2010. augusztus 30., hétfő

30. rész

Sziasztok!
Tudom, hogy tegnapra ígértem a részt de a futam után nem sok kedvem volt feltenni. Igazából egyik szemem sírt a másik nevetett. Lewisnak és Robnak nagyon örültem, de Sebit sajnáltam. 



Szombati edzés is elég unalmas volt. Újra visszatért a Red Bull így Lewis csak a harmadik helyet tudta megszerezni. Az időmérő előtt nem is találkoztunk hagytam koncentrálni. Olyan jól indult a hétvége erre a kedves após jelölt tönkretesz mindent. Lewis is feszült volt és látszott rajta, hogy bántja a dolog és rosszul esik neki, amiért ilyen az apukája. Az időmérőt a csapat bokszából néztem végig. Ez már egy kicsivel izgalmasabb volt, mint az edzések. Az első helyet Mark a másodikat Seb és a harmadik Lewis szerezte meg. Jenson negyedik lett. Ennek is örült a csapat, bár a holnap győzelemben nem bíztak, hiszen a két Red Bull szokás szerint egy másik dimenzióban versenyzik. Este közösen vacsoráztunk a srácokkal. Seb és Lewis kicsit szívatták egymást, de így legalább mindig tudtunk, min nevetni. Vasárnap reggel egy különös érzés kerített a hatalmába. Úgy éreztem, hogy valami baj fog történni. Izgatottan ültem le az egyik szerelő mellé igaz egy pillanatra se tudtam nyugton maradni. A rajt szerencsére balesetmentes volt. De a rosszérzés továbbra is a hatalmában tartott. A 41. körig minden rendben volt és kezdtem megnyugodni. Épp az élmezőnyt mutatták, ahogy Seb próbálja megelőzni Markot. Úgy tűnt, hogy sikerül is, de hirtelen összeért a két kocsi és Seb megpördülve hagyta el a pályát.
- Ne – ugrottam fel.
A csapat meglepődve nézett rám így gyorsan visszaültem a helyemre és tovább figyeltem az eseményeket. Seb kissé dühösen hagyta el a pályát. Majd a szállodában átmegyek hozzá. A 49. körben pedig hasonló manővert hajtottak végre a mi pilótáink is. Kis ideig levegőt is alig kaptam és a bent lévő emberek egyszerre pattantak fel. De, szerencsére ők megúszták összeütközés nélkül. A díjátadás kicsit furára sikeredet. Úgy tűnt, hogy se Lewis se Jenson nem tudja mi is történt valójában. A csapatnál ekkor már zajlott az ünneplés. Nem sokáig ünnepeltünk a pályán inkább a szállodában folytattuk. Mondhatni az egész csapat ittas állapotban dülöngélt egyik helyről a másikra. Nagyon örültek. Felcsendült egy lassabb szám. Lewis felém fordult és a tánctért közepére sétáltunk. http://www.youtube.com/watch?v=CfTrthOpKCA Apa mosolyogva figyelt minket. Ő legalább nem haragszik, azért mert együtt vagyunk. Nem sokáig maradtunk lent, mert mindketten fáradtak voltunk. Felérve a szobánkba rögtön megszabadultam a magassarkúmtól.
- Drágám én átnézek Sebhez ok?- öleltem át.
- Rendben, de siess, mert még terveim vannak- végig húzta a kezét a combomon.
- Sietek- csókoltam meg.
Szerencsére Seb is ezen az emeleten lakott. Zajok szűrődtek ki a szobából így félve kopogtattam be. Pár másodperc múlva nyílt az ajtó és egy kócos Sebbel találtam magam szemben.
- Zavarok?- mosolyogtam rá.
- Nem, gyere csak beljebb, de kicsit kupi van- mutatott körbe. Igaza volt, mert igazából úgy nézett ki a szobája, mint ahol egy hurrikán pusztított.
- Nem volt túl szerencsés ez a hétvége számodra- ültem le a kanapéra ahol még volt szabad hely.
- Hát nem- felelte kicsit morcosan. - Az a hülye direkt csinálta. Meg akarta mutatni, hogy ő a jobb, és hogy nem én vagyok a kedvenc a csapatnál Utálom- ökölbe szorult a keze és épp a falat célozta meg.
- Nyugi…nyugi- léptem mögé és megfogtam a kezét.
- Bocsi nem akartalak megijeszteni- szorosan magához ölelt.
- Semmi baj, de elengednél, nem kapok levegőt- mosolyogtam rá.
- Jah, persze.
- Mondtam már, hogy utálom?- ült le.
- Igen- nevettem fel.
- Akkor még ezt el fogom mondani egy párszor.
- Tudod, mi tenne neked jót?
- Nem, talán igyak?
- Nem inkább egy nyugtatómasszázs.
- Tommi már próbálta, de nem igazán hatot- vonta meg a vállát.
- Megpróbálhatom én is?- nem szólt csak bólintott. – dobd le a felsőd- kacsintottam rá.
Kellett nekem kérnem egy pillanatra vágyakozva tekintettem a nem túl izmos hasára. Majd egy sóhaj kíséretében óvatosan fölé másztam és megpróbáltam úgy elhelyezkedni rajta, hogy az ne legyen túl félreérthető. Megjegyzem ebben a ruhában elég nehézkes volt. Olyan fura érzés volt hozzáérni. Egy pillanatra eszembe jutott egy részlet abból az éjszakából. Megráztam a fejem és folytattam tovább az egyik legjobb barátom nyugtatását. Kb 20 perc múlva halkan szuszogott. Abbahagytam a masszírozást majd az arcára tekintettem. Békésen aludt
- Jó éjt, kicsi dühös német- adtam neki egy puszit, és betakargattam.
Visszasétáltam a szobánkba ahol Lewis épp tv-zet.
- Ez kicsit sokáig tartott- felkapott és leült velem.
- Elaltattam Sebit, szóval érthető hogy soká jöttem- mosolyogtam rá.
- Ezt nem értem.
- Nem baj- megcsókoltam.

2010. augusztus 28., szombat

29. rész

Sziasztok!
Meghoztam a folytatást! Most ehhez nem mondok semmit sem. Holnap hozom a rész folytatását, ha kapok egy-két kommit! 
Puszi 





Egy apró mosoly kíséretében visszaült az asztalhoz. Magam se tudom miért is bocsátottam meg neki. Még mindig haragszok rá és elfog a pánik, ha a közelemben van, de érzem, hogy nem olyan rossz ember ő. Csendben ültünk és mindketten a poharunkat néztük.
- Köszönöm- suttogta.
- Megbocsájtottam, de ez nem azt jelenti, hogy most már szeretnék veled több időt eltölteni. Nem akarok semmi féle kapcsolatot- jelentettem ki.
- Értem- bólogatott.
- Most viszont én mennék- álltam fel- Jó éjt!- elindultam a lift felé.
Felérve a harmadikra veszekedésre lettem figyelmes. Kicsit közelebb mentem és így már tisztán hallottam mindent. Számomra két fontos ember állt egymással szemben és kicsit idegesen társalogtak. Az egyik növény mögé lopóztam így végig hallgathattam őket és esetlegesen közbe is avatkozhatok.
- Te mit kerestél lent?- szegezte a párom a kérdést a másik félnek.
- Vacsorázni voltam és láttam Lilit, hogy azzal a szeméttel vacsorázik jobbnak láttam figyelemmel követni, ha már te nem vigyázol rá- lépett közelebb.
- Ott voltam én is és figyeltem őket.
- Ahan láttam. Inkább a kedves csapattársadat szórakoztattad- válaszolt gúnyosan Fer.
- Mi csak megpróbáltunk elrejtőzni- kicsit nyugodtabb hangnemben szólalt meg Lewis.
- Nagyon jól sikerült.
- Igenis figyeltem rá- tett még egy lépest a spanyol irányába.
Itt döntöttem úgy, hogy közbe lépek. Nem akartam, hogy ez a két dilis miattam essen egymásnak. Pár lépést hátráltam és csak utána indultam meg feléjük. Igazából figyelembe se vettek annyira elvoltak egymással.
- Sziasztok fiúk!- intettem nekik mosolyogva.
- Szia- fordultak felém.
- Jól telt a vacsora?- kérdezte gúnyosan Lewis.
- Nagyon jól elszórakoztatok és láttuk azt a kézfogást is- csatlakozott Fernando is a beszélgetéshez.
- De nagy az egyetértés hirtelen- fontam össze a karomat a mellkasom előtt. Egymásra néztek és elmosolyodtak.
- Mi csak féltettünk és nagyon nem tetszik, hogy kibékültél vele- foglalta össze a véleményüket a spanyol barátom.
- Olyanok vagytok, mint az ovisok. Az, hogy megbocsájtottam neki nem azt jelenti, hogy most már vele fogok beszélgetni és az ő társaságát keresem- csattantam fel.
- De jól láttuk, hogy mennyire elvoltatok- szólalt meg végre a párom.
- Én téged szeretlek. Nem kell ennyire féltékenynek lenned- közelebb léptem és megsimogattam volna az arcát, ha nem kapja el a kezem.
- Most megyünk- fordult Nando felé- Jó éjt!- kezet fogtak majd mi megindultunk a lakosztályunk felé. Nem szólt hozzám és hiába próbáltam kihúzni a kezem a kezéből nem sikerült. De, ezzel nem is törődött csak egyre gyorsított a tempón így mire a szobánkba értünk én már szinte futottam. Ahogy bezárult azt ajtó elengedte a kezem és az ablakhoz sétált.
- Féltékeny vagy- léptem mögé.
- Én féltékeny? Ugyan- vetette oda némi gúnnyal a hangjában.
- Pedig az vagy, de én Téged szeretlek és a ma este semmit sem jelentett számomra. Azt hittem megbízol bennem. Bár semmi olyat nem tettem, amivel megbánthattalak volna és nem is csaltalak meg. Én, szeretlek- közöltem kissé dühösen és a fürdőszobába rohantam.
Szükségem volt egy nyugtató zuhanyra. Folyattam magamra a forró vizet és közben kattogott az agyam. Nem értem miért rendez féltékenységi jelentett. Azt ő se gondolja komolyan, hogy azzal a pasival enyelgek, aki majdnem megerőszakolt? Persze én is féltékeny és dühös lennék, ha Nicole megjelenne és bájcsevegnének előttem, de az más, mert ő a volt barátnő és nem egy olyan ember, aki fájdalmat okozott a másiknak fizikailag és lelkileg is. Miért hittem, hogy minden olyan könnyű lesz? Két erős kéz fonódott össze a hasam előtt majd egy felsőtest feszült a hátamnak és apró puszik halmozták el a vállam.
- Sajnálom- súgta fülembe.
- Nem értem miért voltál féltékeny- ráztam meg a fejem.
- Talán azért mert féltettelek, és mert szeretlek?- kérdezett vissza kedves hangon.
- Én szeretlek és nem akarlak elveszíteni- megfordultam az ölelésében, közben Lewis elzárta a vizet és felkapott majd szépen lassan egy törülközőbe csavart és magára is terített egyet.
Lefektetett az ágyra lassan felém hajolt és óvatosan megcsókolt.
- Szeretlek- közölte két csók között. Nem válaszoltam csak elmosolyodtam.
A kibékülés édesre sikeredett igaz kicsit elfáradtunk, de minden egyes percben erősebbé vált a szerelmünk.
Péntek reggel kicsit fáradtam ballagtunk le a többiekhez. Ma már Jenson se volt olyan rossz hangulatban. Sejtéseim szerint a jókedv és a rosszkedv hátterében is Jessica állt. Reggeli után rögtön indultunk a pályára. Szerencsére csak 20 percet kellett autóznunk. Amíg apáék elvonultak a srácokkal utoljára egyeztetni a dolgokat és a kocsin megnézni az új fejlesztéseket addig én beültem a büfébe és onnan figyeltem a tömeget. Alig 1 óra telt el és a bokszutca végén található lámpa zöldre váltott. Az első félórában szinte nem is volt mért kör. Mindenki egy-két körre jött csak ki főleg a kis csapatok. Majd Lewis kezdte meg szállítani azokat az eredményeket, amiket apa várt. Olyan köridőt sikerült elérnie, amihez a többi csapat nagyon közel se tudott jutni. Míg Jenson is közel 1 másodperccel maradt el Lewistól. Nagy meglepetést okozott Michael, hiszen a harmadik legjobb időt autózta. Seb eredményén kicsit meglepődtem, hiszen csak az ötödik helyre elegendő időt autózott. Apa megdicsérte a srácokat és ugyanilyen eredményt vár a második illetve a holnapi időmérőre is. A közös ebéd után még egy kicsit beszélgettünk, majd a fiúk újra az autóikhoz mentek én pedig vissza a büfébe. Ahogy zöldre váltott a lámpa ismét a kis csapatok uralták a pályát. Addig én írtam egy mailt Rafaelának és beszámoltam mindenről neki. Utána újra figyelemmel követtem az edzést. Meglepő módon most nem nyújtottak olyan jó eredményt a mi srácaink. Jenson első helyen, míg Lewis csak a negyedik helyen zárt. A két Red Bullos srác lefoglalta a második és harmadik helyet. De, így se voltak szomorúak hisz legalább mindkét edzésen maguk mögött tudták tartani a bikákat.
A szállodába visszaérve kicsit lepihentünk megnéztünk egy DVD-t bár annyira nem emlékszek, hogy miről szólt, mert a párom elterelte a figyelmem. Sajnos nem élvezhettük sokáig egymás társaságát, mert apa elrabolta a szerelmemet. Addig, amíg Lewis távol volt kicsit elpakolásztam a szobában már épp végeztem, amikor csörögni kezdett a telefon, de nem az enyém. Annyira sietett, hogy itt hagyta. Tétovázva néztem a képernyőt, majd úgy döntöttem inkább felveszem.
- Tessék?- szóltam bele kicsit félve.
- Remek már a telefonját is te veszed fel- újra kedves köszöntés Anthony felöl.
- Lewis nincs itt, lent van a csapattal és gondoltam felveszem én helyette.
- Remélem az sms-eket is elolvasod, nem hiszem el, hogy ennyire megbízik benned a fiam- csattant fel.
- 1. Nem nézem meg az sms-eket. 2. Igenis megbízik bennem a fia és nem értem miért kell ilyenek lennie. Miért nem tudja elfogadni, hogy a fia mellettem boldog?- feleltem ugyanolyan hangnemben.
- Te engem ne oktass ki! Hagyd a fiamat. Nem érzed, hogy nem boldog veled csak szánalomból van melletted?
- Ez nem igaz Lewis szeret engem- válaszoltam dühösen és sírva. Ekkor lépett be a szobába az említett személy és látva az arcom rögtön elvette tőlem a telefont.
- Majd visszahívlak apa!- lerakta.
- Minden rendben?- ölelt át.
- Igen… csak megint megbántott apud, de ehhez úgy tűnik, hozzá kell szoknom- nevettem fel sírva.
- Ugyan kicsim, ne foglalkozz vele. Nem hagyom, hogy így viselkedjen veled- szorosan hozzábújtam.
Egész este csendesek voltunk és mindketten azon gondolkodtunk mivel lehetne meggyőzni Anthonyt, de semmi használható ötlet nem jutott az eszünkbe.

2010. augusztus 26., csütörtök

28. rész

Sziasztok!
Remélem nem fogtok nagyon utálni és biztos vagyok benne, hogy nem mindenki fog egyet érteni Lili döntésével. Kíváncsi vagyok ti mit gondoltok róla! Örülnék kicsit több komminak. :$
Puszi 





Oda sétáltam, de mire oda értem már felállva várt rám és kicsit zavarban volt.
- Szia- köszönt és kihúzta nekem a széket.
- Szia, köszönöm.
- Én köszönöm, hogy eljöttél és adsz nekem arra esélyt, hogy élőben is bocsánatot kérhessek.
- Annyi emberség még van bennem - az étlapot böngésztem. Nem akartam semmit sem enni inkább rendeltem egy narancslevet.
- Hallgatlak- közöltem vele egy kicsit ridegen.
- Sajnálom, amit tettem, de egyszerűen nem tudom mi ütött belém. Sose csináltam ilyet, és ezt már nem is tudom jóvátenni. Nem tudom, hogy min mentél akkor keresztül és valószínűleg nem is tudom meg. Bocsánat, amiért erőszakos voltam veled és megütöttelek- hajtotta le a fejét.
- Rendben- a szemeibe néztem és láttam, hogy tényleg megbánta olyan szomorúan és bánatosan nézett rám.
- Még egyszer köszönöm, hogy eljöttél- suttogta.
- Mint mondtam megérdemelsz annyit, hogy legalább meghallgassalak.
- Ezt meg is tetted! Ha gondolod, mehetsz is- a poharát bámulta.
- Nem megyek- felkapta a fejét.
- Nem tartalak fel, biztos van jobb dolgod is.
- Ma estére nincs programom- vontam meg a vállam.
- Akkor talán vacsoráznál velem?
- Igen- vágtam rá. Magam se tudom miért maradtam.
- Köszönöm- végre mosolygott.
Megrendeltük a vacsorát közben beszélgettünk, de csakis olyan dolgokról, amik nem személyesek. Megszólalt az egyik kedvenc zeném és dobolni kezdtem az asztalon.
http://www.youtube.com/watch?v=tKLV2RgKrio&feature=related
- Ennyire unod a társaságom?- sóhajtott.
- Nem, csak a kedvenc zeném szól- mosolyogtam rá.
- Jah értem. Ezt én is szeretem.
Pár perc múlva megjelent 3 ismerős arc. Az egyik távolabbi asztalnál ült két srác. Mindkettő napszemüvegben és látványosan az étlapot böngészték. A harmadik ismerős a terem másik végében húzódott meg, bár ő annyira nem takargatta magát, de feltűnően sokat nézett felénk. Felkacagtam.
- Mi történt?
- Nézőink vannak- suttogtam.
- Ezt most nem értem- húzta össze a szemöldökét.
- Nézd- mutattam a fiukra.
- Látom. Akkor jobb, ha megyek, nem akarok velük vitatkozni- állt fel.
- Maradj- fogtam meg a kezét.
- Mégis miért?
- Megbocsájtok

2010. augusztus 24., kedd

27. rész

Sziasztok! Meghoztam az új részt. Kíváncsi vagyok, hogy mit szóltok a levélhez és Lili reakciójához. Jó olvasást!
Puszi 



Az nem lehet, hogy ő írt. Nem… biztos csak rosszul láttok. Újra és újra elolvastam az aláírást.
Nem akartam hinni a szememnek. Mégis mit akarhat ezek után? Nem törődtem egyelőre a levél szövegével csak a nevet mondogattam magamban. Pár percig csak néztem magam elé és csak utána olvastam fel hangosan.

Szia Lili!

Először is bocsánatot szeretnék kérni. Nem tudom mi ütött belém akkor és azt is tudom, hogy ezt nem tudom semmivel sem meg magyarázni. Sajnálom, hogy fájdalmat okoztam neked. Elborult az agyam egy idióta barom voltam ez egyértelmű. Azt hittem, hogy neked is jó lenne vagy esetleg te is vonzódsz hozzám, de rájöttem, hogy nem. Napokig te jártál a fejemben, de nem úgy gondoltam rád, mint előtte. Mélységesen megbántam a tettem. Sajnálom… sajnálom, ha ezerszer leírnám, az se lenne elég. Tudom jól, hogy látni se akarsz, de én szeretném, ha leülnénk és megbeszélnénk és szemtől szemben is bocsánatot akarok kérni. Azt is megértem, hogy ha nem akarsz velem találkozni. De én mindenképpen szeretném, hogy tudd, sajnálom. Örülnék, ha személyes is tudnánk beszélni.

Mark Webber


Még mindig nem hittem a szememnek. Nem is tudom, hogy miért, de már nem éreztem iránta olyan mértékű haragot, mint akkor. Ebből a levélből pedig úgy tűnik tényleg megbánta a tettét. Talán túl naiv vagyok, de úgy érzem meg tudok neki bocsájtani. Még ha nehezen is, de megtudok. Mindenki megérdemel egy második esélyt. Még nem akartam válaszolni a levélre előtte át akartam gondolni mindent. Kicsit ledőltem pihenni, mert az elmúlt napokban nagyon keveset aludtam. Délután 4-kor keltem fel immár kipihenten. Lebotorkáltam egy kis ételért, de szerencsémre már anya is itthon volt.
- Mi történt reggel?- érdeklődött kedvesen.
- Megbeszéltünk mindent. Megtudta, hogy mit gondol rólam az apukája- leültem az asztalhoz.
- Nagyon kiakadt?
- Eléggé. Anya én tehetek mindenről csakis az én hibám- bukott ki belőlem.
- Ez hülyeség már miért lenne a te hibád?
- Ha megmondom még a legelején Lewisnak, hogy nincs esélye nálam akkor még mindig Nicole mellett lenne és meg lenne a családi béke is.
- Most gondolj bele, ha elutasítod és szinte mindenhétvégén azt kellene látnod, hogy egy másik nő oldalán boldog akkor te, hogyan éreznél? Egy idő után teljesen összetörnél. Már felnőttek vagytok mindketten. Nem szólhatunk bele az életetekbe, ha hibát követtek el, akkor azért nektek kell vállalni a felelősséget. Bár szerintem ez a kapcsolat egyáltalán nem hiba.
- Köszönöm anya- oda mentem hozzá és megöleltem.
Segítettem neki elkészíteni a vacsorát és eközben átbeszéltük anya mai pácienseit. Sokat nevettem, mert volt egy két mulatságos dolog is. Észre se vettük, hogy telik az idő. Egyszer csak apa jelent meg az ajtóban mosolyogva.
- Miért van olyan jó kedved?- fordultam felé.
- Úgy érzem, hogy most versenyképesek leszünk a hétvégén.
- Az nagyon jó drágám- adott anya neki egy puszit.
- Tényleg mikor indulunk?
- Holnap és valószínű valamelyik korai géppel- gondolkodott el.
- Akkor megint kelhetek korán- állapítottam meg.
Vacsora közben mesélt apa a mai napról. Jót nevettem, amikor elmesélte, hogy szegény Jenson megint a kávé áldozata lett ezúttal az egyik szerelője borította rá a forró italt. Úgy látszik, valamiért vonzza a kávét. Vacsora után felsiettem a szobámba, és ahogy beestem az ajtón rögtön megszólalt a telefonom.
- Igen?
- Szia drágám- szólalt meg a számomra oly kedves hang.
- Már hiányoztál- bekapcsoltam a tv-m.
- Te is. De, holnap reggel újra találkozunk.
- Bizony. Ma kaptam egy meglepő mailt- szomorodtam el.
- Kitől? Ugye nem Nicole írt?
- Nem, Marktól kaptam levelet- vallottam be picit félve.
- Mit akart az a hülye?
- Bocsánatot kért, és szeretne velem találkozni a hétvégén, hogy ezt személyesen is megtegye.
- És te mit válaszoltál neki?
- Még semmit. Nem tudom, mennyire lenne jó ötlet összefutni vele.
- Szerintem nem jó. Sőt! Ha, elmész, akkor veled megyek- jelentette ki.
- Lewis kérlek, ne nehezítsd meg a dolgom. Átgondolom, és holnap elmondom mire jutottam oké?
- Jó rendben. Szeretlek.
- Én is- leraktam a telefont.
Még gyorsan bepakoltam a bőröndökbe, majd egy gyors zuhany után lefeküdtem aludni. 7 órakor már a repülőtéren voltunk nagy örömömre. Alig álltam a lábaimon legszívesebben az első padra lefeküdnék és aludnék még egy kicsit. Viszont, amikor megláttam a barátomat rögtön jobb kedvre derültem és futottam hozzá.
- Már hiányoztál- adtam neki egy csókot.
- Te is- húzott még közelebb magához.
- Indulhatnánk?- érdeklődött gúnyosan Jenson.
- Mi a baj?- fordultam felé.
- Semmi- vágta rá a felvette a napszemüvegét.
- Apa Jenson jól van?- súgtam oda.
- Biztosa. Miért?
- Hát.. mert olyan fura. Nem szokott ilyen bunkó stílusban beszélni hozzám.
- Nincs semmi baja lehet csak fáradt és kész- zárta le a témát apa.
Már a helyünkön ültünk, amikor újra csevegni próbáltam a másodszámú brittel.
- Hogy vagy?
- Jól- morogta.
- Szerintem meg nem- megsimogattam a kezét, de ő elhúzta.
- Jól vagyok, és ha rosszul érezném is magam az se tartozna rád. Ha most megbocsájtasz, szeretnék még pihenni- újra felvette a napszemüvegét és az ablak felé fordult.
Nah, úgy tűnik, most hozzá se lehet szólni. Kicsit szomorúan és sértetten visszatértem a párom mellé, aki épp az egyik programot beszélte át a sajtósával. Alig telt el pár óra már mindenki aludt körülöttünk csak Lewis és én voltunk még fent. Úgy döntöttem megteszem végre azt, amit már régóta ki akartam próbálni.
- Úgy tűnik, mindenki alszik- súgtam a párom fülébe, közben a kezem egyre feljebb vándorolt a combján.
- Igen… azt… én is… látom- próbálta eltolni a kezem, de nem engedtem.
- Unatkozok- egyre feljebb köröztem az ujjaimmal.
- Bírd ki a szállodáig.
- Nem fog menni- felálltam és magam után húztam.
Mire visszaértünk már apáék is fent voltak. Inkább nem is kérdeztek semmit sem elég volt, ha az elpirult arcomra tekintettek. Törökországba érve rögtön magával ragadott a környezet és a kultúra. Bár a kissé száraz és meleg levegő nem tett túl jót a szervezetemnek, mert pár percen belül megint szédülni kezdtem. Alig vártam, hogy végre a szállodába legyünk. Amikor megláttam a hatalmas épületet, amin gyönyörűen díszített betűk biztosítottak arról, hogy jó helyen járunk. Hotel Surmeli Istanbul.
Ahogy nyílt a sötét színű autó ajtaja a sikoltozó lánytömeg egy emberként indult meg a srácok felé. Én amennyire csak tudtam hátul maradtam. Meglepődtem, mert pár lány még apától is kért aláírást illetve közös fotót. Már majdnem bejutottunk, amikor a sikoltozás és a nyomulás alább hagyott és a rajongók visszafutottak. Mindannyian hátra fordultunk és mosolyogva vettük tudomásul, hogy megérkezett a Red Bull csapat is. A szálloda előterében várakozva döntöttem el, hogy beszélni fogok Markkal lehetőleg még ma. Lewis oda lépett mellém és óvatosan maga után húzott. A szobánk nagyon tetszett. Olyan békés és letisztult volt az egész. Az első utam az ágyhoz vezetett.
- Mi történt veled lent?- érdeklődött Lewis miközben leült mellém.
- Semmi csak eszembe jutott valami- a fejem a vállának döntöttem.
- És mi volt az?- adott egy puszit a hajamra.
- Tudod, hogy Mark beszélni akar velem- bólintott- szóval arra jutottam, hogy még ma legkésőbb holnap meghallgatom.
- Veled megyek- jelentette ki ellentmondást nem tűrően.
- Ne, ne gyere! Egyedül akarok vele beszélni. Tudom, hogy féltesz, de ez most kettőnkre tartozik. Nyugi nem lesz semmi baj- simogattam meg az arcát.
- De, én féltelek nem akarom, hogy megint hozzád érjen ki tudja, hogy mennyire gondolta komolyan ezt a bocsánatkérést. Én nem bízok benne.
- Én se bízok, de megérdemel annyit, hogy legalább végig hallgatom. Nem mondtam egy szóval se azt, hogy megbocsájtok neki
- Ezzel most nem értek egyet, ha nem baj- elvonult a fürdőbe.
Most megsértődött ebben biztos vagyok, de ezt mos muszáj, megtennem addig nem tudom lezárni a múltat. Hiába felejtettem már el, de a lelkem mélyén még mindig megtalálható az a bizonyos este nyoma. Ezt meg kellene értenie.
- Elmentem vár rám egy megbeszélés, majd jövök- adott egy puszit majd kilépett az ajtón.
Remélem, nem játssza sokáig a sértődöttet, mert nincs kedvem sem veszekedni sem haragudni rá. Időközben a kis német is felkereset, hogy meghívjon valamire és beszélgessünk egy jót, de most ehhez sem volt kedvem. Írtam egy mailt Marknak, hogy ha ma ráér, akkor 6 órakor találkozhatnánk lent az étteremnél. Szükségem volt valakire, akivel meg tudom beszélni a döntésem és talán egyetért is velem. Rafaelát tárcsáztam.
- Hallo- szólalt meg egy álmos női hang.
- Szia, bocsi, hogy felkeltettelek – leültem a hatalmas ablak elé.
- Nem aludtam egyszerűen csak fáradt vagyok. Nem könnyű a gyereknevelés- sóhajtott- mi újság?
- Azt hiszem meg volt az első veszekedésünk Lewisszal.
- Tudni akarom a részleteket- lelkesült be a barátnőm.
- Találkozni fogok Markkal, mert személyen is bocsánatot akar kérni. Viszont én egyedül akarok vele találkozni, de a párom ragaszkodik hozzá, hogy ő is jön. Elmondtam neki, hogy akkor is egyedül megyek. Most pedig megsértődőt - hadartam el.
- Szerintem se túl jó ötlet egyedül találkozni vele, de felnőtt nő vagy így úgy döntesz, ahogy akarsz. Lewis pedig csak félt és valljuk be nem alaptalanul.
- Ez igaz, de úgy érzem, ez kettőnkre tartozik. Ha, velem jönne, valaki akkor lehet, nem mondaná el hogy pontosan miért is tette- pár könnycseppet letöröltem az arcomról.
- Ebben igazad van, de nagyon vigyázz csajszi. Most viszont le kell. Puszi! Vigyázz magadra!- búcsúzott el.
- Okés. Vigyázz a csöppségre és magadra- tettem le a telefont.
A ruháimat pakoltam be a szekrénybe és egy dalt énekelgettem, amikor kivágódott az ajtó és egy mérges brit vágtatott be, egyenesen a fürdő felé vette az irányt, aminek az ajtaja hangos csapódással zárult be. Először utána akartam menni, de még az ajtó előtt megálltam és hallgattam, ahogy valakit nagyon szid. Pár perc múlva még mindig feldúltam jelent meg előttem, de nem tudott tovább menni, mert nem engedtem. A szemeibe néztem, amik most dühtől és talán féltékenységtől izzottak Először csak nézett majd szorosan magához ölelt és megcsókolt. Egyre követelőzőbb volt és már a pólómtól próbált megszabadítani, de megfogtam a kezét eltoltam magamtól. Értetlenül nézett rám, majd leült a kanapéra és némán figyelte a plazma tv-t, ami be se volt kapcsolva.
- Mi történt?- ültem le mellé.
- Csak találkoztam Markkal- az asztalt fixírozta
- És mi volt?
- Semmi. Ott volt tőlem pár méterre, de nem szólt egy szót se.
- Akkor most ezért akadtál ki?- nevettem fel.
- Nem csak egyszerűen nem akarlak elengedni egyedül. Féltelek- megfogta a kezem.
- Hidd el nem lesz semmi baj, csak bocsánatot akar kérni.
– Csak nehéz elhinni azok után, amit tett- megsimogatta a karom.
- Tudom- csókoltam meg- most viszont ideje készülődni- néztem az órámra.
- Máris?
- Igen. 6 órakor találkozunk és már fél is elmúlt.
- Ne öltözz ki nagyon- szólt utánam.
- Nem fogok.
Nem is állt szándékomban kiöltözni. Egy farmer nadrágot és egy fehér mintás felsőt vettem fel, a hajam pedig összefogtam. 6 óra előtt pár perccel már meg is érkeztem az szálloda éttermébe. Egész hangulatos a hely állapítottam meg. Körül néztem és meg is találtam a keresett személyt

Közlemény!

Sziasztok!
Hazaértem éppségben és sikerült  nagyjából kipihenem magam így, ha lesz rá igény akkor még ma este hozom a folytatást. 
Addig is puszííí

2010. augusztus 21., szombat

26. rész

Sziasztok!
Meghoztam a következő részt, ami talán kicsit lelkizős is lett. A következő rész előreláthatólag szerda körül kerül fel, mert holnap elutazok.
Puszii

Talán egy két órát aludhattam egyszerűen nem tudtam többet. Folyamatosan forgolódtam és gondolkoztam. Az órámra pillantottam, ami 6 órát mutatott. Felkeltem és az ablakomhoz botorkáltam, ahogy kinyitottam a friss reggeli szellő átjárta minden porcikám. Kicsit megrázkódtam, mert még mindig a tegnap esti rövid ruha volt rajtam. A szekrényből kivettem egy pár mérettel nagyobb pólót és megszabadultam attól az anyagtól, ami tegnap este annyi fájdalmat okozott. Az ablakot csak résnyire hagytam nyitva majd újra visszabújtam az ágyamba. A telefonom újra zenélni kezdet pont úgy, mint az éjjel már egy párszor. Nem érdekelt, hogy kihív senkire se voltam kíváncsi. Próbáltam egy kicsit pihenni, de újra és újra Anthony szavai csendültek fel. Újra sírni kezdtem. Csendben zokogtam tovább. Hallottam, hogy nyílt az ajtó és éreztem, hogy mellettem besüpped az ágy, de mit sem törődve vele tovább folytak a könnyeim.
- Lili- suttogta anya.
- Nem akarok senkivel sem beszélni- szipogtam.
- Mond el, hogy mi történt. Egész éjjel zokogtál- fordított maga felé.
- Hallottad?- motyogtam a párnámba.
- Igen. Tudod jól, hogy nem vagyok jó alvó. Viszont nem akartam egyből átjönni hozzád, mert egy kis magányra volt szükséged- átölelt. Most nagy szükségem volt egy anyai ölelésre.
- Én nem tudom mit rontottam el- felhúztam a lábaimat.
- Meséld el, hogy mi volt, mert így elég zavaros minden.
Részletesen elmeséltem mindent a megérkezéstől egészen a búcsúig. Csendesen figyelte, amit mondok, és amikor egy újabb sírási hullám tört rám a kezembe nyomott pár zsebkendőt.
- Nem értem ezt az embert, hogy mondhat ilyet és pont rólad.
- Én sem értem… a tegnap esti beszélgetés után az is megfordult a fejemben, hogy visszaküldöm Lewist Nicolehoz.
- Fájdalmat akarsz okozni annak a férfinak aki, szeret?
- Nem sohasem akarok neki fájdalmat okozni-ráztam meg a fejem.
- Nah látod. Nem szabad az első akadálynál feladnod. Erős és kitartó lány vagy. Ha most feladod, akkor azzal csak azt éred el, hogy Anthony jól kinevet. De, ha küzdesz a szerelmedért és megmutatod, hogy 100-szor többet érsz Nicolenál akkor ő is rájön mekkora bunkó volt.
- Szeretnék neked hinni- sóhajtottam.
- Bízz magadban és most pedig zuhanyozz le, mert úgy nézel ki, mint egy élőhalott. Utána pedig hívd vissza életed párját- adott a homlokomra egy puszit anya.
- Miért hívjam vissza?- értetlenül pislogtam rá.
- Egész éjjel hívogatott biztos nem unalmában tette- kilépett a szobámból.
Az ágy másik végéből előhalásztam a telefonom, amin 12 nem fogadott hívás díszelgett és mind Lewistól. Végig néztem mind. A legelső hívás még hajnali kettőkor érkezett majd szinte minden félórában megismétlődött. Ezek szerint ő sem aludhatott. Összeszedtem pár ruhát és kivonultam a fürdőbe. Több mint félóránát folyattam magamra a vizet. Közben azon gondolkodtam, amit anya mondott. Valószínűleg megint igaza van. Küzdenem kell a szerelemért és nem adhatom fel már az első nagyobb akadálynál. Ez az akadály tényleg egy nagyon nagy akadály. Nem szabad azt mutatnom, hogy összetör az, amit mond. Rezzenéstelen arccal kell eltűrnöm minden sértő, bántó megjegyzését. Apa előtt meg végképp nem fedhettem fel az érzéseimet. Gondolom, ha a két család találkozni fog majd próbál jó pofizni. Remélem, egyszer el fog fogadni és sikerül kiverni a fejéből azt a szilikon cicát, aki úgy tűnik jobban megbabonázta az apát, mint a fiát. Kicsit emberibb külsővel léptem ki a fürdővel, bár a fáradtság és a sírás nyoma még mindig meglátszott az arcomon. Visszatérve a szobámba elpakoltam az összes tegnap este illetve ma reggel eldobált ruhadarabokat. Miután ezzel végeztem a kezembe vettem a telefonom és visszahívtam Lewist.
- Igen?- szólalt meg egy álmos hang.
- Bocsi, hogy felkeltettelek.
- Lili végre hogy visszahívtál. Egész éjjel hívtalak.
- Tudom-suttogtam.
- Beszélnünk kell, de ez nem telefon téma- közölte kicsit ridegen.
- Rendben. Átjössz?
- Igen nem sokára. Úgy is mennem kell ma be a gyárba előtte beugrok.
- Várlak. Szia- egy könnycsepp gördült le az arcomon.
Miért volt ilyen? Mit akar mondani? Talán ő is rájött, hogy a családi béke fontosabb, mint a szerelem és mégis visszamegy ahhoz a boszorkányhoz. Tudom, hogy mennyire fontos neki az apukája és azt is, hogy mennyire felnéz rá és soha nem szeretne neki csalódást okozni. Ha elhagy, újra padlóra kerülök, abban biztos vagyok. Rövid idő alatt sikerült elérnie azt, hogy akár ha holnap arra kérne legyek a felesége teljes szívemből igent mondanék. Ő az igazi ezt érzem. Nem élném túl, ha elveszíteném. Annyira elkalandoztam, hogy azt se vettem észre, hogy nyílt az ajtó és valaki belépett. Ugyanúgy bámultam ki az ablakon és figyeltem az ébredező utcát. http://www.youtube.com/watch?v=IFXuk3uvWHc Két kéz fonódott össze a hasam előtt. Behunytam a szemem és a fejem a vállának döntöttem. Nem akartam sírni, mert már eleget sírtam és azt sem akartam, hogy gyengének és olyannak lásson, akit állandóan csak ápolni kell. Sajnos a legelső könnycseppnek már nem tudtam nemet parancsolni így az végig futott az arcomon. Nem szólt semmit sem csak magával húzott az ágyra és szorosan magához ölelt. Biztonságban éreztem magam a karjaiban és az előbbi feltételezésem miszerint elhagy egy pillanat alatt elsuhant. Körkörös mozdulatokkal simogatta a hátam és apró puszikat lehelt a homlokomra. Pár perc múlva már normálisan vettem a levegőt és nyugodtnak éreztem magam. Felnéztem rá és a gyönyörű fekete szemek most bánattól, szomorúságtól és dühtől izzottak. Meg akartam csókolni, de féltem a reakciójától ezért inkább csak egy puszit adtam neki. Hirtelen felült és a arcát a tenyerébe temette.
- Tudok mindent- bukott ki belőle.
- Ezt most nem értem- elcsukló hangon válaszoltam.
- Apa tegnapi viselkedését. Mikor visszaértem Lindával veszekedett, te voltál a téma. Anya hiába próbálta észhez téríteni egyszerűen nem figyelt rá. Én megálltam a nappaliban és onnan hallgattam. Kis idő elteltével meghallottam Nic hangját. Elmondta, hogy részese volt annak a kis beszélgetésnek, amit veled folytatott. Elhűlve hallgattam végig. Csalódtam benne. Mikor már nem bírtam tovább én is csatlakoztam a családi kupaktanácshoz. Elmondtam, hogy mindent hallottam ekkor persze tagadta, de mivel már mindenki jól ismeri a családban hamar lebukott. Ugyanazokat, amiket neked mondott megismételte. Mintha nem is az apám lett volna. Még mindig azt emlegette, hogy nekem a tökéletes barátnő Nicole volt. Nem tudom mivel tudta ennyire megbabonázni az a nő. Lili nem tudok mást mondani, minthogy szeretlek és soha senki miatt nem foglak elhagyni. Sajnálom, hogy így viselkedik- a végét már szinte csak suttogta. Hallatszott a hangján, hogy ő is sír. Odamásztam mögé és átöleltem.
Hosszú percekig ültünk így. Szükségünk volt egymásra. Most minden apró érintés többet ért a szavaknál. Lassan kibontakozott az ölelésemből és felállt. Csak néztem utána. Megfogta mindkét kezem, majd felhúzott így én is már két lábon álltam pár centivel előtte. A szemeibe néztem és próbáltam belőle olvasni, de most nem tudtam. Megsimogatta az arcom, majd lágyan megcsókolt. Hiányzott már a csókja. Ebben a csókban minden érzés benne volt, amit most átéltünk az elmúlt pár napban. Apró puszikkal váltunk el egymástól. Lewis leült engem pedig az ölébe húzott.
- Nem akarom, hogy miattam haragudj apudra.
- Én pedig nem akarlak elveszíteni. Ha, neki nem tetszik, hogy veled vagyok, akkor sajnálom. Senki kérésére se foglak elhagyni.
- Szeretlek- összefontam az ujjainkat.
- Én is nem is tudod mennyire- felemelte a kezem és megpuszilta.
Még egy kis ideig romantikáztunk, majd sajnos el kellett mennie. Apa már így is rávárt a nappaliban. Ahogy becsukódott az ajtó eldőltem az ágyamon és boldogan mosolyogtam. Úgy érzem megtaláltam azt a srácot, aki egész életemben boldoggá fog tenni. Anyának már sajnos nem tudtam elmondani, mert időközben már elindult az iskolába. Elővettem a laptopom és a beérkező leveleimet nézegettem. Az egyik egy ismeretlen címről érkezett így kíváncsian nyitottam meg. Gyorsan átfutottam a szememmel, de az aláírást mikor megláttam egy pillanat alatt elfehéredtem…

2010. augusztus 19., csütörtök

25. rész

Sziasztok!
Meghoztam az új részt. Remélem nem fogtok nagyon utálni és kíváncsian várom mit szóltok ehhez a részhez.  A dőlt betűs részt Lewis könyvéből másoltam ki. :)


Megint kidobáltam az ágyra az összes ruhámat. Annyira sok választási lehetőségem nem volt, hiszen inkább a farmer póló párost részesítettem előnyben. Pár nyári strandra való ruhát félre dobtam. Volt egy két extra rövid ruhám is, de azok se erre az estére valók. Már csak két ruha közül választhattam. Mindkettő fekete volt az egyik egy rövid, de mégis elegáns, míg a másik kicsit szolidabb, de szintén elegáns ruha volt. Felpróbáltam őket, de nem tudtam dönteni. Az időm pedig vészesen fogyott. Már csak 3 órám volt elkészülni.
-         Szia – lépett be a szobába anya.
-         Szia, pont rád van most szükségem- mutattam a ruhákra.
-         Hmm mindkettő szép, de én inkább ezt választanám- a kezébe vette a rövidebbet.
-         Biztos jó választás? Nem túl rövid?
-         Rövidnek rövid az tény, de szerintem ez jobban áll neked, mint a másik- méregetett anya.
-         Mi lenne, ha felpróbálnám mindkettőt és úgy döntenél?
-         Rendben.
Igaza volt anyának, mert amikor a pánt nélküli ruhát magamra öltöttem sokkalta felszabadultabbnak éreztem magam, mint a másik egyszerűbb ruhában.
-         Marad a rövid és kész- mosolygott rám.
-         Én is ezt akartam mondani, de kicsit merész ez egy családi vacsira nem?
-         Nem az hidd el. Én is ilyesmi ruhában jelentem meg először apád szülei előtt- vigyorgott.
-         Mit szóltak a nagyiék?- besétáltam a fürdőbe.
-         Először leesett az álluk és valami útszéli lánynak tituláltak, de miután elmondtam, hogy pszichológusnak tanulok rögtön máshogy néztek rám- visszapakolta az ágyon heverő ruhákat.
-         Én nem tudok semmi ilyet se mondani- jöttem vissza.
-         Neked nem is kell- kacsintott rám, majd magamra hagyott.
Gyorsan lezuhanyoztam és hajat mostam. Sokáig gondolkodtam, hogy mihez is kezdjek a haj zuhataggal, de végül csak megszárítottam és meghagytam az apró hullámokat. A sminket se akartam túlzásba vinni így csak egy kis szájfényt és szempillaspirált használtam. Már csak félórám volt az indulásig így fel-alá járkáltam a szobában. Félek ettől a találkozótól. Meg akarom ismerni a családját közelebbről, de az apukájától tartok. Bár még csak egyszer találkoztam vele két éve, de akkor se volt olyan kedves nem tudom, hogy az óta változott-e.
Az ablakhoz sétáltam és vártam, hogy megjelenjen az utca végén a fekete Mercedes. Annyira az útra koncentráltam, hogy észre se vettem anyát, aki ott ácsorgott mellettem.
-         Félsz?- szólalt meg halkan.
-         Kicsit- vallottam be.
-         Ne félj nem lesz, semmi baj csak add magad és próbálj meg sebezhetetlen maradni- ölelt meg.
-         Rendben és köszönöm- adtam neki egy puszit.
Lesétáltam a nappaliba és az első kezembe akadó újságot lapozgattam. Az óra pillantottam, ami pontban hét órát mutatott és pár másodpercen belül megszólalt a csengő. Remegő lábakkal nyitottam ajtót.
-         Szia- hebegtem.
-         Szia. Elképesztően szép vagy ma este- megölelt és adott egy apró csókot.
-         Köszönöm-pirultam el.
-         Indulhatunk?- érdeklődött.
-         Persze- intettem anyának, majd kiléptem a családi fészekből.
Út közben próbáltam nyugtatni magam, de nem igazán jött be.
-         Nem kell félned- szólalt meg Lewis.
-         De, én mégis félek- a sebválton nyugvó kezére csúsztattam a kezem.
-         Mindenki imádni fog- mosolygott.
-         Szerintem nem. Egyébként jó választás volt ez a ruha?
-         Tökéletes. Nekem nagyon tetszik és nagyon jól áll- felemelte a kezem és megpuszilta. Ettől a gesztustól elmosolyodtam.
-         Megérkeztünk- törte meg a csendet Lewis.
-         Oké- suttogtam.
-         Jajj Lili ne parázz már ennyire- ölelt magához.
-         Próbálok- bújtam szorosan hozzá.
-         Szeretlek és bármit is mondanak akkor is szeretni foglak- közelebb hajolt és érzéki csókban forrtunk össze.
Lassú léptekkel közelítettem meg a hatalmas házat. Azon gondolkoztam, hogy vajon merre futhatnék el, de mivel Lewis fogta a kezem így ezt nem tudtam volna véghezvinni. A szívem a torkomban dobogott, amikor nyílt az ajtó.
-         Megérkeztünk- kiabált be a párom, amíg én becsuktam az ajtót.
-         Végre itt vagytok- lépet ki a konyhából Lewis nevelőanyukája.
-         Lili Whitmarsh- nyújtottam a kezem.
-         Linda Hamilton- megölelt és kép puszit nyomott az arcomra. Kicsit meglepődtem, de jól esett és kicsit megnyugodtam.
-         Srácok! Megjöttek a fiatalok- szólalt meg Linda.
Mi bementünk a nappaliba ahol rögtön otthonosan éreztem magam. A falon kiskori képek lógtak Lewisról és Nicről. Pár kupa is díszelgett az egyik polcon. A nappali közepén egy hatalmas krémszínű kanapé terült el és két oldalt a hozzá tartozó fotelek voltak elhelyezve. A kanapé előtt egy sötét barna fából készített kis asztal foglalt helyett, aminek a teteje üveg volt. Ezen már előre el voltak helyezve a poharak. Az ülőalkalmatósággal szemben egy hatalmas plazma tv volt alatta pedig DVD filmek voltak elhelyezve. Jobbra fordulva egy hatalmas ablak volt illetve egy elhúzható üvegajtó, ami valószínű a kertbe vezetett. Épp leültünk, amikor a család másik két tagja megjelent.
-         Szia- köszöntött Nic.
-         Szia- mosolyogtam rá.
-         Jó estét! Lili Whitmarsh- nyújtottam kezet az apának.
-         Anthony Hamilton-biccentett.
-         Nagyon csinos vagy- ült le mellém az öcsi.
-         Köszönöm- azt hiszem kicsit elpirultam.
-         Apa mi a baj?- fordult felé a párom.
-         Semmi- nézett rám dühösen.
Tudtam, hogy nem lesz egy könnyű este hiába kezdődött jól. Próbáltam kerülni Anthony tekintetét és Nichez fordultam, aki rögtön bele kezdett a mesélésbe. Nagyon aranyos srác máris megkedveltem.
-         Gyertek vacsorázni- lépett be Linda.
-         Megyünk- húzott fel a párom, a „kedves” apuka valamit morgott, de próbáltam nem rá figyelni.
Az ebédlőbe lépve ismét otthon éreztem magam. A falak halványsárga színben pompáztak és világos fenyő bútorok voltak többségben. Az asztal nem volt túl díszítve, szimplán egy egyszerű családi vacsorát tükrözött. Viszont az étel felhozat nem volt kevés.
-         Csináltam jó pár salátát illetve szárnyas húsokat, hátha te is olyan, vagy mint Nicole, hogy vigyázol a vonalaidra- ült le az asztalhoz Linda.
-         Ohh miattam nem kellett volna ennyi mindent csinálni. Nem vagyok, válogatós nem fogyókúrázok, így nem igazán izgat, hogy miben hány kalória található- mosolyogtam kedvesen rá.
-         Nem miattad csinálta- morgott Anthony.
-         Anthony viselkedj!- emelte meg picit, a hangját a mama.
-         Nem csináltam semmi se- az előtte lévő ételt tologatta
Egész vacsora alatt feszült volt a hangulat, ezt próbálta a testvérpár poénokkal oldani, de az apjukra így se tudtak hatni. Linda párszor rám mosolygott, ezzel próbált nyugtatni. A vacsora után nem igazán volt kedvem Anthonyval egy légtérben lenni, így a mai este másik nőtagjával tartottam a konyhába.
-         Segítek elmosogatni- a tányérokat összeszedtem és a mosogató felé indultam.
-         Igazán nem kell. Ezt a szép ruhát összekoszolod- mutatott rám.
-         Nem érdekel a ruha. Meg azt hiszem, ennyivel tartozok, mert isteni vacsorát állított össze.
-         Köszönöm a dicséretet. Viszont megkérlek rá, hogy tegezz, nem vagyok én még olyan öreg- kacsintott rám.
-         Rendben, de akkor is segítek- nem mondott semmit se csak a kezembe adta a törölgető ruhát.
-         Bezzeg Nicole sose segített még a konyhába se nagyon tette be a lábát- nevetett fel.
-         Miért? Félt, hogy attól is hízik, ha már a konyhában jár?- röhögve kérdeztem.
-         Valószínű. Annyira utáltam azt a lányt. Túlságosan cicababa volt nem illett a mi kis családunkba. Te viszont annyira más vagy. Természetesen jó értelemben. Mindenki kedvel- lépett mellém.
-         Bárcsak így lenne- suttogtam.
-         Anthony miatt ne aggódj nem ilyen bunkó ő csak még mindig Nicole hatása alatt van. Tudod, a férfiak először a külsőre mennek és ez alól az én férjem se kivétel. Még mindig abban a hitben él, hogy Nicole volt a tökéletes barátnő a fiának.
-         Remélem igazad lesz. Én szeretem Lewist.
-         Azt látom és ő is szeret. Egésznap rólad áradozik. Nah, de most menjünk be hozzájuk és együnk egy kis tortát- tolt ki a konyhából.
Mikor beléptem egy pillanatra megfagyott a levegő. Tudtam, hogy rosszkor jövök, de hát nem tudtam elbújni. Amennyire csak tudtam Lewishoz húzódtam. Linda egy hatalmas csokitortával jelent meg előttünk.
-         Imádlak anya- Lewis az édességet csodálta.
-         Tudom.
-         Nem is tudtam, hogy ennyire oda vagy a csokis sütikért- döbbentem meg.
-         Pedig imádom őket. Bárhol bármikor bármennyi csoki tortát meg tudok enni- vigyorgott.
-         Most viszont ne egyél sokat vagy különben mehetsz az edzőterembe- szólalt meg durcásan Anthony.
-         Nem muszáj edzőterembe menni- végighúzta a kezét a combomon.
-         Legalább ne csinálnád ezt az öcséd előtt- förmedt rá.
-         Apa nyugi már láttam ilyet- szólalt meg Nic.
-         Te inkább menj fel a szobádba, holnap iskola- vágta rá.
Nic szomorúan megindult az emeletre. Én pedig kezdtem magam egyre kínosabban érezni. Úgy döntöttem meglátogatom inkább a mosdót így én is az emeleten kötöttem ki. Az egyik szoba mellett elhaladva hallottam, hogy valaki elég hangosan szitkozódik. Kicsit félve, de benyitottam. Nic volt az.
-         Zavarok?
-         Nem dehogyis- mosolygott rám, ugyan olyan szép a mosolya, mint a bátyának.
-         Sajnálom, hogy az apukád miattam akadt ki- csuktam be az ajtót.
-         Ne magadat okold. Apa elég önfejű és még mindig nem hiszi el, hogy Lewis képes volt otthagyni Nicolet.
-         Értem- leültem az ágyra- Mesélsz nekem magadról?- tereltem a témát.
-         Persze- leült velem szembe és mesélni kezdet.
Csodálom, hogy a betegsége ellenére milyen nagy álmai vannak. Nic is szereti a versenysportokat, de a legtöbb sportban nem tudja megállni a helyét versenyzőként. Mégis újra és újra próbálkozik, és sosem hagyja el magát, nem hagyja, hogy bármi letörje. Ha, elesik, rögtön feláll és folytatja ott ahol abbahagyta még akkor is, ha fájdalmai vannak.
-         Lili beszélni akarok veled- jelent meg Anthony.
-         Rendben- kimentem a folyosóra és hallgattam.
-         Idefigyelj, csak egyszer mondom el. Nem érdekel, hogy a főnök lánya vagy és az se, hogy mivel tudod a fiamat ennyire befolyásolni, de ha miattad romlik a teljesítménye, akkor készülj fel, hogy elüldözlek mellőle. Nincs szüksége egy olyan lányra, aki minden problémáját rázúdítja. Neki a versenyzésre kell koncentrálni és nem a te lelkedet ápolni. Ez az egyik dolog a másik pedig. Nem kell a sajnálatod Nicolas felé. Nincs rászorulva és nem szeretném, hogyha túl sokat mutatkoznál vele- közölte dühösen arra figyelve, hogy ne legyen túl hangos.
Meg se várva a válaszom elment. Leforrázva álltam és próbáltam visszatartani a könnyeimet. Eszembe jutott, hogy mit mondott anya. Nem szabad összetörtnek látszanom. Kicsit összeszedtem magam majd lementem a többiekhez.
-         Lewis haza vinnél? Álmos vagyok- bújtam hozzá.
-         Persze- csókolt meg. Az apuka pedig hangos köhögésbe kezdet.
-         Köszönöm ezt a remek estét- fordultam Linda felé.
-         Én köszönöm, hogy eljöttél- ölelt meg.
Mindenkitől elköszöntem és végre kiléphettem a szabadba. A hűs éjszakai levegőtől egy kicsit megrázkódtam, de így legalább könnyebb volt visszatartani a könnyeim.
-         Sajnálom- suttogta a barátom a kocsiban.
-         Mit?- a fejem az ablaküvegnek döntöttem.
-         Apa viselkedését. Nem tudom mi baja volt.
-         Én tudom. Nem kedvel. Szerinte neked Nicole mellett van a helyed. Bár meg értem. Ő sokkalta szebb, mint én és idősebb is- feleltem szomorkásan.
-         Ilyet ne mondj! Nálad nem szebb!- kicsit ingerültem válaszolt.
A kapuban még váltottunk pár csókot majd útnak engedtem. Én, pedig ahogy beléptem az ajtón sírva rohantam fel a szobámba. Eddig tudtam visszatartani a könnyeim, amik most már folyóként folytak végig az arcomon. A magassarkúm eldobtam a szoba egyik végébe, ruhástól dőltem be az ágyba. Hajnalig zokogtam, majd álomba sírtam magam.




Lili ruhája

2010. augusztus 18., szerda

24. rész

Sziasztok! Meghoztam az új részt. Ebből most már kiderül, hogy mi baja van/volt Lilinek. 

 
Hajnalban fel kellett kelnem, mert nagyon fájt a fejem és levegőt is nehézkesen vettem. Felültem és próbáltam felállni, de nem nagyon ment. Összeszedtem azt a kevés kis erőm és megpróbáltam újra felállni. Sikerült, de ahogy megindultam a szoba forogni kezdett én pedig elkeseredettségemben és félelmemben sírni kezdtem. Mi bajom lehet? Elegem van ebből a szédüléses játékból. Lewisra pillantottam, aki békésen szunyókált. Lili szedd össze magad! El kell jutnom a fürdőszobába, de ahogy megemeltem a lábam meginogtam és az ágyra zuhantam. Zokogtam. Pedig így is alig kaptam levegőt. Lewis mocorogni kezdett mellettem sikeresen felkeltettem.
-         Lili mi a baj?- rázott meg- Lili válaszolj- újra megrázott.
-         Félek- nyöszörögtem- Nem akarok meghalni- zokogtam tovább.
-         Nem fogsz- ölelt át- De, mi a baj?
-         Megint rosszul érzem magam- suttogtam.
-         Akkor még most beviszlek az ügyeletre- felkapcsolta a lámpát.
-         Arra nincs szükség inkább hozz nekem egy pohár vizet- hunytam le a szemem.
-         Lili- felemeltem a kezem.
-         Menj, kérlek- mutattam az ajtó felé.
Hallottam, hogy valamit motyog, de most nem volt erőm arra figyelni. Inkább próbáltam megállítani a szobát. A levegő vétel lassan visszaállt a megszokottra, de a fejem még mindig hasogatott.
-         Tessék- adta a kezembe a vizet Lewis.
-         Köszönöm- nyögtem.
-         Nem értem miért nem akarsz még most bemenni, ez nem játék- járkált előttem fel-alá.
-         Állj meg! Így is forog velem a szoba legalább te ne mozogj- ültem fel.
-         Kérlek menjünk be most- megfogta a kezem.
-         Én most aludni akarok- eldőltem az ágyon.
-         De, Lili- még mindig az ágy mellett állt.
-         Lewis, nem akarok veszekedni. Majd reggel bemegyünk. Most pedig inkább ölelj át- suttogtam.
Még egy kis ideig morgott, de teljesítette a kérésemet.
Reggel egyedül keltem. Körülnéztem a szobámban, de Lewis sehol se volt. Kisétáltam a fürdőbe, hátha ott lesz, de itt sem volt. Ahogy az emeleten sétálgattam hangokat hallottam a földszintről. Apa és Lewis. Rólam volt szó. Apa mindent tud, hiszen az én drága párom elmesélte a hajnali eseményeket. Nem is kell mondanom, hogy apu mennyire ki volt akadva. Nem hallgattam tovább őket inkább visszamentem a szobámba. Az ablakomhoz sétáltam és néztem az esőt. Igazuk van, be kell vallanom ez tényleg nem játék, de félek, hogy mit fog mondani Dr. Chase. Félek, hogy valami olyasmit fogok hallani, ami megváltoztathatja az egész életem. Örökre. Nem akarok beteg lenni, nem akarok semmit sem. Megráztam a fejem és letöröltem a könnycseppeket az arcomról. Felöltöztem és lementem a többiekhez.
-         Jó reggelt!- léptem be a nappaliba.
-         Jó reggelt! Jól vagy?- lépett mellém Lewis.
-         Igen- adtam neki egy puszit, majd apának is.
-         Felhívtam Dr. Chase-t 11 órára ott kell lenned- közölte apa.
-         De, hát már 10 óra van, akkor máris készülődjek?
-         Igen- ölelt át a párom.
-         Remek- újra visszamentem a szobámba.
20 perc múlva jelentem meg újra a családom előtt. A kezemben volt az összes orvosi papírom, ami nem állt 4-5 lapnál többől.
-  Indulhatunk?- érdeklődött Lewis.
- Persze- a vállamra vettem a táskám.
Az autóban nem nagyon beszélgettünk. Nem volt kedvem. Ideges voltam a gyomrom görcsbe rándult és a műszerfalon doboltam.
-         Nyugi nem lesz semmi baj.
-         És, ha mégis?
-         Nem lesz, bízz bennem- kaptam egy apró puszit az arcomra.
Fél óra múlva már meg is pillantottam a hatalmas épületet. A tenyerem izzadt és gyomrom liftezett. Remegő térdekkel szálltam ki a kocsiból. A recepciós hölgy megadta a doktor szobájának a számát és el is kísért minket. A kórházi szagtól rosszul voltam. Akárhova néztem betegek voltak. Egészen kicsiktől a nagyokig. Ahogy haladtunk előre úgy csökkentek a beteg emberek a folyosón. A magassarkúm kopogása volt a legnagyobb zaj forrása a hosszú úton. Mintha a kivégzésemre vinnének. Lewis kezét szorongattam hát, ha megnyugszok, de ugyan olyan ideges voltam. Egy hatalmas fehér ajtóhoz értünk, ahol arany betűkkel díszelgett egy név Dr. Robert Chase.
Vettem egy nagy levegőt majd kopogtattam.
-         Szia Lili- köszöntött vidáman az orvosom.
-         Szia- köszöntöm félve- a barátom bejöhet?- mutattam Lewisra.
-         Persze.
-         Nos, mik a panaszok?- fordult felénk, ha nem lenne pasim, akkor meg próbálnám elcsábítani.
-         Szédülés, fejfájás és nehézkes levegő vétel- soroltam.
-         Hm… mielőtt bármit is mondanék, azt javasolom, hogy végezzünk el pár vizsgálatot.
-         Rendben.
Miután átestem vagy 6 fajta vizsgálatom meglátogattuk a kórház büféjét. Ettem egy szendvicset, bár igazából azt se kellett volna, mert még rosszabbul lettem. Körülbelül 1 órát kellett várnunk, majd újra Dr. Chase rendelőjében kellett megjelennem.
-         Minden eredmény megérkezet- rendezgette a papírokat.
-         És?- kérdeztem rémülten.
-         Nem az lett, amire számítottam- nézte az egyik lapot.
-         Ez most akkor mit jelent? Jó vagy rossz?
-         Nem a legrosszabb, de azért nem is jó- ingatta a fejét.
-         Kérlek, áruld már el, vagy itt ájulok el- Lewisra pillantottam, aki szintén ideges volt.
-         Jó mondom- felült az asztalra.
-         A tesztek alapján kizártuk azt, hogy terhes lennél, bár először a megnövekedett vércukorszintből arra következtettem, de a vérvétel alapján kiderült, hogy nem. A vérnyomásod nagyon magas, illetve kiderült, hogy vérszegény is vagy. Ez a három dolog derült ki a vizsgálatokból. Az a jó hírem, hogy ezek gyógyszerrel kezelhetőek. Fel is írok mindhárom tünetre egy-egy pirulát, amit feltétlenül be kell szedned. Ha, esetleg túlzott álmosságot tapasztalnál, akkor se ijedj meg az a gyógyszer mellékhatása. Három hónap múlva gyere vissza- mosolygott rám.
-         Rendben. Akkor nem fogok meghalni?
-         Nem- nevetett fel.
Megnyugodtam, vagyis részben. Mert azért nem számítottam arra, hogy ennyi gyógyszert kell szednem. Kicsit vidámabban hagytam el a kórházat.
-         Azt ugye tudod, hogy akkor is szedned kell a gyógyszert, ha már teljesen jól érzed magad?- érdeklődött a kocsiban Lewis.
-         Igen tudom- fintorogtam.
-         Minden nap be fogod venni, ha kell, akkor én adom be.
-         Meg fogom enni. Ígérem.
Apa már türelmetlenül járkált a lakásban és rögtön letámadott minket. Elmeséltem neki mindent részletesen. Először nem szólt egy szót sem csak nézett maga elé, majd öntött magának egy pohár bort és úgy folytatta tovább a gondolkodást. Magát vádolja, tudom. Azt hiszi, hogy a miatt alakultak ki ezek a betegségek, amiért ő elcipelt a nagydíjakra. Oda sétáltam mellé.
-         Apa ne vádold magad! Nem te tehetsz róla- a fejem a vállának döntöttem.
-         Szerintem meg igenis nekem köszönheted- nem nézett rám, továbbra is az udvart bámulta.
-         Ez hülyeség. Semmi köze sincs ahhoz, hogy utazgattam.
-         Kérlek vigyázz magadra- átölelt, de olyan szorosan, mint még soha.
-         Vigyázni fogok- adtam neki egy puszit.
Nem volt beszédes kedvében így inkább hagytam egy kicsit, mert ismerve, hogy milyen makacs még mindig magát vádolja. Úgy döntöttem kitakarítom a szobám és épp a porszívóval küszködtem, amikor megszólalt a telefonom. Egy új sms.
Szia Szívem!
Ne feledd akkor este vacsora nálunk. 7-re érted megyek.
Csókollak
Lewis
Úristen tényleg a vacsora ez ki is ment a fejemből. Gyorsan a ruhásszekrényemhez siettem.