31. rész

Azt hiszem már meg sem kell említenem, hogy szinte semmit sem aludtam az éjjel, de egyáltalán nem bántam. Kimásztam a párom öleléséből és a konyhát céloztam meg, hogy készítsek magamnak egy jó erős feketét. A pultnak dőltem és mint oly sokszor most is az udvart figyeltem, immáron tavasz van és odakint milliónyi virág teszi színesebbé az így is lenyűgöző tájat. Szerettem itt élni, de nem maradhatok örökre Kimi nyakán, hiszen neki is van saját élete. Hatalmas sóhajjal fordultam a mosogató felé, hogy belerakjam a poharat, amikor valaki a hátam mögé lépett és a vállamra rakta a kezét. Egy érintésből tudtam, hogy ki az és mosolyogva fordultam meg.

- Jó reggelt! – adtam neki egy puszit.

- Neked is! – megölelt és én is kaptam egy puszit.

- Hogy- hogy ilyen korán felébredtél?

- Az az igazság, hogy fogalmam sincs – mosolygott. – viszont te elég ramatyul nézel ki.

- Köszönöm – fintorogtam.

- Bocs, de ez van. Nem aludtál vagy, túlságosan lefoglalt valaki?

- Nem, nem tudtam aludni.

- Túlságosan izgatott vagy a költözés miatt? – töltött magának egy kis kávét.

- Igazából nem, fogalmam sincs, hogy miért nem tudtam normálisan aludni.

- Hmm. a kishúgom máris itt hagy – bánatosan mosolygott rám.

- Nem hagylak el örökre csak elköltözök.

- Jó-jó tudom és azt is, hogy én vettem neked a házat, de fura lesz, hogy nem leszel itt, már megszoktam, hogy velem vagy – szeretem, amikor ennyire kimutatja az érzéseit és nyoma sincs a Jégember maszknak, igaz, hogy előttem sosem titkolta az érzéseit és ez fordítva is igaz volt, még ha ritkábban is találkoztunk az elmúlt  4-5 évben, akkor is egy-egy tekintettből értettük egymást.

- Te is hiányozni fogsz – odasétáltam hozzá és megöleltem.

Segített a reggeli elkészítésében aztán miután mindennel készek voltunk, mindketten visszamentünk a szobánkba, hogy szóljunk a párjainknak. Ahogy Patrick-re néztem hirtelen bűntudatom támadt, nagyon szégyelltem magam, talán mégsem volt olyan helyes dolog az a sok-sok sms. Reggeli után összeszedték a fiúk a dobozokat és elindultunk az új otthonom felé. Nem volt annyira sok cuccom, hiszen eleve pár bőrönddel érkeztem Svájcba. A bútorok már be voltak pakolva nekem csak meg kellett töltenem a szekrényeket. A dobozokat behozták a nappaliba a srácok utána Kimi elköszönt és magunkra hagyott minket. Nagyon jó hangulatban pakolgattunk olyanok voltunk, mint a friss házasok. A nappali lett kész a leghamarabb, hiszen ide alig kellett valamit kipakolni, csupán pár fényképet tettem ki illetve a DVD-imet pakoltam ki a polcra. Este 5 órára sikerült otthonossá varázsolnunk a lakást, pár apróság még hiányzott, de azokat, majd a napokban pótolni fogom.

- Holnap jövök – húzott magához Patrcik.

- Rendben – szorosan hozzábújtam.

- Sajnálom, hogy az első estédet egyedül kell töltened, de sajnos ezt most muszáj elintéznem – megsimogatta az arcom.

- Még lesz alkalmunk sok-sok estét együtt tölteni – megcsókoltam.

Hosszas búcsúzkodás után útjára engedtem és kissé szomorúan sétáltam be a nappalimba, hogy leüljek a kanapéra. A telefonomat a kezemben tartottam és sokat gondolkoztam azon, hogy felhívjam-e, de végül egy másik számot tárcsáztam, Noncsiét. Szükségem volt egy olyan személyre, akivel beszélhetek erről az egészről. Félóra múlva már kettesben ültünk itt.

- Mi a baj? – tette fel óvatosan a kérdést.

- Nem tudom, annyi minden kavarog a fejemben és a szívemben is.

- Összevesztetek? – a kezemre tette a kezét.

- Nem – mosolyodtam el. – Csak azt hiszem elkövettem egy óriási hibát, nem csaltam meg, még mielőtt arra gondolnál.

- Akkor mit tettél?

- Összezavartam az eszem és a szívem.

- Ezt most nem értem.

- Tudod jól, hogy Sebbel nagyon jól kijövünk, de úgy érzem átléptem egy bizonyos határt, és ezt talán nem kellett volna megtennem. Egyre többet beszélek vele telefonom, tegnap egész éjjel SMS-eket küldözgettünk egymásnak és talán csak én gondolok ebbe az egészbe többet, de úgy tűnik, hogy Seb is kezd rám másként gondolni.

- Mit érzel Seb iránt?

- Szerettem, de csak mint barátot, persze szerettem azt is, ha a közelembe van és néha mikor megölel olyan érzésem van, hogy de jó lenne, ha esetleg nem csak, mint barát ölelne meg – a fejemet a tenyereim közzé hajtottam – nem értem magamat. Patrickbe viszont szerelmes vagyok, mert nem rég ment el, de már is hiányzik.

- Szerintem jobb lenne, ha egy időre nem találkoznál Sebbel, hogy tisztázni tud az érzéseidet. Lehet, hogy ez csak egy fellángolás és semmi más, ha meg nem múlik el, akkor talán el kell, majd azon gondolkodnod, hogy melyik srácod is szeretted valójában.

- Köszönöm – megöleltem – és azt, hogy eljöttél. Amióta elhagytam Spanyolországot nincs egyetlen egy barátnőm se, akivel beszélhetnék. Az eddigi dolgaimat csak Kimssel tudtam megbeszélni, de az nem olyan, neki azért nem mondhatok el minden csajos témát.

- Én köszönöm, hogy barátként tekintesz rám, én is nagyon megkedveltelek.

Valamennyire sikerült helyretennem a dolgokat magamban és elhatároztam, hogy megfogadom Noncsi tanácsát és nem beszélek Sebbel, de mint minden elhatározásomat ezt se sikerült teljes mértékben betartanom, hiszen, amikor megláttam a nevét a telefonom kijelzőén azonnal felvettem és nem is olyan sokkal később már itt állt velem szemben.

- Szia – mosolygott rám, amitől a szívem nagyot dobbant.

- Szia, gyere be – invitáltam beljebb.

- Nagyon szép lett – nézett körül és a kezembe nyomott egy üveg vörösbort.

- Köszönöm szépen és a bort is. – adtam neki két puszit és parfümje ismételten megbabonázott.

- Igazán nincs mit. Hogy- hogy egyedül vagy?

- Patricknek akadt egy kis elintéznivalója – két borospohárral a kezembe tértem vissza.

- Így az első estédet egyedül töltöd, vagyis nem, mert itt vagyok én – kivette a kezemből az üveget és öntött mindkettőnknek.

- Pontosan, most már nem vagyok egyedül –mosolyogtam és belekortyoltam a borba.

Rengeteget beszélgettünk és közben egyre jobban fogyott a bor. A TV-t kapcsolgattuk, hátha találunk valami értelmes műsort, de miután egyetlenegyet sem találtunk betettünk egy DVD-t. Fogalmam sincs, hogy mikor és hogyan kötöttünk ki a kanapén fekve csak arra emlékszek, hogy nagyon-nagyon fáradtnak éreztem magam és még közelebb húzódtam hozzá. Az álom a karjai között ért utol.

30. rész

Sziasztok!
Sikerült összeszednem magam és végre befejezni a részt. Remélem tetszeni fog nektek és írtok pár kommentet. 
Jó olvasást!
Puszi, Nikíí

 

Noncsi már a bárpultnál várt rám, sűrű bocsánatkérések közepette érkeztem meg mellé.  Miután kikértük az italainkat az egyik ablak melletti asztalhoz ültünk.

- Örülök, hogy veled jött össze Kims – az italomat kavargattam.

- Én is örülök neki – elpirult, majd folytatta  - a legmerészebb álmaimban sem gondoltam volna, hogy egy ilyen férfi, mint ő valaha is észre venne. Ő számomra egy távoli világban élt.

- Talán mégse olyan távolibba, hiszen egymás mellé sodort titeket az élet – mosolyodtam el.

- Igen – az ő arcán is megjelent egy kis mosoly – de, amint látom te sem vagy egyedül.

- Nem, azt hiszem ez már kijárt nekem – kiszúrtam egy pontot a teremben és azt szuggeráltam - ezt most nem azért mondom, mert nagyképűnek akarok tűnni, csak tudod a múlt éven nem épp úgy sikerült, ahogy szerettem volna.

- Persze megértem, mindenki életében vannak olyan dolgok, amiket jobb lenne semmisé tenni. Remélem nem veszed sértésnek, de te annyira nem tűnsz finnek. – felnevettem a kijelentésen.

- Pedig azt vagyok, anya és apa is az, csak még kis koromban elköltöztünk Spanyolországba, így igazából azt tekintem szülőföldemnek, nemhiába tudok jobban spanyolul, mint finnül. Ugye most már mindent tisztáztatok? – óvatosan tettem fel a kérdést, nem akartam olyan dologba beleavatkozni, ami nem rám tartozik, de azért mégis furdalt a kíváncsiság.

- Igen szerencsére  - az asztalra vándorolt a tekintete – ugyan nem volt olyan könnyű feldolgozni, hogy igazából az eddigi kapcsolatunk hazugságokra épült és a bizalmam is megingott, de úgy érzem, hogy idővel talán minden rendbe jön.

- Teljesen belezúgtál igaz? – kedvesen mosolyogtam rá.

- Azt hiszem igen.

- Hidd el ő is beléd, rég láttam ennyire boldognak és vidámnak, talán utoljára a házasságuk elején volt ilyen, de az elmúlt időszakban csak szenvedtek egymás mellett. Ráadásul Jenninek volt egy pár olyan húzása is, ami még csak tetézte a gondokat, de azt hiszem erről nem kell túl sokat mesélnem, hiszen, ha mindent megbeszéltetek, akkor ezt a témát is érintettétek.

- Igen és bevallom neked, hogy nagyon nem értem Jennit, egy ilyen nagyszerű embert, mint Kimi, hogy tudott, így kihasználni.

- Eleinte még szerette is csak a távolság teljesen tönkretette a kapcsolatukat. Mindketten úton voltak és nagyon keveset látták egymást, és ez egy friss házasságnál nem épp nyerő. Nagyon nem kedvelem Jennit, de valahol megértem, lehet, hogy én is hasonlóképp viselkedtem volna a helyében.

Láttam Noncsin, hogy kicsit feszélyezi ez a téma ezért inkább eltereltem a szót egy sokkal kellemesebb dologra. Megtudtam, hogy Kims azzal a kéréssel állt elő, hogy költözzenek össze. Ezen először is csak mosolyogni tudtam, nem hittem volna, hogy ennyire szerelmes az én őrült finnen, de ezek szering igen, viszont azt megmondtam Noncsinak, hogy én még kicsit korainak találom, szerencsére ő is így gondolta Talán elmúlt már hajnal kettő is, amikor elindultunk a saját szobánkba. Megpróbáltam olyan halk lenni, amennyire csak lehet, hogy ne ébresszem fel a páromat. Bebújtam mellé, nem ébredtem fel, de ösztönösen magához húzott.

Reggel 6 órakor megszólalt az ébresztőm, amit a legszívesebben az ablakon dobtam volna ki. Nyúzottan keltem fel, amin Patrick jót mosolygott.

- Talán nem kellett volna annyit pletykálni – átölelt hátulról és megpuszilta a nyakamat.

- Nem is beszéltünk olyan sokat – megfordultam az ölelésében és megcsókoltam.

Hulla fáradt voltam egész nap, de azért hősiesen helyt álltam. Ez a hétvége egész sikeres volt, hiszen Mikko dobogóra tudott állni megszerezte a második helyet.

Hazaérve az volt az első dolgom, hogy megnéztem a házamat. Nagyon szépen elhaladtak a munkások és azt a hírt kaptam, hogy pár nap múlva akár már költözhetek is. A cuccaim nagy részét már be is dobozoltam ebben nagy segítségemre volt Noncsi és Patrick is. Már este volt, amikor az utolsó dobozzal is végeztünk, Patrick épp a konyhába ment, hogy hozzon valami hideg italt, én addig pár apróságot még a helyére tettem. A telefonom hangosan csörögni kezdett, de alig találtam meg a nagy rendetlenségbe, amikor ránéztem a képernyőre, azonnal mosolyogni kezdtem.

- Szia – köszöntem vidáman.

- Szia, elhagytad a telefonod? – érdeklődött kedvesen.

- Nem, miért? – leültem az ágyamra.

- Elég sokára vetted fel, vagy talán megzavartam valamit? – vált sejtelmessé a hangja.

- Nem, csak tudod pakolok és jelenleg az összes cuccom dobozokban van…

- Akkor ezek szerint bedobozoltad a telefonodat is? – nevetett fel.

- Nem dobozoltam be, csak épp nem találtam, ennyire azért nem vagyok szőke.

- Jól van, nem akartalak megbántani.

- Nem bántottam meg. Egyébként hogy vagy?

- Köszönöm jól és főleg azóta, mióta megtudtam, hogy te is jössz Monacóba,

- Én? Minek?

- Akkor még nem mondta Kimi, te is vele tartasz a Monacói nagydíjra.

- Ohh ez szuper – ennek most tényleg nagyon örültem, hiszen imádtam azt a várost, és az ottani versenyeket is. Emlékszem, amikor még Kimi is a királykategóriát erősítette mindig ezt a versenyt vártam a legjobban, egyet sem hagytam volna ki.

- Reméltem is, hogy örülsz. Mikor költözöl?

- Holnap reggel.

- Segítsek pakolni?

- Nem kell köszönöm, itt van Patrick és Kimi, majd ők segítenek.

- Igen Patrick, kibékültetek? – unottan kérdezte.

- Igen – szinte suttogtam – bocsi, most mennem kell.

- Kitalálom, ott van melletted.

- Nem nincs – már hallottam a lépteit. – Szia.

- Szia Angyalka – bontotta a vonalat.

Az utolsó szava megmosolyogtatott, és nagyon jól esett, hogy ezt mondta, de az agyam egy rejtett kis zuga azt súgta, hogy nagyon is rossz, ha ilyeneket mond. Összerezzentem, amikor kinyílt az ajtó. Patrick leült mellém és a kezembe nyomott egy jó hideg limonádét.

- Ki hívott? – hirtelen a telefonra vándorolt a tekintettem.

- Csak a csapattól kerestek – hazudtam, magam se tudom miért.

- Valami baj van?

- Nem nincs csak van egy két ügy, amit még el kell intéznem – felpattantam és a fürdőszobába siettem. A nap hátralevő részében végig kerültem a párom társaságot, pedig igazából nem tettem semmi olyat sem, amiért szégyellnem kellene magam. Békésen aludt mellettem én pedig álmatlanul forgolódtam. Magam mellé vettem a telefonom és írtam egy sms-t, amit talán nem kellett volna. Ezeket még sok-sok követte, már lassan hajnalodott, amikor nem jött több válasz.