámsebességgel kellett elkészülnöm az esti bulira. A ruhaválasztás ismét elhúzódott egy kicsit. A fürdőszoba és szoba közt rohangáltam, amikor valaki kopogtatott és egyre erőteljesebben ütötte az ajtót.
- Megyek már- kiáltottam ki.
- Seb, hát te?- néztem a rémült arcára.
- Lewis… balesetezett… most vitték be a kórházba- közölte levegőért kapkodva.
- Mi???- rögtön könny szökött a szemembe.
- Gyere, menjünk gyorsan- megfogta a karom és húzott maga után.
- Mi történt?- szipogtam.
- Elütötték én is csak ennyit tudok.
20 percen belül a kórházban voltunk. A recepciós csaj azonnal útba igazított minket. A folyosón várakozott Anthony. Amint meglátott rögtön előttem termet.
- Ez is miattad van, ha nem veszek vele össze, akkor nem rohan el- kiabált rám.
- Legalább most hagyja békén- lépett közbe Seb.
Leültem az egyik székre és zokogtam. Nem lehet semmi komolyabb baja. Nem akarom elveszíteni. Nem tudom meddig várakoztunk kint, de egyre több orvos rohangált ki-be a műtőbe. Már a legrosszabbra gondoltam. Szerencsére Seb ott volt végig mellettem és próbált nyugtatgatni igaz nem sok sikerrel. A műtő ajtaja lassan kinyílt és egy fáradt orvos lépett ki rajta. Egyenesen felénk sietett.
- Önök Lewis Hamilton hozzátartozói?- mutatott ránk.
- Igen- válaszolt Anthony.
- Az első műtét sikeres volt, elállítottuk a belső vérzést. De mesterséges kómában tartjuk még 1 napig biztosan. A jobb lába eltört és még pár bordája.
- Bemehetek hozzá?- néztem könnyes szemmel az orvosra.
- Csak egy rövid időre.
Szörnyű látvány fogadott. Az arcán, a karján rengeteg sérülés volt. Oda húztam mellé egy széket és leültem.
- Minden rendben lesz bajnok! – simogattam meg a kezét.
Az összes gép egyszerre kezdet el csipogni. Én még fel se fogtam, hogy mi történt. Orvosok és nővérkék rohangáltak körülöttem.
- Kisasszony mennyen ki- húzott ki az egyik nővér.
Lerogytam a földre és zokogtam……..
http://www.youtube.com/watch?v=sIJpe7mNHWk

Közlemény

Sziasztok!

Először is köszönöm, hogy írtatok hozzászólást és meg lett a kitűzött 5. Másodszor pedig köszönöm a több mint 3000 látogatott. Nagyon jól esik, hogy ennyien jártok ide :)
A résszel kapcsolatban pedig csak annyit tudok mondani, hogy a hétvége folyamán felrakom. Pontos időt nem ígérek, de sietni fogok:) 
Sok Puszi Mindenkinek
Nikíí

32. rész

Sziasztok!
Meghoztam a folytatást. Úgy döntöttem, hogy egyenlőre nem zárom be a blogot, viszont, ha a jövőben is alig kapok visszajelzést akkor törölni fogom. Nem szeretném kommihoz kötni azt, hogy mikor hozok új részt, de most mégis megpróbálkozok vele. Ha meglesz az 5 kommi, akkor hamarabb lesz folytatás. Úgy érzem, hogy ez nem nagy kérés. Akik eddig mindig írtak azoknak nagyon köszönöm <3 <3<3 Most is csak miattatok lett új rész :) 
Puszi: Nikíí

Kedd este érkeztünk meg Kanadába. Ekkor még boldog voltam, mert nem kellett találkoznom a kedves apukával. Viszont Lewis egész nap feszült volt. Rossz volt ilyennek látni, de sajnos semmit sem tudtam tenni inkább nem szóltam egy szót sem csak hozzábújtam. Szerda reggel kapott egy sms-t Anthonytól, hogy hamarosan megérkeznek és jó lenne, ha találkoznának, de csak a fiával akar beszélni ezt kiemelte.
- Szerintem én most lemegyek és elfoglalom magam valamivel- adtam neki egy puszit.
- Rendben, de ha nagyon felmérgel úgy is utánad megyek- engedett el.
Úgy döntöttem, hogy megreggelizek addig, amíg a Hamilton család folytat megbeszélést fent a szobánkban. Az egyik távolabbi asztalhoz leültem, de a reggelimhez alig nyúltam helyette a terem falát, mennyezetét tanulmányoztam.
- Szia, zavarok?- térített vissza valaki a valóságba.
- Bruno, nem zavarsz- mosolyogtam rá.
- Hogy hogy egyedül?- helyett foglalt velem szemben.
- Most jött Lewis apukája és egy kicsit egyedül hagytam őket.
- Értem- bólogatott.
- Kérdezhetek valamit?
- Persze, bármit- vigyorgott rám.
- Miért hordasz mindig sapkát?- erre a kérdésre már nagyon rég választ szerettem volna kapni.
- Megszokásból?- nevetett fel- ha zavar levehetem.
- Annyira nem zavar csak mindig sapkában látlak.
- Nagyon hozzám nőt igazából, ha nincs, velem már hiányzik- levette egy pillanatra és megsimogatta.
- Ő áll hozzád a legközelebb.
- Pontosan, de figyelj, ha versenyt sikerül befejeznem, akkor a következő nagydíjon a sapkámat amennyire csak tudom, hanyagolom ok?
- Rendben. Akkor remélem, hogy végre be tudod fejezni a versenyt, bár az lenne a legjobb, ha végre egy jó helyezést is sikerülne elérned.
- Hidd el annak én is nagyon örülnék, de talán a 20. hely még elérhető- nevetett fel keserűen.
- Majd jövőre jobb lesz- megsimogattam a kezét.
- Jövőre? Jó is lenne, de még azt sem tudom, hogy maradhatok-e- szomorodott el.
- Ha így állsz hozzá, akkor tényleg kevés esélyed van maradni- korholtam le szelíden.
- Miért talán állandóan mosolyognom kellene és annak örülni, hogy a következő hétvégén beülhetek ebbe a „kocsiba” ? Én nem a nevem miatt akarok itt maradni és nem sajnálatból, hanem azért mert érek annyit, mint a többi pilóta.
- Te is nagyon jó pilóta vagy hidd el- néztem a szemébe.
- Ezt csak most úgy mondod, hogy vigasztalj- förmedt rám.
- Ezt azért mondom, mert így érzem- nyomtam meg az utolsó szót.
- Sajnálom, hogy kiakadtam- pár perc csend után megszólalt.
- Semmi baj.
- Azt hiszem jobb, ha megyek- állt fel.
- Maradhatsz még, ha akarsz.
- Inkább jobb, ha megyek- adott két puszit majd távozott.
Nekem se volt sok kedvem lent maradni így visszaindultam a szobánkba. Szerencsére csend fogadott bent, ami annak volt köszönhető, hogy senki sem volt bent. Ezek szerint elment az apukájával. Leültem a kanapéra és eszembe jutott Nico múltkori telefonhívása. Remélem még nincs itt Nicole és nem fognak találkozni. A telefonom zenélni kezdtem így gyorsan a keresésére indultam. Az ágyon megtaláltam és rögtön megnéztem ki írt és mit. Nic volt.
Szia Lili
Lewis velünk van, itt vagyunk a közeli parkban, de van egy olyan érzésem, hogy nem sokára megjelenik valaki, akinek nem kellene, így ha ráérsz, akkor gyere utánunk. Ha történik, valami értesítelek.
Nic
Felkaptam egy kabátot és rohantam le. Tudtam melyik parkról beszélt az öcsi. Pár száz méterre a szállodától volt egy kicsi, de annál szebb zöld övezet, ami Lewisnak és nekem is nagyon megtetszett. Úgy döntöttem ezt a rövid utat megteszem gyalog is. Körülbelül 15 perc gyaloglás után megtaláltam a kereset helyszínt. Nico szerencsére még nem írt ezek szerint még itt vannak és nem történt semmi rossz se. Elindultam a párom keresésére. Pár perc bolyongás után meg is találtam, de amikor megláttam földbe gyökerezett a lábam és valami összetört bennem…
Tovább figyeltem a jelenetet és egyre jobban magamba zuhantam. Az nem lehet, hogy ennyire félre ismertem volna…nem… hazugság volt az egész? Nem… egyszerűen nem. Behunytam a szemem hátha csak álmodók, de mikor újra kinyitotta a keserű valósággal találtam szembe magam. A mellettem lévő fának dőltem kellett egy biztos pont. Nicole egyre jobban hozzásimult a páromhoz egyik kezével átkarolta a nyakát, míg a másikkal simogatta az arcát egyre kevesebb volt a távolság közöttük. Ekkor döntöttem úgy, hogy megfordulok és visszamegyek a szállodába onnan pedig a lehető leghamarabb elmegyek. Alig tettem meg pár lépést zokogni kezdtem. Nem bírtam sokáig állni így az egyik fa törzsének dőlve lecsúsztam a földre és sírtam. Körbe néztem és megállapítottam, hogy szinte ugyanott vagyok ahonnan elindultam. Nicot kerestem, de sehol se láttam viszont Anthonyt az egyik padnál pillantottam meg. Ő szervezte ezt az egészet. Megráztam a fejem és próbáltam megnyugodni. Kicsit hideg volt így felálltam és megindultam előre, de egyszerűen minden lépés nehéz volt egy belső hang azt súgta, hogy álljak meg, de a szívem és a testem tiltakozott ez ellen. A távolból veszekedést hallottam.
- Engedj el! Hányszor kell még elmondanom, hogy köztünk mindennek vége? Nem szeretlek nem érted?- Lewis hangjára felkaptam a fejem és megtorpantam.
- Mit szeretsz azon a kis libán? Nézz már rám! Sokkalta szebb vagyok- rikácsolta Nicole.
- Nem érdekel! Én Lilit szeretem és őt is fogom szeretni- kicsit felemelte a hangját, de vigyázott rá, hogy ne legyen túl feltűnő.
- Fiam ezt most fejezd be! Nem beszélhetsz így Nicolelal ő egy igaz nő- szólalt meg Anthony.
- Inkább egy igazi ribanc- vágott vissza Lewis.
- Hogy beszélhetsz így róla?- lépett közelebb a sértett félhez.
- Mindenki tudja, hogy nem egyszer megcsalt különböző énekesekkel meg táncos fiúkkal és különben is ne védd már ennyire ezt a nőt-, az utolsó szót elég gúnyosan ejtette ki.
- De védem, mert sokkalta rendesebb, mint a mostani kis nőcskéd. Azt se tudod, hogy merre járkál jelen pillanatban- tovább oktatta a fiát Anthony.
- Itt vagyok- szólaltam meg nem bírtam tovább hallgatni. Minden tekintett rám szegeződött.
- Lili- suttogta Lewis- mióta vagy itt?
- Elég ideje ahhoz, hogy tudjam mi történt- jelentettem ki csendesen.
- Akkor ugye azt is tudod, hogy mi újra együtt vagyunk- büszkélkedett Nicole.
- Süket még nem vagyok egyelőre, így ahogy hallottam Lewis nem akar tőled semmit sem- vigyorogtam a boszorkányra.
- Igazad van abban, hogy egyelőre, mert úgy is visszaszerzem- sziszegte, majd egy gyors puszi után elviharzott.
- Sajnálom- lépet közelebb a barátom és próbált átölelni, de eltoltam.
- Ne, most ne érj hozzám.
- Nah, látod milyen ez a nő- mutatott végig rajtam a kedvenc após jelöltem.
- Apa ezt most hagyd abba- megragadta a kezem Lewis és a park kijáratához húzott.
- Én tényleg nem akartam vele találkozni- mentegetőzött.
- Most kérlek, ne szólj hozzám- visszaindultam a szállodába.
Betartotta, amit kértem így csendben ballagtunk egymás mellett. Egyszer sem akarta megfogni a kezem és ez így volt jó. Beérve a hotelba rögtön a lifthez siettem. Némán álltunk egymás mellett. Végig simított a karomon és ez nekem elég volt ahhoz, hogy újra könny szökjön a szemembe. A folyosón pár ismerősbe botlottam, de nem törődve velük berohantam a szobánkba azon belül pedig a fürdőbe. Megmostam az arcom és kicsit átgondoltam az elmúlt óra eseményeit. Talán nyugodtabb állapotban hagytam el a szobát. Lewis a kanapén ült és engem figyelt.
- Ide jössz?- kérdezte meg hosszas hallgatás után.
Oda sétáltam, de megálltam előtte és úgy tekintettem le rá. Megfogta a kezem és lehúzott az ölébe. A fejem a mellkasának döntöttem, amíg ő a hajammal játszadozott. Felnéztem rá, majd megsimogattam az arcát.
- Tudod jól, hogy csak te vagy nekem- kaptam egy puszit az arcomra.
- Ezt már mondtad párszor, de akkor is rosszul esett azt látni, hogy az a nő hozzád ér. Igazából azt hittem, hogy csak átvertél és nem is szeretsz- vallottam be.
- Ez még csak meg se forduljon a fejedben. Én téged szeretlek és szeretni is foglak- csókolt meg szenvedélyesen.
- Én is szeretlek- bújtam hozzá.
Felpattantam az öléből és az ajtóhoz siettem.
- Mit csinálsz?
- Csak figyelj- kinyitottam résnyire az ajtót, majd egy hirtelen mozdulattal kitártam azt, így a túloldalon lévő három jómadár beesett a szobánkba. Fernando került alulra, rajta Seb majd Bruno foglalt helyett.
- Ti mit kerestek itt?- méregette a srácokat Lewis.
- Csak erre jártunk- nyögte ki Fernando- és Auu- újabb panaszos sóhaj hagyta el a száját, de ezúttal Sebnek köszönhette, aki próbált kimászni a két srác közül és Fer egyik érzékeny pontjára tapinthatott.
- Bocsi- állt fel Seb.
- Esetleg ha arrébb csúsznátok, akkor becsuknám az ajtót- mosolyogtam a földön fekvő két pasira.
- Minek köszönhetjük a látogatásotokat?- érdeklődött a barátom miközben a másik két srácnak segített felállni.
- Láttuk, ahogy Lili sírva rohan végig a folyosón és azt hittük, hogy bántottad- válaszolt Bruno.
- Nyugi srácok nem bántott Lewis- nyugtattam meg őket.
Nagyon jó hangulatban telt az este. Fernando valahonnan elővarázsolt egy pakli kártyát így elkezdődött a póker party. Én az ágyról figyeltem a fiúkat, de nem sokáig voltam egyedül, mert Seb hamarosan csatlakozott hozzám őt követte Bruno.
- Nyertem tudtam, hogy én vagyok a legjobb- ugrott fel Nando vigyorogva.
- Azért nem kell ennyire elszállnod magadtól bajnok- nevettem fel.
- Inkább kártyában verj el, mint a pályán- veregette hátba Lewis.
- Majd integetek neked az első helyről rendben?- folytatta a kis játékot a spanyol.
- Hééé nyugi srácok úgy is mi vagyunk a legjobbak. Ne is álmodjatok az első helyről- húzta ki magát büszkén a kis német.
- Ahhoz nekünk is lesz néhány szavunk Kölyök- vigyorgott rá a két bajnok.
- Nem vagyok Kölyök- durcizott az érintett.
- De az vagy- harsogta az egész társaság.
Úgy döntöttünk beteszünk egy DVD-t, de szerintem a film első tízperce után már mindenki aludt. Reggel én keltem fel a leghamarabb. Szerencsére nekem kényelmes helyem volt a párom mellett. Ez a srácokról már nem volt elmondható. A kanapén feküdt Seb ő még szerencsés volt. Igaz a lelógó keze Fer mellkasán pihent. A földön feküdt az előbb említett spanyol mellette pedig Bruno. Nando egyik karjával a brazilt ölelte magához, aki nyugodtam szuszogott a versenytársa mellet. Egész vicces látvány volt. Megkerestem a telefonom és készítettem pár képet. Nagyon jól indult a reggelem, de azt hiszem, a fiúk ma nem lesznek túl fittek a pályán, de hát miért nem mentek vissza este a szobájukba?

31. rész

Sziasztok!
Meghoztam a folytatást viszont örülnék ha kapnék egy kicsit több hozzászólást, mert bevallom erősen fontolgatom, hogy törlöm a blogot, mert így nem sok értelme van írni. Persze annak a pár embernek aki mindig ír nagyon köszönöm (L)(L)(L). 



Szerencsére hétfőn még kipihenhettük magunkat, mert apa a vasárnapi bulira hivatkozva átette a haza utat kedd reggelre. Ezért a hét első napján pihentünk és próbáltunk annyi időt együtt tölteni amennyit csak lehet. Lewis feltűnően csendes volt és néha kivonult az erkélyre, bár olyankor mindig mérgesen tért vissza. Nem kérdeztem rá, hogy mi a baj, mert tudtam úgyis elmondja, ha rám tartozik. Délután úgy döntöttem bepakolom a bőröndöm, amíg Lewis elvonult állítólag Jenson szobájába bár szerintem nem oda ment, de nem tettem szóvá. 1 óra alatt végeztem a bepakolással, de a párom még mindig nem érkezett meg így kimentem az erkélyre egy kis friss levegőt szívni. A korlátnak támaszkodva tekintettem a nagyvilágba. Végig pörgettem magam előtt az elmúlt időszakot. Voltak szép és nem olyan szép pillanatok is. Nagyon zavar Anthony viselkedése és az még jobban zavar, hogy úgy tűnik semmit sem tudok azért tenni, hogy megváltozzon a véleménye. Nem tudom mivel babonázta meg annyira Nicole vagy mit mondhatott rólam neki. Pedig én a jövőmet csakis Lewis mellett tudom elképzelni, és ha el kellene hagynom abba belehalnék. A szombati telefonhívás is nagyon rosszul esett. Megígértem magamnak, hogy többé nem fogok sírni miatta, de egyszerűen fáj látni, hogy a saját fiát arra kényszeríti, hogy döntsön a család és szerelme között. Látszik Lewison is, hogy nagyon megviseli ez a helyzet. Felnéztem az égre, ahol a napnak már nyoma se volt helyette csillagok borították az eget. Megfordultam és bementem. Lewis az ágyon feküdt és erősen koncentrált valamire.
- Te mikor jöttél meg?- ültem le mellé.
- Már vagy 2 órája.
- Miért nem szóltál vagy jöttél ki hozzám?- lefeküdtem én is.
- Nem akartalak megzavarni olyan jól elvoltál- nézett rám.
- Értem. Mi a baj?
- Semmi miért?- felült.
- Egész nap kerültél és mindig eltűntél pár percre, alig szóltál hozzám soroljam még?- néztem rá mosolyogva.
- Csak el kellett intéznem valamit- simogatta meg az arcom.
- Elmondod?- fogtam meg a kezét és az ujjainkat összekulcsoltam.
- Nah jó, de nem fogsz neki örülni. Apával beszéltem- sóhajtott ebből éreztem, hogy nem fog semmi jó kisülni- a következő futamra eljön ő is, és ha minden igaz, akkor Nico is vele jön.
- Értem, akkor fel kell készülnöm idegileg és lelkileg úgy érzem.
- Megpróbálom úgy összeegyeztetni a dolgokat, hogy keveset kelljen, együtt lennetek megígérem- megpuszilta a homlokom.
- Köszönöm.
Nem örülök neki, hogy ők is jönnek vagyis Nicnek örülök, mert nagyon bírom a srácot. Anthonyt már annyira nem. Remélem megúszom balhé nélkül a hétvégét. Csak nem rendez jelenetet a kamerák jelenlétében. Nem sokat aludtam az éjjel állandóan forgolódtam és ezzel sikerült felkeltenem a páromat is.
- Nem tudsz aludni?- játszott a hajammal.
- Nem igazán bocsi, hogy felkeltettelek- bújtam hozzá.
- Semmi baj, én is gondolkoztam- húzott még közelebb magához egy csókra.
- Neked is a hétvége jár a fejedben?
- Inkább az, hogy hogyan fog viselkedni apa veled. Nem hagyom, hogy bántson. Együtt átvészeljük a hétvégét!- súgta a fülembe.
- Igen együtt- mosolyodtam el.
Az órára tekintettem, ami hajnali 4-et mutatott így úgy döntöttünk felkelünk és rendbe szedjük magunkat úgy is 7 órakor indulunk. Kisétáltunk az erkélyre és onnan figyeltük az ébredező Isztambult. Pár autó lézengett az utakon illetve bulizó fiatalok szállingóztak vissza a szállodákba. Lewis mögöttem állt és a fejét a vállamra támasztotta.
- Emlékszel arra a nyilatkozatomra, hogy nem akarok még gyereket?
- Igen- bólogattam.
- Ez nem igaz, vagyis csak részben igaz. Én akarok gyereket, de csak attól a nőtől, akit mindennél jobban szeretek. Az a nő nem Nicole volt, hanem te- megfordított, hogy a szemembe nézhessen.
- Ohh- csak ennyit tudtam kinyögni és lehajtottam a fejem, hogy ne lássa mennyire elpirultam.
- Szeretlek- a mutatóujját az álam alá csúsztatta és megemelte a fejem, hogy megcsókolhasson.
- Én is szeretlek- közöltem miután elváltak az ajkaink.
- Gyere, menjünk be, mert megfázol- ölelt magához.
- Rendben.
A közös zuhany mellett döntöttünk, ami egy kicsit elhúzódott, de így is fél hétre készen álltunk. Most az egyszer mi érkeztünk meg legelőször a gyülekező helyre.
- Mi történt, hogy ilyen hamar ide értettek?- érdekelődött apa mosolyogva
- Nem igazán tudtunk aludni így inkább hamarabb lejöttünk és már meg is reggeliztünk- közöltem.
- Értem- zárta le a témát és le is adta a szobakulcsot.
A repülőn szinte mindenki aludt, de én egyszerűen nem tudtam, pedig nagyon is csábító volt Lewis ajánlata miszerint nyugodtam üljek az ölébe és akkor hozzábújva aludhatok. Végig a jövőhétvége járt a fejemben. Úgy döntöttem, hogy egy kicsit megpróbálok nem erre koncentrálni így bekapcsoltam a laptopom és válaszoltam a levelekre. Épp a Jessica által küldött üzenetet olvastam, amikor megcsörrent az telefonom. Kézbe vettem a kis készüléket majd a kijelzőre pillantottam: ismeretlen szám.
- Hallo Lili Whitmarsh- szóltam bele, de közben még olvastam.
- Szia Lili Nic vagyok.
- Ohh szia- köszöntöm vidáman- Mi újság?
- Igazából láttam valamit, amiről jobb, ha tudsz- kicsit megijedtem.
- Akkor mond- feleltem bátortalanul.
- Nos, kölcsön kértem apu gépét, mert az enyém bemondta az unalmast és elfelejtett kilépni a levelezésekből. Nem akartam kutakodni, mert az távol áll tőlem, de mikor megláttam a címzettet rögtön el is olvastam mit írt neki apa. Ha, nem jöttél volna, rá még eddig akkor elmondom Nicolenak írt. Elmesélte neki, hogy a jövőhétvégén összefuthatnának a futamon és ne aggódjon, elintézi, hogy Lewis is ő együtt vacsorázzanak. Azt már inkább nem is említem, hogy szokás szerint bántó szavakkal illetett téged- zárta le a kis monológját.
- Értem- válaszoltam alig hallhatóan és egy könnycseppet letöröltem az arcomról.
- Ugye nem baj, hogy hívtalak?
- Dehogy baj, sőt örülök neki- válaszoltam vidámabban- Lewisnak elmondtad már vagy nem is fogod neki megemlíteni?
- Csak te tudsz még róla és szerintem jobb lenne, ha nem mondanánk el neki.
- Igazad van és köszönöm, hogy szóltál.
- Igazán nincs mit, de most le kell tennem hazajött apa. Szia- bontotta a vonalat.
Ezt azért nem gondoltam volna Anthonyról. Tudom, hogy utál, de most meg újra össze akarja hozni Lewist és Nicole-t ez már nekem is sok. Miért gondolja azt, hogy a fiának arra a boszorkányra van szüksége? Nem értem. Úgy döntöttem pihenek egy kicsit. Igazam lett, mert tényleg csak fél órát tudtam aludni. Hazaérve rögtön lepihentem illetve kisírtam magamból a felgyülemlett sérelmeket.
A következő másfél hétben anyával minden nap beszéltünk az Anthonys dologról. Ő tartja bennem a lelket. Sajnos Lewis se ért rá annyiszor így alig találkoztunk, vagy ha igen akkor is alig pár órát tölthettünk együtt.

Közlemény

Sziasztok!
Nos, elkezdődött az iskola így én is most már az időm nagyrészét az iskolapadban fogom tölteni. Frisst megpróbálok minden hétvégén hozni és olyankor minimum két résszel jelentkezek. Ha mégse tudom teljesíteni akkor ne engem szidjatok hanem a tanárokat, hogy sok tanulni valót adtak. 
Mindenkinek eredményes évet és sok-sok erőt és kitartást kívánok a  tanuláshoz. 
Puszi: Nikíí