Sziasztok!
Meghoztam az új részt, és köszönöm a kommenteket az előzőhöz, illetve e díjakat is, ha lesz egy kis időm kirakom őket :)
Meghoztam az új részt, és köszönöm a kommenteket az előzőhöz, illetve e díjakat is, ha lesz egy kis időm kirakom őket :)
Hajnalban arra ébredtem, hogy a
kar, ami körül ölel még szorosabban fonódik körém. A kezére csúsztattam a
sajátomat ő pedig ösztönszerűen nyúlt az ujjaimért, hogy összekulcsolja a
sajátjával. Már ekkor tudtam, hogy átléptük
azt a határt, amit nem lehetett volna. Az eszem azt súgta, hogy azonnal toljam
el magamtól és valahol a szívem is ugyanezt mondta. Óvatosan kihúztam az
ujjaimat az ujjai közül, de nem vettem el a kezem, inkább a kézfejét
simogattam, és azon gondolkodtam, hogy vajon, hogy is jutottunk el idáig, de
ami a legfontosabb én hogyan jutottam el idáig. Eleinte nagyon idegesített a
srác ma meg már úgy érzem, hogy egyszerűen attól leszek ideges, hogyha nem
tudok róla friss híreket. Teljesen össze vagyok zavarodva, szerettem Patricket
ez biztos, de szerettem Sebet is, a két szeretett nem egyforma, de ijesztően
hasonlóak. Még mielőtt valami hülyeséget tettem volna, nagyon lassan vigyázva
arra, hogy fel ne ébredjen elhagytam a kanapét. A konyhába siettem, ahol az
első dolgom az volt, hogy készítsek magamnak egy bögre teát. Amíg vártam a
vízre, hogy felforrjon addig a konyhapultnak dőltem és kábán néztem magam elé. Nagyon
sokszor volt már olyan, hogy csak mentem a fejem után és egyáltalán nem
hallgattam másra csak is magamra, de talán ebben az esetben nem lenne rossz, ha
megfogadnám Noncsi tanácsát és egy időre távol tartanám magam a szöszitől.
Nehéz lesz, de meg kell tennem, nem veszíthettek el egyszerre két olyan embert
is, akik nagyon fontosak számomra. Elkészítettem a teámat és az ébredező
természetet figyeltem. Kiskorom óta nyugtató hatással van rám, hogyhogy
nézhetem a kinti világot. Emlékszem régebben a tengerpart közelében laktunk és
a reggeli hullámokat egyszerűen imádtam nézni, milliószor álmodoztam róla, hogy
egyszer majd ott fogok futni egy olyan férfival az oldalamon, akit igazán
szeretek. Ez meg is megtörtént, de nem volt olyan csodás érzés, mint ahogy azt
anno elképzeltem, sőt a romantika egy apró sugara sem ért el minket, talán nem
azzal a férfival jártam ott, akivel kellett volna. Elkaptam a tekintettem az
ablakról és ekkor megpillantottam őt, ahogy velem szemben áll és figyel. Egy
ideig csak néztük egymást, azok a csodaszép kék szemek rabul ejtettek, nem
tudtam szabadulni a pillantásától. Végül a csendet Sebastian törte meg.
- Jó reggelt! – rekedtes volt a
hangja és beletúrt a hajába.
- Neked is!
- Nem akartam a terhedre lenni az
este, csak kicsit kiütött a bor, remélem nem tettem semmi olyat, ami esetleg
bántó lett volna a számodra – azonnal szabadkozni kezdett.
- Nem, nem történt semmi sem –
elfordultam és kávéfőzőhöz mentem. – Kérsz?
- Igen.
A kávéfőzővel szórakoztam nem
akartam beszélni vele. Ezek szerint ő semmire sem emlékszik, bár nincs is
semmi, amire kifejezettem emlékeznie kellene. Én gondolok ebbe az egészbe túl
sokat.
- Segítsek? – hallottam meg a
hátam mögül a hangját, de ekkor már mögöttem állt és kivette a kezemből az
eszközöket.
- Boldogulok egyedül is –
feleltem zavartan,
- Azt látom – nevetett fel.
- Nem most főzök először kávét –
átváltottam mogorva stílusba és ellöktem a kezét, jelezve, hogy nem vagyok rászorulva
a segítségére.
- Azt sejtettem – próbált kedves
lenni, de ezzel még jobban felhúzott.
- Miért kell neked mindig olyan
kedvesnek és türelmesnek lenned? – nyögtem fel.
- Ezt most nem értem – értetetlenül
nézett rám.
- Mindegy inkább hagyjuk –
legyintettem és előkészítettem a csészéket.
- Most miért haragszol? –
közelebb lépett és átölelt én pedig azonnal a nyaka köré fontam a karjaimat és
szorosan hozzábújtam. – Elárulod? – a hátamat simogattam.
- Nem haragszok, csak egyszerűen
hülye vagyok – motyogtam a nyakhajlatához bújva.
- Nem vagy hülye – kicsit eltolt
magától, hogy a szemeimbe tudjon nézni, viszont én elkövettem a legnagyobb
hibát, amit csak lehetett abban a pillanatban, hogy megpillantottam az ajkait
közelebb hajoltam és megpusziltam. Miután rájöttem, hogy mit tettem azonnal
elengedtem és elrohantam egyenesen a szobámig mentem. Bezártam az ajtót és az
ágyamra dőltem.
- Istenem, hogy lehetek ilyen
hülye?? Most mindent tönkre tettem, gratulálok Lahja, zseni vagy – suttogtam magam
elé.
Párszor hallottam, ahogy Seb
kopogtat az ajtómon, de én gyáva kislány létemre nem nyitottam ki neki. Amint becsukódott
a bejárati ajtó kimerészkedtem a kis menedékemből. A nappaliba érve az asztalon
egy kis levélke várt.
Nem tudom, hogy miért menekültél el, nem történt semmi olyan sem. Nem
értelmeztem félre ezt a puszit, ha esetleg arra gondoltál Tisztába vagyok vele,
hogy neked ott van Patrick és ez csak egy ártatlan baráti puszi, ha ezért
rohantál el nem kell félned. Azért jó lenne, hogy ha adnál magadról egy kis
életjelet. És azért is puszi Sebastian
Valahol mélyen rosszul estek a
szavai, hiszen ő ezek szerintem nem úgy érez irántam, mint én iránta, de
viszont, akkor nem bántottam meg. Sokáig gondolkoztam azon, hogy felhívjam-e,
de egyszerűen nem tudtam megnyomni a hívás gombot. Bekapcsoltam a TV-t és
vártam, hogy ha jön egy kis erő löket, hogy végre eltudjam indítani a hívást,
de erre nem volt szükség, hiszen abban a pillanatban megcsörrent a telefonom.
