51. rész - befejező rész

Sziasztok! 
Úgy döntöttem, hogy nem várok tovább és inkább hozom a befejező részt. Szeretném megköszönni az állandó kommentelőimnek, hogy ők mindig itt voltak és megörvendeztettek pár szóval. Köszönöm nektek  ♥ ♥♥ Azért most, hogy a végéhez érkezett a történet örülnék, ha az is írna egy pár szót, aki eddig csak némán követte az eseményeket. 

U.I : Az új történetet jövőhónap elején hozom! Addig is sok-sok puszi mindenkinek, illetve Kellemes Húsvéti Ünnepeket! 

Drága Naplóm!

Itt az idő, hogy megtöltsem az utolsó pár lapokat, és elmeséljem, hogy mi is történt velem az elmúlt pár hónapban. A házasságom csodálatosan kezdődött az esküvő után elutaztunk 3 hétre egy titkos kis szigetre. Annyira jó volt elmenekülni az emberektől, a világtól és a párommal tölteni azt a kis időt. Sokat beszélgettünk és tervezgettük a jövőnket. A gyerekkérdés is felmerült, és boldogan vettem tudomásul, hogy Lewis készen áll egy gyermek felnevelésére. Nagyon örültem, hogy így gondolja, hiszen én mindig arról álmodoztam, hogy 3-4 gyerek fog körülöttem futkározni. Még aznap belekezdtünk a babaprojektbe, de akkor még mit sem sejtettünk arról, hogy mi vár majd ránk. Teltek a hetek, majd szép lassan a hónapok én pedig nem tudtam teherbe esni. Felkerestünk jó pár orvost is, de mindegyik azt mondta, hogy semmi akadálya sincs annak, hogy teherbe essek. A szeretkezéseink is lassan átalakultak érzelemmentes szexé. Olyan görcsösen próbálkoztunk, hogy kezdtünk elhidegülni egymástól. Lewis sokkalta gyengébben teljesített a versenypályán, és ezt nem csak annak tudhatta be, hogy több mint egy évig nem ült autóban. Valamit mindig eltaktikázott fejben, hol kiesett, hol ütközött és volt olyan is, hogy a 107 % - os szabály miatt el sem indulhatott. Még ez elején elkísértem a versenyekre, de a rendszeres veszekedéseink után úgy döntöttem, hogy inkább otthon maradok. A kettőnk közötti kapcsolat kimerült abban, hogy veszekedtünk és lefeküdtünk egymással. Beszélgetések, becézgetések, ölelések, csókok, szeretkezések ezek mind homályba merültek. De valahogy sosem éreztem azt, hogy el akarok tőle válni, állandóan győzködtem magam arról, hogy túl leszünk ezen a nehéz időszakon is. Talán azért nem omoltam össze teljesen lelkileg, mert anya mindig mellettem állt és támogatott. Egy rendezvényre voltunk hivatalosak, ami megannyi meglepetést tartogatott. A helyszín gyönyörű volt és gazdagabbnál gazdagabb emberek foglaltak helyett az asztaloknál. Lewis kapott egy díjat is, és amikor átvehette a gyönyörű szobrocskát akkor jelent meg az a mosoly az arcán, amit már hónapok óta nem láttam. Vidáman sétált vissza hozzánk, és mosolyogva társalgott a többi emberrel. Ott volt Jessica és Jenson is, akik láthatóan ragyogtak, hiszen Jess állapotos. Igaz erről még a sajtó nem tud, de hamarosan a gömbölyödő pocakja úgyis elárulja. A férjem is és én is vágyakozva és irigykedve figyeltük őket, de nem sokáig.

- Gyere velem egy kicsit – súgta a fülembe Lewis.

- Hova megyünk? – kihúzott a teremből.

- Majd megtudod – végig sétáltunk a hosszú folyosón és az utolsó ajtón beléptünk, ahol teljes sötétség fogadott.

- Mit csinálunk mi itt?- falnak nyomott és a keze már a szoknyám alatt vándorolt.

- Mindig is azt mondtad, hogy szeretnéd kipróbálni egy buliban – morogta a nyakamba.

- De, nem most és nem itt- próbáltam eltolni magamtól, de még jobban a falhoz szorított, egyszerűen nem volt esélyem ellökni. Ilyen durva még sohasem volt velem, mint akkor. Könnyeimmel küszködve igazítottam meg a ruhámat. Az ajtó résnyire volt nyitva így a beszűrődő fényben jól lehetett látni a meggyötört arcom.

- Most meg miért sírsz?- lépett közelebb.

- Szerinted miért? Szinte megerőszakoltál. Elhiszem, hogy szeretnél gyereket, de ne így akard elérni, hogy teherbe essek. Durva és érzelemmentes voltál, mintha egy utcasarkon összeszedett kis cafka lennék, úgy viselkedtél velem. - az eddig felgyülemlett összes sérelmemet, a fejéhet vágtam.

- Tudod mit igazad, van, egy utolsó kis cafka vagy. Biztos szedsz gyógyszert és azért nem sikerül teherbe esned.

- Te nem vagy normális. Minden vágyam az, hogy legyen egy gyerekem.

- Szólj Fernandonak ő biztosan, összehoz neked egy gyereket – ezzel a mondatával sértett meg a legjobban és gondolkozás nélkül pofon vágtam, majd elrohantam.

Otthon a sötét nappaliban ültem és zokogtam. A könnyeim nem akartak elfogyni. Mélységesen megbántottnak és szomorúnak éreztem magam. A reggel a nappaliban ért. Lewis egész nap ki se dugta a fejét a szobánkból csak este, amikor viszont kerülte a tekintetemet.

- Szeretnék veled beszélni – mögém lépett és végig simított a karomon, amitől kirázott a hideg.

- Hallgatlak – megfordultam és szemben találtam magam egy meggyötört férfival.

- Sajnálom. Mindent sajnálok. Úgy viselkedtem mostanában, mint egy idióta barom, de csak próbáltam rájönni, hogy miért is hidegültünk el egymástól ennyire. Túlságosan is beleéltem magam abba, hogy pár hónap múlva talán lehet egy gyerekünk. Az élet pedig ezt másképp gondolta. Nem akarlak elveszíteni, ahhoz túl sokat jelentesz nekem. A házasságunk eddig egy katasztrófa, és szeretnék ezen változtatni. Boldog akarok lenni, veled! – közeledett felém, majd egy csókban forrtak össze ajkaink. Hosszú idő óta csókolt meg úgy, mint a szerelmét.

Ezek után minden megváltozott. Beszélgettünk, nevetgéltünk, és ami a legjobb szeretkeztünk, aminek meg is lett a gyümölcse, hiszen sikerült teherbe esnem, ráadásul ikrekkel.

Még nagy pocakkal írom ezeket, a sorokat, de nem sokára már a karjaimban tarthatom az én kicsikéimet.

Sok – sok kalandon és megpróbáltatáson mentünk keresztül, mire végre révbe ért az életem.

Egy nap majd besétál valaki igazán különleges az életedbe, és akkor majd rádöbbensz, hogy miért nem működött eddig soha a dolog mással.  Ezzel az idézettel zárom a naplómat, és egy teljesen új életet kezdek a családommal.

Lili Whitmarsh – Hamilton

50. rész

Sziasztok! 
Nagyon szépen köszönöm az előző részhez a kommenteket. Meghoztam az utolsó előtti részt. Kicsit sokat kellett rá várni, de végre itt van.. Most is 6 kommentet szeretnék, de annak is örülnék, ha esetleg több is lenne :$

Lassan végéhez közeledik a 2011-es év. Már csak 1 hónap választ el az újévtől és az új élettől. Január 4.-én távol Angliától egy gyönyörű szigeten összekötjük az életünket. Igaz addig még rengeteg dolgunk van. Az egyik és talán a legfontosabb feladat: a ruha kiválasztása. Nem szeretnék hagyományos ruhát, de annyira extrémet sem. Anglia és Svájc szinte minden híresebb üzletét felkerestük már, de eredménytelenül. Anya már a haját tépi az állandó hisztimtől, és szerinte az lenne a legjobb, ha fürdőruhába mennék hozzá Lewishoz, ha már úgy is tengerparti esküvő lesz. Tanácstalanul üldögéltem a szobámban, amikor megszólalt a telefonom.

- Halló – szólaltam meg kicsit unott hangon.

- Szia drágám, miért vagy ilyen szomorú? – a vonal túlsó végén egy vidám női hang köszöntött, akinek a gazdája Rafaela volt.

- Nem vagyok szomorú, csak nem találok megfelelő menyasszonyi ruhát– felsóhajtottam bánatosan, és közben eldőltem az ágyamon.

- Milyet szeretnél?

- Nem tudom. Rengeteg fajtát felpróbáltam, de egyiknél sem éreztem azt, hogy ez az igazi.

- Én is nagyon nehezen találtam meg a megfelelőt. Szétnézek az ottani üzletek honlapján, hátha találok esetleg olyat, amit te nem vettél észre.

- Köszönöm – mosolyodtam el.

- Igazán nincs mit. Nem hagyhatom, hogy egy béna ruhában állj oltár elé – nevetett fel halkan. Annyira kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz az esküvőtök. Még sohasem voltam tengerparti lagzin, csupán sorozatokban láttam. Jobban várom, mint te – hallatszódott a hangján, hogy mosolyog.

- Remélem olyan lesz, mint amit elképzeltünk. Bocsi, de most le kell tennem még rengeteg elintézni valóm, van. Majd hívlak. Puszi.

- Rendben. Puszi – bontotta a vonalat.

Aznap már nem mentünk sehova sem. Lewis állandóan a telefonon lóg, hiszen milliónyi feladatott kell végrehajtanunk úgy, hogy csak az esküvő előtt 2 nappal fogjuk látni a helyszínt.

Találtam egy újabb indokot, amiért azt mondhatom, hogy imádom Rafa-t Megtalálta a megfelelő ruhát számomra. Pont olyan, amilyet megálmodtam. Rájöttem, hogy eddig teljesen rossz helyen keresetem a ruhákat. Szinte ott volt az orrom előtt, de én nem vettem észre.

Már szinte minden készen áll a nagy napra, és ahogy az ünnepek elmúlnak, már repülünk is. De előtte még egy nehéz feladat vár rám. Idén karácsonykor nálunk gyűlik össze a család, és nekem kell elkészítenem az ünnepi vacsorát is.

- Ez nem fog menni – léptem be a konyhába.

- Dehogynem – ölelt át hátulról Lewis.

- Még sose főztem ennyi személyre ráadásul anya kezembe, nyomta a nagyi régi szakácskönyvét, amiből kell választanom valamilyen ételt, de mind olyan bonyolult. Mi lesz, ha megmérgezem a családot az esküvő előtt?- megfordultam az ölelésében és szorosan hozzábújtam.

- Jajj kicsim, nem kell aggódnod, biztosan ügyesen helyt állsz majd a konyhában is – suttogta a fülembe.

Az idő szélsebesen repült és eljött a karácsony reggel is, ami sok-sok meglepetést tartogatott számunkra. Először is ott volt a vacsora készítés illetve a vendégek fogadása. Anthonyval már lassan több mint két hónapja nem találkoztam, Lewis is csak telefonon beszélt vele. Nem szeretném, ha elrontaná az ünnepet. Egész délelőtt és délután a konyhában rohangáltam. Pontban 5 órára kész lettem mindennel így még volt egy órám elkészülni. Anyuék sokkal hamarabb megérkeztek, de ennek örültem is, hisz le tudja legalább ellenőrizni a főztöm.

- Nagyon szörnyű lett? – anya mellett toporogtam.

- Őszinte legyek? – pillantott rám.

- Igen.

- Ez egyszerűen fantasztikus lett – mosolygott rám – most már vérbeli háziasszony lettél – ölelt magához.

- Ohh köszönöm.

Időközben megérkezett Lewis családja is. Először elég fagyos volt a hangulat, de egy kis alkohol feloldotta ezt a feszültséget.

- Nagyon örülök, hogy együtt tölthetjük az ünnepeket és remélem, hogy senkit sem kell az este folyamán ételmérgezéssel kórházba szállítani. Boldog karácsonyt mindenkinek – megemeltem a poharamat, majd mindenkivel koccintottam.

Az előételnél szinte mindenki óvatos volt, csak kóstolgatták. A párom volt az egyedüli, aki nem óvatoskodott pár perc alatt eltüntette a saját adagját. A főételnél már mindenki nyugodtan mert szedni és egész vidám hangulatban fogyasztottuk el az ételt.

- Szerintem menjetek át a nappaliba, hamarosan hozom a desszertet – felálltam az asztaltól és összeszedtem a tányérokat.

- Segítek – egyszerre pattant fel a két anya.

- Köszönöm, de nem kell. Most vendégek vagytok – mosolyogtam rájuk és a hatalmas tányér kupaccal megindultam a konyhába.

Vidám nevetgélés hallatszódott a nappaliból, aminek nagyon örültem. Nem volt semmi különösebb kívánságom karácsonyra csupán annyi, hogy ez az este szeretetben teljen el. Legalább az ünnepekre tegyük félre a sérelmeket, és mint egy nagycsalád ünnepeljünk, és ez úgy tűnik megvalósulni, látszik. Mosolyogva tértem vissza hozzájuk. Lewis mellett foglaltam helyet, aki rögtön közelebb húzódott hozzám és a kezét a combomra csúsztatta.

- El sem hiszem, hogy hamarosan férj és feleség lesztek – örvendezett anya – remélem, akkor nemsokára megérkeznek az unokák is – kacsintott ránk.

- Majd meglátjuk, hogy hogyan alakulnak a dolgok – válaszolt helyettem Lewis. Igazából még nem merült fel köztünk a gyerekkérdés. Azt tudom, hogy Nicoletól nem szeretett volna kisbabát, és túl fiatalnak érezte magát az apasághoz, de hogy ma már mit gondol erről a kérdésről, nem tudom.  Épp az utazásról beszéltünk, amikor megszólalt Anthony telefonja, fontos hívásra hivatkozva kisétált a helyiségből. Mi addig tovább folytattuk az előbbi téma boncolását. Teljesen megfeledkezve Anthonyról indultam el a konyhába egy újabb adag édességért. Az ajtóban viszont megálltam, hiszen a leendő apósom még mindig telefonált.

- Nem, nem csinálom tovább… nekem ez nem ér annyit, így is sok - sok időt elvesztegettem…nem tudsz semmivel sem meggyőzni… nem  - próbáltam rájönni a beszélgetés foszlányaiból, hogy kivel beszélgethet, de nem tudtam vagy inkább nem is akartam tudni. Anthony a bárpultnak dőlt a fejét pedig lehajtotta. Csendes léptekkel léptem be hozzá. Amikor meglátott felkapta a fejét, és zavartan tanulmányozta az arcomat.

- Hallottál mindent ugye? – tette fel a kérdést egy sóhaj közepette.

- Csak egy részét – hajtottam le a fejem.

- Nem is tudom, hogy mit mondjak – az arcát a két tenyere közzé temette.

- Nekem nem kell magyarázkodnod –motyogtam zavartan.

- De. Itt az ideje, hogy elmondjak mindent. Tudom jól, hogy nem úgy viselkedtem veled, ahogy azt kellett volna. Sokáig azt hittem, hogy a fiamnak Nicole a tökéletes nő és titkon már az esküvőjüket tervezgettem, aztán megjelentél te és felforgattad az életünk. Azt hittem, hogy csak egy kaland leszel és semmi más. Mindenképpen szét akartalak titeket választani és ebben segítségemre volt Nicole. Viszont amikor megkérte a kezed, akkor jöttem rá, hogy ez nem csak egy kaland. Azóta folyamatosan az jár a fejemben, hogy hogy lehettem ilyen a saját fiammal és veled. Az előbb Nicole hívott, hiszen azt mondtam neki, hogy megakadályozom az esküvőt, de nem tudom meg tenni. Meg tudsz nekem bocsátani?

Nem igazán találtam a szavakat, mert nagyon meglepett ez a vallomás, de örültem is neki, hogy végre kiderült.

- Ez nekem egy kicsit sok így egyszerre, de nem haragszok – felé nyújtottam a karom ő pedig közelebb lépett és megölelt. Anthony elmondta mindenkinek, amit az előbb nekem így végre béke szállt az egész családra.

Fáradtan dőltem be az ágyba Lewis mellé.

- Ez egy ultra hosszú nap volt – bújtam hozzá.

- És eseménydús – simogatta a karom.

- Az biztos, de végre minden rendben van.

- Pontosan. Gondolkodtam a gyerekkérdésen. Tegnap este, amikor Rafaelával beszélgettél és oda ült mellé a kis Felipe, rájöttem, hogy én is apa szeretnék lenni.

- Ezt örömmel hallom – motyogtam csukott szemmel.

A szigetre megérkezve gyönyörű látvány tárult elénk. A helyszín tökéletes, a tenger csodás azt hiszem nem is, kell több.

Idegesen toporogtam a kis kunyhóban, és vártam, hogy megjelenjen apa. Az idő kínzó lassúsággal telt. Az ajtó nyikorogva jelezte, hogy elérkezett a megfelelő pillanat.

- Te jó ég! Gyönyörű vagy – mosolyodott el és egy-két könnycsepp csillant meg a szemében.

- Köszönöm – léptem közelebb hozz, ő pedig csodálattal nézett rám – mi a baj apa?

- Semmi, csak most tudatosult bennem, hogy az én kislányom egy felnőtt nő, aki pár perc múlva összeköti az életét egy férfivel. Emlékszem még nem rég Barbie babával a kezedben rohangáltál a szobában, és csak álmodoztál az esküvőről most, pedig itt állsz előttem ebben a meseszép ruhában – megpörgetett maga előtt, majd szorosan magához ölelt. – El ne mond anyádnak, hogy sírtam – fenyegetett meg viccesen.

- Rendben, de most már menjünk.

http://www.youtube.com/watch?v=f0TXOAeu6Gc

Kiléptünk a tengerparti éjszakába. Az oltárhoz vezető utat fáklyák jelezték. A halk zene és a hömpölygő tenger csodás összhatása egy tündérmesébe repített. Lewis az oltár előtt várt rám. A család és a barátok két oldalt foglaltak helyett. Nem néztem anyura, hiszen tudtam jól, hogy ezóta már patakokban folytak a könnyei és még nem jött el az idő, hogy a sminkem teljes mértékben elkenődjön. Az oltár előtt átadott apa Lewisnak. A szertartásra nem is emlékszek csak a két szóra, ami megváltoztatta az életünket. A vendégek az egyik oldalra tömörültek, így felfedték a mögöttük álló hatalmas szívet, amibe mécsesekkel volt egy idézet kirakva.

„Két csillag van az égen, egyek ők már nagyon régen. Szeretlek, suttogják váltig, egyik te vagy és a másik”

Szorosan a férjemhez bújtam és végre az én könnyeim is felszínre törtek. Teljesen a part végéhez sétáltunk, a víz hullámai lágyan simogatták a talpainkat. Lehunytam a szemeimet és élveztem a pillanatot. A halk zene, a tenger ütemes hullámzása és a gyertyák illata olyan érzést váltott ki belőlem, mint még soha semmi sem. Lewis mögém lépett és átölelt. http://www.youtube.com/watch?v=GO9sGiVphYg Egy másik zene csendült fel, mi pedig lassan mozogni kezdtünk. Egy idő után megfordultam a férjem ölelésében és úgy ringatóztunk tovább. A külvilág teljesen megszűnt számunkra. Az első közös táncunk után fogadtuk a vendégek gratulációját. Az egész part rövid időn belül megtelt még több fáklyával így egy tengerparti bulihoz hasonlított a helyszín. Nem csak a barátok voltak jelen, hanem pár pilóta is. Mindenkitől kaptunk valamilyen apróságot, de a legjobbat Sebtől illetve az egész Red Bull Racingtől kaptuk.

- Sok boldogságot- nyújtott át egy kis dobozkát Seb.

- Köszönjük – átvettem a kis dobozkát és letettem a többi közzé, de a kis német ezt nem hagyta.

- Szeretném, ha ezt most kibontanátok – adta újra a kezembe.

- De akaratos vagy – nevettet Lewis.

- Nem tehetek róla a csapat megbízott, hogy ezt feltétlen adjam át, és rögtön bontsátok ki – mosolygott.

- Már bontom is – a papírcsomagolással nem szenvedtem túl sokáig, de az alatta lévő kis papírdoboz sehogy sem akarta megadni magát.

- Ez eddig nagyon tetszik – forgattam meg a kis dobozt.

- Nem ez az ajándék – nevetett fel Seb – olyan szerencsétlen vagy már bocsi.

- Én is szeretlek – motyogtam.

Nagy nehezen sikerült kibontanom a dobozkát, ami egy mini Red Bull-t tartalmazott.

- Köszönjük ezt a kis autót – emeltem a magasba. Igazából nem nagyon értettem, hogy ezt most miért is kaptuk.

- Nyomd meg a pilóta fejét – kaptam a következő tanácsot.

Ahogy megnyomtam a pilóta fejét, az autó villogni kezdett majd megszólalt: Sok Boldogságot! Nem is tudtam, hogy mit mondjak. Nagyon - nagyon tetszett.

- Adrian és Christian találta ki – osztotta meg velünk Seb.

- Mond meg nekik, hogy imádom őket! – Lewis kivette a kezemből a kis autót, és alaposan szemügyre vette.

- Ennek is hajlik a szárnya - nevetett fel, majd mindenkiből kitört a nevetés.

Hajnalig maradtunk, majd elmentünk a szállodába, ahol egy csodás nászéjszaka várt ránk. 

Lili ruhája 

 A helyszín ( sajnos olyat nem találtam, amilyet elképzeltem, de hasonló, mint ez )

12. rész

Sziasztok! 
Mivel rég hoztam már részt a másik töriből ezért végre itt van a folytatás. Az enyém remélhetőleg elkészül a hétvégére. 

-A pilóták legjobb barátait bármikor szívesen látjuk.-mosolygott a mérnök.
-Így van, de azért bemutathatnád nekünk a leendő barátnődet.-vigyorgott Horner.
-Nem szállnátok le a témáról?-nevetett Seb.-Nem a barátnőm!-szögezte le a német, majd odajött hozzánk.-Elrabolhatom?-nézett Jaimere.
-Hát már kezdtünk belemelegedni a beszélgetésbe, de ha muszáj..-hajtotta le a fejét a spanyol.-De menjetek csak nyugodtan, majd még találkozunk!-mosolygott.
-Köszönöm!-vigyorgott Seb.
-Na, akkor sziasztok!-intett Jaime és tovább sétált.
-Szia.-köszöntünk.
-Úgy látszik már is megkedvelt.-vigyorgott megint a német.
-Igen, jól elvoltunk.-mosolyogtam.-Na és mit szóltak Christianék?
-Jöhetsz!-vágta rá boldogan.-De most bemutatlak nekik!-sétáltunk a két férfi felé.
-Oké és köszönöm nagyon!-nyomtam egy puszit Seb arcára.

-És még ő mondja, hogy csak barátok..-nevetett Newey.
-Ja.-nevetett Horner is.
-Szóval, ő itt Mollie.-mutatott megint rám.-Mollie, ők itt a Forma1-es apukáim.-nevetett Seb.
-Még mielőtt egy szót is szólna bárki ezután: légyszi, ne magázz minket!-vigyorgott rám a mérnök.-Tudom, hogy sokan elvárnák meg minden, de nem kell.
-Oké.-vágtam rá nevetve, majd kezet fogtam mindkét férfivel. Ők is arról faggattak pár percben minket, hogy hogyan és mikor ismerkedtünk meg stb.. Aztán elmentünk a csapathoz Sebbel, hogy bemutathasson nekik.
-Emberek!-állt meg Seb egy üres helyen, de lassan a csapat nagy része ott állt körülöttünk.-Szeretném bemutatni az egyik jó barátomat, Molliet. Elkísért a hétvégére és nem akartam, hogy az időmérőn és a futamon egyedül legyen, ezért megkérdeztem, hogy megnézheti-e veletek és..-próbálta tovább mondani, de erre az következett be, amit nem gondoltam. Azt hittem, hogy Seb bemutat nekik, aztán dobnak egy „Sziát” és foglalkoznak a saját dolgukkal tovább. Ehelyett szinte mindenki odajött és bemutatkozott, végül el kezdtünk beszélgetni. Közeledett az időmérő és Seb kicsit arrébb húzott a többiektől:
-Elmegyek, átöltözök, ha jön Mark, akkor..-kezdett bele halkan, hogy a többiek véletlenül se hallják meg.
-Megoldom. Te ezzel ne foglalkozz, mert teljesen az időmérőre kell koncentrálnod, nem pedig rám.-néztem Sebre.
-De..
-Nem! Te most szépen menj, és öltözz át!-mosolyogtam.
-Oké, de ha van valami..
-Akkor az időmérő után elmondom, oké?
-Jó.-sóhajtott.
-És te mondod folyton, hogy nem lesz semmi baj, szóval..
-Oké-oké.-mosolygott.
-Na, azért!-vigyorogtam, majd nyomtam egy puszit az arcára és visszamentem a többiekhez. A csapat tagjai úgy viselkedtek velem, mintha már évek óta ismernénk egymást – ami végül is igaz, csak a jelenlegi helyzetemet tekintve ezt nem mondhatom el nekik – ökörködtünk és hülyébbnél hülyébb dolgokat találtunk ki. Nem soká visszaérkezett Seb, aztán a csapat nagy része elvonult az autókhoz, hogy megnézzék minden rendben van-e és a szokásos dolgokat elintézzék az időmérő előtt. Én addig csendesen figyeltem az eseményeket, de Sebastian szinte percenként rám nézett és mosolygott. Szerencsére Markkal nem találkoztam, aminek nagyon örültem, mert tudtam, hogyha összefutunk, akkor a lebukás veszély elég nagy lett volna. Amíg a fiúk az autóval voltak elfoglalva Brittával beszélgettem, Seb sajtószóvivőjével. Az időmérő kezdetéig már csak néhány perc volt, Sebnek még gyors adtam egy szerencsepuszit, aztán felvette a sisakját és beült az autóba..
Az időmérőn ismét a Red Bullok taroltak, Seb és Mark sorrendben, a harmadik rajtrácsot Fernando szerezte meg. Az időmérő után jöttek az interjúk, aztán riporterek hada rohamozta meg a pilótákat, míg Sebit és Brittát vártuk vissza a csapattal beszélgettünk, hülyéskedtünk tovább. Hihetetlen milyen jó fejek.. Az interjúadások után Seb mondta, hogy várjam meg, míg letusol és átöltözik. Természetesen eleget tettem a kérésének és szűk félóra múlva már kettesben sétáltunk a paddockban.
-Köszönöm, hogy eljöttél a hétvégére.-mosolygott Seb.
-Inkább én köszönöm, hogy elhívtál.-öleltem meg.-Ki tudja, hogyha nem hívsz, meddig maradok még otthon..-gondolkodtam el.
-Ha még egy hétig otthon maradtál volna én magam rugdoslak el Hawaii-ig.-nevetett.-Több, mint egy hónapig nem voltál sehol, csak Zürichig mentünk el egyszer-kétszer.
-Tőlem vihetsz Hawaii-ba, csak ne rugdoss, az fájna!-nevettem.
-Sosem bántanálak, mert te vagy a világ legjobb lakótársa!-vigyorgott és megpuszilt.
-Te meg a másik legjobb.-vigyorogtam.

Miközben beszélgettünk, találkoztunk Jaimevel, így este hétig velük lógtam. Seb este „hazavitt”, aztán megbeszéltük a holnapot, miszerint 11re megyek a pályára. Ahogy ezt lebeszéltük már ment is, mert hamar le akart feküdni, hogy ki tudja magát pihenni a futamra.