28. rész

Sziasztok! 
Köszönöm szépen az előző részhez a kommenteket, remélem ehhez is írtok párat :) Szeretném megköszönni minden kedves látogatómnak és olvasómnak, hogy ebben az évben nyomon követte az írásaimat. Remélem a jövő évben is számíthatok rátok. Boldog új évet kívánok mindenkinek!

Olaszországba érve sem változott meg a helyzet Patrick egyszerűen csak elsétált mellettem meg sem várt. Csalódottam néztem utána és próbáltam az épp felszínre törő könnycseppet eltüntetni az arcomról amikor valaki hátulról átölelt. A kezére pillantottam és azonnal tudtam, hogy ki lehet az.

- Jari – Matti – fordultam meg, adtam neki két puszit miközben próbáltam a vidám énemet mutatni neki – jó végre látni!

- Szia kicsi lány – viszonozta a puszikat, majd köszönt Kiminek is.

Pár pillanat múlva csatlakozott hozzánk Mikko is így a kis finn különítmény azonnal beszélgetni kezdett és nagy bánatomra finnül.  Hiába vagyok én is finn elég keveset tudok az anya nyelvemen és mindez azért van,  mert kis korom óta Spanyolországban nevelkedtem és a szüleim is elég keveset használták az anyanyelvüket.

- Megyünk? – Kims vállára tettem a kezem.

- Persze – mosolygott rám.

Elköszöntünk a srácoktól és elindultunk a szállodába. Most is közös szobánk volt Patrickkel, de nem igazán örültem neki, inkább lettem volna egyedül. Meg sem lepődtem azon, hogy mire odaértünk ő már nem volt a szobánkban, a bőröndje itt volt, csak ő tűnt el. Fogalmam sincs, hogy most miért kell ennyire kiakadnia, nem csaltam meg. Sebastian csak a barátom. Kedves, aranyos és jó fej szeretek vele lenni, de csak mint barát. Akibe szerelmes vagyok az ő. Mivel ma még nem kell kimennünk a pályára ezért úgy döntöttem, hogy lemegyek a hotel bárjába és legurítok pár italt, az hátha segít. Előhalásztam a táskámból az egyik nyári ruhámat, a hajamat leengedtem és lementem. Ahogy beléptem a helyiségbe azonnal a bárpult fele tekintettem és megdöbbentem. Ott volt ő is pár kollégájával és elég volt csak ránézni látszódott, hogy már egyáltalán nem szomjas. Nem is tudom megfogalmazni, hogy mit éreztem csalódottság, szomorúság, düh talán ezeket. Erőt vettem magamon és elsétáltam mellettük mire hangosan fütyülni kezdet és valamit morgott is. A pult másik oldalára sétáltam és rendeltem 3 vodkát. Egymás után hajtottam le őket, majd rendeltem még pár pohárral és az egyik szabad asztalhoz sétáltam. Távolról figyeltem őket. Minden lányt megnéztek, aki csak elment mellettük és igazából ez még nem is annyira bántott, hisz pasik révén minden szép nőn megragad a tekintettük, de amikor körül vették magukat náluk sokkalta fiatalabb lányokkal és eléggé feltűnően tették nekik a szépet, az már rosszul esett. Patrick épp az egyik lányt taperolta a tekintette egy pillanatra találkozott az enyémmel, de szinte rögtön elkapta, amint észrevette, hogy én is figyelem őt. Megráztam a fejem és megpróbáltam visszatartani a könnyeimet. Megittam az  összes italt, amit kértem aztán a szobámba indultam egyszerűen képtelen voltam tovább nézni őket. Már a folyosón potyogtak a könnyeim nem tudtam és nem is akartam visszatartani őket. Becsuktam magam mögött az ajtót és neki dőltem, a szobában sötét volt, csak a Hold világította meg. A telefonom rezegni kezdett asztalon, feltornáztam magam és letöröltem a könnyeimet, felvettem a kezembe a kis készüléket és egy mosoly jelent meg az arcomon.

- Halló? – szóltam bele kissé fáradtan.

- Szia, remélem nem zavarlak – Seb vidám hangja engem is felvidított egy kicsit.

- Nem zavarsz – nagy levegőt vettem.

- Megint sírtál? – kérdezte kedvesen.

- Igen – suttogtam.

- Mi a baj?

- Sok minden – eldőltem az ágyon – annyi mindent szeretnék neked elmondani, de nem lehet – ismét sírni kezdtem.

- Miért nem mondhatod el?

- Mert nem tudok róla beszélni – zokogtam.

- Annyira azért csak nem lehet rossz – nevetett fel, igaz nem volt az a felhőtlen nevetés – vagy mégis? – bizonytalanodott el.

- Jajj Seb szükségem van rád – tört ki belőlem – nagyon is.

- Most nem tudok oda menni.

- Tudom – suttogtam.

- Most mennem kell, mert itt van Tommi. Vigyázz magadra. Szia – bontotta a vonalat.

Percekig néztem a telefonom háttérképét, Patrick és én voltam rajta. Még múlthéten készítettük ezt a képet, akkor még minden olyan tökéletes volt. Csendben üldögéltem az ágyon, amikor kinyílt az ajtó és a párom lépett be rajta. Megpróbált halkan közlekedni, hogy ne keltsen fel.

- Fent vagyok – felkapcsoltam az éjjeli szekrényen lévő lámpát. Csak nézett rám, majd intett és a fürdőszobába sietett.

Még arra sem méltatott, hogy hozzám szóljon. Felpattantam az ágyról és utána mentem.

- Elmondanád végre, hogy mi bajod van? - megragadtam a karját és nem engedtem, hogy beszálljon a zuhany alá.

- Semmi – vonta meg a vállát.

- Figyelj ehhez most kurvára nincs kedvem. Miért kell megsértődnöd mindenen? Azt hiszem már ezerszer elmondtam, hogy nincs köztünk semmi sem Sebastiannal és ha nem hiszed el, akkor ez már csak a te bajod, és ha már itt tartunk kettőnk közül te voltál az, aki megcsalt. Láttam jól, hogy mit csináltál azzal a lánnyal – elengedtem a karját és kisétáltam a fürdőszobából.

Levettem a ruhámat és megkerestem a pizsamámat, lefeküdtem és megpróbáltam kiverni a fejemből.

Kijött és öltözni kezdett.

- Hova mész? – felültem és szomorúan néztem rá.

- El – a nadrágját vette föl.

- Értem – elfordítottam a fejem, hogy ne lássa a könnyeimet.

Köszönés nélkül kisétált a szobából én pedig ismételten zokogásba törtem ki. Tudom, hogy holnap – az órára pillantottam – vagyis ma szörnyen fogok kinézni, de egyszerűen nem érdekel úgysem én vagyok az az ember a csapatban, akinek teljesítenie kell. Nagy nehezen elszenderedtem, de amikor megfordultam valami hideg és szúrós ért a kezemhez. Azonnal felriadtam és ijedtem néztem körbe. Egy alak rajzolódott ki előttem, felállt és odasétált az ágyhoz. A szívem eszeveszett tempóban kezdett dobogni.

- Kicsim csak én vagyok  - hallottam meg a szívemnek oly kedves hangot.

- Patrick?

- Itt vagyok – felkapcsolta a lámpát és csak ekkor láttam meg, hogy egy halom vörös rózsa van körülöttem.

- Ez gyönyörű –emeltem fel az egyiket – köszönöm – megfogtam a kezét.

- Nagyon szívesen. Bocsánatot szeretnék kérni, tudom egy bunkó voltam, és nem történt semmi sem azzal a lánnyal, ahogy eljöttél én is leléptem – közelebb húzott magához. – sajnálom.

- Megbántottál, de szeretlek – megsimogattam az arcát ő pedig megcsókolt.

Karácsony!

Minden kedves olvasómnak, békés, boldog karácsonyt kívánok!

27. rész

Sziasztok! 
Meghoztam az új részt, azt nem ígérem, hogy karácsony előtt hozok még egyet, de a két ünnep között megpróbálok írni egy keveset. :) Köszönöm a kommenteket, és örülnék, hogyha most is írnátok pár sort. 
Puszi,
Nikíí

 

Egyedül ébredtem. Lassan lecsúsztam az ágy szélére és körül néztem a szobában. Az asztalon egy papírlap hevert. Óvatosan felemeltem, de annyira remegett a kezem, hogy nem tudtam elolvasni ezért inkább visszahelyeztem a helyére.

Jó reggelt!

El kellett mennem, találkozom van az ügyvédemmel, de ha hazajöttem mindent elmesélsz!

Kimi

Hosszú percekig mozdulatlanul ültem és próbáltam normálisan venni a levegőt. Kicsit összeszedtem magam és a fürdőszobába mentem. Bele néztem a tükörbe, az arcom fal fehér volt, a szemeim alatt karikák rajzolódtak ki. Megráztam a fejem és bemásztam a zuhany alá. A forró vizet folyattam magamra, de mégis fáztam és  a hideg rázott. Tudtam, hogy ez mind az éjjel történtek miatt van így. Megpróbáltam valami szépre gondolni, de nem ment aztán feladtam és hangos zokogásba kezdtem. A könnyeim egy idő után elapadtak és én is kiszálltam a víz alól. Felöltöztem és a hajamat is összefogtam. Lementem a konyhába, hogy készítsek magamnak egy bögre forró teát. Miközben azt szürcsölgettem a kertet bámultam. Ajax épp egy madarat akart elkapni, de hoppon maradt, az aprócska testű állat gyorsabb volt nála és egy másodperc alatt a levegőben járt.

- Igazán szólhattál volna, hogy hol vagy – unokatestvérem hangja térített vissza a valóságba.

- Bocsi, kicsit elbambultam – a bögrén fel-le húzogattam az ujjam.

- Vettem észre, már vagy 5 perce kiabálok neked – odasétált mellém és megpuszilta a homlokom. – Jól vagy?- leült velem szembe és az arcomat fürkészte.

- Szerinted? – nevettem fel kínomban.

- Nem, de fogalmam sincs, hogy mi történt – ingatta meg a fejét – elmondod?

- Álmomban visszatért Emily és megpróbált megölni – megpróbáltam visszatartani a könnyeimet – és nem ez a legrosszabb, hanem az, hogy mindez olyan élethű volt, hogy szinte éreztem a fájdalmat, amit az ütései okoztak. – lehajtottam a fejem.

- De hogy jutott most eszedbe?

- Tegnap elmeséltem a múltam Patricknek és úgy tűnik még mindig nem tudtam lezárni.

- Nem akarlak megbántani, de nem kellene elmenned egy orvoshoz, aki segítene?

- De – jelentettem ki magabiztosan – én is gondolkodtam rajta, hogy ideje újra felkeresnem egyet, mert nem akarok olyan mélyre süllyedni, mint akkor.

- Helyes! – megsimogatta az arcom én pedig megfogtam a kezét.

- Ez aztán a rokoni szeretett – toppant be Jenni.

- Csak most az egyszer hagyj békén, kérlek – tekintettem rá.

- Jó – vonta meg a vállát

- Mit keresel még itt? – kérdezte Kimi közönyösen

- Csak a cuccaimért jöttem nyugodj meg nem akarok az utadban lenni – válaszolt hasonló stílusban, mint a férje.

Köszönés nélkül ott hagyott minket, fél óra alatt a cuccai nagy részét kipakolta és egy idegen férfi társaságában távozott.

- Mire jutottatok az ügyvédeddel?- a nappaliban ültünk és mindketten dolgozgattunk.

- Ha minden jól megy 1-2 hónapon belül hivatalosan is elvállnak az  utjaink. Jenni is minél hamarabb szabad akar lenni, így minden a lehető leggyorsabban zajlik majd le.

- Ennek örülök – mosolyodtam el – Noncsinak elmondtad már?

- Igen – sóhajtott fel.

- Nem örült neki – nem kérdeztem inkább kijelentettem, hiszen egyetlen egy nő sem örülne annak, amikor élete nagy szerelme közli vele, hogy még csak most fog elválni.

- Nem, de szerencsére sikerült megbeszélnünk vagyis úgy érzem – egy halvány mosoly jelent meg az arcán – pénteken utánunk repül Olaszországba.

- De jó, ennek örülök.

Az elkövetkezendő napokban is nehezen aludtam el, de már nem kínozott annyi rém álom. Felhívtam egy pszichológust, akivel megbeszéltem egy találkozót. Szerda kora reggel a repülőtér felé vettük az irányt. Fáradtam lépkedtem Kimi mellett, amikor valaki elkapott hátulról és a magasba emelt, azonnal felsikítottam és zokogni kezdtem. Pár pillanat múlva földet értem, de a kezek még mindig a derekamon voltak és szép lassan kirajzolódott előttem egy alak.

- Bocsi, nem akartalak ennyire megijeszteni – Seb aggódó tekintetével találtam szemben magam.

- Sajnálom – böktem ki.

- Mit? – közelebb lépett és magához ölelt.

- Mindent – zokogtam.

- Nem értelek, jól vagy?

- Rossz időszakon megy keresztül – szólalt meg mögöttem Kims.

- Mi történt? – suttogta.

- Majd ő elmondja, hogy ha elakarja – zárta le a témát Kimi – egyébként te hova utazol?

- Törökországba, a hétvégén futam. Már ezt sem tudod, hogy mikor vannak a versenyek?- szólalt meg a szőke német tetetett felháborodással a hangjában, közben pedig a hátamat simogatta.

- Jól van na,  tudom, hogy tökéletes vagyok, de azért néha én is tévedhetek – erre felnevettem .és egy kicsit eltávolodtam Sebtől.

- Olyan hülye vagy – mosolyogtam a finnre és megtöröltem a szemeimet.

- Köszönöm a bókot – hajolt meg előttem, erre még nagyobb kacagást tört fel belőlem.

- Ne haragudj – fordultam Sebastian felé.

- Semmi baj, nekem kellene bocsánatot kérnem.

- Nem kell, nem tudhattad, hogy hogyan reagálok – mosolyodtam el.

- Lahja gyere, mert elkésünk.

- Már megyek is – adtam két puszit Sebnek – nyerd meg a futamot – súgtam a fülébe.

- Rendben – én is kaptam két puszit, majd köszönt Kimsnek is és elindultunk.

Amikor odaértünk a csapat egy része már ott volt. Patrick egy újságot olvasott, így nem láthatta, amikor leültem mellé.

- Szia – a combjára tettem a kezem.

- Szia – köszönt közömbös hangnemben.

- Mi a baj? – kivettem a kezéből az újságot.

- Semmi, csak láttam milyen jót enyelegtél az előbb a barátoddal – megfogta a csomagját és ott hagyott.

A repülőn se mellém ült, hanem az egyik szerelő társa mellé. Azt hittem ezt a múltkor már megbeszéltük, de úgy tűnik hiába. Lehunytam a szemeimet és megpróbáltam kiverni a fejemből az előbbi jelenetet és nyugodt maradni. Hirtelen újra magamon éreztem Seb karjait és a parfümje illatát, ami olyan bódító volt…

26. rész

Sziasztok! 
Köszönöm a kommenteket nagyon örültem nekik. Most örülnék, hogyha összejönne az 5 :$ , de most nem húzom az időt itt az új rész :)
Puszii

 

- Ööö… szia. – habogtam és Kimi mögé szaladtam.

- Szia. – vigyorgott és végig követett a tekintetével. – Tetszik a fogadtatás. – tovább vigyorgott.

- Komolyan?- kikukucskáltam a Jégember mögül. – Pedig hidd el nem is készültem, de ha most megbocsátasz, akkor átöltöznék. – megragadtam Kimi karját és kioldalaztunk a konyhából. Gyorsan felszaladtam a szobámba és magamra kaptam egy nadrágot, majd visszamentem a srácokhoz.

- Ohh ez kevésbé tetszik – rázta meg bánatosan a fejét Seb.

- Sajnálom – vontam meg a vállam.

- Ez olyan Kimis volt – az előző mozdulatomra utalt.

- Rokonok vagyunk. – mosolyodtam el.

- Pontosan. – odajött mellém Kims és átölelt. Mindig kicsinek és törékenynek érzem magam a karjai között és ez most sem volt másképp, pedig most még nem is szorított annyira magához.

- Ünnepelünk? – tekintettem fel rá.

- Igen. – bólogatott boldogan.

- Mit ünnepeltek? – érdeklődött Seb.

- Elválunk Jennivel. – a hűtőhöz sétált és elővett egy üveg pezsgőt, én addig kikészítettem a poharakat.

- Megjött az eszed?

- Úgy tűnik. – ismét mosolygott, annyira jó érzés újra, így látni.

Pezsgővel a kezünkbe átmentünk a nappaliba, ahol hosszú-hosszú beszélgetés vette kezdetét. Az üvegek folyamatosan fogytak, azt hiszem a 4. üvegnél döntött úgy Sebastian, hogy haza megy. Mi még megittuk a maradék italt, majd mindketten nyugovóra tértünk. Én ugyan még szerettem volna egy kicsit dolgozni, de már a betűk is összefolytak előttem, így inkább nem erőltettem a dolgot.

 Másnap egy kicsit fájt a fejem, nem kellett volna annyit innom tegnap. Délelőtt szinte ki sem dugtam a fejem a szobámból, de délután már muszáj voltam, ugyanis a hasam hangos korgással adta a tudtomra, hogy nem ártana némi táplálékot magamhoz vennem. A konyhában Kimivel futottam össze, elég tanácstalanul állt a hűtő előtt.

- Szia. – odasétáltam mellé – te is megéheztél?

- Igen, de ahogy látod nincs itthon túl sok minden. – pár üveg üdítőn és salátán kívül tényleg nem volt semmi sem a hűtőben.

- El kellene menni bevásárolni, de nekem most millió dolgom van.

- Elmegyek én. – ajánlottam fel. – úgy is elakartam valamelyik nap menni az egyik ruhaboltba, így legalább oda is betudok szaladni.

- Rendben és köszönöm. – kaptam egy puszit a homlokomra.

- Szívesen.

Felszaladtam a táskámért és már indultam is. Első utam egy szupermarketbe vezetett, ahol minden finomságot beledobáltam a kosárba és rekord idő alatt vásároltam meg annyi ételt, ami egy hadseregnek elegendő lenne. Viszont azzal nem számoltam, hogy ezeket nekem ki is kell cipelni a kocsihoz, szerencsére két fiatal srác a segítségemre sietett, így nem szakadtam meg. Miután itt végeztem a közeli bevásárló központba mentem, hiszen volt pár dolog, amit be kellett szereznem. Mielőtt elkezdtem volna a körutamat betértem egy kávézóba egy jó nagy adag jegeskávéért. Vidáman sétálgattam az üzletek között, de egy idő után különös érzés fogott el, olyan volt, mintha valaki követett volna. Sűrűn hátrafordultam, de nem láttam senkit sem, kezdtem megijedni. Úgy döntöttem, hogy ideje lesz, hogyha hazamegyek, de akkor valaki elkapta a karom és maga felé fordított. Nem akartam hinni a szememnek, hirtelen még levetőt venni is elfelejtettem.

- Szia drága hugicám! – mosolygott rám negédesen.

- Em… Emily – nyögtem ki a nevét.

- Igen én vagyok az. Örülsz nekem? – a csuklómra tette a kezét.

- Engedj el! – kérleltem.

- Nem, akkor el fogsz futni.

- Engedj már el! – kicsit megemeltem a hangom, de az üzletben szóló zene elnyomta a hangomat.

- Ugye nem szeretnél jelenetet rendezni? – megráztam a fejem – jó kislány, akkor maradj szépen csenden és gyere velem – a kijárat felé terelt és közben úgy csacsogott hozzám, mintha a legjobb barátnők lennénk.

- Ott az autóm. – a másik irányba mutattam.

- Arra most nincs szükség, itt az enyém. – kinyitotta az ajtót és belökött.

- Mégis hova megyünk? – kérdeztem a könnyeimmel küszködve.

- Valahova, ahol tudunk beszélni – növelte a tempót és szinte repültünk. Olyan helyre mentünk, ahol eddig még sohasem jártam, az egész terület kihalt volt egyetlen egy ház állt csupán.

- Megjöttünk. – mosolygott rám. A ház kívül és belül is koszos volt, látszott, hogy itt már régóta nem lakik senki se.

- Mit akarsz tőlem? – minden erőmet összeszedtem és megpróbáltam a lehető leghatározottabb lenni.

- Már mondtam beszélni. – továbbra is nyugodt volt és ez idegesített a legjobban. – ülj csak le – mutatott a kanapéra, én pedig akármennyire is viszolyogtam tőle leültem – Jó látni, hogy még mindig engedelmeskedsz nekem – vigyorgott.

- Miért jöttél ide?

- Felidézni a múltat, nem tudtam tőled normálisan elköszönni – fel-alájárkált és az öreg padló minden lépésénél recsegett. – Tudom, hogy azt hitted, hogy te vagy az áldozat, de tévedtél. Nem téged dugtak elvonóba, nem neked ment tönkre az életed és nem neked kell egy lepukkant kocsmában csaposként dolgoznod! Persze mit is várhattam tőled, hiszen sose lehetett benned megbízni, miért is hittem azt, hogy tartan fogod a szád? – nevetett fel keserűen. – A te életed tökéletes, van munkád, utazgathatsz és van egy nagyon helyes barátod.

- Ezeket honnan tudod?

- Jajj drágám, hát komolyan elhitted, hogy nem érdekeltek már engem? Istenem milyen naiv vagy. Tudod Carlos, akit ti annyira utáltatok nos neki vannak kapcsolatai, így mindent tudok rólatok – lehajolt hozzám és a hosszú körmeit végig húzta az arcomon, felszisszentem a fájdalomtól.

- És most mégis mit akarsz? – kiabáltam, de közben a könnyeim is utat törtek maguknak.

- Bosszút állni – nevetett fel. – Gyere menjünk innen – felrángatott a kanapéról és újra az autóhoz mentünk. Egy hídnál álltunk meg.

- Hát nem csodálatos? – mutatott körbe.

- De, nagyon – habogtam.

- Gondoltam, hogy tetszeni fog, de gyere nézd meg közelebbről – teljesen a korlátig sétáltunk – most pedig állj fel, gyerünk – meglökött.

- Nem – üvöltöttem.

- Ne akard, hogy kényszerítselek – előhúzott egy fegyvert – csináld!

Engedelmeskedtem és vártam, hogy mikor teszi már meg végre. Ne kínozzon tovább csak lökjön le, nem akarok tovább szenvedni. Nem, nem és nem.

- Szia hugi. – meglökött.

- Neeeeeeeeeeeeeeeeee – kiabáltam, ahogy csak  a torkomon kifért, de tudtam, hogy ez már semmit sem ér.

- Lahja, Lahja – a távolból Kimi hangjára lettem figyelmes – Lahja ébredj fel – éreztem, ahogy a két erős kar megráz, szépen lassan kinyitottam a szememet. – Végre, mi történt?

- Emily. – zokogtam, egyrészt örömömben, hogy ez csak egy álom volt, másrészt viszont a félelemtől, mert még mindig remegett minden végtagom.

- Nyugodj meg, mindjárt hozok egy pohár vizet. – eltűnt, de pár pillanat múlva már vissza is jött. Ittam pár kortyot, de még mindig féltem.

- Most már jobb? – leült mellém és megsimogatta az arcom.

- Félek, megakart ölni, kérlek ne hagyj egyedül – a nyakába ugrottam és úgy kapaszkodtam belé, mint egy fuldokló az utolsó szalmaszálba.

- Itt leszek. – lassan lefektetett és mellém feküdt. A mellkasára húzta a fejemet és hátamat simogatta közben megpróbált megnyugtatni.