2012. május 28., hétfő

33. rész

Sziasztok!
Hosszú idő után meghoztam az új részt :) Nagyon örülnék, hogy ha kapnák pár véleményt,az meggyorsítaná a következő rész érkezését :$
Puszi, Nikíí


Az a telefonhívás nem tőle jött, hanem az egyik lakberendezési üzlettől, kicsit csalódott voltam, de valahol mélyen tudtam, hogy ez pont így van jól. Azóta eltelt két hét, és nem beszéltem vele. Próbált hívni, írt sms-t, kaptam e-mailt, de egyikre se válaszoltam tudom ez nagyon gyerekes viselkedés, de nem voltam rá felkészülve, hogy beszéljek vele. Sajnos nem húzhatom  túl sokáig, hiszen holnap utazunk a Monacoba. A múlthét elejéig úgy volt, hogy Patrick is velem jön, de sajnos a családi zűrzavar miatt, nem tud velem utazni, amit nagyon bánok. Kimi baráti társaságával vágok neki a Monacoi útnak, de nem fogom velük tölteni az egész hétvégét. Kimi és én is a Red Bull vendégeiként érkezünk, de az  unokatestvéremet ismerve ő inkább a yachtján marad és ott bulizza át a hétvégét. Kedd délelőtt indultunk és ekkor találkoztam először Kimi barátaival, akik számomra egy kicsit furcsák voltak és megpróbáltam nem zavarni őket ezért én az egyik sarokba leültem és figyeltem.
A keddi napot a fiúkkal töltöttem, de az estét már az előre lefoglalt szállodában. Szerda reggel mosolyogva hagytam el a szállásomat, de tudtam jól, hogy ez a mosoly nem sokáig fog tartani, hiszen nem húzhatom tovább találkoznom kell Sebbel  Ahogy beléptem a pálya területére,olyan volt, mintha hazaérkeztem volna. Nagyon hiányzott már ez a közeg, az emberek, az autók a hangok egyszóval minden, ami a száguldó cirkuszra jellemző. Sok ismerős arccal találkoztam, de ugyanakkor nagyon sok ismeretlen  embert is felfedeztem. A Red Bull boxát céloztam meg, amikor valaki megérintette a karomat.
- Szia – lépett elém egy barna hajú srác, hatalmas mosollyal az arcán.
- Fernando! – azonnal megöleltem – ezer éve nem láttalak!
- Ugyanezt elmondhatom én is. Hogy-hogy itt vagy?
- A Red Bull vendégeként érkeztem.
- Egyedül? – nézett rám hatalmas szemekkel.
- Nem, igazából Kimivel, de ő nincs itt , viszont ott megtalálod– a kikötő felé mutattam.
- Értem – vigyorgott – most mennem kell, majd még összefutunk – adott két puszit és már el is tűnt én pedig folytattam az utam a vörös bikákhoz. A bejáratnál megláttam Sebet, hirtelen pánik lett úrrá rajtam. Pár perccel később már ott állt előttem.
- Végre megvagy. Az elmúlt időszakban egyszerűen nem tudtalak utol érni. – szokásához híven mosolygott.
- Bocsánat, hogy eltűntem, de egy kis időre volt szükségem – kerültem a tekintetét.
- Miért? Tettem valami olyat, amivel megbántottalak? – közben beinvitált a boxba.
- Nem – ráztam meg a fejem – gondolkodnom kellett egy-két dolgon – halvány mosoly jelent meg az arcomon.
- Remélem semmi baj sincs – megsimogatta a karom.
- Nincs – adtam meg neki a megnyugtató választ.
Amíg ő a mérnökei társaságában bejárta a pályát addig én a vendéglátó egységben foglaltam helyett és csak vártam. Pár szerelősrác csapódott hozzám, egész jól elbeszélgettem velük és megállapítottam, hogy egy nagyon összeszokott kis csapatba csöppentem. Ez idő alatt nem volt időm a saját hülyeségeimen rágódni egyszerűen csak kikapcsoltam és élveztem, hogy itt lehetek, és hogy ilyen emberek vesznek körül. Egy ideig az se tűnt fel, hogy Sebastian is visszatért hozzánk csak, akkor, amikor mellém húzott egy széket és leült.
- Látom jól elvoltál – mutatott a fiúkra.
- Igen, remek társaságom volt! – nevettem.
- Ráérsz egy kicsit, beszélni szeretnék veled – hirtelen komorrá vált a hangja.
- Persze – felállt és hátra vezetett, a pihenőjébe.
- Erről csak veled beszélhetek – becsukta mögöttünk az ajtót.
- Hallgatlak – felé fordultam és megfogtam a kezét, egy halvány reménysugár villant fel, talán valami olyasmit fog mondani, ami megváltoztatja, majd ezt a kapcsolatot.
- Az elmúlt időszakban közel kerültél hozzám, aminek tényleg nagyon örülök, hiszen egy csodálatos lány vagy.  Ott voltál velem, amikor szakítottam Hannaval és ezt köszönöm neked. Úgy érzem neked kell először  megtudnod ezt a hírt. Találkozgatok egy lánnyal, nagyon kedves és egyáltalán nem érdekli, hogy ki vagyok, megszeretne ismerni. – mosolyodott el.
- Ez nagyszerű – csak ennyit tudtam kinyögni, fájt, hogy ezt mondta, pedig nem szabadna.
- Ugye? Ha minden jól megy a hazai futamomra velem jön. Szeretném, hogy ha megismernéd, biztosan jól kijönnének.
- Biztosan – magamra erőltettem egy mosolyt – ha nem haragszol most megyek, megbeszéltem Kimivel, hogy találkozunk. Szia – intettem és elhagytam a boxot. Minél hamarabb a pályán kívül akartam lenni, nem akartam, hogy bárki is sírni lásson. Az első könnycseppet viszont nem tudtam visszatartani ezért gyorsan egy zsebkendőért kutattam a táskámban, aminek az lett a következménye, hogy neki ütköztem valakinek egy gyors bocsánat kérés után távozni szerettem volna, de megállítottak.
- Lahja, mi a baj? – Fernando aggódó arcával találtam szemben magam.
- Semmi – szipogtam.
- Ezt nem veszem be – átnyújtott egy zsebkendőt, hiszen nem találtam meg a táskámban.
- Köszönöm. Erről most nem szeretnék beszélni, ha nem baj.
- Persze, megértem és nyugodj meg- megsimogatta a karomat és szabadon engedett.
Szinte futva tettem meg azt a kis utat a szállodáig, a szobámba érve felszínre törtek az érzéseim. Igazából magamat sem értem, hiszen nem alkotunk egy párt sohasem voltunk együtt nincs jogom ennyire kiakadni, amiért ő boldog, joga van hozzá. Miután kicsit megnyugodtam magamhoz vettem a laptopomat és egy kicsit a munkával foglalkoztam ez segített kikapcsolni és ekkor tudtam meg azt is, hogy az elkövetkezendő két ralin nem vesz részt Kimi, szóval egyedül megyek. Ennek bevallom nagyon örülök, kell egy kis szabadság és kikapcsolás, minden közeli ismerőstől távol, szükségem van erre.
Nem mentem le vacsorázni, inkább felhozattam az ételt és magányosan elfogyasztottam azt. Sebastian hívott párszor, de nem vettem fel, írtam neki egy üzenetet, hogy korán lefekszek és azzal a lendülettel ki is kapcsoltam a mobilom. Lefeküdni készültem, amikor is a portáról telefonáltak fel, hogy valaki vár lent. Magamra kaptam egy normálisabb ruhát és lementem, fogalmam sincs, hogy kinek jutottam az eszébe, talán Kimi az? Seb biztosan nem, miért akarna velem beszélni? Meglepődve tapasztaltam, hogy Fernando az.
- Szia – köszönt, amikor meglátott – remélem nem baj, hogy megkerestelek.
- Szia, nem egyáltalán nem.
- Csak tudni szerettem volna, hogy hogy vagy. Délután nagyon zaklatott voltál.
- Akkor épp nem voltam a helyzet magaslatán, de már most jobban vagyok, csak szükségem lenne valakire, akivel beszélhetek.
- Én itt vagyok, ráérek, hallgatlak – mosolygott.
- Ez kedves tőled, de nem itt szeretném elmondani – körbe tekintettem – inkább egy csendesebb helyen.
- Menjünk el sétálni? – ajánlotta fel.
- Igen az jó lenne.
Percekig némán sétáltunk egymás mellett, nem tudtam, hogy hogyan kezdjek is bele.
- Ez olyan nehéz – sóhajtottam fel – hol is kezdjem?
- Talán az elején?
- Ott kellene. Szóval most van egy barátom Patrick, Kimi által ismertem meg. Nagyon szeretem és jó vele együtt lenni, tényleg önmagam tudok lenni, ha ott van mellettem, de..
- De van valaki más is ugye?
- Valahogy úgy… konkrétan nincs, mert ez egyértelműen csak egyoldali szeretett.
- Valószínűleg ismerem a másik srácot.
- Ezt most honnan…?
- Délután a boxutcából távoztál zaklatottan ebből gondoltam.
- Egyébként igen ismered – lehajtottam a fejem.
- Sebastian az, ugye?
- Igen – suttogtam – de én nem akarom ezt, nem szabad kiakadnom rá, neki is lehet barátnője én nem vagyok neki senkije csak egy barátja – újra felszínre törtek a könnyeim.
- Gyere – kitárta a karjait és én hozzábújtam és úgy sírtam tovább – Ő tudja mit érzel? – suttogta.
- Nem, de egyértelmű, hogy ő mást szeret.
- Amíg nem mondod el neki nem tudhatod biztosra.
- Ma mondta, hogy van egy új barátnője.
- Az más. Jajj te lány mindig belekeveredsz valamibe.
- Én már csak ilyen vagyok – vontam meg a vállam.
Ezután kicsit vidámabb témákról beszéltünk, majd visszatértünk a szállodába, hiszen neki holnap reggel kipihentem kell megjelennie a pályán.