2012. június 25., hétfő

34. rész

Sziasztok! 
Köszönöm az előző részhez a kommenteket, remélem ehhez is kapok párat :) Jó olvasást! 
Puszi, Nikii

 
A hétvége a legeslegjobban alakult a csapat szempontjából, Seb behúzta az újabb győzelmet. Ráadásul egy ilyen legendás és csodálatos pályán sikerült neki. Az ünneplésen mindenki a medencében landolt és ez alól én sem voltam kivétel. Először csak pár szerelő belelökött a vízbe, ami kicsit bosszantott, de nem tudtam rájuk sokáig dühös lenni, hiszen mindenki nevetett, énekelt egyszóval itt nem volt helye haragnak. Miután a BBC elhagyta a buli helyszínét Seb oda jött hozzám.
- Gyere – megfogta a kezem és a medence felé húzott.
- Inkább maradnék – tiltakoztam.
- Csak egyszer – pislogott rám olyan kisfiús tekintettel, amitől nem tudtam neki nemet mondani.
- Na jó – egyeztem bele.
Azt hittem, hogy csak beleakar ugrani, de helyette a karjaiba kapott és velem együtt ugrott a vízbe. Kicsit olyan volt ez a jelenet, mintha több lenne közöttünk barátságnál, de ez most egyáltalán nem zavart minket, jól éreztük magunkat és kész.
Vasárnap este visszatértem Kimi yachtjára és mosolyogva tapasztaltam, hogy a srácok már abba hagyták a bulit és mindenki alvásra adta a fejét. Nekem még nem volt kedvem aludni, inkább a naplementét figyeltem. Egyszerűen gyönyörű látványt nyújtott, minden olyan meseszép volt, talán ekkor a legszebb Monaco. A laptopom társaságában kiültem és az internetet böngésztem, megnéztem az e-mailjeimet, felnéztem a közösségi oldalakra és ott láttam meg legelőször azt a képet, amin Seb átölel a győzelme után. A kép alatt rengeteg komment volt és mind arról szólt, hogy valószínű a barátnője lehetek és egyes fanatikus rajongók azt is kiderítették rólam, hogy Kimi unokatestvére vagyok. A kommentek között találtam különböző képeket a rallys hétvégékről. Imádkoztam azon, hogy ezeket a képeket és kombinálásokat ne lássa meg a párom, de ez szerintem elkerülhetetlen lesz. Miután válaszoltam jó pár levélre kikapcsoltam a gépet és pihenni szerettem volna, amikor is rezegni kezdet a telefonom, a képernyőn Patrick neve és képe villogott.
- Szia drágám – vettem fel vidáman.
- Szia – nem volt túl kedves a hangja – remélem jól érzed magad a bajnokkal?
- Patrick… kérlek ezt fejezd be amúgy is itt vagyok Kimiékkel.
- Miért fejezzem be? Már vagy 2 órája folyamatosan kapom a híreket az ismerőseimtől, hogy a kis szőkeséggel enyelegsz – dühös volt.
- Inkább nekik hiszel, mint nekem?
- A képek nem hazudnak, láttam, hogy mennyire boldog voltál – továbbra is a düh szűrődött ki a hangjából.
- Holnap ha hazaértem megbeszéljünk, rendben? – nem válaszolt csupán kinyomta a telefont. Dühösön vágtam a hajó padlójára a telefonomat és zokogva ültem le a telefonom mellé. Semmit sem aludtam az éjjel,  csak zokogtam és gondolkodtam. Ezt az egyet szerettem volna elkerülni, hogy megbántsam. Nem kellett volna az első sorban állnom, nem kellett volna a nyakába ugranom, nem szabadott volna ennyire közel engednem magamhoz. Hajnalban a hajó kapitánya elindult én pedig könnyes szemmel néztem a távolodó kikötőt. Kimi lassan ébredezni kezdet mellettem és hagytam, hogy hozzám bújjon. Ő legalább szeret még akkor is, hogyha hülyeségeket csinálok.
- Jó reggelt! – morogta úgy 15 perc elteltével.
- Neked is! – suttogtam.
- Mi a baj? – felkönyökölt és látta a kisírt szemeimet.
- Veszekedtem Patrickkel.
- Mi történt?
- Idióta voltam és most azt hiszi, hogy megcsaltam.
- De?
- De nem csaltam meg, szeretem – mosolyodtam el és egy könnycsepp legördült az arcomon.
Kimi megpróbált jobb kedvre deríteni és életerőt önteni belém, de nem sok sikerrel járt. Most az egyszer nem szerettem volna haza menni, féltem ettől a találkozótól egy belső hang azt súgta, hogy mindennek vége lesz. Patrick már otthon várt engem, hiszen neki is van kulcsa a lakáshoz.
- Szia – köszöntem halkan és a bőröndömet a falhoz támasztottam.
- Szia – felállt és odasétált hozzám, de nem csókolt meg, nem ölelt meg semmi.
- Hiányoztál – néztem a csodaszép barna szemekbe, amik most egyáltalán nem csillogtak,
- Láttam mennyire.
- Patrick, ne legyél már hülye! Nem történt semmi sem, csupán megölelt! Én téged szeretlek és szeretni is foglak! – megfogtam a kezét, de elhúzta.
- Lahja, tudod jól, hogy hogyan érzek irántad, de mostanában rengeteget változtál és ez nekem sok. Fogalmam sincs, hogy hova lett az a lány, akit megismertem, akibe beleszerettem. Te nem ő vagy, ő nem viselkedne így. Időre van szükségem – megsimogatta az arcom és adott egy puszit a homlokomra, majd elsétált.
Rengeteg igazság volt abban, amit mondott. Tényleg nem ilyen voltam, amikor összejöttünk, az utóbbi hónapokban kezdtem el titkolózni és távol tartani magamtól. Zokogva rogytam a kanapéra és egyszerűen nem tudtam felfogni, hogy elment. Tudom, hogy nem végleg, hiszen még visszaszerezhetem és vissza is akarom. Eddig kételkedtem benne, hogy ő kell nekem, de most már tudom. Most nyert igazán értelmet az a mondás, hogy akkor elviselhetetlen valakinek a hiánya, amikor melletted ül és nem lehet a tied.