Minden kedves olvasómnak sikerekben gazdag Boldog Új Évet Kívánok!
Remélem a jövő évben is itt lesztek és megtartajátok jó szokásotokat azaz sok-sok kommentel örvendeztettek meg.
Mindenki bulizza ki magát az év utolsó napján!
Puszi: Nikíí
2010. december 31., péntek
2010. december 28., kedd
42. rész
Sziasztok!
Meghoztam a következő részt, és köszönöm az előzőhöz a kommentárokat. Most 5 kommi lesz a határ.
Pár óra pihenés után egy furcsa érzés tört rám. Egy hang azt súgta, hogy most rögtön be kell mennem a kórházba. Gyorsan kiugrottam az ágyból, és a fürdőszobát céloztam meg. Nagy nehezen sikerült emberi külsőt öltenem. Igaz még mindig látszott a szememen, hogy alig pár órája mennyit sírtam. Amíg öltöztem hívtam egy taxit. Mire mindennel készen lettem addigra meg is érkezett a megrendelt jármű.
Ahogy átléptem a kórház küszöbét egyre idegesebb lettem. Éreztem, hogy valami történni fog. A folyosó teljesen kihalt volt. Csak a magassarkúm kopogása keltet zajt. Lewis szobája a folyosó végén volt. Meglepődtem, hiszen senki se volt előtte a családtagok közül. Az egyik biztonsági őr biccentet majd beengedett a kórterembe. Oda sétáltam az ágyához és megfogtam a kezét. A legapróbb változásnak sem adta a jelét, de az orvos tanácsát megfogadva beszélni kezdtem hozzá.
- Szia, drága! Újra itt vagyok, de te még mindig nem keltél fel. Pedig már nagyon örülnék, ha újra visszatérnél hozzánk, hiányzol – megsimogattam az arcát – és talán én se csinálnék annyi hülyeséget – ezt inkább már csak magamnak suttogtam.
Elmeséltem neki a napjaimat, de a Fernandos esetet kihagytam. Pedig legszívesebben elmondtam volna neki, de így úgyse tudna rá reagálni, és nem akarom kihasználni a helyzetet. Időközben megérkezett az anyukája is. Linda is mesélt neki a családról. Amíg ők ketten „beszélgettek” addig én az ablakhoz sétáltam és a kórház kertjét figyeltem. Pár beteg gyerek kint játszadozott a szüleivel és a nővérkékkel. Teljesen elterelte a figyelmem a kinti világ, de az éles monoton hangra felkaptam a fejem. Azonnal az ágyhoz rohantam, de ekkor már hulltak a könnyeim. Pár orvos rontott be a szobába és próbálták visszahozni Lewist. Ott álltam az ágy mellett, nem bírtam megmozdulni.
- Kisasszony menjen ki – szólított meg egy nővérke.
- Nem, nem hagyhatom egyedül – a könnyeimtől már alig láttam.
- Vigyék ki – kiabált mérgesen az orvos.
Az egyik ápoló megpróbált arrébb húzni, de nem engedtem.
- Azonnal engedjen el – ficánkoltam a karjai között.
- Nyugodjon meg, a hisztijével semmit sem fog elérni, és ezzel nem hozza vissza a barátját – az ajtó felé rángatott.
- Maga nem mondja meg nekem, hogy mit csináljak. Itt kell lennem nem, érti? – hisztérikusan üvöltöttem vele.
A következő pillanatban már kint találtam magam az egyik széken. Nem érzékeltem semmit sem a külvilágból. A járólapot bámultam és közben zokogtam.
- Lili… Lili – már egy ideje szólogattak, amikor nagy nehezen felnéztem rájuk – kijött az orvos – közölte Linda – de addig nem mond semmit sem, amíg oda nem jössz – felém nyújtotta a kezét.
Oda ballagtunk az őszes orvoshoz, akinek az arcáról semmi jót sem tudtam leolvasni.
- Sajnálom, és őszinte részvétem – csak ennyit hallottam a beszélgetésből.
- Neeeeemmmmm az nem lehet – a földre rogytam – nem halhat meg – őrjöngtem és közben a padlót ütöttem…
Zihálva és verejtékben úszva tértem magamhoz Lewis szobájába. Anya mellettem ült és csodálkozva tekintett rám.
- Nincs semmi baj sem – ölelt magához.
- Lewis… nem halhat meg, nem hagyhat el – zokogtam.
- Nem fog meghalni- ringatott anyu.
- Azt álmodtam, hogy meghalt… anya én ezt nem akarom, nem veszíthetem el- még szorosabban hozzábújtam.
- Nem fog meghalni ez csak egy buta álom volt- felemelte a fejem – ez csak egy álom volt – letörölgette a könnyeimet.
- De én akkor is félek – nyöszörögtem.
- Nem szabad félned, erősnek kell lenned. Lemegyek és csinálok egy kis teát, te addig menj és zuhanyozz le – megsimogatta a kezem.
- Rendben – nagy nehezen felálltam az ágyból, és elindultam a fürdőszobába.
Elég sokáig folyattam magamra a vizet, és próbáltam elterelni a figyelmemet az álomról, de egyszerűen nem ment. Túlságosan is valóságosnak tűnt ez az egész. Mire végeztem mindennel már anya is visszatért, és mosolyogva nyújtotta felém a gőzölgő teát.
- Köszönöm – mosolyodtam el halványan.
- Látom, egy pillanatra sem feledkezel meg Lewisról.
- Ezt most nem értem – ráztam meg a fejem, de nem volt túl jó ötlet, mert megszédültem.
- Csak nézz magadra – nevetett fel anya.
Követtem az utasítását, és csak akkor vettem észre, hogy mire is gondolt. Amióta itt vagyok állandóan Lewis pólóiban alszom, és napközben is ezeket veszem fel, mert így legalább velem van. Leültem anya mellé az ágyba, és csak néztem ki a fejemből.
- Mesélj, mi nyomja a szíved – törte meg a csendet anyu.
- Erről már meséltem hajnalban – belekortyoltam a forró italba – Fernando és ez az egész helyzet.
- Én úgy gondolom, hogy nem követtél el óriási hibát, hiszen Lewis már több mint 2 hónapja kómában van. És neked, is mint minden embernek vannak bizonyos szükségletei, amit ki kell elégíteni. Lehet, hogy nem a legjobb embert választottad erre a célra, de ami megtörtént az megtörtént – átkarolta a vállam.
- Tudom. Abban pedig biztos vagyok, hogy nem a legjobb embert választottam, hiszen Lewis és Fer nem a legjobb barátok sőt – sóhajtottam fel – de anya akár hiszed akár nem iszonyatosan vonzódtam hozzá. Persze ezt össze sem lehet hasonlítani azzal az érzéssel, amit Lewis iránt érzek. Akkor még jó döntésnek bizonyult, de mára már nagyon megbántam. Mindent el fogok mondani Lewisnak, joga van tudni – pár könnycsepp végig gördült az arcomon.
- Tedd az, amit jónak találsz, de nem szeretném, ha szenvednél. Ezért mit szólnál, ahhoz, ha most bemennénk a kórházba?– lelkesült be anya.
- Talán akkor nyugodtabb lennék. De nem szeretnék összefutni Anthonyval.
- Majd én lerendezem, csak mondjon valami rosszat.
- Kösz anya.
Egy órán belül már a kórházban voltunk. Féltem, hogy újra jelentkezik majd az a rossz érzés, ami egész délelőtt üldözött, de helyette teljes nyugalom költött a belém. Némán sétáltunk egymás mellett. Anya jól szemügyre vett mindent, hiszen még sohasem járt itt. Linda és Nick épp az orvossal beszélgettek, amikor mi megérkeztünk az emeletre. Mosolyogva fogadtak minket, biztos voltam benne, hogy valami jó hírrel fognak majd szolgálni.
- Sziasztok – köszöntünk egyszerre.
- Sziasztok – üdvözöltek minket, és Linda könnyes szemmel borult a nyakamba.
- Mi történt? – egy kicsit letoltam magamtól.
- Felébredt – szinte kiabálta.
- Tessék?- az örömtől az én szemeim is megteltek könnyel.
- Igen jól hallottad. Most mondta az orvos, hogy hajnalban magához tért. Mindenre emlékszik, és látni akar – mosolygott rám – jobb, ha nem váratod meg – az ajtó felé terelt.
Meghoztam a következő részt, és köszönöm az előzőhöz a kommentárokat. Most 5 kommi lesz a határ.
Pár óra pihenés után egy furcsa érzés tört rám. Egy hang azt súgta, hogy most rögtön be kell mennem a kórházba. Gyorsan kiugrottam az ágyból, és a fürdőszobát céloztam meg. Nagy nehezen sikerült emberi külsőt öltenem. Igaz még mindig látszott a szememen, hogy alig pár órája mennyit sírtam. Amíg öltöztem hívtam egy taxit. Mire mindennel készen lettem addigra meg is érkezett a megrendelt jármű.
Ahogy átléptem a kórház küszöbét egyre idegesebb lettem. Éreztem, hogy valami történni fog. A folyosó teljesen kihalt volt. Csak a magassarkúm kopogása keltet zajt. Lewis szobája a folyosó végén volt. Meglepődtem, hiszen senki se volt előtte a családtagok közül. Az egyik biztonsági őr biccentet majd beengedett a kórterembe. Oda sétáltam az ágyához és megfogtam a kezét. A legapróbb változásnak sem adta a jelét, de az orvos tanácsát megfogadva beszélni kezdtem hozzá.
- Szia, drága! Újra itt vagyok, de te még mindig nem keltél fel. Pedig már nagyon örülnék, ha újra visszatérnél hozzánk, hiányzol – megsimogattam az arcát – és talán én se csinálnék annyi hülyeséget – ezt inkább már csak magamnak suttogtam.
Elmeséltem neki a napjaimat, de a Fernandos esetet kihagytam. Pedig legszívesebben elmondtam volna neki, de így úgyse tudna rá reagálni, és nem akarom kihasználni a helyzetet. Időközben megérkezett az anyukája is. Linda is mesélt neki a családról. Amíg ők ketten „beszélgettek” addig én az ablakhoz sétáltam és a kórház kertjét figyeltem. Pár beteg gyerek kint játszadozott a szüleivel és a nővérkékkel. Teljesen elterelte a figyelmem a kinti világ, de az éles monoton hangra felkaptam a fejem. Azonnal az ágyhoz rohantam, de ekkor már hulltak a könnyeim. Pár orvos rontott be a szobába és próbálták visszahozni Lewist. Ott álltam az ágy mellett, nem bírtam megmozdulni.
- Kisasszony menjen ki – szólított meg egy nővérke.
- Nem, nem hagyhatom egyedül – a könnyeimtől már alig láttam.
- Vigyék ki – kiabált mérgesen az orvos.
Az egyik ápoló megpróbált arrébb húzni, de nem engedtem.
- Azonnal engedjen el – ficánkoltam a karjai között.
- Nyugodjon meg, a hisztijével semmit sem fog elérni, és ezzel nem hozza vissza a barátját – az ajtó felé rángatott.
- Maga nem mondja meg nekem, hogy mit csináljak. Itt kell lennem nem, érti? – hisztérikusan üvöltöttem vele.
A következő pillanatban már kint találtam magam az egyik széken. Nem érzékeltem semmit sem a külvilágból. A járólapot bámultam és közben zokogtam.
- Lili… Lili – már egy ideje szólogattak, amikor nagy nehezen felnéztem rájuk – kijött az orvos – közölte Linda – de addig nem mond semmit sem, amíg oda nem jössz – felém nyújtotta a kezét.
Oda ballagtunk az őszes orvoshoz, akinek az arcáról semmi jót sem tudtam leolvasni.
- Sajnálom, és őszinte részvétem – csak ennyit hallottam a beszélgetésből.
- Neeeeemmmmm az nem lehet – a földre rogytam – nem halhat meg – őrjöngtem és közben a padlót ütöttem…
Zihálva és verejtékben úszva tértem magamhoz Lewis szobájába. Anya mellettem ült és csodálkozva tekintett rám.
- Nincs semmi baj sem – ölelt magához.
- Lewis… nem halhat meg, nem hagyhat el – zokogtam.
- Nem fog meghalni- ringatott anyu.
- Azt álmodtam, hogy meghalt… anya én ezt nem akarom, nem veszíthetem el- még szorosabban hozzábújtam.
- Nem fog meghalni ez csak egy buta álom volt- felemelte a fejem – ez csak egy álom volt – letörölgette a könnyeimet.
- De én akkor is félek – nyöszörögtem.
- Nem szabad félned, erősnek kell lenned. Lemegyek és csinálok egy kis teát, te addig menj és zuhanyozz le – megsimogatta a kezem.
- Rendben – nagy nehezen felálltam az ágyból, és elindultam a fürdőszobába.
Elég sokáig folyattam magamra a vizet, és próbáltam elterelni a figyelmemet az álomról, de egyszerűen nem ment. Túlságosan is valóságosnak tűnt ez az egész. Mire végeztem mindennel már anya is visszatért, és mosolyogva nyújtotta felém a gőzölgő teát.
- Köszönöm – mosolyodtam el halványan.
- Látom, egy pillanatra sem feledkezel meg Lewisról.
- Ezt most nem értem – ráztam meg a fejem, de nem volt túl jó ötlet, mert megszédültem.
- Csak nézz magadra – nevetett fel anya.
Követtem az utasítását, és csak akkor vettem észre, hogy mire is gondolt. Amióta itt vagyok állandóan Lewis pólóiban alszom, és napközben is ezeket veszem fel, mert így legalább velem van. Leültem anya mellé az ágyba, és csak néztem ki a fejemből.
- Mesélj, mi nyomja a szíved – törte meg a csendet anyu.
- Erről már meséltem hajnalban – belekortyoltam a forró italba – Fernando és ez az egész helyzet.
- Én úgy gondolom, hogy nem követtél el óriási hibát, hiszen Lewis már több mint 2 hónapja kómában van. És neked, is mint minden embernek vannak bizonyos szükségletei, amit ki kell elégíteni. Lehet, hogy nem a legjobb embert választottad erre a célra, de ami megtörtént az megtörtént – átkarolta a vállam.
- Tudom. Abban pedig biztos vagyok, hogy nem a legjobb embert választottam, hiszen Lewis és Fer nem a legjobb barátok sőt – sóhajtottam fel – de anya akár hiszed akár nem iszonyatosan vonzódtam hozzá. Persze ezt össze sem lehet hasonlítani azzal az érzéssel, amit Lewis iránt érzek. Akkor még jó döntésnek bizonyult, de mára már nagyon megbántam. Mindent el fogok mondani Lewisnak, joga van tudni – pár könnycsepp végig gördült az arcomon.
- Tedd az, amit jónak találsz, de nem szeretném, ha szenvednél. Ezért mit szólnál, ahhoz, ha most bemennénk a kórházba?– lelkesült be anya.
- Talán akkor nyugodtabb lennék. De nem szeretnék összefutni Anthonyval.
- Majd én lerendezem, csak mondjon valami rosszat.
- Kösz anya.
Egy órán belül már a kórházban voltunk. Féltem, hogy újra jelentkezik majd az a rossz érzés, ami egész délelőtt üldözött, de helyette teljes nyugalom költött a belém. Némán sétáltunk egymás mellett. Anya jól szemügyre vett mindent, hiszen még sohasem járt itt. Linda és Nick épp az orvossal beszélgettek, amikor mi megérkeztünk az emeletre. Mosolyogva fogadtak minket, biztos voltam benne, hogy valami jó hírrel fognak majd szolgálni.
- Sziasztok – köszöntünk egyszerre.
- Sziasztok – üdvözöltek minket, és Linda könnyes szemmel borult a nyakamba.
- Mi történt? – egy kicsit letoltam magamtól.
- Felébredt – szinte kiabálta.
- Tessék?- az örömtől az én szemeim is megteltek könnyel.
- Igen jól hallottad. Most mondta az orvos, hogy hajnalban magához tért. Mindenre emlékszik, és látni akar – mosolygott rám – jobb, ha nem váratod meg – az ajtó felé terelt.
2010. december 27., hétfő
7. rész
Épp egy hónap telt el. Most egyedül vagyok itthon, mert elkezdődött a 2010-es év a Forma1-ben. Én pedig hosszú idő után most csak a tévéből és internetről követem az eseményeket. Az időmérőn szokás szerint Red Bull fölény volt, Seb szerezte meg az első rajtkockát. A második és harmadik hely a Ferrariké lett, Felipe és Fernando sorrendben.
-Ah, leteszem, mert pár perc és kezdődik.
-Én is megyek, mert én is nézem. Hajrá Seb!-nevetett Kimi a telefonba, majd gyorsan elköszöntünk egymástól és leraktuk a telefont. Így utólag nem értem, hogy miért nem jött át, hogy együtt nézzük meg?! Mindegy.
Miután végig izgultam az 57 körös versenyt:
-Úgy látszik, már túltette magát rajtam..-állapítottam meg. Fernando lett az első, ami azt bizonyítja, hogy nem nagyon érdekli, hogy egyáltalán élek-e még. Hogy hiányzik-e? Nem. Miután eljöttem az esküvőnkről kicsit bántam a tettem és sajnáltam a spanyolt, de aztán Sebastian felvilágosított, hogy ez volt a legjobb cselekedet, mert az, hogy Fernando megcsalt – ki tudja hányszor – megbocsáthatatlan, és nem mellesleg a viselkedése sem a legjobb. Viszont a Forma1 nagyon hiányzik. Hiányzik az, hogy ott legyek, mert azaz élmény semmihez sem hasonlítható. Pluszba még az ott lévő emberek is nagyon hiányoznak, mert sokakkal jóba voltam/vagyok.. Mivel a futam után a tv-ben semmi értelmes nem volt, így jobbnak láttam, ha kikapcsolom és inkább a neten keresgélek valami F1-es dolgot.-Miért nincs valami élő közvetítés futam után? Chh..
Elég volt a futam után pár perc és rájöttem, hogy valahogy muszáj lesz Sebivel utazgatnom. De ha nem akarok lebukni, akkor ki kell találnom valamit..
-Nem tudsz valamit Riyáról?-kérdezte Jaime Sebastiant, miközben a riporterek felé sétáltak. A kérdés hallatán a német rögtön visszaküldte a szívószálban folyó Red Bullt az üvegbe, majd el kezdett köhögni.
-Riyáról?-kérdezett vissza a köhögő görcse után.
-Tudsz valamit róla?-jött az újabb kérdés.
-Nem.-vágta rá magabiztosan.-De mi történt?
-Állítólag még az esküvő előtt eltűnt vagy hát elszökött..
-És nem tud senki, semmit róla?
-Senki semmit.
-Ez fura. A szülei hogy viselik?
-Elég rosszul, az anyukája kikészült az apukája meg próbálja tartani a lelket az anyukájában..
-Keresték valahol?
-Persze, rengeteg helyen: családtagoknál, barátoknál, régi osztálytársaknál stb. De sehol sem találták meg.-sóhajtott Jaime.-Aztán két hét után a szülei a rendőrségnek is jelentették, hogy eltűnt, ők még most is keresik.
-Jézusom.-nézte Seb a lábait sétálás közben.-Remélem megtalálják..
-Én is, bár így egy hónap után, fogalmam sincs, hogy hol lehet..
-Nyugi, biztos, hogy előkerül és tuti, hogy minden rendbe van vele.-veregette meg a spanyol pilóta hátát.
Nem tudtam, mit csináljak otthon, ezért elvittem Seb drága kutyusát sétálni, úgy is 4-5körül szoktuk elvinni. Egy óra múlva már vissza is értünk. Összedobtam egy szendvicset, aztán letusoltam, végül leültem a nappaliba és dvd-ztem. A film után lefeküdtem aludni, bár még nem volt olyan késő, de fáradt voltam.
-Ah, leteszem, mert pár perc és kezdődik.
-Én is megyek, mert én is nézem. Hajrá Seb!-nevetett Kimi a telefonba, majd gyorsan elköszöntünk egymástól és leraktuk a telefont. Így utólag nem értem, hogy miért nem jött át, hogy együtt nézzük meg?! Mindegy.
Miután végig izgultam az 57 körös versenyt:
-Úgy látszik, már túltette magát rajtam..-állapítottam meg. Fernando lett az első, ami azt bizonyítja, hogy nem nagyon érdekli, hogy egyáltalán élek-e még. Hogy hiányzik-e? Nem. Miután eljöttem az esküvőnkről kicsit bántam a tettem és sajnáltam a spanyolt, de aztán Sebastian felvilágosított, hogy ez volt a legjobb cselekedet, mert az, hogy Fernando megcsalt – ki tudja hányszor – megbocsáthatatlan, és nem mellesleg a viselkedése sem a legjobb. Viszont a Forma1 nagyon hiányzik. Hiányzik az, hogy ott legyek, mert azaz élmény semmihez sem hasonlítható. Pluszba még az ott lévő emberek is nagyon hiányoznak, mert sokakkal jóba voltam/vagyok.. Mivel a futam után a tv-ben semmi értelmes nem volt, így jobbnak láttam, ha kikapcsolom és inkább a neten keresgélek valami F1-es dolgot.-Miért nincs valami élő közvetítés futam után? Chh..
Elég volt a futam után pár perc és rájöttem, hogy valahogy muszáj lesz Sebivel utazgatnom. De ha nem akarok lebukni, akkor ki kell találnom valamit..
-Nem tudsz valamit Riyáról?-kérdezte Jaime Sebastiant, miközben a riporterek felé sétáltak. A kérdés hallatán a német rögtön visszaküldte a szívószálban folyó Red Bullt az üvegbe, majd el kezdett köhögni.
-Riyáról?-kérdezett vissza a köhögő görcse után.
-Tudsz valamit róla?-jött az újabb kérdés.
-Nem.-vágta rá magabiztosan.-De mi történt?
-Állítólag még az esküvő előtt eltűnt vagy hát elszökött..
-És nem tud senki, semmit róla?
-Senki semmit.
-Ez fura. A szülei hogy viselik?
-Elég rosszul, az anyukája kikészült az apukája meg próbálja tartani a lelket az anyukájában..
-Keresték valahol?
-Persze, rengeteg helyen: családtagoknál, barátoknál, régi osztálytársaknál stb. De sehol sem találták meg.-sóhajtott Jaime.-Aztán két hét után a szülei a rendőrségnek is jelentették, hogy eltűnt, ők még most is keresik.
-Jézusom.-nézte Seb a lábait sétálás közben.-Remélem megtalálják..
-Én is, bár így egy hónap után, fogalmam sincs, hogy hol lehet..
-Nyugi, biztos, hogy előkerül és tuti, hogy minden rendbe van vele.-veregette meg a spanyol pilóta hátát.
Nem tudtam, mit csináljak otthon, ezért elvittem Seb drága kutyusát sétálni, úgy is 4-5körül szoktuk elvinni. Egy óra múlva már vissza is értünk. Összedobtam egy szendvicset, aztán letusoltam, végül leültem a nappaliba és dvd-ztem. A film után lefeküdtem aludni, bár még nem volt olyan késő, de fáradt voltam.
2010. december 23., csütörtök
2010. december 22., szerda
41. rész
Először nem csókolt vissza, ledermedve állt előttem. Beláttam, hogy ez egy rossz döntés volt ő nem akar engem. El akartam lépni tőle, de magához húzott és szenvedélyesen megcsókolt. Ebben a pillanatban, minden előbbi gondolatom tovaszállt. Egyre követelőzőbbek lettünk csak úgy faltuk egymás ajkait. Fer ölelése egyre szorosabb lett. Egyik kezével a csípőmön körözött, míg a másikkal az arcomat simogatta. Lassan áttért a nyakam csókolgatására. Lecsúsztatta a vállamról a felsőm pántját és immár az előbb felszabadított terület kényeztette, ezzel halk sóhajokat csalva ki belőlem. Hátrálni kezdtünk a kanapé felé, de fordult a kocka, hiszen nem én kerültem alulra, hanem ellöktem magamtól és az ölébe ültem. Ott folytattuk ahol abbahagytuk pár másodperccel ezelőtt. Le akarta húzni rólam a felsőm, de megállítottam.
- Ezt nem itt kellene folytatni – zihálva vettem levegőt.
- Igazad van – bólintott, de továbbra is simogatott.
- Nem tudom megtenni, itt nem – lehajtottam a fejem.
- Akkor menjünk át hozzám – megsimogatta a kezem.
- Otthon van a feleséged.
- Dehogy van. Állandóan koncertezik – jelent meg egy sunyi mosoly az arcán – de ha nem akarod, akkor még most álljunk le.
- Akarom, és menjünk – álltam fel és összeszedtem pár cuccomat.
Tudtam, hogy hibát követek el, de erre most szükségem volt. Érzelem mentes szexre. A vonzódás amit Fer iránt éreztem csupán csak testi volt. Egész úton nem szóltunk egymáshoz. Olyan volt mintha csak egy egyszerű baráti látogatásra mennék. Fernando tekintettében sem láttam az előbbi tüzet, teljesen lenyugodott.
Amikor megérkeztünk minden olyan volt mintha az előző dolog meg se történt volna. Viszont, amikor becsukódott az ajtó, a falnak nyomott és szenvedélyesen megcsókolt.
- Még sohase volt ilyen hosszú a visszafelé vezető út – súgta fülembe.
- Talán gyorsabban kellett volna vezetned – nevettem fel.
- Hidd el így is eléggé siettem – felkapott és megindult velem az emeltre.
Egy hatalmas szobában találtam magam, vagyis inkább pontosabban egy hatalmas franciaágyon. Irtó lassan szabadítottuk meg egymást a feleslegessé vált ruhadaraboktól. Nando nagyon érzéki volt, minden érintéséből érződött, hogy azt szeretné, ha ez most különleges lenne a számomra.
Pihegve feküdtünk egymás mellett. Az ablak felé fordultam, hogy ne lássa a könnyeimet.
A halk sírás zokogásba torkollott.
- Mi a baj?- átölelt Fer, de én nem válaszoltam – megbántad ugye? – lassan maga felé fordított.
Megráztam a fejem, mert tényleg nem bántam meg csak most egy ribancnak érzem magam.
- Akkor mi a baj? Lili kérlek, válaszolj – az arcomat simogatta.
- Sajnálom – suttogtam.
- Mit?
- Mindent. Azt, hogy kihasználtalak, azt, hogy nem tudtam magamnak megálljt parancsolni. Utálom magam. Én nem ilyen vagyok. Hogy lehetek ilyen hülye? A barátom kómában fekszik, én pedig egy másik pasival szexelek – zokogtam tovább.
- Ne hibáztasd magad, hiszen ami megtörtént az megtörtént. Senki se fogja azt mondani, hogy nem szereted Lewist. Erről az egészről pedig nem fogunk beszélni senkinek sem.
- De én így nem tudok Lewis szemébe nézni. Gyűlölöm magam – kiáltottam fel.
- Cssss – húzott magához, én pedig csendesen sírtam tovább. Csak akkor engedett el, amikor már normálisan vettem levegőt.
- Vigyél, haza kérlek –motyogtam a mellkasába.
- Nem lenne jobb, ha reggel vinnélek vissza?
- Nem. Most akarok menni – felültem és eldobált ruháimat kerestem.
A visszafelé vezető út is csendben telt el. Én az ablaknak dőlve gondolkodtam, amíg Fernando egy percre se vette le a tekintettét az útról.
- Jól vagy?- aggódva kérdezte, hiszen az elmúlt pár órában olyan voltam, mint egy élőhalott.
- Igen csak most kérlek, menj el.
- Nem akarlak ilyen állapotban egyedül hagyni.
- Jól vagyok. Nincs szükségem semmire és senkire, vagyis valakire igen, de ő nem lehet most itt velem – újra könnyek gyűltek a szemembe – menj, már kérlek!- kiabáltam rá.
Mielőtt elment volna adott egy puszit a homlokomra. Ahogy becsukódott az ajtó a földre rogytam és sírtam. Még sohasem éreztem ilyet. Gyűlöltem magam. Nem tudom meddig ücsöröghettem itt csak annyit érzékeltem, hogy besötétedett. A könnyeim valószínűleg kiapadhattak, hiszen nem tudtam tovább sírni.. Felkászálódtam a földről, és a konyhába botorkáltam. Főztem magamnak egy jó erős kávét, majd a telefonommal a kezemben felmentem a hálószobába. Sokáig forgattam a kezemben a kis kütyüt. Az idő pedig egyre gyorsabban telt. Nagy nehezen rászántam magam, hogy felhívjam azt az embert, akire most tényleg szükségem van. Két csörgés után egy álmos hang szólalt meg.
- Ki vagy és mit akarsz ilyen korán?
- Szia anya – feleltem halkan.
- Lili kicsim minden rendben van? – aggodalommal teli hangon kérdezte.
- Nincs, semmi sincs rendben – próbáltam visszatartani a sírást.
- Egy pillanat, lemegyek a konyába és folytatjuk.
- Oké.
- Itt is vagyok. Ugye nem Lewissal történt valami?
- Nem – a könnyek már gyülekeztek a szememben.
- Akkor mi a baj? Semmit sem értek, mondj már valamit!- parancsolt rám.
- Anya én utálom magam. Olyat tettem, amit nem szabadott volna – eddig bírtam sírás nélkül – lefeküdtem Fernandoval.
- Tessék?- pár oktávval feljebb csúszott a hangja.
- Jól hallottad. Mindig is vonzódtam hozzá, és most megtörtént. Én ezt nem így akartam. Megcsaltam azt az embert, akit mindennél jobban szeretek.
- Nincs semmi baj. És amúgy…- nem fejezte be mondatát, bár sejtettem mit akar tudni.
- Amúgy mi?
- Milyen volt az ágyban?- izgatottá vált a hangja.
- Ahj anya, muszáj most ezt?
- Igen. Tudni akarom.
- Jó. Nagyon is jó – sóhajtottam.
- Tudtam én, hogy nem lehet olyan rossz a kis bika. Bár apádat se kell félteni...nah jó most tényleg nem ez a téma. Hallom a hangodon, hogy nagyon kivagy, ezért holnap oda repülök, és nincs ellenvetés.
- Köszönöm. Szeretlek.
- Én is angyalom. Pihenj addig – bontotta a vonalat.
Egy kicsivel jobban éreztem magam, mint a hívás előtt. Elővettem az MP4 lejátszómat és előkerestem a kedvenc számom, majd valamikor az a hajnali órákban elaludtam.
6. rész
Eközben Spanyolországban az eltűnésem után közvetlen ez történt.
-Mit csináljunk? Nem veszi fel a telefont, pedig már órák óta próbálkozunk!-nézett anya apára.
-Nem tudom.-csóválta meg a fejét.
-Talán hagynunk kéne neki kis időt, hátha magától is jelentkezni fog!-tanácsolta Lucia a szüleimnek.
-Jó ötlet.-ült le apa néhány perc fel-alá sétálás után.
-És, ha nem fog jelentkezni? És, ha valami baja történt? És, ha..-aggodalmaskodott tovább anyám.
-Szívem, nyugodj meg!-szakította félbe őt apa.-Riya nagylány, tud magára vigyázni.. bárhol is legyen..-sóhajtott.
-Az lenne a legjobb, ha lepihennél. Túl sok dolog történt ma.-fordult Lucia anya felé.
-Lehet..-mondta halkan és felment a szobájába.
-Nincs ötleted, hogy hol lehet?-nézett apa Luciára.
-Fogalmam sincs.-vágta rá.-De továbbra is csak azt mondom, hogy adjunk neki néhány napot. Biztos, hogy előkerül!
-Reméljük Lucia, reméljük!
-Nyugodj meg!
-Próbálok, csak egyre nehezebb. Nem tudom hol van, nem tudom miért ment el, nem tudom mit csinál. Eddig rendbe volt minden. Most miért tűnt így el?
-Szerinted hol lehet?-ült le hatalmas bőrfotelébe Fernando.
-Nem tudom. Távoli rokonok?-gondolkodott Mark.
-Az kizárt, az összes rokon itt volt, akivel tartják a kapcsolatot.
-Akkor barátok?
-Ők is.
-Volt szerelmek?
-Az nem sok volt neki, szóval azt is kizárnám.. Viszont akkor csak barát jöhet szóba..ráadásul olyan, aki nem jött el..
-Jaime?-tette meg első tippjét az ausztrál.
-Tényleg!-csapott a fejére Fernando.-Gyerünk!-rántotta fel Markot a másik fotelből.
-Hova megyünk?
-Jaimehez.
Bepattantak a spanyol kocsijába és meg sem álltak Jaime házáig. Fernando erővel kezdett kopogni az ajtón.
-Jövök már!!-kiabált ki a másik spanyol és kinyitotta az ajtót.-Hát te?-nézett meglepődve honfitársára.
-Hol van?-lépett be Fernando a házba és már is elindult engem keresni.
-Kicsoda?
-Riya!
-Riya? Miért lenne itt? Éppen veled kéne, hogy megesküdjön.-vágta rá Jaime.
-Igen, csak valamilyen rejtélyes módon Riya lelépett, még a szertartás előtt.-állt meg az ajtóban Mark.
-Elment? És nem tudjátok hol van?
-Igen, ezért keresi, ha nem jöttél volna rá.-válaszolta flegmán Mark.
-Hát, akkor itt bajosan keresitek.-nevetgélt Jaime.-Nincs itt!-tolta ki Fernandot a házból.
-Ha megtudom, hogy itt rejtegeted, kinyírlak!
-Ha egyszer nincs itt, akkor nincs itt, értsd már meg!-csapta be az ajtót Jaime.
-Ennyit a kedves vendéglátásról..-szálltak be újra a kocsiba.
-Ki a következő célpont?-érdeklődött Mark.
-Nem tudom.. Egyszerűen nem tudom, hol lehet. Mi van, ha történt vele valami? Most már kezdek aggódni..
-Szerintem felesleges, napok múlva előkerül. Nem fogja bírni nélküled a nagyvilágot.-vigyorgott Mark.
Ekkor még senki nem gondolta, hogy nemhogy napok, de hetek múlva se látnak..
Az idő egyre gyorsabban telt. Egyedül Seb és Kimi tudott rólam, senki más. A családom bizonyára beletörődött, hogy soha többet nem fognak látni.. Vagy talán reménykednek, hogy egy szép napon újra felbukkanok..
2010. december 20., hétfő
5. rész
Sziasztok!
Tudom, hogy rég volt friss, de a gépemmel volt egy kis probléma. Valószínű holnap hozok az enyémhez is részt.
Miután ezt is megbeszéltük Seb megmutatta a szobámat, ami az ő szobájával szembe volt. Kipakoltam a szekrénybe, addig Seb a konyhában eltűnt. Mivel bent meleg volt átöltöztem és felvettem egy kockás térdnadrágot és egy fehér trikót, amin valami francia felirat volt. Megnéztem a telefonomat csaknem harminc darab nem fogadott hívásom volt, hol anya és a legközelebbi rokonok, hol a koszorús lányaim, hol Jaime hívtak. Szegények biztos nagyon aggódnak miattam, de még nem akarom nekik elmondani, hogy Sebinél vagyok. Meg kell, hogy nyugodjak és túl kell tennem magam ezen az egész Fernando és esküvő ügyön. Legjobb lesz, ha új életet kezdek.. Lassan félórája, hogy Sebit egyedül hagytam a konyhában. Meg kéne néznem, mert lehet, hogy a konyha már lángokban áll. Lesiettem a lépcsőn és nyugodtan álltam meg a konyha ajtajában. Életemben nem láttam még pasit ilyen precízen főzni. Semmi kupi a pulton, megterítve az étkezőben és a koszos edények a mosogatóban.
-Hol tanultál meg főzni?-vigyorogtam.
-Van egy olyan könyv, hogy szakácskönyv. Na, abból!-nevetett.
-Ügyes vagy, engem nagymamám tanított.-álltam meg mellette.
-Ügyes? Az túlzás..-mosolyodott el.-De egyébként nekem is segített a nagyi, meg anyu is.. Ha egyedül lakik az ember, akkor tudni kell főzni.. De végre nem fogok egyedül lakni!-húzott magához.
-Látod még hasznomat is veszed.-nevettem, majd megöleltem.
-Reméljük.-nyújtotta ki a nyelvét.-Egyébként el fogsz kísérni a futamokra?-kérdezte.
-Ha akarod és nem zavarok, ott leszek!-mosolyogtam.-Majd maximum maszkot húzok, hogy ne ismerjenek fel..
-Bujkálni akarsz?
-Lehet, hogy addig még elárulom, hogy itt vagyok.. Még nem tudom, hogy mit akarok..-hajtottam le a fejemet.
-Nem is kell most döntened.-nyomott egy puszit a homlokomra.-Egyébként Kimi előtt is titkolni akarod, hogy itt vagy?
-Hogy jön a képbe ő?
-Hát tudod ő is itt lakik, már mint nem nálam, hanem nem messze tőlem és át szoktunk járkálni egymáshoz..
-Ja igen.-csaptam a fejemre, majd el kezdtem gondolkozni.
-Benne megbízhatsz! Egyébként a Forma1ből csak velem beszél szóval nem mondaná el senkinek..
-Oké, majd ha beszélsz vele vagy átjön vagy nem tudom, akkor megmondjuk neki.
-Kész a kaja!-vigyorgott.-Remélem ízleni fog.-mondta pár perc múlva, amikor az asztalra rakta az edényt.
-Figyelj, reggel óta alig ettem szóval bármit is raknál elém, megenném!-nevettem, majd már is szedtem magamnak.-Hmm, jól néz ki.-mondtam és már is megkóstoltam.-Ez isteni!-szólaltam meg néhány falat után.
-Köszi.-mosolygott szerényen a szöszi.
Tudom, hogy rég volt friss, de a gépemmel volt egy kis probléma. Valószínű holnap hozok az enyémhez is részt.
Miután ezt is megbeszéltük Seb megmutatta a szobámat, ami az ő szobájával szembe volt. Kipakoltam a szekrénybe, addig Seb a konyhában eltűnt. Mivel bent meleg volt átöltöztem és felvettem egy kockás térdnadrágot és egy fehér trikót, amin valami francia felirat volt. Megnéztem a telefonomat csaknem harminc darab nem fogadott hívásom volt, hol anya és a legközelebbi rokonok, hol a koszorús lányaim, hol Jaime hívtak. Szegények biztos nagyon aggódnak miattam, de még nem akarom nekik elmondani, hogy Sebinél vagyok. Meg kell, hogy nyugodjak és túl kell tennem magam ezen az egész Fernando és esküvő ügyön. Legjobb lesz, ha új életet kezdek.. Lassan félórája, hogy Sebit egyedül hagytam a konyhában. Meg kéne néznem, mert lehet, hogy a konyha már lángokban áll. Lesiettem a lépcsőn és nyugodtan álltam meg a konyha ajtajában. Életemben nem láttam még pasit ilyen precízen főzni. Semmi kupi a pulton, megterítve az étkezőben és a koszos edények a mosogatóban.
-Hol tanultál meg főzni?-vigyorogtam.
-Van egy olyan könyv, hogy szakácskönyv. Na, abból!-nevetett.
-Ügyes vagy, engem nagymamám tanított.-álltam meg mellette.
-Ügyes? Az túlzás..-mosolyodott el.-De egyébként nekem is segített a nagyi, meg anyu is.. Ha egyedül lakik az ember, akkor tudni kell főzni.. De végre nem fogok egyedül lakni!-húzott magához.
-Látod még hasznomat is veszed.-nevettem, majd megöleltem.
-Reméljük.-nyújtotta ki a nyelvét.-Egyébként el fogsz kísérni a futamokra?-kérdezte.
-Ha akarod és nem zavarok, ott leszek!-mosolyogtam.-Majd maximum maszkot húzok, hogy ne ismerjenek fel..
-Bujkálni akarsz?
-Lehet, hogy addig még elárulom, hogy itt vagyok.. Még nem tudom, hogy mit akarok..-hajtottam le a fejemet.
-Nem is kell most döntened.-nyomott egy puszit a homlokomra.-Egyébként Kimi előtt is titkolni akarod, hogy itt vagy?
-Hogy jön a képbe ő?
-Hát tudod ő is itt lakik, már mint nem nálam, hanem nem messze tőlem és át szoktunk járkálni egymáshoz..
-Ja igen.-csaptam a fejemre, majd el kezdtem gondolkozni.
-Benne megbízhatsz! Egyébként a Forma1ből csak velem beszél szóval nem mondaná el senkinek..
-Oké, majd ha beszélsz vele vagy átjön vagy nem tudom, akkor megmondjuk neki.
-Kész a kaja!-vigyorgott.-Remélem ízleni fog.-mondta pár perc múlva, amikor az asztalra rakta az edényt.
-Figyelj, reggel óta alig ettem szóval bármit is raknál elém, megenném!-nevettem, majd már is szedtem magamnak.-Hmm, jól néz ki.-mondtam és már is megkóstoltam.-Ez isteni!-szólaltam meg néhány falat után.
-Köszi.-mosolygott szerényen a szöszi.
2010. december 12., vasárnap
40. rész
Sziasztok!
Végre sikerült egy részt összedobnom. És köszönöm az előzőhöz a kommenteket, ehhez a részhez pedig várom :)
Puszi
Végre sikerült egy részt összedobnom. És köszönöm az előzőhöz a kommenteket, ehhez a részhez pedig várom :)
Puszi
- Te mit keresel itt? – besétáltam a konyhába, a táskámat pedig ledobtam az egyik székre.
- Hááát… én csak meg akartalak lepni – zavartan a hajába túrt.
- Sikerült. De hogyan jutottál be? – léptem mellé, hogy megnézem mit csinált épp.
- Kulccsal – mosolygott rám.
- Azt gondoltam, de honnan a kulcs? – kukucskáltam át a vállán, hogy jobban szemügyre vegyem a készülőben lévő ételt.
- Másoltattam biztonsági okokból. Aggódtam miattad ezért még tegnap este készítettem magamnak egyet –lehajtotta a fejét, nem mert a szemembe nézni.
- Ez igazán rendes, de remélem, ha Lewis meggyógyul, akkor a kulcsot eltünteted. Nem örülnénk, ha csak úgy váratlanul betoppannál – nevettem el magam.
- Ígérem, akkor nem fogok bejelentés nélkül jönni, sőt szerintem nem is nagyon fogok jönni- megfordult és az étellel babrált.
- Feltehetnék egy kérdést?
- Persze – mosolygott rám félősen.
- Miért vagy ilyen kedves hozzám és miért törődsz velem ennyit?
- Azért mert a barátom vagy, és szeretlek. Illetve tudom, hogy most milyen nehéz időszakon mész keresztül. Én pedig itt vagyok, és amiben tudok, abban segítek.
- Köszönöm – oda léptem hozzá és átöleltem.
- Ez egy jó barát dolga – megpuszilta a homlokom és ismét az a megmagyarázhatatlan érzés tőrt rám. Ezért zavartan eltávolodtam tőle.
- Mi a baj?- utánam kapott
- Semmi – megráztam a fejem – csak elfelejtettem valamit – kirohantam a konyhából és a szobáig meg se álltam.
Neki dőltem az ajtónak, lehunytam a szemem. Megpróbáltam józanésszel gondolkodni. Ez nagyon nem normális. Nem szabadna ezt éreznem, hiszen nekem itt van Lewis, neki pedig felesége van, és ami a legfontosabb ő csak barátként gondol rám. Mégis valamilyen szintem vonzódom hozzá. Erre a tegnap este világított rá. A tánc utáni pár másodperc olyan érzéseket hozott felszínre, amik eddig a szívem legmélyén lakoztak. Csupán egy dologban vagyok biztos, hogy ez nem szerelem.
Megpróbáltam rendbe szedni magam egy kicsit, így úgy kb. 20 perc elteltével visszamentem.
- Minden rendben van? – jelent meg előttem Fernando.
- Persze, csak szükségem volt egy kis magányra.
- Rendben. Viszont akkor gyere és együnk – mosolygott rám, majd az étkező felé terelt.
- Mit főztél?
- Az egyik kedvencedet – vigyorgott.
- Nem is tudod, hogy miket szeretek.
- Hidd, el tudom – kihúzta nekem a széket.
- Na, akkor muti, hogy mit főztél, mert már nagyon türelmetlen vagyok.
- Nyugi, mindjárt hozom.
- Paella? – kiáltottam fel.
- Igen. Ugye, hogy megmondtam, hogy tudom mi a kedvenced – büszkén kihúzta magát.
- De mégis honnan tudtad? – hitetlenkedve néztem rá.
- Volt egy nagyon jó segítségem.
- Anya volt az ugye?
- Igen.
Egész finomra elkészítette. Igaz az anyáé finomabb, de nagyon jól eset végre normális kaját enni. Hiszen hetek óta alig ettem főt étel hiába akarták belém tukmálni.
Ebéd után leültünk a nappaliba beszélgetni és úgy gondoltam, hogy jobb lesz, ha elmondom neki, hogy mit is érzek.
- Valamit mondani akarok- kerültem a szemkontaktust.
- Hallgatlak.
- A tegnap estéről lenne szó. Biztos vagyok benne, hogy neked nem ugyanazt jelentette, mint nekem. Tudod jól, hogy mindennél jobban szeretem Lewist. Mégis sikerült olyan érzéseket kiváltanod belőlem, amik megrémisztettek. Rájöttem, hogy hozzád is vonzódom, de csak testileg. Nem akarom elveszteni a barátságodat, mert az nagyon is fontos számomra – a kezemben lévő párnával babráltam.
- Elhiszed, ha azt mondom, hogy én is ugyanezt érzem – megérintette a kezem – a tegnap este számomra is fontos volt. Legszívesebben átléptem volna azt a bizonyos határt, de mivel tudom, hogy most nem vagy túl jó állapotban ezért visszafogtam magam.
- Én ezt nem tudtam- suttogtam magam elé.
- Mit szeretnél? Elmenjek vagy maradjak?
- Ne menj el! Szükségem van rád. Te vagy az egyetlenegy olyan barátom, aki 100%-osan mellettem áll. – megpróbáltam visszatartani a könnyeimet.
- Szívesen maradok, csak elég nehéz visszafogni magamat – vallotta be.
- Akkor ne fogd vissza magad – vontam vállat.
- Tényleg azt akarod?- az állam alá nyúlt és felemelte a fejem.
- Nem tudom, hogy mit akarok.
- Épp ezért lesz a legjobb, ha én most elmegyek – adott egy puszit az arcomra és az ajtó felé indult.
- Várj! – kiáltottam utána és megtettem azt amit talán sosem kellett volna: megcsókoltam….
4. rész
Mikor megérkeztünk a repülőtérre gyorsan fizettem neki, aztán bementem és már is néztem mikor megy az első gép Svájcba..
Olyan szerencsém volt, hogy a következő repülő Svájcba félóra múlva indult, úgyhogy nem kellett sokat várnom. Megvettem gyorsan a jegyet és leültem a váróteremben. Kicsit átgondoltam a dolgokat és helyesnek véltem a tettemet. Csak azokat az embereket sajnáltam, akiket szeretek és eljöttek az esküvőre.. A várakozás után megkezdődött a beszállás, alig vártam, hogy odaérjek Svájcba, ami néhány órán belül be is következett. A reptéren átváltottam a cipőmet, egy csizmára, mert ott hideg volt. Kitaxiztam a vasútállomásra és felszálltam az egyik vonatra, amelyik egyik nagyon jó ismerősöm lakóhelye felé vette az irányt. A vonatút kevesebb, mint félóra volt. Leszálltam és megint taxizás következett. Aztán megálltunk egy aranyos ház előtt. Körülbelül háromszor jártam itt, de emlékeztem mindenre: a környékre, a ház kinézetére, sőt a ház belsejére is, bár nem tudom most még úgy néz-e ki. Miután kifizettem a taxit odamentem az ajtóhoz és csengettem.
-Sebastiant keresed?-hallottam a hátam mögül egy fiatal férfi hangját. Még szerencse, hogy anyanyelvi szinten tudok németül. Anya apukája, vagyis a nagypapám német, tőle és anyutól tanultam meg.
-Igen.-fordultam meg.
-Reggel elment, de szerintem nem soká hazaér.-mosolygott, majd tovább ment.
-Köszi.-válaszoltam.
Reggel ment el? Nekem azt mondta, hogy „nyaralni” megy a barátnőjével, és azért nem tud eljönni az esküvőre.. Ez fura!
Letámasztottam az egyik bőröndömet a járdára és ráültem. Miközben vártam, hogy Sebastian megérkezzen újra átfutott az a nap a fejemben.. Annyira újraéltem a történteket, hogy megint el kezdtem sírni. Néhány perc múlva hallottam, hogy egy autó megáll a ház előtt.
-Riya?!-nézett ki az ablakon Sebastian, miközben leállította az autót. Miután ez megtörtént gyorsan kipattant az autóból.-Riya, hát te?-kérdezte.
-Seeeeb.-szipogtam és odaszaladtam hozzá, hogy megölelhessem.
-Riya.-ölelt meg szorosan.-Mit keresel te itt?-puszilgatott.-És miért sírsz?
-Hosszú..-vágtam rá sírva, majd a bőröndjeimre pillantottam.
-Gyere, bent elmondod!-karolta át a hátamat, majd megfogta az egyik bőröndömet én pedig a másikat és az ajtóhoz sétáltunk. Előbányászta zsebéből a kulcsát, aztán bementünk. Úgy látszik az előszoba semmit sem változott, mióta utoljára itt jártam. A cuccot leraktuk az előszobába, a cipőinket levettük, aztán leültünk a nappaliban a kanapéra.-Szóval mi történt?-kérdezte és a kezét a kezemre tette.
-Hát az volt, hogy..-törölgettem le a másik kezemmel a könnyeimet.-..reggel megcsinálták hajamat, sminkemet, utána elmentünk a templomba, aztán a koszorús lányok meg én felöltöztünk. Utána elmentem kicsit, hogy egyedül legyek és gondolkodjak.. és rájöttem, hogy..hogy nem akarom ezt az egészet, és nem akarok hozzámenni Fernandohoz.. Mert mi van, ha nem változik meg? Ráadásul..ahh-sóhajtottam.
-Elszöktél, ugye?-kérdezte Seb, majd kicsit elmosolyodott.
-Ühhüm.-motyogtam és lehajtottam a fejemet.
-Tudod.. büszke vagyok rád!-mosolygott és nyomott egy puszit az arcomra.
-Igen?-kérdeztem meglepve, mire bólogatott.
-Örülök, hogy nem mentél hozzá ehhez a bunkó paraszt állathoz, egyszerűen nem hozzád való.. Pluszba még meg is csalt, úgyhogy ő egy..
-Hé, nyugi!-állítottam le még mielőtt még mérgesebb lesz egy olyan ember miatt, akit el kell felejtenem.-Nem érdemes még rá se gondolni, tényleg egy hülye.. Ráadásul az utóbbi hónapokban nem is éreztem azt, hogy igazán szeret..
-Akkor miért mondtál neki igent?
-Mert hülye voltam és bíztam benne, hogy megváltozik, de ahh..-legyintettem a kezemmel, majd beugrott, hogy még mindig nem tudom, hogy Sebastian hol járt.-Hé, nem azt mondtad, hogy a barátnőddel mentek nyaralni és ma jössz haza?
-Ööö de..-mondta halkan.
-Akkor hol a bőröndöd és az egyik szomszéd srác miért mondta azt, hogy ma reggel mentél el?-érdeklődtem.
-Ohh a bőrönd? A szomszéd srác meg a…izé.. Tudod az úgy volt, hogy…-vakarta a fejét, de még mindig nem nézett a szemembe.-Az úgy volt, hogy.. már tegnap hazajöttem, mert.. mert…így volt megbeszélve, csak neked véletlen rosszul mondtam. Hát tudod, hogy milyen vagyok.. Hehh!-próbált kicsikarni magából egy vigyort.
-Sebastian Vettel, csak az igazat!-szóltam rá. Kellett neki néhány másodperc, hogy elindítsa mondanivalóját. Sóhajtott egyet, majd megszólalt.
-Bocsi!-nézett a szemembe.-Szóval az történt, hogy a barátnőmmel már régóta nem vagyok együtt már vagy másfél hónapja. És mikor körülbelül egy hónapja mondtad, hogy lesz ez az esküvő rögtön tudtam, hogy nem fogok elmenni. Mert nem akartam nézni, ahogy belemész egy ilyen.. őrültségbe, ezzel az emberrel. Ezért hazudtam azt, hogy elmegyek egy hétre nyaralni a barátnőmmel, mert tudtam, hogy akkor megérted, ha nem megyek el..-magyarázta.
-Húú..-sóhajtottam.-Fura, de egyáltalán nem vagyok mérges rád emiatt.-mosolyodtam el.
-Rám nem lehet haragudni..-mosolygott.
-Kis egoista.-nevettem, majd a combjára csaptam.
-Áuu, ez fájt!-vigyorgott.
-Megérdemelted.-kacsintottam rá.
-Igazad van.-vágta rá.-Egyébként ki volt ott a mezőnyből?
-Szinte mindenki.. Felipét és Jaimét kivéve.. Mindketten ugyan amiatt a dolog miatt, mint te..
-Szóval ők is megmondták..
-Igen. Jaimét sejtettem, hogy nem fog eljönni, de Felipét nem, azt hittem, hogy ő bírja Fernandot, de elmondta, hogy nem és, hogy nem tartja jó dolognak az esküvőt. De még voltak páran, akik ugyanezeket elmondták, de nem törődtem velük..
-És látod: igazunk volt.. és végre beláttad!
-Igen.-sóhajtottam megint.-Sajnálom, hogy nem hittem nektek..
-Lépjünk túl rajta!-mosolyodott el.
-Oké.-próbáltam kicsikarni egy mosolyt magamból.
-Egyébként köszönöm.
-Micsodát?-néztem rá értetlenül.
-Hogy ennyire bízol bennem..-válaszolt röviden. Még mindig nem értettem mire mondja.-Arra értem, hogy tudtad, hogy ide kell jönnöd, mert befogadlak..-mosolygott, majd egy puszit nyomott az arcomra.
-Ö, nem akarok sokáig maradni, amint találok valami helyet már megyek is..-hadartam.
-Nem azért mondtam! Én tényleg örülök, hogy idejöttél először és addig maradsz, ameddig akarsz, akár hatvan éves korodig is velem lakhatsz.-vigyorgott.
-Reméljük addigra helyre jönnek a dolgaim, de nagyon-nagyon szépen köszönöm!-öleltem meg.
-És hogyan tovább? Senki nem tudja, hogy hol vagy és..-kezdett bele, de félbe szakítottam.
-Nem tudom. Egyelőre senkinek se akarom elmondani, hogy hol vagyok.
-Oké.-bólintott.
Olyan szerencsém volt, hogy a következő repülő Svájcba félóra múlva indult, úgyhogy nem kellett sokat várnom. Megvettem gyorsan a jegyet és leültem a váróteremben. Kicsit átgondoltam a dolgokat és helyesnek véltem a tettemet. Csak azokat az embereket sajnáltam, akiket szeretek és eljöttek az esküvőre.. A várakozás után megkezdődött a beszállás, alig vártam, hogy odaérjek Svájcba, ami néhány órán belül be is következett. A reptéren átváltottam a cipőmet, egy csizmára, mert ott hideg volt. Kitaxiztam a vasútállomásra és felszálltam az egyik vonatra, amelyik egyik nagyon jó ismerősöm lakóhelye felé vette az irányt. A vonatút kevesebb, mint félóra volt. Leszálltam és megint taxizás következett. Aztán megálltunk egy aranyos ház előtt. Körülbelül háromszor jártam itt, de emlékeztem mindenre: a környékre, a ház kinézetére, sőt a ház belsejére is, bár nem tudom most még úgy néz-e ki. Miután kifizettem a taxit odamentem az ajtóhoz és csengettem.
-Sebastiant keresed?-hallottam a hátam mögül egy fiatal férfi hangját. Még szerencse, hogy anyanyelvi szinten tudok németül. Anya apukája, vagyis a nagypapám német, tőle és anyutól tanultam meg.
-Igen.-fordultam meg.
-Reggel elment, de szerintem nem soká hazaér.-mosolygott, majd tovább ment.
-Köszi.-válaszoltam.
Reggel ment el? Nekem azt mondta, hogy „nyaralni” megy a barátnőjével, és azért nem tud eljönni az esküvőre.. Ez fura!
Letámasztottam az egyik bőröndömet a járdára és ráültem. Miközben vártam, hogy Sebastian megérkezzen újra átfutott az a nap a fejemben.. Annyira újraéltem a történteket, hogy megint el kezdtem sírni. Néhány perc múlva hallottam, hogy egy autó megáll a ház előtt.
-Riya?!-nézett ki az ablakon Sebastian, miközben leállította az autót. Miután ez megtörtént gyorsan kipattant az autóból.-Riya, hát te?-kérdezte.
-Seeeeb.-szipogtam és odaszaladtam hozzá, hogy megölelhessem.
-Riya.-ölelt meg szorosan.-Mit keresel te itt?-puszilgatott.-És miért sírsz?
-Hosszú..-vágtam rá sírva, majd a bőröndjeimre pillantottam.
-Gyere, bent elmondod!-karolta át a hátamat, majd megfogta az egyik bőröndömet én pedig a másikat és az ajtóhoz sétáltunk. Előbányászta zsebéből a kulcsát, aztán bementünk. Úgy látszik az előszoba semmit sem változott, mióta utoljára itt jártam. A cuccot leraktuk az előszobába, a cipőinket levettük, aztán leültünk a nappaliban a kanapéra.-Szóval mi történt?-kérdezte és a kezét a kezemre tette.
-Hát az volt, hogy..-törölgettem le a másik kezemmel a könnyeimet.-..reggel megcsinálták hajamat, sminkemet, utána elmentünk a templomba, aztán a koszorús lányok meg én felöltöztünk. Utána elmentem kicsit, hogy egyedül legyek és gondolkodjak.. és rájöttem, hogy..hogy nem akarom ezt az egészet, és nem akarok hozzámenni Fernandohoz.. Mert mi van, ha nem változik meg? Ráadásul..ahh-sóhajtottam.
-Elszöktél, ugye?-kérdezte Seb, majd kicsit elmosolyodott.
-Ühhüm.-motyogtam és lehajtottam a fejemet.
-Tudod.. büszke vagyok rád!-mosolygott és nyomott egy puszit az arcomra.
-Igen?-kérdeztem meglepve, mire bólogatott.
-Örülök, hogy nem mentél hozzá ehhez a bunkó paraszt állathoz, egyszerűen nem hozzád való.. Pluszba még meg is csalt, úgyhogy ő egy..
-Hé, nyugi!-állítottam le még mielőtt még mérgesebb lesz egy olyan ember miatt, akit el kell felejtenem.-Nem érdemes még rá se gondolni, tényleg egy hülye.. Ráadásul az utóbbi hónapokban nem is éreztem azt, hogy igazán szeret..
-Akkor miért mondtál neki igent?
-Mert hülye voltam és bíztam benne, hogy megváltozik, de ahh..-legyintettem a kezemmel, majd beugrott, hogy még mindig nem tudom, hogy Sebastian hol járt.-Hé, nem azt mondtad, hogy a barátnőddel mentek nyaralni és ma jössz haza?
-Ööö de..-mondta halkan.
-Akkor hol a bőröndöd és az egyik szomszéd srác miért mondta azt, hogy ma reggel mentél el?-érdeklődtem.
-Ohh a bőrönd? A szomszéd srác meg a…izé.. Tudod az úgy volt, hogy…-vakarta a fejét, de még mindig nem nézett a szemembe.-Az úgy volt, hogy.. már tegnap hazajöttem, mert.. mert…így volt megbeszélve, csak neked véletlen rosszul mondtam. Hát tudod, hogy milyen vagyok.. Hehh!-próbált kicsikarni magából egy vigyort.
-Sebastian Vettel, csak az igazat!-szóltam rá. Kellett neki néhány másodperc, hogy elindítsa mondanivalóját. Sóhajtott egyet, majd megszólalt.
-Bocsi!-nézett a szemembe.-Szóval az történt, hogy a barátnőmmel már régóta nem vagyok együtt már vagy másfél hónapja. És mikor körülbelül egy hónapja mondtad, hogy lesz ez az esküvő rögtön tudtam, hogy nem fogok elmenni. Mert nem akartam nézni, ahogy belemész egy ilyen.. őrültségbe, ezzel az emberrel. Ezért hazudtam azt, hogy elmegyek egy hétre nyaralni a barátnőmmel, mert tudtam, hogy akkor megérted, ha nem megyek el..-magyarázta.
-Húú..-sóhajtottam.-Fura, de egyáltalán nem vagyok mérges rád emiatt.-mosolyodtam el.
-Rám nem lehet haragudni..-mosolygott.
-Kis egoista.-nevettem, majd a combjára csaptam.
-Áuu, ez fájt!-vigyorgott.
-Megérdemelted.-kacsintottam rá.
-Igazad van.-vágta rá.-Egyébként ki volt ott a mezőnyből?
-Szinte mindenki.. Felipét és Jaimét kivéve.. Mindketten ugyan amiatt a dolog miatt, mint te..
-Szóval ők is megmondták..
-Igen. Jaimét sejtettem, hogy nem fog eljönni, de Felipét nem, azt hittem, hogy ő bírja Fernandot, de elmondta, hogy nem és, hogy nem tartja jó dolognak az esküvőt. De még voltak páran, akik ugyanezeket elmondták, de nem törődtem velük..
-És látod: igazunk volt.. és végre beláttad!
-Igen.-sóhajtottam megint.-Sajnálom, hogy nem hittem nektek..
-Lépjünk túl rajta!-mosolyodott el.
-Oké.-próbáltam kicsikarni egy mosolyt magamból.
-Egyébként köszönöm.
-Micsodát?-néztem rá értetlenül.
-Hogy ennyire bízol bennem..-válaszolt röviden. Még mindig nem értettem mire mondja.-Arra értem, hogy tudtad, hogy ide kell jönnöd, mert befogadlak..-mosolygott, majd egy puszit nyomott az arcomra.
-Ö, nem akarok sokáig maradni, amint találok valami helyet már megyek is..-hadartam.
-Nem azért mondtam! Én tényleg örülök, hogy idejöttél először és addig maradsz, ameddig akarsz, akár hatvan éves korodig is velem lakhatsz.-vigyorgott.
-Reméljük addigra helyre jönnek a dolgaim, de nagyon-nagyon szépen köszönöm!-öleltem meg.
-És hogyan tovább? Senki nem tudja, hogy hol vagy és..-kezdett bele, de félbe szakítottam.
-Nem tudom. Egyelőre senkinek se akarom elmondani, hogy hol vagyok.
-Oké.-bólintott.
2010. december 8., szerda
3. rész
Sziasztok!
Meghoztam a következő részt, amiben kiderül, hogy ki is volt a vőlegény :D Jó olvasást!
-Hol van már ez a lány?-bosszankodott anyám.-Az előbb beszéltél vele, nem?
-De igen.-válaszolta Lucia.
-Akkor szólok neki én, hogy jöjjön..-lépett ki az ajtón anya és célba vette azt a helyiséget, ahol elvileg nekem kellett volna lennem.-Riya? Riya hol vagy?
Mivel nem talált sem a kisszobában, sem a folyosón visszarohant a többiekhez.
-Riya eltűnt!!-kiabálta anyám azoknak az embereknek, akik segítettek felöltözni.
-Hogy-hogy?-kérdezték.
-Nem tudom, egyszerűen eltűnt.-ült le idegességében az egyik székre.
-Mindenhol kerested?-kérdezte Lucia.
-Igen.-sóhajtott anya.
-Még is észnél van..-motyogta halkan Lucia, majd anyám felé fordult.-A lányokkal még körülnézünk, hátha csak elbújt valamerre!
-Rendben, köszönöm lányok!-mondta.
-Minden rendben lesz, nyugi!-ölelte meg Lucia, majd a koszorús lányokkal elment keresgélni. Egyedül Lucia tudta, hogy valószínűleg elszöktem, de még is úgy tett, mintha nem tudná, hol lehetek. Az egész templomot bejárták, de nem találtak.
-Nincs meg!-érkeztek vissza a lányok anyámhoz.
-Jézusom!-sírta el magát.
-Mit csináljunk?-tanakodott Lucia és percekig nem érkezett válasz. Csend volt. Csak anya sírását lehetett hallani.
-El kell mondanunk mindenki másnak..-sírt tovább anya.
-Igen..-simogatta meg a hátát az egyik koszorús lány. Pár másodperc múlva mindannyian a nagyterem felé sétáltak.-De hova tűnhetett?-súgtak össze a lányok.
-Próbáljátok meg felhívni..-szólt Lucia a lányoknak, de a telefonálással se jutottak többre, hiszen már a reptér bejáratnál beállítottam az offline beállítást, hiszen repülőn nem lehet a telefont normális állapotban hagyni. Anya pár perc alatt összeszedte magát és a nagy tömeg elé állt.
-Riya eltűnt!-jelentette be mindenkinek, majd sírva kiszaladt a teremből, apám pedig utána rohant.
-Hogy micsoda?-fordult a vőlegény a tanúja felé.
-Még is hova ment?-kérdezte a tanú értetlenül.
-Kinyírom..-motyogta halkan és az arca egyre erőteljesebb piros színt vett fel.
-Fernando nyugodj meg!-pattant fel a székről az ausztrál.
-Hogy nyugodhatnék meg? Tönkre tette életem legjobb napját!!
-Ez igaz..-hajtotta le a fejét.
-Mark! Segítessz megtalálni?
-Persze, de mit akarsz vele csinálni?
-Azt még nem tudom..-birizgálta kezével az arcszőrzetét a spanyol.
-Menjünk innen!-húzta ki Mark Fernandot a teremből, Lucia rögtön utánuk szaladt.
-Ha csak egy ujjal is bántani meritek az unokatestvéremet, azt nagyon meg fogjátok bánni!-fenyegette őket.
-Jajj, de megijedtünk..-mondta Fernando elváltoztatott hangon, de a mondata végét elnevette.
-Inkább neked kéne vigyázni kislány! Semmi közöd sincs ahhoz, hogy mi ketten mit csinálunk a szabadidőnkben!-mutogatott Mark Luciára.
-Mindig is tudtam, hogy benne vagytok mocskos ügyekben. Nekem ez életem legjobb napja, hogy tudom, hogy Riya nem megy hozzá egy ilyen sunyi, hitvány féreghez, mint te vagy!!-nézett Fernandora, majd sarkon fordult és elment.
-Soha senkinek nem kívánnék ilyen nőt, mint ez a ribanc Lucia..-dühöngött Fernando.
-Hát ja.. De tudod még mindig nem értem miért akartad elvenni Riyát?!- értetlenkedett Mark
-Hát tudod, szerettem én nagyon, sőt még most is, de most rohadtul kiakadtam rá, hogy így elhúzott. Mit gondol, hogy csak úgy lelép? Tiszta hülye! Hisz’ én egy főnyeremény vagyok!-vigyorgott Fernando.
Meghoztam a következő részt, amiben kiderül, hogy ki is volt a vőlegény :D Jó olvasást!
-Hol van már ez a lány?-bosszankodott anyám.-Az előbb beszéltél vele, nem?
-De igen.-válaszolta Lucia.
-Akkor szólok neki én, hogy jöjjön..-lépett ki az ajtón anya és célba vette azt a helyiséget, ahol elvileg nekem kellett volna lennem.-Riya? Riya hol vagy?
Mivel nem talált sem a kisszobában, sem a folyosón visszarohant a többiekhez.
-Riya eltűnt!!-kiabálta anyám azoknak az embereknek, akik segítettek felöltözni.
-Hogy-hogy?-kérdezték.
-Nem tudom, egyszerűen eltűnt.-ült le idegességében az egyik székre.
-Mindenhol kerested?-kérdezte Lucia.
-Igen.-sóhajtott anya.
-Még is észnél van..-motyogta halkan Lucia, majd anyám felé fordult.-A lányokkal még körülnézünk, hátha csak elbújt valamerre!
-Rendben, köszönöm lányok!-mondta.
-Minden rendben lesz, nyugi!-ölelte meg Lucia, majd a koszorús lányokkal elment keresgélni. Egyedül Lucia tudta, hogy valószínűleg elszöktem, de még is úgy tett, mintha nem tudná, hol lehetek. Az egész templomot bejárták, de nem találtak.
-Nincs meg!-érkeztek vissza a lányok anyámhoz.
-Jézusom!-sírta el magát.
-Mit csináljunk?-tanakodott Lucia és percekig nem érkezett válasz. Csend volt. Csak anya sírását lehetett hallani.
-El kell mondanunk mindenki másnak..-sírt tovább anya.
-Igen..-simogatta meg a hátát az egyik koszorús lány. Pár másodperc múlva mindannyian a nagyterem felé sétáltak.-De hova tűnhetett?-súgtak össze a lányok.
-Próbáljátok meg felhívni..-szólt Lucia a lányoknak, de a telefonálással se jutottak többre, hiszen már a reptér bejáratnál beállítottam az offline beállítást, hiszen repülőn nem lehet a telefont normális állapotban hagyni. Anya pár perc alatt összeszedte magát és a nagy tömeg elé állt.
-Riya eltűnt!-jelentette be mindenkinek, majd sírva kiszaladt a teremből, apám pedig utána rohant.
-Hogy micsoda?-fordult a vőlegény a tanúja felé.
-Még is hova ment?-kérdezte a tanú értetlenül.
-Kinyírom..-motyogta halkan és az arca egyre erőteljesebb piros színt vett fel.
-Fernando nyugodj meg!-pattant fel a székről az ausztrál.
-Hogy nyugodhatnék meg? Tönkre tette életem legjobb napját!!
-Ez igaz..-hajtotta le a fejét.
-Mark! Segítessz megtalálni?
-Persze, de mit akarsz vele csinálni?
-Azt még nem tudom..-birizgálta kezével az arcszőrzetét a spanyol.
-Menjünk innen!-húzta ki Mark Fernandot a teremből, Lucia rögtön utánuk szaladt.
-Ha csak egy ujjal is bántani meritek az unokatestvéremet, azt nagyon meg fogjátok bánni!-fenyegette őket.
-Jajj, de megijedtünk..-mondta Fernando elváltoztatott hangon, de a mondata végét elnevette.
-Inkább neked kéne vigyázni kislány! Semmi közöd sincs ahhoz, hogy mi ketten mit csinálunk a szabadidőnkben!-mutogatott Mark Luciára.
-Mindig is tudtam, hogy benne vagytok mocskos ügyekben. Nekem ez életem legjobb napja, hogy tudom, hogy Riya nem megy hozzá egy ilyen sunyi, hitvány féreghez, mint te vagy!!-nézett Fernandora, majd sarkon fordult és elment.
-Soha senkinek nem kívánnék ilyen nőt, mint ez a ribanc Lucia..-dühöngött Fernando.
-Hát ja.. De tudod még mindig nem értem miért akartad elvenni Riyát?!- értetlenkedett Mark
-Hát tudod, szerettem én nagyon, sőt még most is, de most rohadtul kiakadtam rá, hogy így elhúzott. Mit gondol, hogy csak úgy lelép? Tiszta hülye! Hisz’ én egy főnyeremény vagyok!-vigyorgott Fernando.
2010. december 6., hétfő
2. rész
Sziasztok!
Köszönöm szépen a kommenteket a barátnőm nevében is. És hoztam is a következő részt, az enyémnek meg valószínű a hétvégén lesz folytatása.
-Lucia!-kiabáltam utána.-Jézusom..-sírtam el magam. Mindig is utálta ezt a fiút és mindig is igaza volt vele kapcsolatban nem csoda, ha felkapta a vizet.-Nem!-temettem a kezeim közé az arcomat.-Mit csináljak? Nem akarok férjhez menni..
Odasétáltam az ajtóhoz, kinyitottam és végig néztem a folyosón, szinte kongott az ürességtől. Kiléptem a kis helyiségből és a hátsó lépcső felé sétáltam. Csak a falakon lévő festmények élettelen szempárjai láttak. Szinte minden másodpercben körbe pillantgattam, nehogy észrevegyenek.
-Esküvői ruhában elég feltűnő vagyok.. Szereznem kell valami más ruhát..-nézelődtem a folyosón hátha akad valami lepedő féleség, vagy akármi. Ekkor észrevettem, hogy egy ajtó nyitva van, bent volt egy fogas, rajta pedig egy apáca ruha lógott. Belopóztam a szobába és becsuktam az ajtót.-Bocsáss meg Istenem!-nyúltam a ruha felé. Leakasztottam a fogasról az apáca ruhát és minél gyorsabban meg akartam szabadulni a rajtam lévő fehér gyönyörűségtől. Miután levettem az esküvői ruhát gyorsan felvettem az apáca ruhát. Azt a csuklyát vagy micsodát a fejemre hajtottam az esküvői ruhát pedig egy dobozba dugtam, amit gyorsan felkaptam és kirohantam a szobából. A szívem úgy dobogott, mint még soha. Sétáltam tovább a folyosón, majd elértem a lépcsőig. Hangokat hallottam.
-Mit csináljak? Hova bújjak?-néztem körbe magam körül, de semmi féle bújóhelyet nem találtam. A hang pedig egyre hangosabb lett. Lefelé néztem, amikor megpillantottam fekete ruháját. Ha ez nem egy templom lenne biztos, azt hinném, hogy értem jön a kaszás..–Jó napot atyám!
-Egy jó tanács.-szólt hozzám, de én továbbra is a lépcsőfokokat figyeltem.-Ha valakinek köszön, nézzen az illető szemébe.
-Elnézést atyám!-néztem gyorsan a férfi szemébe.
-Semmi baj, legközelebb már tudja mit kell tenni.-mosolyodott el és tovább ment.
-Húú..-sóhajtottam pár másodperc múlva és egyre gyorsabban szedtem a lépteimet. Mikor leértem kiléptem a hátsó ajtón és megpillantottam a sok autót. Először a szüleim, aztán Jenson, Lewis és Rubens kocsija mellett haladtam el, aztán az összes többi mellett.. Még szerencse, hogy alig vannak az utcán, így is elég feltűnő vagyok.. Magas sarkúban futottam a házunkig. Szerencsére kulcs volt nálam, így csak kinyitottam a kaput, majd az ajtót és felrohantam a szobámba. Elővettem a két legnagyobb bőröndömet a szoba sarkából és belehánytam az összes ruhámat. Nem variáltam, hogy melyiket szeretem, és hogy fognak összegyűrődni. Nem érdekelt. Végig néztem a szobámban és a legfontosabb tárgyakat kerestem, amiket elvihetnék. Kihúztam az íróasztalom egyik fiókját, ahol a létező összes papírom volt, kivettem őket és a bőrönd egyik zsebébe csúsztattam őket. Aztán az íróasztalon lévő kupi rengetegből kibányásztam a telefontöltőmet és laptop töltőmet, majd azokat is beleraktam az egyik bőröndbe. Elővettem még egy kis, ide-oda hordozhatós táskát és beleraktam az mp4emet, a laptopomat pedig az egyik bőröndbe. Az apáca ruhát gyorsan ledobtam magamról s azt is a menyasszonyi ruhás dobozba süllyesztettem. Gyorsan felvettem egy fehér csőnadrágot és egy sárga pólót, arra pedig a kedvenc dzsekimet, majd a cipőmet is gyorsan felkaptam, a többi lábbelit pedig bőröndökbe hajigáltam. Mivel a családom elég jómódú, így a házban is volt némi pénz. A szüleimtől nem akartam lopni, ezért az összes pénzemet elraktam, amit találtam. Meg se számoltam mennyi lehet, de tudtam, hogy egy ideig elélnék belőle. Felkaptam a napszemüvegemet, megfogtam a cuccaimat és már is eltűntem egykori házamból. Nem néztem vissza, csak fogtam egy taxit és a repülőtérre kértem az utat. Sokan ismernek a városból, hiszen a barátom – és majdnem férjem – elég híres, habár nem csak a városban ismert, hanem az egész világon is, de a magánéletét sosem tárta ki a médiának. Szerencsére nem tárta ki a médiának, igen.. Ha mindenki tudná, hogy én vagyok/voltam a barátnője, akkor most bajban lennék. De a taxisofőr szerencsére nem ismert fel.
Mikor megérkeztünk a repülőtérre gyorsan fizettem neki, aztán bementem és már is néztem mikor megy az első gép Svájcba..
Köszönöm szépen a kommenteket a barátnőm nevében is. És hoztam is a következő részt, az enyémnek meg valószínű a hétvégén lesz folytatása.
-Lucia!-kiabáltam utána.-Jézusom..-sírtam el magam. Mindig is utálta ezt a fiút és mindig is igaza volt vele kapcsolatban nem csoda, ha felkapta a vizet.-Nem!-temettem a kezeim közé az arcomat.-Mit csináljak? Nem akarok férjhez menni..
Odasétáltam az ajtóhoz, kinyitottam és végig néztem a folyosón, szinte kongott az ürességtől. Kiléptem a kis helyiségből és a hátsó lépcső felé sétáltam. Csak a falakon lévő festmények élettelen szempárjai láttak. Szinte minden másodpercben körbe pillantgattam, nehogy észrevegyenek.
-Esküvői ruhában elég feltűnő vagyok.. Szereznem kell valami más ruhát..-nézelődtem a folyosón hátha akad valami lepedő féleség, vagy akármi. Ekkor észrevettem, hogy egy ajtó nyitva van, bent volt egy fogas, rajta pedig egy apáca ruha lógott. Belopóztam a szobába és becsuktam az ajtót.-Bocsáss meg Istenem!-nyúltam a ruha felé. Leakasztottam a fogasról az apáca ruhát és minél gyorsabban meg akartam szabadulni a rajtam lévő fehér gyönyörűségtől. Miután levettem az esküvői ruhát gyorsan felvettem az apáca ruhát. Azt a csuklyát vagy micsodát a fejemre hajtottam az esküvői ruhát pedig egy dobozba dugtam, amit gyorsan felkaptam és kirohantam a szobából. A szívem úgy dobogott, mint még soha. Sétáltam tovább a folyosón, majd elértem a lépcsőig. Hangokat hallottam.
-Mit csináljak? Hova bújjak?-néztem körbe magam körül, de semmi féle bújóhelyet nem találtam. A hang pedig egyre hangosabb lett. Lefelé néztem, amikor megpillantottam fekete ruháját. Ha ez nem egy templom lenne biztos, azt hinném, hogy értem jön a kaszás..–Jó napot atyám!
-Egy jó tanács.-szólt hozzám, de én továbbra is a lépcsőfokokat figyeltem.-Ha valakinek köszön, nézzen az illető szemébe.
-Elnézést atyám!-néztem gyorsan a férfi szemébe.
-Semmi baj, legközelebb már tudja mit kell tenni.-mosolyodott el és tovább ment.
-Húú..-sóhajtottam pár másodperc múlva és egyre gyorsabban szedtem a lépteimet. Mikor leértem kiléptem a hátsó ajtón és megpillantottam a sok autót. Először a szüleim, aztán Jenson, Lewis és Rubens kocsija mellett haladtam el, aztán az összes többi mellett.. Még szerencse, hogy alig vannak az utcán, így is elég feltűnő vagyok.. Magas sarkúban futottam a házunkig. Szerencsére kulcs volt nálam, így csak kinyitottam a kaput, majd az ajtót és felrohantam a szobámba. Elővettem a két legnagyobb bőröndömet a szoba sarkából és belehánytam az összes ruhámat. Nem variáltam, hogy melyiket szeretem, és hogy fognak összegyűrődni. Nem érdekelt. Végig néztem a szobámban és a legfontosabb tárgyakat kerestem, amiket elvihetnék. Kihúztam az íróasztalom egyik fiókját, ahol a létező összes papírom volt, kivettem őket és a bőrönd egyik zsebébe csúsztattam őket. Aztán az íróasztalon lévő kupi rengetegből kibányásztam a telefontöltőmet és laptop töltőmet, majd azokat is beleraktam az egyik bőröndbe. Elővettem még egy kis, ide-oda hordozhatós táskát és beleraktam az mp4emet, a laptopomat pedig az egyik bőröndbe. Az apáca ruhát gyorsan ledobtam magamról s azt is a menyasszonyi ruhás dobozba süllyesztettem. Gyorsan felvettem egy fehér csőnadrágot és egy sárga pólót, arra pedig a kedvenc dzsekimet, majd a cipőmet is gyorsan felkaptam, a többi lábbelit pedig bőröndökbe hajigáltam. Mivel a családom elég jómódú, így a házban is volt némi pénz. A szüleimtől nem akartam lopni, ezért az összes pénzemet elraktam, amit találtam. Meg se számoltam mennyi lehet, de tudtam, hogy egy ideig elélnék belőle. Felkaptam a napszemüvegemet, megfogtam a cuccaimat és már is eltűntem egykori házamból. Nem néztem vissza, csak fogtam egy taxit és a repülőtérre kértem az utat. Sokan ismernek a városból, hiszen a barátom – és majdnem férjem – elég híres, habár nem csak a városban ismert, hanem az egész világon is, de a magánéletét sosem tárta ki a médiának. Szerencsére nem tárta ki a médiának, igen.. Ha mindenki tudná, hogy én vagyok/voltam a barátnője, akkor most bajban lennék. De a taxisofőr szerencsére nem ismert fel.
Mikor megérkeztünk a repülőtérre gyorsan fizettem neki, aztán bementem és már is néztem mikor megy az első gép Svájcba..
2010. december 4., szombat
1. rész
Sziasztok!
Ahogy látjátok hoztam egy új törit. De ezt nem én írtam, hanem az egyik legjobb barátnőm. Szerintem szuperül ír. Remélem nektek is fog tetszeni. Várjuk a kommikat!
Puszi
Riya Silber Rodríguez
Mély levegőt vettem és a tükörbe néztem. Akarom én ezt? Kész vagyok én erre? Egyáltalán elég idős vagyok én ehhez? Lehajtottam a fejem és fel-alá kezdtem járkálni a viszonylag kis helyiségben. Utolsó percek. Még átgondolhatom. Még elmehetek. Még van esélyem arra, hogy visszalépjek. De egyáltalán, hogy egyezhettem én bele ebbe az egészbe? A három év közben négyszer megcsalt, de én hülye visszamentem hozzá. Most pedig itt állok egy gyönyörű ruhában az esküvőm napján. A legboldogabb embernek kéne lennem, de úgy tűnik, csak most fogtam fel mibe is, mennék bele örökre.
-Mit csináltál Riya?-figyeltem magamat a tükörben.
Tudom, hogy mikor félek valamitől és ez most nem félelem. Tudom, hogy szinte minden menyasszony megijed az esküvője napján, de bennem nem ez van. Én már nem akarom ezt. Ezt a férfit én régen szerettem, de most már nem. Nem is értem miért mondtam neki igent félévvel ezelőtt.. Odalopóztam a nagyterem ajtajához és résnyire kinyitottam. Azt a rengeteg embert figyeltem, akik részben miattam jöttek el. Nem hagyhatom cserben őket.. Mégis.. nem mehetek férjhez! Legalább is ehhez a férfihez nem.
-Mit tegyek?-néztem fel a mennyezetre.
El kezdtem még jobban gondolkodni és végig vettem a dolgokat. Lássuk csak! Összejöttem egy fiúval 19évesen. Három éve vagyunk együtt és ezalatt az idő alatt négyszer megcsalt, és többször szakítottunk is. És most csaknem 22évesen, pont Valentin napon férjhez akarok menni hozzá..
-Nem, nem, nem..-mondtam és visszaszaladtam az előző helyiségbe.-Nem mehetek hozzá! Hányszor becsapott? Elszökök..e..elszökök..
Ekkor belépett az unokatesóm.-Lucia!-rohantam hozzá.
-Most már visszajössz anyudékhoz?-kérdezte, hiszen már vagy húsz perce egyedül voltam. Nem hiába. Kértem pár percet, azoktól akik segítettek felöltözni, hogy picit gondolkodhassak.
-Lucia, én nem fogok férjhez menni!!-tettem a kezeimet a vállára.
-Ajj, Riya! Hányszor hallottam én ezt tőled?
-Nem Lucia! Ez most komoly! Nem akarok ehhez a férfihoz menni. Mi van, ha a házasság alatt is megcsal és becsap?
-Ezt próbáltam neked magyarázni már amikor igent mondtál neki!
Igaza van. Lucia mindig is próbált lebeszélni erről a fiúról, de én hülye hagytam magam és csak telebeszéltem a fejem azzal, hogy ez a srác ugyanúgy szeret és máskor nem lesz probléma vele.
-És most mit akarsz csinálni?
-Megszökök..-motyogtam.
-Csajszi, más ezt helytelen döntésnek tartaná, de azt mondom, hogy ezt most jól teszed!-fogta meg a kezeimet.
-Ajj Lucia!-öleltem meg.-Miért nem hittem neked az elején?
-Nem fontos! Lényeg, hogy észhez tértél és nem rohansz bele ebbe az egész borzadályba!
-Nem bírok ezek után a szüleim szemébe nézni.. Jézusom, lehet, hogy még is végig kéne csinálnom ezt az esküvőt..-ültem le.
-Ha nem akarod, akkor ne csináld!-próbált rábeszélni a szökésre.
-Nem fogok megszökni! Megcsinálom!-néztem rá.
-Tudod mit csinálj, amit akarsz!-sétált az ajtóhoz, amit fél pillanat múlva ki is nyitott.-De ne gyere hozzám segítségért, ha megint megcsal!-csapta be maga után az ajtót.
-Lucia!-kiabáltam utána.-Jézusom..-sírtam el magam. Mindig is utálta ezt a fiút és mindig is igaza volt vele kapcsolatban nem csoda, ha felkapta a vizet.-Nem!-temettem a kezeim közé az arcomat.-Mit csináljak? Nem akarok férjhez menni..
Ahogy látjátok hoztam egy új törit. De ezt nem én írtam, hanem az egyik legjobb barátnőm. Szerintem szuperül ír. Remélem nektek is fog tetszeni. Várjuk a kommikat!
Puszi
Riya Silber Rodríguez
Mély levegőt vettem és a tükörbe néztem. Akarom én ezt? Kész vagyok én erre? Egyáltalán elég idős vagyok én ehhez? Lehajtottam a fejem és fel-alá kezdtem járkálni a viszonylag kis helyiségben. Utolsó percek. Még átgondolhatom. Még elmehetek. Még van esélyem arra, hogy visszalépjek. De egyáltalán, hogy egyezhettem én bele ebbe az egészbe? A három év közben négyszer megcsalt, de én hülye visszamentem hozzá. Most pedig itt állok egy gyönyörű ruhában az esküvőm napján. A legboldogabb embernek kéne lennem, de úgy tűnik, csak most fogtam fel mibe is, mennék bele örökre.
-Mit csináltál Riya?-figyeltem magamat a tükörben.
Tudom, hogy mikor félek valamitől és ez most nem félelem. Tudom, hogy szinte minden menyasszony megijed az esküvője napján, de bennem nem ez van. Én már nem akarom ezt. Ezt a férfit én régen szerettem, de most már nem. Nem is értem miért mondtam neki igent félévvel ezelőtt.. Odalopóztam a nagyterem ajtajához és résnyire kinyitottam. Azt a rengeteg embert figyeltem, akik részben miattam jöttek el. Nem hagyhatom cserben őket.. Mégis.. nem mehetek férjhez! Legalább is ehhez a férfihez nem.
-Mit tegyek?-néztem fel a mennyezetre.
El kezdtem még jobban gondolkodni és végig vettem a dolgokat. Lássuk csak! Összejöttem egy fiúval 19évesen. Három éve vagyunk együtt és ezalatt az idő alatt négyszer megcsalt, és többször szakítottunk is. És most csaknem 22évesen, pont Valentin napon férjhez akarok menni hozzá..
-Nem, nem, nem..-mondtam és visszaszaladtam az előző helyiségbe.-Nem mehetek hozzá! Hányszor becsapott? Elszökök..e..elszökök..
Ekkor belépett az unokatesóm.-Lucia!-rohantam hozzá.
-Most már visszajössz anyudékhoz?-kérdezte, hiszen már vagy húsz perce egyedül voltam. Nem hiába. Kértem pár percet, azoktól akik segítettek felöltözni, hogy picit gondolkodhassak.
-Lucia, én nem fogok férjhez menni!!-tettem a kezeimet a vállára.
-Ajj, Riya! Hányszor hallottam én ezt tőled?
-Nem Lucia! Ez most komoly! Nem akarok ehhez a férfihoz menni. Mi van, ha a házasság alatt is megcsal és becsap?
-Ezt próbáltam neked magyarázni már amikor igent mondtál neki!
Igaza van. Lucia mindig is próbált lebeszélni erről a fiúról, de én hülye hagytam magam és csak telebeszéltem a fejem azzal, hogy ez a srác ugyanúgy szeret és máskor nem lesz probléma vele.
-És most mit akarsz csinálni?
-Megszökök..-motyogtam.
-Csajszi, más ezt helytelen döntésnek tartaná, de azt mondom, hogy ezt most jól teszed!-fogta meg a kezeimet.
-Ajj Lucia!-öleltem meg.-Miért nem hittem neked az elején?
-Nem fontos! Lényeg, hogy észhez tértél és nem rohansz bele ebbe az egész borzadályba!
-Nem bírok ezek után a szüleim szemébe nézni.. Jézusom, lehet, hogy még is végig kéne csinálnom ezt az esküvőt..-ültem le.
-Ha nem akarod, akkor ne csináld!-próbált rábeszélni a szökésre.
-Nem fogok megszökni! Megcsinálom!-néztem rá.
-Tudod mit csinálj, amit akarsz!-sétált az ajtóhoz, amit fél pillanat múlva ki is nyitott.-De ne gyere hozzám segítségért, ha megint megcsal!-csapta be maga után az ajtót.
-Lucia!-kiabáltam utána.-Jézusom..-sírtam el magam. Mindig is utálta ezt a fiút és mindig is igaza volt vele kapcsolatban nem csoda, ha felkapta a vizet.-Nem!-temettem a kezeim közé az arcomat.-Mit csináljak? Nem akarok férjhez menni..
2010. november 27., szombat
Közlemény!
Sziasztok!
Biztosan észrevettétek, hogy jó ideje nem volt rész. Ennek két oka is van. Az első az, hogy egyszerűen nincs időm írni, ha van is akkor pedig már teljesen hulla vagyok, a másik ok pedig az, hogy most jelenleg egy kisebb magánéleti krízisen megyek keresztül. Amint rendeződnek a dolgok ígérem hozni fogom a részeket. ( persze ha lesz rá igény). Addig is várom a kritikákat legyen az negatív illetve pozitív.
Vigyázzatok magatokra!
Puszi, Nikíí
Biztosan észrevettétek, hogy jó ideje nem volt rész. Ennek két oka is van. Az első az, hogy egyszerűen nincs időm írni, ha van is akkor pedig már teljesen hulla vagyok, a másik ok pedig az, hogy most jelenleg egy kisebb magánéleti krízisen megyek keresztül. Amint rendeződnek a dolgok ígérem hozni fogom a részeket. ( persze ha lesz rá igény). Addig is várom a kritikákat legyen az negatív illetve pozitív.
Vigyázzatok magatokra!
Puszi, Nikíí
2010. november 12., péntek
39. rész
Sziasztok!
Először is köszönöm a 9 kommentet. Nagyon örültem neki, és ennél a résznél is 8 komment lesz a határ. Azt nem ígérem, hogy a héten hozok még részt, de semmi sem lehetetlen.
A zene lassan a végéhez érkezett és már a műsorvezető hangja hallatszódott. Fer karjai még mindig a derekam körül voltak, az én kezeim pedig az előttem álló férfi nyaka körül lógtak. Pár percig némám álltunk, és a másikat figyeltük, majd Fernando végig simított az oldalamon, és távolabb lépet.
- Öhmm… azt hiszem mennem kellene – nem nézett a szemembe inkább a padlót figyelte.
- Rendben – egy kis ideig nem találtam a hangom, így örültem, hogy ezt az egy szót ki tudtam préselni magamból.
- Szia – közelebb lépet habár kicsit tétovázott, de mégis adott egy puszit.
- Szia – megint késésben voltam, hisz már a csukódó ajtónak köszöntem.
Megfogalmazhatatlan érzések kavarogtak bennem. Csak egy dologban voltam biztos, hogy hasonló érzelmeket váltott ki belőlem, mint Lewis. Igaz jóval gyengébbek voltak, de azért érzetem, ahogy a szívem dobogása felgyorsul. Megráztam a fejem, majd kimentem a konyhába és főztem egy kis teát. A rádió még mindig duruzsolt a nappaliban és egy újabb szerelmes dal csendült fel. Lehunytam a szemeimet, és próbáltam elfelejteni az elmúlt pár percet. De nem ment. Fáradtan dőltem be Lewis ágyába, ami egy kicsit megnyugtatott már csak két erős kar hiányzott, ahhoz, hogy újra azt érezem, hogy minden rendben van. Mondhatni ez volt hosszú idő óta az első olyan éjszakám, amikor nem keltem fel óránként arra, hogy zokogok. Álmosan ballagtam le a nappaliba egy kis kávéért. Hangok hallatszódtak a földszintről, de ezt annak tudtam be, hogy biztosan úgy hagytam tegnap este a rádiót. Ahogy közeledtem egyre ismerősebbek lettek a hangok. A szemeimet dörzsölve léptem be a konyhába.
- Jó reggelt! – köszönt vidáman Linda.
- Neked is – fojtottam el egy ásítást.
- Jól aludtál? – tolt elém egy bögre gőzölgő kávét.
- Köszönöm. Igen, bár volt egy kis hiányérzetem – a forró löttyöt néztem.
- Jó reggelt Lili – jelent meg Nick.
- Szia – mosolyogtam rá – ugye Anthony még nem tud róla, hogy itt vagyok?- kérdeztem fáradtan.
- Nem, még nem. Habár tegnap feltűnt neki, hogy elég soká értünk haza, de sikerült kimagyaráznunk magunkat. Ma reggel pedig úgy tudja, hogy bevásárolni vagyunk – közölte Linda teljes nyugalommal.
- Akkor jó. Mikor mehetek be Lewishoz? – a bögrét a mosogatóba raktam.
- Ma délelőtt, ha neked jó – lépett mögém Nick.
- Tökéletes, akkor én most felszaladok és rendbe szedem magam utána akár indulhatunk is.
- Oké – válaszolták kórusba.
Egész gyorsan végeztem mindennel, habár egy rossz érzés kerített hatalmába, amikor átléptük a kórház küszöbét. Egy magánklinikán voltunk, ami így első ránézésre inkább tűnt szállodának, mint kórháznak. Lewis szobája a második emeleten volt, távol a többi szobától. Itt is állt pár biztonsági őr elővigyázatosságból. Furcsán méregettek, és épp szólni akartak, amikor Linda leintette őket, és megbeszélte velük, hogy engem bármikor beengedhetnek. Gondolom Anthony beszélt nekik róla, hogy lehetőleg tartsanak távol.
- Bemehetek hozzá? – az ajtó előtt toporogtam.
- Persze – kinyitotta az ajtót előttem Nick.
Ez a szoba egy kicsit barátságosabb volt, mint az előző kórházban habár a gépek monoton hangja emlékeztettet arra, hogy még mindig kómában van Lewis. Közelebb léptem hozzá, hogy jobban megfigyeljem. A kezén már csak egy vékony kötés díszelgett Az arcáról már lekerültek a fehér kötések, de még így is pár apróbb seb megtalálható volt rajta. Leültem az ágyára, az ujjainkat pedig összekulcsoltam.
- Szia szívem. Újra itt vagyok hiába tiltotta meg apud. Remélem, tudod, hogy mekkora áldozatot hozok most érted. De, ez sem érdekel csupán csak az, hogy újra felébredj. Eleget pihentél már, kérlek, ébredj fel – pár könnycseppet letöröltem az arcomról. Pityeregve figyeltem tovább. Halk nyikorgás hallatszódott az ajtó felől én pedig rémülten ugrottam fel.
- Jó napot kisasszony! – köszönt kedvesen az őszes orvos.
- Jó napot doktor úr! – kicsit távolabb mentem az ágytól.
- Ön is hozzátartozója a betegnek? – a behozott papírlapokat tanulmányozta.
- Igen a barátnője vagyok – feleltem halkan.
- Áhh igen, biztosan maga az a kislány, akit eltiltottak a barátjától – mosolygott rám a doki.
- Azt hiszem igen, de kérem ne mondja el Anthonynak.
- Nem fogom. Különben is köt az orvosi titoktartás – kacsintott rám.
El kellett hagynom egy kis időre a kórtermet, amíg Lewist különböző vizsgálatoknak vetették alá. Fel- alá járkáltam a folyosón, egyszerűen nem tudtam egy helyben maradni. Kb. másfél óra múlva végeztek az orvosok, és az előbbi idős orvos megjelent előttünk.
- Valamelyikőjük velem jönne?
- Persze – válaszolt Linda – de jobb lenne, ha te mennél Lili- tolt előre egy kicsit.
- De, hisz te vagy az anyukája, neked kellene bemenned – dadogtam.
- Jöjjön kisasszony – húzott maga után.
Az ajtón lévő kis táblának köszönhetően megtudtam, hogy a kedves orvos neve John Stewart.
- Foglaljon helyet – mutatott az egyik kényelmesnek tűnő fotelre.
- Remélem jó híre is vannak – könyörögve néztem rá.
- Azt nem mondhatnám – a papírjaiba mélyedt.
- Ohh ne.
- Már lassan több mint egy hónapja van kómában. A kanadai orvosok vétettek egy kisebb hibát, hiszen a lába nem tört el csupán megrepedt, ami már teljesen regenerálódott az erős szervezetének köszönhetően. Viszont, ami aggasztó az a kóma. Ha, továbbra is így marad meg van rá az esély, hogy maradandó károsodásokat szenved, illetve ami úgy érzem, a betegnek a legfájdalmasabb lenne, az az, hogy fel kellene hagynia a versenyzéssel – összegezte a dolgokat John.
- És mi tehetünk érte valamit? – a könnyeimet nyelve kérdeztem.
- Csupán csak annyit, hogy a lehető legtöbbet vele vannak és beszélnek hozzá, bármilyen apró visszajelzést tapasztalnak, mint pl. megszorítja az ujját, megmozdítja, a kezét akkor szóljanak, mert az már azt jelenti, hogy hamarosan felébred.
- Értem – bólogattam.
- De, ne ijedjen meg minden rendben lesz.
- Remélem –suttogtam magam elé.
Még egy pár percig beszélgettem a doktor úrral, majd kimentem a többiekhez és közöltem a híreket. Linda is elsírta magát, egyedül Nick tartotta magát. Mivel megjött Anthony ezért a hátsó kijáraton távoztam. Egyenesen Lewishoz mentem, de döbbentem vettem tudomásul, hogy nyitva van a bejárati ajtó, és valaki a konyhában tevékenykedik
Először is köszönöm a 9 kommentet. Nagyon örültem neki, és ennél a résznél is 8 komment lesz a határ. Azt nem ígérem, hogy a héten hozok még részt, de semmi sem lehetetlen.
A zene lassan a végéhez érkezett és már a műsorvezető hangja hallatszódott. Fer karjai még mindig a derekam körül voltak, az én kezeim pedig az előttem álló férfi nyaka körül lógtak. Pár percig némám álltunk, és a másikat figyeltük, majd Fernando végig simított az oldalamon, és távolabb lépet.
- Öhmm… azt hiszem mennem kellene – nem nézett a szemembe inkább a padlót figyelte.
- Rendben – egy kis ideig nem találtam a hangom, így örültem, hogy ezt az egy szót ki tudtam préselni magamból.
- Szia – közelebb lépet habár kicsit tétovázott, de mégis adott egy puszit.
- Szia – megint késésben voltam, hisz már a csukódó ajtónak köszöntem.
Megfogalmazhatatlan érzések kavarogtak bennem. Csak egy dologban voltam biztos, hogy hasonló érzelmeket váltott ki belőlem, mint Lewis. Igaz jóval gyengébbek voltak, de azért érzetem, ahogy a szívem dobogása felgyorsul. Megráztam a fejem, majd kimentem a konyhába és főztem egy kis teát. A rádió még mindig duruzsolt a nappaliban és egy újabb szerelmes dal csendült fel. Lehunytam a szemeimet, és próbáltam elfelejteni az elmúlt pár percet. De nem ment. Fáradtan dőltem be Lewis ágyába, ami egy kicsit megnyugtatott már csak két erős kar hiányzott, ahhoz, hogy újra azt érezem, hogy minden rendben van. Mondhatni ez volt hosszú idő óta az első olyan éjszakám, amikor nem keltem fel óránként arra, hogy zokogok. Álmosan ballagtam le a nappaliba egy kis kávéért. Hangok hallatszódtak a földszintről, de ezt annak tudtam be, hogy biztosan úgy hagytam tegnap este a rádiót. Ahogy közeledtem egyre ismerősebbek lettek a hangok. A szemeimet dörzsölve léptem be a konyhába.
- Jó reggelt! – köszönt vidáman Linda.
- Neked is – fojtottam el egy ásítást.
- Jól aludtál? – tolt elém egy bögre gőzölgő kávét.
- Köszönöm. Igen, bár volt egy kis hiányérzetem – a forró löttyöt néztem.
- Jó reggelt Lili – jelent meg Nick.
- Szia – mosolyogtam rá – ugye Anthony még nem tud róla, hogy itt vagyok?- kérdeztem fáradtan.
- Nem, még nem. Habár tegnap feltűnt neki, hogy elég soká értünk haza, de sikerült kimagyaráznunk magunkat. Ma reggel pedig úgy tudja, hogy bevásárolni vagyunk – közölte Linda teljes nyugalommal.
- Akkor jó. Mikor mehetek be Lewishoz? – a bögrét a mosogatóba raktam.
- Ma délelőtt, ha neked jó – lépett mögém Nick.
- Tökéletes, akkor én most felszaladok és rendbe szedem magam utána akár indulhatunk is.
- Oké – válaszolták kórusba.
Egész gyorsan végeztem mindennel, habár egy rossz érzés kerített hatalmába, amikor átléptük a kórház küszöbét. Egy magánklinikán voltunk, ami így első ránézésre inkább tűnt szállodának, mint kórháznak. Lewis szobája a második emeleten volt, távol a többi szobától. Itt is állt pár biztonsági őr elővigyázatosságból. Furcsán méregettek, és épp szólni akartak, amikor Linda leintette őket, és megbeszélte velük, hogy engem bármikor beengedhetnek. Gondolom Anthony beszélt nekik róla, hogy lehetőleg tartsanak távol.
- Bemehetek hozzá? – az ajtó előtt toporogtam.
- Persze – kinyitotta az ajtót előttem Nick.
Ez a szoba egy kicsit barátságosabb volt, mint az előző kórházban habár a gépek monoton hangja emlékeztettet arra, hogy még mindig kómában van Lewis. Közelebb léptem hozzá, hogy jobban megfigyeljem. A kezén már csak egy vékony kötés díszelgett Az arcáról már lekerültek a fehér kötések, de még így is pár apróbb seb megtalálható volt rajta. Leültem az ágyára, az ujjainkat pedig összekulcsoltam.
- Szia szívem. Újra itt vagyok hiába tiltotta meg apud. Remélem, tudod, hogy mekkora áldozatot hozok most érted. De, ez sem érdekel csupán csak az, hogy újra felébredj. Eleget pihentél már, kérlek, ébredj fel – pár könnycseppet letöröltem az arcomról. Pityeregve figyeltem tovább. Halk nyikorgás hallatszódott az ajtó felől én pedig rémülten ugrottam fel.
- Jó napot kisasszony! – köszönt kedvesen az őszes orvos.
- Jó napot doktor úr! – kicsit távolabb mentem az ágytól.
- Ön is hozzátartozója a betegnek? – a behozott papírlapokat tanulmányozta.
- Igen a barátnője vagyok – feleltem halkan.
- Áhh igen, biztosan maga az a kislány, akit eltiltottak a barátjától – mosolygott rám a doki.
- Azt hiszem igen, de kérem ne mondja el Anthonynak.
- Nem fogom. Különben is köt az orvosi titoktartás – kacsintott rám.
El kellett hagynom egy kis időre a kórtermet, amíg Lewist különböző vizsgálatoknak vetették alá. Fel- alá járkáltam a folyosón, egyszerűen nem tudtam egy helyben maradni. Kb. másfél óra múlva végeztek az orvosok, és az előbbi idős orvos megjelent előttünk.
- Valamelyikőjük velem jönne?
- Persze – válaszolt Linda – de jobb lenne, ha te mennél Lili- tolt előre egy kicsit.
- De, hisz te vagy az anyukája, neked kellene bemenned – dadogtam.
- Jöjjön kisasszony – húzott maga után.
Az ajtón lévő kis táblának köszönhetően megtudtam, hogy a kedves orvos neve John Stewart.
- Foglaljon helyet – mutatott az egyik kényelmesnek tűnő fotelre.
- Remélem jó híre is vannak – könyörögve néztem rá.
- Azt nem mondhatnám – a papírjaiba mélyedt.
- Ohh ne.
- Már lassan több mint egy hónapja van kómában. A kanadai orvosok vétettek egy kisebb hibát, hiszen a lába nem tört el csupán megrepedt, ami már teljesen regenerálódott az erős szervezetének köszönhetően. Viszont, ami aggasztó az a kóma. Ha, továbbra is így marad meg van rá az esély, hogy maradandó károsodásokat szenved, illetve ami úgy érzem, a betegnek a legfájdalmasabb lenne, az az, hogy fel kellene hagynia a versenyzéssel – összegezte a dolgokat John.
- És mi tehetünk érte valamit? – a könnyeimet nyelve kérdeztem.
- Csupán csak annyit, hogy a lehető legtöbbet vele vannak és beszélnek hozzá, bármilyen apró visszajelzést tapasztalnak, mint pl. megszorítja az ujját, megmozdítja, a kezét akkor szóljanak, mert az már azt jelenti, hogy hamarosan felébred.
- Értem – bólogattam.
- De, ne ijedjen meg minden rendben lesz.
- Remélem –suttogtam magam elé.
Még egy pár percig beszélgettem a doktor úrral, majd kimentem a többiekhez és közöltem a híreket. Linda is elsírta magát, egyedül Nick tartotta magát. Mivel megjött Anthony ezért a hátsó kijáraton távoztam. Egyenesen Lewishoz mentem, de döbbentem vettem tudomásul, hogy nyitva van a bejárati ajtó, és valaki a konyhában tevékenykedik
2010. november 3., szerda
38. rész
Sziasztok!
Meg is hoztam az új részt. Ehhez most nem fűzök hozzá semmit sem. Illetve nagyon örülök, hogy meg lett az 5 kommi, ezért most az új határ 8 komment lesz.
Puszi
Meg is hoztam az új részt. Ehhez most nem fűzök hozzá semmit sem. Illetve nagyon örülök, hogy meg lett az 5 kommi, ezért most az új határ 8 komment lesz.
Puszi
- Rendben, akkor mond – nyeltem nagyot.
- Örülnék, ha nem jönnél a fiam közelébe – jelentette ki magabiztosan.
- Tessék?- lerogytam a kanapéra, és homályos tekintettel néztem az előttem heverő kis asztalkára.
- Jól hallottad, nem akarom, hogy a fiam és a családom közelébe legyél – kicsit megremegett a hangja.
- Értem – sírástól elhaló hangon nyöszörögtem.
- Csak ezt akartam. Szia – meg se várta, hogy én is elköszönjek.
Fogtam a telefonom, és néztem magam elé. Apa át akart ölelni, de intettem a fejemmel, hogy ne. Most ne. Eddig még bíztam abban, hogy nem vesztem el végleg, de most már az utolsó reménysugár is elhalni látszik. Hátradőltem és a szemeimet lecsuktam, de így is megállíthatatlanul folytak a könnyeim. A telefonom még mindig a kezembe volt. Egy pillanatra rá emeltem a tekintetem a kis készülékre, és csak ekkor vettem észre, hogy egy boríték díszeleg a kijelzőn. Ismeretlen volt a feladó. Nem sok kedvvel, de megnyitottam.
Szia Lili! Nem úgy gondolta anya, csak apa kényszerítette rá. Elmondok, mindent hívj vissza! Nick
Felálltam és felsétáltam a szobámba. Bezártam az ajtót, mert ismerve anyuékat perceken belül itt lesznek. Remegő kezekkel tárcsáztam a számot. Pár csengés után végre meghallottam azt a hangot, ami az utolsó reményt biztosította.
- Szia – köszönt vidáman Nick.
- Szia. Kérlek, mond el, hogy most mi van, mert én már semmit sem értek – az ajtómnak dőltem.
- Rendben, de nem tudom, hogy mit csinálsz most, így inkább előre szólok jobb lesz, ha leülsz – megfogattam a tanácsát.
- Ok. Most már mondhatod.
- Apa megkérte anyát, ez nem is a legjobb szó inkább rákényszerítette, hogy mondja meg neked azt, hogy nincs rád szükségünk. Persze ebből semmi sem igaz. Tudod jól, hogy anya mennyire kedvel, épp ezért arra jutottunk, hogy megjátsszuk apa előtt azt, hogy most már mi is utálunk. De igazából segíteni akarunk neked, így te is ide utazol Svájcba. Megkapod a bátyus házát, de arra kell vigyáznod, hogy apa ne lásson meg. Az lenne a legjobb, ha minél hamarabb ide tudnál jönni. Anyával kimegyünk érted a repülőtérre. Illetve az se lenne rossz, ha a szüleidnek nem szólnál arról, hogy hova is mész – egy párszor szinte suttogott, de gondolom ekkor túl közel volt Anthonyhoz.
- Ohh… ez… ez nagyon jó ötlet – egy pillanatra mosolyt csalt az arcomra.
- Ennek örülök, igazából az én ötletem volt.
- Köszönöm, hogy gondoltál rám. Ezért még tartozok neked. A következő géppel megyek is, de akkor most leteszem is kitalálok valami mesét apáéknak. Mindenképpen szólok, hogy mikor érkezek.
- Rendben. Várunk. Szia – búcsúzott.
- Szia – ledobtam a telefonom az ágyra és boldogan dőltem a készülék mellé.
Anthony újra bebizonyította, hogy a szemétsége határtalan. Nick pedig egy igazi angyal. Gyorsan előkaptam a bőröndjeimet és bele dobáltam pár holmit, majd újra a telefonom következett, hisz egy fontos személyt még fel kell hívnom.
- Szia Fer – köszöntem vidáman.
- Hola angyalka.
- Segítened kell – nem volt sok időm bájcsevegni.
- Akkor mond.
Mindent elmondtam neki, ami az elmúlt félóra alatt történt. Párszor közbe akart szólni, de nem engedtem.
- Szóval akkor elméletileg nálam fogsz lakni, gyakorlatilag meg Lewisnál – foglalta össze a dolog lényegét.
- Pontosan, persze ha nem lenne gond – közben már indultam is le a szülőkhöz.
- Dehogy baj, szívesen látlak, csak majd szólj, hogy mikor is érkezel.
- Rendben. Szia – bontottam a vonalat.
Időközben le is értem a nappaliba. Mindketten hatalmas szemekkel néztek rám.
- Hova mész?- anya eszmélt hamarabb.
- Fernandohoz – vontam vállat.
- Mégis minek? – apa.
- Egy kis időre van szükségem, hogy tudjak gondolkodni. Majd hívlak titeket – mindkettőjüknek adtam egy-egy puszit és már mentem is, mert a taxi kint várt.
Sajnáltam, amiért hazudnom kellett nekik, de jelen pillanatban ez volt a leghelyesebb, amit tehetem. Épp elértem a repülőt. Az egész utat átaludtam. A zürichi repülőtéren már várt rám Linda és Nick.
- Lili én annyira sajnálom, nem akartalak megbántani – borult a nyakamba Linda.
- Semmi baj. Nem tehettél mást – megsimogattam a hátát, de még mindig sírt, bár szerintem nem csak miattam, hanem a fia miatt is.
- Nick, köszönöm, hogy gondoltál rám – megöleltem a legfiatalabb Hamiltont.
Kb. másfél órát autóztunk Lewis házáig. A kezembe nyomtak egy kulcsot, majd gyorsan elköszöntek, mert Anthony már hiányolta őket.
Belépve a lakásba melegség öntött el. Teljesen úgy nézett ki, mint ahogy képzeltem. Régies, de mégis modern. Egy kis sarok volt kialakítva a kupáknak és egyéb kitüntetéseknek. Felsétálva az emeletre, rögtön Lewis szobájába mentem. Ahogy beléptem, pár könnycseppet elhullajtottam, hiszen az ágy közepén hevert az egyik közös képünk és egy képkeret. Biztosan most készült kirakni ezt a képet.
Leültem az ágyára, ami még őrizte az illatát, ami melegséggel töltötte el a szívemet. Miután végeztem a felderítéssel felhívtam Fernandot, hogy át tud-e jönni. Azt ígérte, hogy fél óra múlva itt lesz. Addig, amíg vártam összeütöttem egy kis salátát.
- Szia - lépett be.
- Fer – a nyakába ugrottam.
- Én is örülök neked – tett le a földre.
- Köszönöm, hogy eljöttél, és hogy segítesz.
- Ez csak természetes – megindult a nappali felé - Hmm mégis van ízlése Lewisnak – nézett körül.
- Ezt hogy érted?- mentem utána.
- Hát eddig a nők terén mindig mellé lőtt. Kivéve most, mert te gyönyörű vagy – mosolygott rám, majd folytatta a felfedező útját.
- Köszönöm – kicsit elpirultam.
- Úristen látod mi ez? – felemelt egy videojátékot.
- Igen egy idióta játék – feleltem unottan.
- Ez nem egy idióta játék. El sem hiszed, hogy mióta keresem ezt. Már mindenhol megnéztem, illetve körbekérdeztem mindenkit. Még Brunonak sincs meg, pedig neki aztán elég csinos kis gyűjteménye van. Ez egy kincs. Azt hiszem, ezt mindenképpen kölcsön fogom kérni – mosolygott, mint egy kisgyerek, aki most kapta meg a legújabb játékát.
- Nagyszerű – nevettem fel.
- http://www.youtube.com/watch?v=kjdIfQH7tKI
- Nem ér kinevetni – bekapcsolta a rádiót – az aktuális kedvencem szólt – közelített felém.
- És miért nem, ha szabadna tudnom – húztam tovább az agyát.
- Azért mert ezzel megsérted a férfiak egóját- ott állt előttem.
- Ohh… akkor majd sajnállak… egyszer- nevettem tovább, de közben a zenére ringatóztam.
Fernando nem szólt egy szót sem, csak ingatta a fejét, majd mikor észrevette, hogy táncolok közelebb lépett és magához húzott. Egy pillanatra megfagytam, majd tovább lépkedtünk a zenére. Elég különös érzés kerített a hatalmába….
2010. november 1., hétfő
37. rész
Sziasztok!
Meghoztam az új részt. Most is 4-5 komment a határ. Ha, ez összejön még a héten lesz folytatás.
Puszi
Valami puhán ébredtem, de még mindig görcsösen kapaszkodtam egy kézbe. Megfordultam a másik oldalamra, és akkor vettem csak észre, hogy továbbra is apa kezét fogom, hisz itt fekszik mellettem, és jó szokásához híven dolgozik.
- Jó reggelt – szólaltam meg rekedtes hangon.
- Neked is – tette le maga mellé a lapot, amin rengeteg szám díszelgett.
- Ugye nem haragszol? – feljebb tornáztam magam az ágyban.
- Nem, de ezt nem tudom mire vélni. Tudom jól, hogy valami nagyon nincs rendben veled és nem csak Lewis miatt vagy ilyen – egy hajtincset simított ki az arcomból.
- Jól érzed – motyogtam magam elé.
- Tessék?
- Igazad van, apu valamit eltitkolok előled – felhúztam a térdeimet.
- Hogy- hogy csak előlem? Anyád tud róla? – felállt és járkálni kezdet.
- Igen, de ő se mindenről. Úgy gondoltam, hogy ezt az egészet meg tudom oldani egyedül is. Viszont most már úgy érzem, ehhez kevés vagyok.
- Ugye nem veled történt valami? – egy pillanatra megállt.
- Nem. Akkor elkezdem az elejéről. Ott kezdődött minden, hogy összejöttem Lewisszal. Anthony nem volt túl kedves hozzám, de ezt annak tudtam be, hogy biztosan azért, mert még nem ismer. Amikor elmentem hozzájuk először vacsorázni, akkor is ellenséges volt, és meg is fenyegetett, hogy jobb lenne, ha hagynám a fiát. Egyszer megpróbálta azt is elhitetni velem, hogy megcsal Lewis, de mivel ez a terve is balul sült el ezért továbbra is ott tett keresztbe ahol csak tudott. A baleset napján is összevesztem vele, de Lewis is. Szerinte miattam fekszik most ott a fia, mindennek én vagyok az oka. És azért viteti át egy másik kórházba, hogy tőlem távol legyen. Nem akarja, hogy többet találkozzak vele. Bocsánat, amiért nem mondtam el, de csak a te érdekedben nem akartam, hogy tud - a mondandóm végére pár könnycsepp megjelent a szememben.
- Értem – egy kis ideig maga elé nézett, majd kiviharzott a szobából.
Hatalmas sóhaj szakadt fel a mellkasomból, amikor bezárult a szobám ajtaja. Most már nem csak pityeregtem, hanem zokogtam. Biztosan haragszik rám. Mi lesz, ha meglátogatja Anthonyt? Remélem lesz annyi esze, hogy nem csinál botrányt.
Kicsit összeszedtem magam, lezuhanyoztam, megmostam a hajam. Mire végeztem kicsit hasonlítottam a régi Lilire. Miközben néztem magam a tükörben rájöttem, hogy jó pár kilót leadtam és ezt a sötét színű ruhák még jobban kihangsúlyozták. Kiballagtam a fürdőből, és mivel már napok óta nem tudtam semmit sem a világról ezért leültem a laptopom elé. Rátaláltam pár sport oldalra, elhűlve olvastam a híreket. Lewis Hamilton állapota életveszélyes, napok kérdése és lekapcsolják a gépekről. Emberölési kísérlet volt Hamilton balesete? Teljes hírzárlat: Sem a család, sem a csapat nem nyilatkozik, ennyire súlyos lenne a pilóta állapota?
Ilyen és ehhez hasonló hírekkel találtam szemben magam. Ami a legnagyobb hazugság volt mind közül az az, hogy emberölési kísérlet volt. A sofőr nem egyszer bent járt a kórházban, meggyötörten és kétségbeeseten. Egy családapa okozta a balesetet, aki épp a gyerekeihez sietett haza. Szegény embernek már így is nagyon rossz, dehogy most már a sajtó is rászállt, és ráadásul olyanokat írnak róla, ami nem igaz, ez már szemétség. Nem bírtam sokáig olvasni az emberek véleményét erről az egészről. Úgy döntöttem, hogy megnézem anyut, hisz mikor hazajöttem elég undok voltam vele. Nem lepődtem meg azon, amit láttam. Anya a konyhában tevékenykedett, épp az vacsorát (?) készítette miközben egy könyvet olvasott. Egy kis ideig ott álltam és figyeltem, ahogy próbálja a két dolgot összeegyeztetni.
- Szia – köszöntem halkan, mire összerezzent.
- Lili – eldobta a kezében lévő dolgokat és felém rohant – Jól vagy? – ölelt magához.
- Én is örülök neked anya, de jobb lenne, ha elengednél, mert oda ég a kaja – mosolyogtam rá.
- Te jó ég – rohant a tűzhelyhez – szerencsére időben szóltál, csak a tészta mehet a kukába – állapította meg.
- Bocsánatot akarok kérni, amiért olyan undok voltam veled – leültem az egyik székre és átlapoztam azt a könyvet, amit épp olvasott. Nem ért meglepetés, hisz egy újabb pszichológiai kiadással találtam magam szemben.
- Semmi baj kicsim, tudom, hogy most nehéz neked. Viszont, mi történt apáddal? Elég mérgesen ment el itthonról – kivette a kezemből a könyvet és elhelyezte az egyik fiókba. Ez is az egyik fura szokása. Az összes konyhabútor rejt néhány könyvet.
- Elmondtam neki pár dolgot – lehajtottam a fejem.
- Mégis miket?
- Meséltem neki Anthonyról, de olyanokat is, amiket még te se tudsz.
- Akkor itt az ideje, hogy elmond – mosolygott rám.
Elmeséltem neki mindent csak kicsit részletesebben, mint apának. Egy ideig némán hallgatott illetve bólogatott, majd miután elege lett belőle, megszólalt: Ez egy idióta fasz. Mekkora barom! Egyre jobban utálom ezt a majmot. Hát igen ilyen anya nem épp pszichológus énje. Igazából nagyon jól esett, hogy végre valahára egy olyan embernek is elmondhattam az érzéseimet és a sérelmeimet, aki igazán ismer. Mire végére értem a mesémnek apa is hazajött. Megvacsoráztunk, majd míg anya mosogatott én apával karöltve bevonultam a nappaliba.
- Lili – fordult felém – ne haragudj, amiért csak úgy elrohantam.
- Semmi baj – egy apró mosolyt erőltettem az arcomra.
- Jobbnak láttam, ha bemegyek a gyárba, mert legszívesebben bevertem volna Anthony képét – dühöngött.
- Remélem nem haragszol, amiért elmondtam.
- Rád nem, de Anthonyban óriásit csalódtam. Sose hittem volna, hogy képes a szemembe hazudni. Ráadásul mindezt úgy csinálta, hogy előttem előadta azt, hogy mennyire örül annak, hogy a fia boldog. A hátam mögött pedig bántott. Sajnálom, hogy nem vettem észre – megölelt.
- Ne hibáztasd magad, mert semmiről sem tehetsz… - folytatni akartam a mondani valóm, de a telefonom megszólalt.
- Igen Lili Whitmarsh – bemutatkoztam, mivel ismeretlen szám volt.
- Szia Lili, Linda vagyok. Sürgősen beszélnünk kell – elég kimérten beszélt.
Meghoztam az új részt. Most is 4-5 komment a határ. Ha, ez összejön még a héten lesz folytatás.
Puszi
Valami puhán ébredtem, de még mindig görcsösen kapaszkodtam egy kézbe. Megfordultam a másik oldalamra, és akkor vettem csak észre, hogy továbbra is apa kezét fogom, hisz itt fekszik mellettem, és jó szokásához híven dolgozik.
- Jó reggelt – szólaltam meg rekedtes hangon.
- Neked is – tette le maga mellé a lapot, amin rengeteg szám díszelgett.
- Ugye nem haragszol? – feljebb tornáztam magam az ágyban.
- Nem, de ezt nem tudom mire vélni. Tudom jól, hogy valami nagyon nincs rendben veled és nem csak Lewis miatt vagy ilyen – egy hajtincset simított ki az arcomból.
- Jól érzed – motyogtam magam elé.
- Tessék?
- Igazad van, apu valamit eltitkolok előled – felhúztam a térdeimet.
- Hogy- hogy csak előlem? Anyád tud róla? – felállt és járkálni kezdet.
- Igen, de ő se mindenről. Úgy gondoltam, hogy ezt az egészet meg tudom oldani egyedül is. Viszont most már úgy érzem, ehhez kevés vagyok.
- Ugye nem veled történt valami? – egy pillanatra megállt.
- Nem. Akkor elkezdem az elejéről. Ott kezdődött minden, hogy összejöttem Lewisszal. Anthony nem volt túl kedves hozzám, de ezt annak tudtam be, hogy biztosan azért, mert még nem ismer. Amikor elmentem hozzájuk először vacsorázni, akkor is ellenséges volt, és meg is fenyegetett, hogy jobb lenne, ha hagynám a fiát. Egyszer megpróbálta azt is elhitetni velem, hogy megcsal Lewis, de mivel ez a terve is balul sült el ezért továbbra is ott tett keresztbe ahol csak tudott. A baleset napján is összevesztem vele, de Lewis is. Szerinte miattam fekszik most ott a fia, mindennek én vagyok az oka. És azért viteti át egy másik kórházba, hogy tőlem távol legyen. Nem akarja, hogy többet találkozzak vele. Bocsánat, amiért nem mondtam el, de csak a te érdekedben nem akartam, hogy tud - a mondandóm végére pár könnycsepp megjelent a szememben.
- Értem – egy kis ideig maga elé nézett, majd kiviharzott a szobából.
Hatalmas sóhaj szakadt fel a mellkasomból, amikor bezárult a szobám ajtaja. Most már nem csak pityeregtem, hanem zokogtam. Biztosan haragszik rám. Mi lesz, ha meglátogatja Anthonyt? Remélem lesz annyi esze, hogy nem csinál botrányt.
Kicsit összeszedtem magam, lezuhanyoztam, megmostam a hajam. Mire végeztem kicsit hasonlítottam a régi Lilire. Miközben néztem magam a tükörben rájöttem, hogy jó pár kilót leadtam és ezt a sötét színű ruhák még jobban kihangsúlyozták. Kiballagtam a fürdőből, és mivel már napok óta nem tudtam semmit sem a világról ezért leültem a laptopom elé. Rátaláltam pár sport oldalra, elhűlve olvastam a híreket. Lewis Hamilton állapota életveszélyes, napok kérdése és lekapcsolják a gépekről. Emberölési kísérlet volt Hamilton balesete? Teljes hírzárlat: Sem a család, sem a csapat nem nyilatkozik, ennyire súlyos lenne a pilóta állapota?
Ilyen és ehhez hasonló hírekkel találtam szemben magam. Ami a legnagyobb hazugság volt mind közül az az, hogy emberölési kísérlet volt. A sofőr nem egyszer bent járt a kórházban, meggyötörten és kétségbeeseten. Egy családapa okozta a balesetet, aki épp a gyerekeihez sietett haza. Szegény embernek már így is nagyon rossz, dehogy most már a sajtó is rászállt, és ráadásul olyanokat írnak róla, ami nem igaz, ez már szemétség. Nem bírtam sokáig olvasni az emberek véleményét erről az egészről. Úgy döntöttem, hogy megnézem anyut, hisz mikor hazajöttem elég undok voltam vele. Nem lepődtem meg azon, amit láttam. Anya a konyhában tevékenykedett, épp az vacsorát (?) készítette miközben egy könyvet olvasott. Egy kis ideig ott álltam és figyeltem, ahogy próbálja a két dolgot összeegyeztetni.
- Szia – köszöntem halkan, mire összerezzent.
- Lili – eldobta a kezében lévő dolgokat és felém rohant – Jól vagy? – ölelt magához.
- Én is örülök neked anya, de jobb lenne, ha elengednél, mert oda ég a kaja – mosolyogtam rá.
- Te jó ég – rohant a tűzhelyhez – szerencsére időben szóltál, csak a tészta mehet a kukába – állapította meg.
- Bocsánatot akarok kérni, amiért olyan undok voltam veled – leültem az egyik székre és átlapoztam azt a könyvet, amit épp olvasott. Nem ért meglepetés, hisz egy újabb pszichológiai kiadással találtam magam szemben.
- Semmi baj kicsim, tudom, hogy most nehéz neked. Viszont, mi történt apáddal? Elég mérgesen ment el itthonról – kivette a kezemből a könyvet és elhelyezte az egyik fiókba. Ez is az egyik fura szokása. Az összes konyhabútor rejt néhány könyvet.
- Elmondtam neki pár dolgot – lehajtottam a fejem.
- Mégis miket?
- Meséltem neki Anthonyról, de olyanokat is, amiket még te se tudsz.
- Akkor itt az ideje, hogy elmond – mosolygott rám.
Elmeséltem neki mindent csak kicsit részletesebben, mint apának. Egy ideig némán hallgatott illetve bólogatott, majd miután elege lett belőle, megszólalt: Ez egy idióta fasz. Mekkora barom! Egyre jobban utálom ezt a majmot. Hát igen ilyen anya nem épp pszichológus énje. Igazából nagyon jól esett, hogy végre valahára egy olyan embernek is elmondhattam az érzéseimet és a sérelmeimet, aki igazán ismer. Mire végére értem a mesémnek apa is hazajött. Megvacsoráztunk, majd míg anya mosogatott én apával karöltve bevonultam a nappaliba.
- Lili – fordult felém – ne haragudj, amiért csak úgy elrohantam.
- Semmi baj – egy apró mosolyt erőltettem az arcomra.
- Jobbnak láttam, ha bemegyek a gyárba, mert legszívesebben bevertem volna Anthony képét – dühöngött.
- Remélem nem haragszol, amiért elmondtam.
- Rád nem, de Anthonyban óriásit csalódtam. Sose hittem volna, hogy képes a szemembe hazudni. Ráadásul mindezt úgy csinálta, hogy előttem előadta azt, hogy mennyire örül annak, hogy a fia boldog. A hátam mögött pedig bántott. Sajnálom, hogy nem vettem észre – megölelt.
- Ne hibáztasd magad, mert semmiről sem tehetsz… - folytatni akartam a mondani valóm, de a telefonom megszólalt.
- Igen Lili Whitmarsh – bemutatkoztam, mivel ismeretlen szám volt.
- Szia Lili, Linda vagyok. Sürgősen beszélnünk kell – elég kimérten beszélt.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)