Szótlanul álltunk egymással szemben várva, hogy valamelyikünk elkezdi a mondanivalóját. Végig a szemébe néztem, de valahogy most semmi jót nem tudtam felfedezni benne csakis a düh és az idegesség csillogott azokban a csodás kék szemekben.
- Szia - köszöntem neki kedvesen.
- Hello- megragadta a karomat és a nappali felé tolt.
- Miért jöttél?- nyugodtan kérdeztem, nem akartam magam felidegesíteni.
- Beszélnünk kell!- jelentette ki.
- Hallgatlak - leültem a díványra és figyeltem, ahogy fel-alá járkál.
- Laura én ezt nem bírom tovább. Adtam neked időt, de ez már nekem is sok. Elegem van ebből az egészből. Két hónapja beszéltünk utoljára, igaz e-mailben tartottuk a kapcsolatot, de ez akkor se normális. Minden nap szembesülnöm kellet azzal, hogy egyedül vagyok nem vagy velem. Persze megértem a reakciódat, mert nem mindennapos dolog, hogy az embernek a főnöke az apja, még meg úgy, hogy ő erről mit sem sejtett. Türelmesen vártam eddig. Viszont az elmúlt hét nagy változást hozott az életemben. Rájöttem hiába is, próbállak visszakapni ez már lehetetlen. Ehhez két ember kell én kevés, vagyok egyedül. A te akaratod is kell ahhoz, hogy újra egy pár legyünk. És kurva szar érzés úgy bemenni, dolgozni, hogy szinte minden szempár téged követ és felőled, kérdez én, pedig csak ott állok és mondom a megszokott szöveget miszerint semmit, se tudok rólad. Érted?- oda lépett hozzám és felém hajolt, féltem tőle ezért hátrálni kezdtem, amikor elkapta a karom és megszorította.
- Seb…. ez…. Fáj- nyögtem fel fájdalmasan.
- Nem érdekel, nekem is épp így fáj - sziszegte.
- Még nem hagytam abba. Már kezdem úgy érezni, hogy te is csak egy újabb kis lotyó, vagy akinek csak a pénzem kell. Tudod az ilyenekre, nem vagyok kíváncsi. Sőt az ilyen nőszemélyeket egyenesen gyűlölöm. Elég volt Hannát kihevernem, és megjelentél te. Tényleg úgy éreztem veled minden más lesz. Nem csak szép vagy, hanem intelligens és értesz a száguldó cirkuszhoz. De valahogy mégis félre ismertelek. Utállak Laura- újra ott termet felettem.
- Kérlek Sebi, ezt beszéljük, meg- mondtam sírástól elfojtott hangon.
- Nincs mit megbeszélni- nézett végig rajtam.
- De van!- kiáltottam el magam.
- Nincs - újra megszorította a kezem, de ekkor egy sokkalta élesebb és szúróbb fájdalmat éreztem a hasamnál.
- Kérlek, hívd az orvost, nagyon fáj a hasam - nyöszörögtem.
- Persze ezt most el is hiszem neked- és egy egyszerű mozdulattal felhúzott a kanapéról.
Nem bírtam megállni a lábamon összecsuklottam. Seb csak felnevetett. Ilyen kiszolgáltatott állapotban eddig még sosem voltam. Próbáltam volna a telefon után nyúlni, de elvette előlem és folytatta az előbbi hahotázást. A hasam egyre jobban görcsölt, már szinte üvöltöttem a fájdalomtól, mikor kivágódott az ajtó és Lucas libbent be rajta.
- Lau jól vagy?- rögtön mellettem termet és feltett a kanapéra.
- A hasam nagyon fáj - mondtam halkan.
- Rögtön hívom a mentőket, addig is nyugi.
- Sebastian te normális vagy??? Lau terhes és hagyod, hogy szenvedjen?- a falhoz szorította a kis brazil a németet.
- Én nem tudtam, hogy terhes- mentegetőzött.
- De akkor is mit tettél vele?- még mindig ingerült volt Luc.
- Bántottam- mondta Sebi lehajtott fejjel.
- Hogy, mit tettél? Eszednél vagy ember? Megütöttél egy nőt?? – elképedve tekintett rá Lucas.
- Csak a karját szorítottam meg- alig mondta ki és már el is tűnt.
Számomra megszűnt a külvilág az utolsó kép, amit láttam Luc aggódó arca.
Lucas szemszöge.
Laura eszméletlenül feküdt előttem. Iszonyatosan megijedtem, még jó, hogy időben jöttem. Különben mi történt volna, bele se merek gondolni. Pont ebből a Vettel gyerekből nem néznék ki ilyet, erre, tessék, mit csinál. A mentő elég hamar kiért. Nem mehettem vele, de rögtön az autómba pattantam és követtem őket. Rögtön a műtőbe szállítottak. Addig leültem a folyosóra és végig kattogott az agyam. Mi lesz, ha elveszíti a babánkat, ezt nem élné túl. Fel-alá járkáltam, amikor megpillantottam egy személyt, aki most egyáltalán nem hiányzott.
- Minek jöttél?
- Tudni akarom, mi van vele- a szemei szikrákat szórtak.
- Ha valami súlyos baja lesz én, megöllek- tekintettem rá.
Nem szólt csak leült a mellettem lévő székbe és sírni kezdett. Azt hiszi, ezzel minden el van intézve.
- Én nem tudtam, hogy babát vár. Ki az apa?- kérdezte szipogva.
- Nem te. Én- jelentettem ki büszkén.
- Értem- válaszolt Seb, némi szomorúsággal a hangjában.
Egy orvos közeledett felénk, mi pedig rögtön felugrottunk.
- Melyikőjük Laura Martinez hozzátartozója?
- Én- válaszoltam magabiztosan.
- Rendben
- Doktor úr, mi a baja Laurának?- türelmetlenül kérdeztem. Az orvos arckifejezése nem volt túl megnyugtató.
- Nos…….
- http://www.youtube.com/watch?v=tiXhWm0bC08
2010. május 31., hétfő
2010. május 25., kedd
41. rész
Kipihenten keltem fel. Az éjjeliszekrény felé fordultam, ahol az óra volt és örömmel nyugtáztam, hogy már 11 óra is elmúlt. Felöltöztem, majd leballagtam a konyhába és neki láttam ebédet készíteni. Nem tudom, hogy Lucas mikor jön, mert pontos időt nem mondott, de a biztonság kedvéért dupla adag ebédet készítettem. Hallottam, hogy nyílik az ajtó, akkor ezek szerint megérkezett Luc. Azért tudott bejönni, mert még régebben adtam neki egy kulcsot a lakáshoz Ő állt a legközelebb hozzám, és mivel szinte naponta nálam volt, untam az állondó ajtónyitást. Halk lépteket hallottam közeledni, de nem szólaltam meg. Mögém lépett és átölet a kezét a hasamon pihentette. Nem tudom mi ütött belém, de elkezdtem zokogni. Lucas maga felé fordított és értetlenül nézett rám.
- Mi a baj?- kérdezte óvatosan.
- Semmi- feleltem egyszerűen és letöröltem a könnyeimet.
- Akkor miért sírsz?
- Nem sírok-mosolyogtam rá.
- Az előbb még igenis sírtál, most meg már nevetsz. Minden rendben van?- értetlenül állt a hangulatváltozásom előtt.
- Nyugi nincs semmi baj- megpusziltam.
- Akkor oké- bár még mindig gondolkodott, hogy mi bajom lehet.
Elfogyasztottuk együtt az ebédet, majd bepakoltam a mosogatógépbe, nem volt kedvem mosogatni. Addig Lucas helyet foglalt a nappaliba és betett egy cd-t a lejátszóba.
http://www.youtube.com/watch?v=4UuMLzZ4VYo&playnext_from=TL&videos=HjJchBZMi10
Besétáltam hozzá és leültem vele szembe, elég ideges voltam. Nem tudom mi lesz a reakciója. Félek.
- Beszélnünk kell- köszörültem meg a torkom
- Mondjad, hallgatlak- mondta kedvesen.
- Szóval, lehet utálni, fogsz, de jogod van tudni ezt a dolgot. Nem titkolhatom el előled, és nem is akarom. Nem kérek tőled semmit se, csak el akarom mondani.
- De mi az Laura, ne kínozz, mond már el.
- Terhes vagyok. Tőled- böktem ki, de nem néztem rá.
- Mi…. Terhes vagy?- rémülten kérdezte.
- Igen, de mint az előbb mondtam, nem kérek tőled semmit se. Csak tudatni akartam veled- szipogva mondtam.
- Ezt nem hiszem el, váratlanul ért.
- Hidd el engem is 1 hete tudok róla, de már 1 hónaposak vagyunk- közelebb lépet, kicsit féltem a reakciójától.
- Apa leszek- felkapott és megpörgetett, majd mikor földet értem, megcsókolt.
- Bocsi- mondta a tarkóját vakargatva.
- Miért is kérsz bocsánatot?
- Azért mert megcsókoltalak.
- Semmi baj, hisz ezt csak azért tetted, mert örülsz.
- Igen azért- lehúzott az ölébe a kezét a hasamra tette.
- Milyen parfümöt használsz?- érdeklődtem.
- Giorgio Armani-t miért?- értetlenül nézet rám.
- Nem jó az illata, felfordul tőle a gyomrom.
- Eddig semmi bajod nem volt vele.
- De most már van, szóval, ha a közelembe jössz, akkor valami más használj jó?- mosolyogtam rá.
- Rendben. Sebnek elmondtad már?
- Nem, még csak te tudod egyedül- vallottam be a buksimat lehajtva.
- Mond el neki minél hamarabb, kérlek.
- Elfogom, de félek, hogy végleg el fog hagyni- zokogtam.
- Ha, szeret, akkor meg kell értenie. De ugye nem akarod elvettetni?
- Nem lennék képes egy gyereket megölni, aki nem tehet semmiről sem. Remélem, elfogadja.
- De, ha mégse én itt leszek neked- megcsókolt.
- Köszönöm- súgtam a fülébe.
Egész délutánt átbeszélgettük, örültem, hogy Lucas ilyen jól fogadta az örömhírt. Úgy döntött, hogy erre a párnapra átköltözik hozzám. Így minél többet tud velünk lenni. Jól esett, hogy már ennyit törődik velünk. Épp pakolásztam mikor valaki rátenyerelt a csengőre. Kinyitottam az ajtót, és egy ideges Sebastian Vettel állt velem szemben.
- Mi a baj?- kérdezte óvatosan.
- Semmi- feleltem egyszerűen és letöröltem a könnyeimet.
- Akkor miért sírsz?
- Nem sírok-mosolyogtam rá.
- Az előbb még igenis sírtál, most meg már nevetsz. Minden rendben van?- értetlenül állt a hangulatváltozásom előtt.
- Nyugi nincs semmi baj- megpusziltam.
- Akkor oké- bár még mindig gondolkodott, hogy mi bajom lehet.
Elfogyasztottuk együtt az ebédet, majd bepakoltam a mosogatógépbe, nem volt kedvem mosogatni. Addig Lucas helyet foglalt a nappaliba és betett egy cd-t a lejátszóba.
http://www.youtube.com/watch?v=4UuMLzZ4VYo&playnext_from=TL&videos=HjJchBZMi10
Besétáltam hozzá és leültem vele szembe, elég ideges voltam. Nem tudom mi lesz a reakciója. Félek.
- Beszélnünk kell- köszörültem meg a torkom
- Mondjad, hallgatlak- mondta kedvesen.
- Szóval, lehet utálni, fogsz, de jogod van tudni ezt a dolgot. Nem titkolhatom el előled, és nem is akarom. Nem kérek tőled semmit se, csak el akarom mondani.
- De mi az Laura, ne kínozz, mond már el.
- Terhes vagyok. Tőled- böktem ki, de nem néztem rá.
- Mi…. Terhes vagy?- rémülten kérdezte.
- Igen, de mint az előbb mondtam, nem kérek tőled semmit se. Csak tudatni akartam veled- szipogva mondtam.
- Ezt nem hiszem el, váratlanul ért.
- Hidd el engem is 1 hete tudok róla, de már 1 hónaposak vagyunk- közelebb lépet, kicsit féltem a reakciójától.
- Apa leszek- felkapott és megpörgetett, majd mikor földet értem, megcsókolt.
- Bocsi- mondta a tarkóját vakargatva.
- Miért is kérsz bocsánatot?
- Azért mert megcsókoltalak.
- Semmi baj, hisz ezt csak azért tetted, mert örülsz.
- Igen azért- lehúzott az ölébe a kezét a hasamra tette.
- Milyen parfümöt használsz?- érdeklődtem.
- Giorgio Armani-t miért?- értetlenül nézet rám.
- Nem jó az illata, felfordul tőle a gyomrom.
- Eddig semmi bajod nem volt vele.
- De most már van, szóval, ha a közelembe jössz, akkor valami más használj jó?- mosolyogtam rá.
- Rendben. Sebnek elmondtad már?
- Nem, még csak te tudod egyedül- vallottam be a buksimat lehajtva.
- Mond el neki minél hamarabb, kérlek.
- Elfogom, de félek, hogy végleg el fog hagyni- zokogtam.
- Ha, szeret, akkor meg kell értenie. De ugye nem akarod elvettetni?
- Nem lennék képes egy gyereket megölni, aki nem tehet semmiről sem. Remélem, elfogadja.
- De, ha mégse én itt leszek neked- megcsókolt.
- Köszönöm- súgtam a fülébe.
Egész délutánt átbeszélgettük, örültem, hogy Lucas ilyen jól fogadta az örömhírt. Úgy döntött, hogy erre a párnapra átköltözik hozzám. Így minél többet tud velünk lenni. Jól esett, hogy már ennyit törődik velünk. Épp pakolásztam mikor valaki rátenyerelt a csengőre. Kinyitottam az ajtót, és egy ideges Sebastian Vettel állt velem szemben.
40. rész
A napok elteltével kezdtem feldolgozni, hogy most már nem vagyok, egyedül egy új élet fejlődik bennem. Úgy döntöttem, hogy a Lucasnak majd a Szingapúri nagydíj után mondom el. Hamarabb nem tudom, mert haza kell utaznom mivel anyám valami nagyon fontos dolgot, akar velem megbeszélni. Semmi kedvem nem volt meglátogatni. Nem érzek iránta szeretettet csakis gyűlöletet. Én nem ilyen anya leszek. A gyereknek joga van tudni az igazat. Bár jobb megtudni ilyenkor az igazat, minthogy örök hazugságban élni. Csak azért tisztelem azt a nőt, amiért volt benne még annyi emberség, hogy elmondja végre az igazat. Ismerve Christ akkor se akadt volna ki, lehet, normális gyerekként növök fel, ha Christian mellettem van? Erre már sose kapok választ. Örök rejtély marad. A rosszulléteim is csillapodtak Lázam már egyáltalán nem volt, a szédülés is minimálisra csökkent. Viszont a hányinger megmaradt, bár már ez annyira nem zavart. Szerda reggel repülőre szálltam és haza utaztam Magyarországra. Augusztus óta nem jártam itthon és most november van. Nem csalódtam az időjárásban hisz szakadó eső és hideg fogadott. Szerencsére pakoltam meleg cuccokat. Fogtam egy taxit, ami nem volt könnyű feladat, mert szerény kis repülőterünk tele volt most érkező vendégekkel. Ráadásul valamelyik színész is ide látogatott. Ezért egyes terminálok le is voltak zárva. KB. 1 óra elteltével már sikerült kikeverednem a repülőtérről. Amíg a taxiban ültem és néztem a szép őszi tájat felidőztem a régi szép emlékeket, amikor még egy család voltunk. Mennyi minden megváltozott. De még rövidebb idő telt augusztus óta. Alig telt el pár hónap és az életem teljesen megváltozott. Kiderült, hogy az apám nem az, akit eddig annak hittem, hanem a főnököm. Mellesleg lehet az igaz szerelmet is megtaláltam úgy érzem, de ennek most egy pillanat alatt vége lehet, hisz nem tőle várom az első gyermekem. Így valószínű nem is fogok neki kelleni. Félek, hogy Lucas életét is tönkreteszem, mert nem hiszem, hogy ilyen fiatalon akart családot alapítani. Teljesen a gondolaimba merültem, csak akkor eszméltem mikor az autó megállt. Jó érzés fogott el, újra láthattam azt a házat ahol felnőttem és ahova sok-sok emlék köt. Elő kotorásztam a táskámból a kulcsot. Halkan léptem be a nappaliba ott ült anyám és egy újságot olvasott.
- Szia!- köszöntem közömbösen.
- Laura, kislányom, de rég láttalak- köszöntött mintha semmi nem történt volna.
- Vajon azért nem láttál, mert kirúgtál itthonról?- kérdeztem ironikusan.
- Jajj én annyira sajnálom, gyere, ülj le- húzott le a kanapéra.
- Miért hívtál ide?- még mindig kimértem kérdeztem tőle.
- Beszélni akartam veled!- leült velem szembe és mosolygott.
- Akkor mond! Nincs sok időm.
- Szóval, én arra gondoltam, hogy most már tudod ki az apád, ami persze nagyszerű meg satöbbi. DE, mivel Christian nem fizetett utánad semmit se, most behajthatnánk rajta. Mit szólsz? Kicsit gazdagabb lennél te is meg én is- egy ördögi mosoly terült el az arcán.
- Te normális vagy??? Csak ezért árultad el, hogy ki az apám, mert pénzre van szükséged- kicsit felemeltem a hangom, és fel akartam állni, de megszédültem így visszapottyantam a helyemre.
- Mégis mi másért mondtam volna el. Azért, hogy boldog legyél?- nevetett rajtam.
- Te egy igazi boszorkány vagy, utállak nem vagy az anyám- könnyes szemmel tekintettem rá, de még mindig szédültem.
- Én, se szeretlek túlságosan, szóval nem leszek szomorú- mondta, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
- Én most megyek- felálltam, a hasamhoz kaptam, mert egy éles fájdalmat éreztem, így visszaültem.
- Melyik barom csinált fel?- kérdezte nevetve.
- Ahhoz neked semmi közöd sincs. Meg amúgy is tervezett baba- néztem rá dühösön.
- Persze, úgy, mint te nekem mi? Na, ne nevettess- fordult felém.
Nem méltattam válaszra inkább kirohantam az ajtón. Elsétáltam a közeli kávézóba, ahonnan hívtam egy taxit még ma visszautazok Benidormba. Szerencsére kifogtam egy közvetlen járatott Spanyolországba. Pár órával később már otthon voltam és fáradtan dőltem be az ágyamba. Még mindig anyám járt a fejemben, hogy lehet ennyire szemét. Soha többé nem akarok vele találkozni. Lefekvés előtt megnéztem az e-mailjeimet, párat továbbítottam Sebinek, hisz nagy része különböző újságoktól és tv műsoroktól jött. Az utolsó bejövő levél Lucastól jött. Holnap meglátogat. A gyomrom görcsbe rándult, el kell neki mondanom. Nem lesz könnyű, de nem hazudhatok, hisz ezt nem tudom eltitkolni, idővel úgy is lesznek látható jelei. Egy bögre kakaóval kiültem az erkélyre és figyeltem a várost, ahogy gyönyörű fényékben úszik minden.
- Szia!- köszöntem közömbösen.
- Laura, kislányom, de rég láttalak- köszöntött mintha semmi nem történt volna.
- Vajon azért nem láttál, mert kirúgtál itthonról?- kérdeztem ironikusan.
- Jajj én annyira sajnálom, gyere, ülj le- húzott le a kanapéra.
- Miért hívtál ide?- még mindig kimértem kérdeztem tőle.
- Beszélni akartam veled!- leült velem szembe és mosolygott.
- Akkor mond! Nincs sok időm.
- Szóval, én arra gondoltam, hogy most már tudod ki az apád, ami persze nagyszerű meg satöbbi. DE, mivel Christian nem fizetett utánad semmit se, most behajthatnánk rajta. Mit szólsz? Kicsit gazdagabb lennél te is meg én is- egy ördögi mosoly terült el az arcán.
- Te normális vagy??? Csak ezért árultad el, hogy ki az apám, mert pénzre van szükséged- kicsit felemeltem a hangom, és fel akartam állni, de megszédültem így visszapottyantam a helyemre.
- Mégis mi másért mondtam volna el. Azért, hogy boldog legyél?- nevetett rajtam.
- Te egy igazi boszorkány vagy, utállak nem vagy az anyám- könnyes szemmel tekintettem rá, de még mindig szédültem.
- Én, se szeretlek túlságosan, szóval nem leszek szomorú- mondta, mintha ez lenne a világ legtermészetesebb dolga.
- Én most megyek- felálltam, a hasamhoz kaptam, mert egy éles fájdalmat éreztem, így visszaültem.
- Melyik barom csinált fel?- kérdezte nevetve.
- Ahhoz neked semmi közöd sincs. Meg amúgy is tervezett baba- néztem rá dühösön.
- Persze, úgy, mint te nekem mi? Na, ne nevettess- fordult felém.
Nem méltattam válaszra inkább kirohantam az ajtón. Elsétáltam a közeli kávézóba, ahonnan hívtam egy taxit még ma visszautazok Benidormba. Szerencsére kifogtam egy közvetlen járatott Spanyolországba. Pár órával később már otthon voltam és fáradtan dőltem be az ágyamba. Még mindig anyám járt a fejemben, hogy lehet ennyire szemét. Soha többé nem akarok vele találkozni. Lefekvés előtt megnéztem az e-mailjeimet, párat továbbítottam Sebinek, hisz nagy része különböző újságoktól és tv műsoroktól jött. Az utolsó bejövő levél Lucastól jött. Holnap meglátogat. A gyomrom görcsbe rándult, el kell neki mondanom. Nem lesz könnyű, de nem hazudhatok, hisz ezt nem tudom eltitkolni, idővel úgy is lesznek látható jelei. Egy bögre kakaóval kiültem az erkélyre és figyeltem a várost, ahogy gyönyörű fényékben úszik minden.
2010. május 22., szombat
39. rész
Lassan két hónapja jöttem el Sebitől. Azóta se beszéltünk a kettőnk dolgáról csakis a csapat ügyei kerültek terítékre. A versenyekre nem mentem ki, itthonról követtem az eseményeket. Sebbel is csak telefonon illetve e-mailen tartottam a kapcsolatot. Ő sem erőlteti a békülést és ez tetszik, hogy betartja amit kértem tőle azon a bizonyos estén. Újra itthon vagyok és az előttem lévő papírlapra illetve a hozzá mellékelt kis képre téved a tekintettem, ami megint gondolkodni kéztett. Az életem megváltozik valószínű, amit nem akarok, vagyis ez még túl korán van. Hogy mi is történt ebben a két hónapban? Igazából nagyon-nagyon sok minden. Mikor haza értem Sebitől első dolgom volt tisztázni a dolgokat Lucasszal. Nem csalódtam, hisz újra megértő volt. Azt mondta, hogy neki az a fontos, ha boldognak lát, és ha mindezt Sebi, akkor ő nem áll közénk. Imádom, hogy ilyen. Szívből kívánom, hogy találjon egy olyan lányt, aki mindezt értékelni tudja, hisz a világ egyik legjobb férfija Luc minden értelemben. Lassan teltek a napok, de Luc mindennap meglátogatott és noszogatott, hogy talán ideje lenne kibékülnöm Sebbel, ő is ugyanúgy szenved, mint én s talán még jobban. Ez meglátszik a teljesítményén is. Chris szinte naponta hív, ő sem sürgeti, a visszatérésem ennek külön örülök. Egyik este kicsit buliztunk Luccal és egész sok ital fogyott. Újra lefeküdtem vele. És újból nem bántam meg. De ezt egyszerűen nem értem, miért nem érzek bűntudatot? Napokig töprengtem ezen, semmi értelmes választ nem találtam. Ez történt az első hónapban, utána jött a második, ami még ennél is több meglepetést rejtegetett. Egyedül voltam, mint szinte mindig. De sajnos napról napra rosszabbul, de most nem lelkileg, hanem testileg. Egyik nap boldog voltam, utána pár órával már szinte zokogtam. A hányingerről és a folyamatos evésről nem is beszélve. Kb. 2 hétig bírtam ezt az egészet, mivel már lázam is volt jobbnak láttam megnézetni magam egy orvossal. Mindig is utáltam őket, így csak akkor mentem, ha már nagy baj volt. A közeli kórházba hajtottam, ahol egy nagyon kedves doktornővel találkoztam. Angelika Montez személyében. Elég fiatal a lány, ezért felajánlotta, hogy tegeződjünk. Elmondtam neki a panaszaim, mire ő csak mosolygott. Szerinte terhes vagyok, de ez lehetetlen. Hiába magyarázkodtam mégis elküldött az egyik legelismertebb nőgyógyászhoz. Remegő térdekkel sétáltam fel az emeletre, ahol már vártak. Körülöttem kismamák voltak, egy pillanatra megfordult a fejemben, hogy mi van, ha mégis. Igazából nem volt sok időm ezen gondolkodni, hisz a távolból hallottam a nevem. Lassan oda ballagtam, bár eléggé szédelegtem. Belépve egy kedves 30-as éveiben járó sráccal találtam szembe magam.
- Jó napot! Juan Benet vagyok- nyújtott kezet.
- Laura Martinez- viszonoztam
- Nos, Martinez kisasszony mik is a panaszai?- kérdezte kedvesen.
Elmondtam neki mindent, amit az elmúlt 1-2 hétben tapasztaltam.
- Akkor én azt javasolnám, végezzünk el pár vizsgálatot utána meg tudom erősíteni a kolléganőm állításait, vagy esetleg meg is tudom cáfolni.
Kb fél óra alatt végeztünk minden vizsgálattal majd ki kellett mennem, amíg minden eredmény meg nem érkezik a laborból. Idegesen ültem kint, a gyomrom rendesen liftezett, meg is látogattam néhányszor a WC-t. Újra remegő lábakkal léptem át a vizsgáló küszöbét. Juan keze tele volt papírokkal.
- Mi az eredmény?- elcsukló hangon kérdeztem.
- Laura örömmel tudathatom, hogy terhes vagy- mosolygott rám.
- Tessék?- döbbenten kérdeztem.
- Babátok lesz, 1 hónapos terhes vagy- nyújtotta át a papírokat, amin az eredmények voltak. Nem örülsz?- tette fel a világ legrosszabb kérdését.
- De örülök, vagyis nem….. nem tudom- sokkos állapotba kerültem.
- Nem terveztétek a babát?- érdeklődött kedvesen.
- Nem- ingattam a fejem.
- Biztos, jól fogja fogadni a párod- bátorítólag megfogta a kezem.
- Remélem- suttogtam.
Haza indultam. Egész úton sírtam így a vezetésre is nehezen tudtam koncentrálni, de 1 óra alatt mégis visszaértem. Ahogy becsuktam az ajtót, neki dőltem és lecsúsztam a földre a könnyeim záporként hullottak a földre. Ekkor tudatosult bennem, hogy babát várok. Az apa pedig nem lehet más, mint Lucas, vele voltam 1 hónapja. El kell mondanom neki, nem lehetek olyan, mint az anyám, elvettetni se fogom, arra nem lennék képes. Hogy fogja ezt fogadni a két srác? Lehet Sebinek már nem is fogok kelleni. Mindent én rontottam el, a kezemet a pocimra csúsztattam- Kicsim, miért pont most kell jönnöd?- elcsukló hangon kérdeztem a bennem fejlődő gyermektől. Nos, ez történt két hónap alatt velem. Még nem mondtam el senkinek sem, ezt a jó hírt. Az előttem nyugvó kis képet a kezembe vettem és végig simítottam rajta. Egészen elidőztem ezzel. A telefonom csörgése hozott vissza a földre.
- Nah végre, hogy felveszed- hallottam a számomra oly ismerős hangot.
- Neked is, szia- durciztam.
- Tudod, már mióta próbállak elérni?- kérdezte számon kérően Móni.
- Régóta?- kérdeztem nevetve.
- Nagyon vicces vagy csajszi.
- Tudom- válaszoltam jó kedvűen.
- Csak neked is akartam szólni, hogy BABÁT várok- visítozott a telefonba Moncsi.
- Gratulálok- feleltem elcsukló hangon.
- Köszi. Lau te most sírsz?- megdöbbenve érdeklődött.
- Igen egy kicsit, de, csak azért mert örülök- közben a kezem a pocimra csúsztattam.
- És mióta tudod, hogy jön a kis Eddie?- picit vidámabban kérdeztem.
- Már 2 hónapja, de neked még csak most tudtam elmondani, mivel eddig nem tudtalak elérni.
- Értem és még egyszer gratula. Az esküvőt mikor tartjátok?
- Mindenképpen a baba születése előtt.
Még egy pár percig beszélgettünk telefonon, és jobb kedvem lett. Én miért nem tudom ilyen vidáman fogadni ezt? Miért vagyok ilyen? Utálom magam….
- Jó napot! Juan Benet vagyok- nyújtott kezet.
- Laura Martinez- viszonoztam
- Nos, Martinez kisasszony mik is a panaszai?- kérdezte kedvesen.
Elmondtam neki mindent, amit az elmúlt 1-2 hétben tapasztaltam.
- Akkor én azt javasolnám, végezzünk el pár vizsgálatot utána meg tudom erősíteni a kolléganőm állításait, vagy esetleg meg is tudom cáfolni.
Kb fél óra alatt végeztünk minden vizsgálattal majd ki kellett mennem, amíg minden eredmény meg nem érkezik a laborból. Idegesen ültem kint, a gyomrom rendesen liftezett, meg is látogattam néhányszor a WC-t. Újra remegő lábakkal léptem át a vizsgáló küszöbét. Juan keze tele volt papírokkal.
- Mi az eredmény?- elcsukló hangon kérdeztem.
- Laura örömmel tudathatom, hogy terhes vagy- mosolygott rám.
- Tessék?- döbbenten kérdeztem.
- Babátok lesz, 1 hónapos terhes vagy- nyújtotta át a papírokat, amin az eredmények voltak. Nem örülsz?- tette fel a világ legrosszabb kérdését.
- De örülök, vagyis nem….. nem tudom- sokkos állapotba kerültem.
- Nem terveztétek a babát?- érdeklődött kedvesen.
- Nem- ingattam a fejem.
- Biztos, jól fogja fogadni a párod- bátorítólag megfogta a kezem.
- Remélem- suttogtam.
Haza indultam. Egész úton sírtam így a vezetésre is nehezen tudtam koncentrálni, de 1 óra alatt mégis visszaértem. Ahogy becsuktam az ajtót, neki dőltem és lecsúsztam a földre a könnyeim záporként hullottak a földre. Ekkor tudatosult bennem, hogy babát várok. Az apa pedig nem lehet más, mint Lucas, vele voltam 1 hónapja. El kell mondanom neki, nem lehetek olyan, mint az anyám, elvettetni se fogom, arra nem lennék képes. Hogy fogja ezt fogadni a két srác? Lehet Sebinek már nem is fogok kelleni. Mindent én rontottam el, a kezemet a pocimra csúsztattam- Kicsim, miért pont most kell jönnöd?- elcsukló hangon kérdeztem a bennem fejlődő gyermektől. Nos, ez történt két hónap alatt velem. Még nem mondtam el senkinek sem, ezt a jó hírt. Az előttem nyugvó kis képet a kezembe vettem és végig simítottam rajta. Egészen elidőztem ezzel. A telefonom csörgése hozott vissza a földre.
- Nah végre, hogy felveszed- hallottam a számomra oly ismerős hangot.
- Neked is, szia- durciztam.
- Tudod, már mióta próbállak elérni?- kérdezte számon kérően Móni.
- Régóta?- kérdeztem nevetve.
- Nagyon vicces vagy csajszi.
- Tudom- válaszoltam jó kedvűen.
- Csak neked is akartam szólni, hogy BABÁT várok- visítozott a telefonba Moncsi.
- Gratulálok- feleltem elcsukló hangon.
- Köszi. Lau te most sírsz?- megdöbbenve érdeklődött.
- Igen egy kicsit, de, csak azért mert örülök- közben a kezem a pocimra csúsztattam.
- És mióta tudod, hogy jön a kis Eddie?- picit vidámabban kérdeztem.
- Már 2 hónapja, de neked még csak most tudtam elmondani, mivel eddig nem tudtalak elérni.
- Értem és még egyszer gratula. Az esküvőt mikor tartjátok?
- Mindenképpen a baba születése előtt.
Még egy pár percig beszélgettünk telefonon, és jobb kedvem lett. Én miért nem tudom ilyen vidáman fogadni ezt? Miért vagyok ilyen? Utálom magam….
2010. május 19., szerda
2010. május 18., kedd
38. rész
vissza a jelenbe :)
Szép lassan közelítettük meg a hálót. Az ajkaink egy pillanatra se váltak el. A szobába beérve halk zene szólt. http://www.youtube.com/watch?v=5I14rhb0jkE&playnext_from=TL&videos=k-s2bKP9vUs Sebastian elfektetett az ágyon. Fölém hajolt és szépen lassan lehámozta rólam az összes feleslegesnek ítélt ruhadarabot. Az én feladatom könnyebb volt, hisz csak egy törülközőtől kellett megszabadítanom. Testem minden négyzetmilliméterét csókokkal halmozta el. A kezei sem tétlenkedtek, a melleimet simogatták. Egyre szaporábban vettük a levegőt. Nem engedte, hogy én irányítsak. Amikor én akartam felülre kerekedni, megfogta a kezem és az ágyhoz nyomott.
- Most én fogok irányítani, a te dolgod csak annyi, hogy élvezd - suttogta.
Nem tudtam válaszolni, mert újra és újra megcsókolt. Sürgetően hozzányomtam a csípőmet, vette a lapot rám mosolygott közben belém hatolt. Gyengéden kezdett el mozogni bennem, majd egyre gyorsított a tempón. Egyre hangosabbá vált a nyögésünk, amikor egy utolsó mély döféssel mindkettőnket a gyönyör mezejére repített. Pár percig fáradtan pihegtünk egymáson. Sebi legördült mellém és szorosan magához ölelt. Egyikőnk se szólalt meg, csak élveztük a csendet és egymás közelségét. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de mi még mindig egymás ölelésében feküdtünk. Észre se vettem, hogy pár könnycsepp végig gördül az arcomon. Sebi letörölte a könnyeimet, megfogtam a kezét és szorosan magamhoz húztam. Nem akartam, hogy vége legyen. Akarom őt és hiányzik, minden egyes érintése a csókjai, a dilis viselkedése az egész lénye. Seb maga felé fordított és mélyen a szemembe nézett.
- Kibékülünk?- nézett rám azokkal a csodás kék szemekkel, amiktől mindig elvesztem az eszem.
- Nekem időre van szükségem Seb. Olyan dolgokat vágtál a fejemhez, amik nagyon fájtak és még mindig fájnak. Szeretlek, de ezt eddig is tudtad. Viszont én még nem érzem magam kész arra, hogy újra egy párként kezeljenek minket. Ha, szeretsz, akkor adsz egy kis időt nekem- könnyes szemmel néztem rá.
- Rendben értem. És igen szeretlek, mindennél jobban- simogatta meg az arcom.
- Köszönöm- súgtam a fülébe miközben újra közel húzódtam hozzá.
- Rád évekig is képes vagyok várni- lágyan megcsókolt.
Az éjszakát nála töltöttem, de semmi nem történt. Reggel még megpróbált rábeszélni, hogy maradjak, de így nem tudnék gondolkodni. Magányra van szükségem. Szörnyen éreztem magam, hisz itt van Seb és Lucas is. Ha, hazaérek az lesz az első, hogy mindent elmondok Lucasnak, remélem megértő lesz. Bár nem egyszer hallottam tőle nekem Seb mellet a helyem. Nem fog haragudni, ha mégis őt választom. Meg se érdemlem. Remélem, egyszer talál egy olyan lányt, aki megbecsüli, hogy egy ilyen férfi van mellette, ha már én nem vagyok rá képes. A szívem két részre szakad, úgy érzem. Az egyik oldalon ott van Lucas, akit szeretek, de még mindig nem tudom hogyan és miért. Ha, nincs, velem hiányzik, ha együtt vagyunk, akkor pedig egy másik személy képe lebeg előttem. A másik oldalon Seb van. Az ő iránta érzett érzelmek sokkalta erősebbek. A hiánya leírhatatlan fájdalmat idéz elő bennem. Amikor velem van, akkor pedig szárnyalni tudnék a boldogságtól. Miért nem tudok végre dönteni? A repülőn ülve gondolkodtam ezeken, közben a fülembe is egy olyan zene csendült fel, ami épp illet a hangulatomhoz.
Szép lassan közelítettük meg a hálót. Az ajkaink egy pillanatra se váltak el. A szobába beérve halk zene szólt. http://www.youtube.com/watch?v=5I14rhb0jkE&playnext_from=TL&videos=k-s2bKP9vUs Sebastian elfektetett az ágyon. Fölém hajolt és szépen lassan lehámozta rólam az összes feleslegesnek ítélt ruhadarabot. Az én feladatom könnyebb volt, hisz csak egy törülközőtől kellett megszabadítanom. Testem minden négyzetmilliméterét csókokkal halmozta el. A kezei sem tétlenkedtek, a melleimet simogatták. Egyre szaporábban vettük a levegőt. Nem engedte, hogy én irányítsak. Amikor én akartam felülre kerekedni, megfogta a kezem és az ágyhoz nyomott.
- Most én fogok irányítani, a te dolgod csak annyi, hogy élvezd - suttogta.
Nem tudtam válaszolni, mert újra és újra megcsókolt. Sürgetően hozzányomtam a csípőmet, vette a lapot rám mosolygott közben belém hatolt. Gyengéden kezdett el mozogni bennem, majd egyre gyorsított a tempón. Egyre hangosabbá vált a nyögésünk, amikor egy utolsó mély döféssel mindkettőnket a gyönyör mezejére repített. Pár percig fáradtan pihegtünk egymáson. Sebi legördült mellém és szorosan magához ölelt. Egyikőnk se szólalt meg, csak élveztük a csendet és egymás közelségét. Nem tudom mennyi idő telhetett el, de mi még mindig egymás ölelésében feküdtünk. Észre se vettem, hogy pár könnycsepp végig gördül az arcomon. Sebi letörölte a könnyeimet, megfogtam a kezét és szorosan magamhoz húztam. Nem akartam, hogy vége legyen. Akarom őt és hiányzik, minden egyes érintése a csókjai, a dilis viselkedése az egész lénye. Seb maga felé fordított és mélyen a szemembe nézett.
- Kibékülünk?- nézett rám azokkal a csodás kék szemekkel, amiktől mindig elvesztem az eszem.
- Nekem időre van szükségem Seb. Olyan dolgokat vágtál a fejemhez, amik nagyon fájtak és még mindig fájnak. Szeretlek, de ezt eddig is tudtad. Viszont én még nem érzem magam kész arra, hogy újra egy párként kezeljenek minket. Ha, szeretsz, akkor adsz egy kis időt nekem- könnyes szemmel néztem rá.
- Rendben értem. És igen szeretlek, mindennél jobban- simogatta meg az arcom.
- Köszönöm- súgtam a fülébe miközben újra közel húzódtam hozzá.
- Rád évekig is képes vagyok várni- lágyan megcsókolt.
Az éjszakát nála töltöttem, de semmi nem történt. Reggel még megpróbált rábeszélni, hogy maradjak, de így nem tudnék gondolkodni. Magányra van szükségem. Szörnyen éreztem magam, hisz itt van Seb és Lucas is. Ha, hazaérek az lesz az első, hogy mindent elmondok Lucasnak, remélem megértő lesz. Bár nem egyszer hallottam tőle nekem Seb mellet a helyem. Nem fog haragudni, ha mégis őt választom. Meg se érdemlem. Remélem, egyszer talál egy olyan lányt, aki megbecsüli, hogy egy ilyen férfi van mellette, ha már én nem vagyok rá képes. A szívem két részre szakad, úgy érzem. Az egyik oldalon ott van Lucas, akit szeretek, de még mindig nem tudom hogyan és miért. Ha, nincs, velem hiányzik, ha együtt vagyunk, akkor pedig egy másik személy képe lebeg előttem. A másik oldalon Seb van. Az ő iránta érzett érzelmek sokkalta erősebbek. A hiánya leírhatatlan fájdalmat idéz elő bennem. Amikor velem van, akkor pedig szárnyalni tudnék a boldogságtól. Miért nem tudok végre dönteni? A repülőn ülve gondolkodtam ezeken, közben a fülembe is egy olyan zene csendült fel, ami épp illet a hangulatomhoz.
37. rész
Egy kis visszatekintő rész :) Lau múltjáról :)
A nappalimban ültem egy bögre gőzölgő tea kíséretében. Egyedül voltam itthon és a régi fényképek között kutakodtam. Mosolyogva vettem elő egy kisebb mappát, ami tele volt nyári és az egyetemi idő alatt összegyűjtött képekkel. Rengeteg szép emlék eszembe jutott. Eddig nem beszéltem a barátaimról, akik nagyon sokat jelentettek és jelentenek még most is. Az egyetemig nem is volt igazi barátnőm. Persze akadt egy kettő, de ezek csak felszínes barátságok voltak. Eljártunk néha bulizni ennyi. Viszont mikor elkezdődött az egyetemi korszak minden megváltozott. Először úgy éreztem itt megint egyedül leszek, max a fiúk szólnak majd hozzám, mert én nem voltam annyira otthon a divat világába inkább az autók és a sportok érdekeltek. Hetekig egyedül ücsörögtem a suliban, senkihez se szólva, majd egyik nap az előttem ülő csajszin megragadt a szemem. Sportújságot olvasott. Elmosolyodtam. És örömmel nyugtáztam magamban, hogy főleg az autósportok rovatott kémlelte. Egésznap gyűjtöttem a bátorságot, hogy megszólítsam. Nem voltam sose bátor, mindig bunkók voltak velem így valamelyest érthető a félelmem. Meglepődtem, de mosolyogva fogadott. Nos, ő lenne Kira, az a lány, akit először megismertem és sikerült vele összebarátkoznom. Másnap már együtt lógtunk. Kiderült, hogy ő is rajong az F1-ért. Felsorolt pár pilótát, akik nagyon bejönnek neki, én csak mosolyogtam rajta, mert én sose gondoltam úgy a pilótákra, mint pasikra. Vagyis tudtam, hogy ők elérhetetlenek számunkra. Épp az udvaron sétálgattunk, mikor megpillantottunk két lányt, akik szinte életre keltették az egyetemet. A sok könyvet bújó okos tojás megvetően nézte őket. Mert ők mit sem törődve velük nevetgéltek és mindenhez, mindenkihez volt egy jó szavuk. Megtudtuk, hogy 1 évvel felettünk járnak és igen népszerűek. Jó lett volna velük lógni, de két egyszerű csajt úgyse vesznek észre. Ráadásul az egyik lányért mindig egy nagyon-nagyon jó képű férfi jött, aki ismerős volt, de nem mertem volna rá fogadni, hogy ő Eddie Irvine. Kira szerint is hasonlított rá, de miért lenne itt Magyarországon? Elkönyveltük, hogy csak egy hasonmás. Hónapok elteltével csak nem szűnt a kíváncsiságunk és oda ballagtunk a két lányhoz. Félve, de megszólítottuk őket. Meglepődtünk, mert kedvesek voltak. Teljesen más milyennek képzeltük őket. Én voltam a bátrabb és megkérdeztem, ami már hónapok óta nyomja a lelkünket. Mindkét lány mosolyogott ránk főleg Móni, mivel ő volt Eddie barátnője, nem is kell mondanunk, hogy az állunk valahol a föld mélyén kötött ki. A másik csajt is sikerült megismernünk ő Bogyó volt. Neki is egy híresebb barátja, de nem árulta el ki a szerencsés. Mondhatni egész hamar jó barátnők lettünk. Elválaszthatatlan 4-es lettünk. Kira, Móni, Bogyó, és Lau. Úgy éreztem tartozok valahová, és ez jó érzéssel töltött el. Rengeteg időt töltöttünk együtt. Megismertük Eddiet aki nagyon aranyos kedves és vicces férfi. Viszont Bogyóból még most se tudtuk kihúzni ki lehet a rejtélyes idegen. Majd mindent sorjában, folyton ezt szajkózta. Beletörődtünk, mivel mást úgy se tudtunk csinálni. Hiába hallgattuk ki a telefon beszélgetéseit így se jöttünk rá, hogy ki az a srác. A 2009-es Magyar Nagydíjra együtt mentünk. Kira és én nagyon izgultunk még Moncsi és Bogyó nyugodtak voltak. Eddie vitt ki miket és elintézte a VIP jegyeket is. Kapkodtuk a fejünket rendesen, szinte tátott szájjal mentünk végig a boxokhoz vezető úton. Kira jött mellettem és én épp magyaráztam neki valamit, de mikor oldalra néztem nem volt mellettem. Picit lemaradt a Toro Rosso boxa előtt állt. Próbáltam elráncigálni onnan, de nem mozdult. Pá-t intettem neki és ott hagytam. A Ferrari látott minket vendégül. Igazából nem nagyon érdekeltek a pilóták, de mikor mindkét srác háttal állt, megjegyeztem magamba, hogy igazán jók hátulról. Körülnéztem, de Bogyót sehol se láttam. Hiába kérdeztem Mónit, nem akarta elárulni így úgy döntöttem összeszedem a csapat többi részét. Kira még mindig ott állt, ám már nem volt egyedül egy nagyon helyes sráccal beszélt spanyolul, amiből egy szót se értettem. Nem akartam zavarni agy elosontam mögöttük. Sétálgatni kezdtem már nem is boxban voltam, hanem valahol a pályán, amikor egy ismerős hangra lettem figyelmes. Bogyó volt az és egy számomra eddig ismeretlen pasi. Csak úgy sugárzott róluk a szerelem. Itt sem akartam zavarni és mégis visszaindultam. Kira eltűnt a helyéről, nem tudom merre mehetett, de már nem volt ott. Viszont Mónit se találtam, csak Eddiet. Vele beszélgettem, és elmondott egy titkot, amit a hétvégén fog felfedni a lányok előtt. Igazából én örültem neki, remélem a csipet csapatnak is tetszeni fog. Kira ragyogva tért vissza. Nehezen, de kihúztam belőle, hogy randit kért tőle a Toro Rosso új üdvöskéje Jaime Alguersuari. Kis idővel Bogyó is megjelent a barátjával. Vitaly Petrovot üdvözölhettem a személyében. Ő is elég közvetlen srác, így már egy fővel megint bővült a kis társaság. Nagyon jól telt a hétvége. Vasárnap este mikor indultunk volna vissza, kérdően néztem Eddiere aki csendre intett mindenkit, majd a párjához fordult és letérdelt elé. Igen megkérte Móni kezét, aki örömében a nyakába ugrott. Igazából csodálatos napokat töltöttünk együtt. Azóta is együtt van mindenki a párjával. Csak én vagyok egyedül vagy mégse?
A nappalimban ültem egy bögre gőzölgő tea kíséretében. Egyedül voltam itthon és a régi fényképek között kutakodtam. Mosolyogva vettem elő egy kisebb mappát, ami tele volt nyári és az egyetemi idő alatt összegyűjtött képekkel. Rengeteg szép emlék eszembe jutott. Eddig nem beszéltem a barátaimról, akik nagyon sokat jelentettek és jelentenek még most is. Az egyetemig nem is volt igazi barátnőm. Persze akadt egy kettő, de ezek csak felszínes barátságok voltak. Eljártunk néha bulizni ennyi. Viszont mikor elkezdődött az egyetemi korszak minden megváltozott. Először úgy éreztem itt megint egyedül leszek, max a fiúk szólnak majd hozzám, mert én nem voltam annyira otthon a divat világába inkább az autók és a sportok érdekeltek. Hetekig egyedül ücsörögtem a suliban, senkihez se szólva, majd egyik nap az előttem ülő csajszin megragadt a szemem. Sportújságot olvasott. Elmosolyodtam. És örömmel nyugtáztam magamban, hogy főleg az autósportok rovatott kémlelte. Egésznap gyűjtöttem a bátorságot, hogy megszólítsam. Nem voltam sose bátor, mindig bunkók voltak velem így valamelyest érthető a félelmem. Meglepődtem, de mosolyogva fogadott. Nos, ő lenne Kira, az a lány, akit először megismertem és sikerült vele összebarátkoznom. Másnap már együtt lógtunk. Kiderült, hogy ő is rajong az F1-ért. Felsorolt pár pilótát, akik nagyon bejönnek neki, én csak mosolyogtam rajta, mert én sose gondoltam úgy a pilótákra, mint pasikra. Vagyis tudtam, hogy ők elérhetetlenek számunkra. Épp az udvaron sétálgattunk, mikor megpillantottunk két lányt, akik szinte életre keltették az egyetemet. A sok könyvet bújó okos tojás megvetően nézte őket. Mert ők mit sem törődve velük nevetgéltek és mindenhez, mindenkihez volt egy jó szavuk. Megtudtuk, hogy 1 évvel felettünk járnak és igen népszerűek. Jó lett volna velük lógni, de két egyszerű csajt úgyse vesznek észre. Ráadásul az egyik lányért mindig egy nagyon-nagyon jó képű férfi jött, aki ismerős volt, de nem mertem volna rá fogadni, hogy ő Eddie Irvine. Kira szerint is hasonlított rá, de miért lenne itt Magyarországon? Elkönyveltük, hogy csak egy hasonmás. Hónapok elteltével csak nem szűnt a kíváncsiságunk és oda ballagtunk a két lányhoz. Félve, de megszólítottuk őket. Meglepődtünk, mert kedvesek voltak. Teljesen más milyennek képzeltük őket. Én voltam a bátrabb és megkérdeztem, ami már hónapok óta nyomja a lelkünket. Mindkét lány mosolyogott ránk főleg Móni, mivel ő volt Eddie barátnője, nem is kell mondanunk, hogy az állunk valahol a föld mélyén kötött ki. A másik csajt is sikerült megismernünk ő Bogyó volt. Neki is egy híresebb barátja, de nem árulta el ki a szerencsés. Mondhatni egész hamar jó barátnők lettünk. Elválaszthatatlan 4-es lettünk. Kira, Móni, Bogyó, és Lau. Úgy éreztem tartozok valahová, és ez jó érzéssel töltött el. Rengeteg időt töltöttünk együtt. Megismertük Eddiet aki nagyon aranyos kedves és vicces férfi. Viszont Bogyóból még most se tudtuk kihúzni ki lehet a rejtélyes idegen. Majd mindent sorjában, folyton ezt szajkózta. Beletörődtünk, mivel mást úgy se tudtunk csinálni. Hiába hallgattuk ki a telefon beszélgetéseit így se jöttünk rá, hogy ki az a srác. A 2009-es Magyar Nagydíjra együtt mentünk. Kira és én nagyon izgultunk még Moncsi és Bogyó nyugodtak voltak. Eddie vitt ki miket és elintézte a VIP jegyeket is. Kapkodtuk a fejünket rendesen, szinte tátott szájjal mentünk végig a boxokhoz vezető úton. Kira jött mellettem és én épp magyaráztam neki valamit, de mikor oldalra néztem nem volt mellettem. Picit lemaradt a Toro Rosso boxa előtt állt. Próbáltam elráncigálni onnan, de nem mozdult. Pá-t intettem neki és ott hagytam. A Ferrari látott minket vendégül. Igazából nem nagyon érdekeltek a pilóták, de mikor mindkét srác háttal állt, megjegyeztem magamba, hogy igazán jók hátulról. Körülnéztem, de Bogyót sehol se láttam. Hiába kérdeztem Mónit, nem akarta elárulni így úgy döntöttem összeszedem a csapat többi részét. Kira még mindig ott állt, ám már nem volt egyedül egy nagyon helyes sráccal beszélt spanyolul, amiből egy szót se értettem. Nem akartam zavarni agy elosontam mögöttük. Sétálgatni kezdtem már nem is boxban voltam, hanem valahol a pályán, amikor egy ismerős hangra lettem figyelmes. Bogyó volt az és egy számomra eddig ismeretlen pasi. Csak úgy sugárzott róluk a szerelem. Itt sem akartam zavarni és mégis visszaindultam. Kira eltűnt a helyéről, nem tudom merre mehetett, de már nem volt ott. Viszont Mónit se találtam, csak Eddiet. Vele beszélgettem, és elmondott egy titkot, amit a hétvégén fog felfedni a lányok előtt. Igazából én örültem neki, remélem a csipet csapatnak is tetszeni fog. Kira ragyogva tért vissza. Nehezen, de kihúztam belőle, hogy randit kért tőle a Toro Rosso új üdvöskéje Jaime Alguersuari. Kis idővel Bogyó is megjelent a barátjával. Vitaly Petrovot üdvözölhettem a személyében. Ő is elég közvetlen srác, így már egy fővel megint bővült a kis társaság. Nagyon jól telt a hétvége. Vasárnap este mikor indultunk volna vissza, kérdően néztem Eddiere aki csendre intett mindenkit, majd a párjához fordult és letérdelt elé. Igen megkérte Móni kezét, aki örömében a nyakába ugrott. Igazából csodálatos napokat töltöttünk együtt. Azóta is együtt van mindenki a párjával. Csak én vagyok egyedül vagy mégse?
2010. május 17., hétfő
36. rész
Félve tekintettem a mögöttem álló férfira. Ő nem lepődött meg, hisz egy elbűvölő mosolyt küldött felém. Teljesen olyan volt, mint a fiáé, amitől egy időben teljesen elolvadtam.
- Szia - köszöntem zavartan.
- Hello Laura – megölelt, nem vártam tőle ilyen köszöntőt.
- Ügyes volt Seb – jegyeztem meg halkan.
- Igen, de ezt érted tette.
- Értem? Az kizárt. Vagy ti nem is tudtok róla, hogy mi már nem vagyunk együtt? - próbáltam leolvasni az arcáról a gondolatait, de nem ment.
- Tudok róla. Viszont azt még a vak is látja, hogy szeretitek egymást. Sőt megbolondultok egymásért csak mindketten makacsok vagytok, főleg a fiam. Idővel úgy is megenyhül- zárta le a monológját Norbert.
- Nem tudom. Legyen igazad, de szerintem nekünk már nincs jövőnk- mondtam némi szomorúsággal a hangomban.
- Egy kis idő kell, neki higgy nekem. Ismerem már egy jó ideje, és meg fog enyhülni- biztatóul megölelt.
- Köszönöm- adtam neki két puszit.
Úgy döntöttem visszamegyek a boxba itt úgy sincs rám szükség. Leültem az egyik távolabbi székre és néztem a beáramló tömeget. Mindenki vidám volt. Seb felém pillantott, de ez nem tartott tovább pár másodpercnél. Olyan jó boldognak látni, bárcsak vele lehetnék ezekben a pillanatokban. De ez már elmúlt sose leszünk, együtt le kell mondanom róla. Hisz ő is ezt teszi, el kell felejtenem. Túl kell lépnem ezen az egészen. A múltat meg kell tanulni elfejteni és a jövővel szembe nézni Elég sokat gondolkodtam az élet nagy kérdéseim. Mire visszatértem a valóságba már egyedül ücsörögtem a boxba. A ragyogó Napot felváltotta az éj sötét leple. Az ajtó felé fordítottam a fejem és egy férfialakot véltem felfedezni. Egyre közeledett, amitől kicsit meg is ijedtem. Viszont amikor már előttem állt minden félelmem szertefoszlott. Lucas volt az.
- Nagyon ügyes voltál ma. A 14. hely egy ilyen autóval remek teljesítmény- szorosan hozzá bújtam megnyugtató volt a közelsége.
- Ennek most én is örülök, végre célba értem és aránylag még jó helyen is- a hangjából ítélten boldog volt.
- Te hogy-hogy még itt vagy?- meglepődve kérdezte.
- Teljesen elgondolkodtam és lám egyedül maradtam- mosolyogtam rá.
- Akkor nem is engem vártál?- szomorodott el.
- Persze téged is vártalak- vigasztalásul megcsókoltam.
- Induljunk vissza oké?- közben húzott ki.
Szerencsére már egyetlenegy fotós se volt a közelbe így mehetünk kézen fogva. A szállodához külön autóval mentünk, mert ki tudja, mikor lep meg minket egy kedves újságíró és erre most nincs szükségünk. Külön szobát akartam kivenni, de Chris megelőzött elintézte nekem. Csak a cuccaimat kellett átpakolnom, amit röpke fél óra alatt el is végeztem. A szobámba ülve a laptopom társaságában zenét hallgattam. Közben begépeltem a mai nap anyagát és elküldtem Chrisnek. Később küldtem még egy e-mailt Sebinek is a jövő heti megjelenésekről és arról, hogy holnap elvinném a cuccaimat. Lecsuktam a gépet és elterültem a hatalmas ágyamon. Valószínű elbóbiskolhattam, mert nagyon hangos kopogásra riadtam fel. Fáradtam ballagtam az ajtóhoz, Lucas állt mögötte kezében egy szál vörös rózsával. Mielőtt bejött szétnézett a folyosón, de szerencsére senki se tartózkodott kint. A rózsát beletettem egy vázába, amíg ő elterült az ágyamon.
- Miért kaptam virágot?- oda bújtam mellé.
- Mert megérdemled, és nem most kapsz tőlem először- mosolyodott el.
- Múltkor te küldted?- hatalmasra nyílt szemekkel kérdeztem.
- Igen- egy apró csókot lehelt az arcomra.
- De mégis miért? És honnan tudtad meg, hogy akkor épp melyik szobában tartózkodom? – sikerült egy roppant értelmes kérdést feltennem.
- Azért mert szeretlek. Amúgy meg Bruno árulta el.
- A kis pletykás- jegyeztem meg halkan- Luc felkacagott a kijelentésem.
Az este további részében beszélgettünk, majd mindkettőnket elnyomott az álom egymás karjaiban. Reggel korán keltünk, hisz mindketten indultunk haza, de nekem az első utam Sebihez vezetett. Egész úton feszengtem, féltem a találkozástól, itt most csak mi ketten leszünk, senki más, aki beleszólhatna az esetleges vitánkba. Estére érkeztem meg a Svájci házhoz. Volt kulcsom, de inkább becsengettem nem akartam, hogy ezért is vita alakuljon ki kettőnk között. Pár perc múlva nyílt az ajtó. Seb elég hiányos öltözetben állt előttem. Épp most hagyhatta abba a zuhanyzást, a hajából a vízcseppek csordogáltak le az izmos fedetlen felsőtestére. A szívem a torkomban dobogott. Legszívesebben neki esnék, de nem lehet. Zavartan pillantottam rá, de ő se kapcsolt csak néztük egymást. Megköszörültem a torkom majd így szóltam.
- Bejöhetek?
- Persze. Gyere csak- odébb állt és beléphettem a már jól ismert házba.
Felsétáltam a szobánkba, ahol minden úgy állt, ahogy anno hagytuk. Az éjjeli szekrényen egy kép pihent, amin együtt vagyunk. Mindkettőnk arca ragyogott a boldogságtól. Miután minden fontos dolgot összepakoltam lesétáltam Sebhez.
- Én azt hiszem, megyek- ott álltam mögötte.
- Rendben- válaszolt semleges hangon.
Épp az ajtót nyitottam ki, amikor két kéz érintését éreztem a csípőmnél.
- Laura kérlek, várj- súgta fülembe.
- Miért?- közben az ajtót becsuktam és megfordultam, nagyon közel állt hozzám.
- Ezért- megcsókolt, ebben a csókban minden benne volt.
Nem löktem el magamtól, ahhoz nem volt erőm. Inkább hagytam, hogy a csókjaival kényeztessen. A falhoz nyomott és úgy csókolt tovább, majd megemelt a lábaim, amik automatikus a dereka köré tekeredtek. Nem sokáig álltunk így, megindult velem a háló felé…..
- Szia - köszöntem zavartan.
- Hello Laura – megölelt, nem vártam tőle ilyen köszöntőt.
- Ügyes volt Seb – jegyeztem meg halkan.
- Igen, de ezt érted tette.
- Értem? Az kizárt. Vagy ti nem is tudtok róla, hogy mi már nem vagyunk együtt? - próbáltam leolvasni az arcáról a gondolatait, de nem ment.
- Tudok róla. Viszont azt még a vak is látja, hogy szeretitek egymást. Sőt megbolondultok egymásért csak mindketten makacsok vagytok, főleg a fiam. Idővel úgy is megenyhül- zárta le a monológját Norbert.
- Nem tudom. Legyen igazad, de szerintem nekünk már nincs jövőnk- mondtam némi szomorúsággal a hangomban.
- Egy kis idő kell, neki higgy nekem. Ismerem már egy jó ideje, és meg fog enyhülni- biztatóul megölelt.
- Köszönöm- adtam neki két puszit.
Úgy döntöttem visszamegyek a boxba itt úgy sincs rám szükség. Leültem az egyik távolabbi székre és néztem a beáramló tömeget. Mindenki vidám volt. Seb felém pillantott, de ez nem tartott tovább pár másodpercnél. Olyan jó boldognak látni, bárcsak vele lehetnék ezekben a pillanatokban. De ez már elmúlt sose leszünk, együtt le kell mondanom róla. Hisz ő is ezt teszi, el kell felejtenem. Túl kell lépnem ezen az egészen. A múltat meg kell tanulni elfejteni és a jövővel szembe nézni Elég sokat gondolkodtam az élet nagy kérdéseim. Mire visszatértem a valóságba már egyedül ücsörögtem a boxba. A ragyogó Napot felváltotta az éj sötét leple. Az ajtó felé fordítottam a fejem és egy férfialakot véltem felfedezni. Egyre közeledett, amitől kicsit meg is ijedtem. Viszont amikor már előttem állt minden félelmem szertefoszlott. Lucas volt az.
- Nagyon ügyes voltál ma. A 14. hely egy ilyen autóval remek teljesítmény- szorosan hozzá bújtam megnyugtató volt a közelsége.
- Ennek most én is örülök, végre célba értem és aránylag még jó helyen is- a hangjából ítélten boldog volt.
- Te hogy-hogy még itt vagy?- meglepődve kérdezte.
- Teljesen elgondolkodtam és lám egyedül maradtam- mosolyogtam rá.
- Akkor nem is engem vártál?- szomorodott el.
- Persze téged is vártalak- vigasztalásul megcsókoltam.
- Induljunk vissza oké?- közben húzott ki.
Szerencsére már egyetlenegy fotós se volt a közelbe így mehetünk kézen fogva. A szállodához külön autóval mentünk, mert ki tudja, mikor lep meg minket egy kedves újságíró és erre most nincs szükségünk. Külön szobát akartam kivenni, de Chris megelőzött elintézte nekem. Csak a cuccaimat kellett átpakolnom, amit röpke fél óra alatt el is végeztem. A szobámba ülve a laptopom társaságában zenét hallgattam. Közben begépeltem a mai nap anyagát és elküldtem Chrisnek. Később küldtem még egy e-mailt Sebinek is a jövő heti megjelenésekről és arról, hogy holnap elvinném a cuccaimat. Lecsuktam a gépet és elterültem a hatalmas ágyamon. Valószínű elbóbiskolhattam, mert nagyon hangos kopogásra riadtam fel. Fáradtam ballagtam az ajtóhoz, Lucas állt mögötte kezében egy szál vörös rózsával. Mielőtt bejött szétnézett a folyosón, de szerencsére senki se tartózkodott kint. A rózsát beletettem egy vázába, amíg ő elterült az ágyamon.
- Miért kaptam virágot?- oda bújtam mellé.
- Mert megérdemled, és nem most kapsz tőlem először- mosolyodott el.
- Múltkor te küldted?- hatalmasra nyílt szemekkel kérdeztem.
- Igen- egy apró csókot lehelt az arcomra.
- De mégis miért? És honnan tudtad meg, hogy akkor épp melyik szobában tartózkodom? – sikerült egy roppant értelmes kérdést feltennem.
- Azért mert szeretlek. Amúgy meg Bruno árulta el.
- A kis pletykás- jegyeztem meg halkan- Luc felkacagott a kijelentésem.
Az este további részében beszélgettünk, majd mindkettőnket elnyomott az álom egymás karjaiban. Reggel korán keltünk, hisz mindketten indultunk haza, de nekem az első utam Sebihez vezetett. Egész úton feszengtem, féltem a találkozástól, itt most csak mi ketten leszünk, senki más, aki beleszólhatna az esetleges vitánkba. Estére érkeztem meg a Svájci házhoz. Volt kulcsom, de inkább becsengettem nem akartam, hogy ezért is vita alakuljon ki kettőnk között. Pár perc múlva nyílt az ajtó. Seb elég hiányos öltözetben állt előttem. Épp most hagyhatta abba a zuhanyzást, a hajából a vízcseppek csordogáltak le az izmos fedetlen felsőtestére. A szívem a torkomban dobogott. Legszívesebben neki esnék, de nem lehet. Zavartan pillantottam rá, de ő se kapcsolt csak néztük egymást. Megköszörültem a torkom majd így szóltam.
- Bejöhetek?
- Persze. Gyere csak- odébb állt és beléphettem a már jól ismert házba.
Felsétáltam a szobánkba, ahol minden úgy állt, ahogy anno hagytuk. Az éjjeli szekrényen egy kép pihent, amin együtt vagyunk. Mindkettőnk arca ragyogott a boldogságtól. Miután minden fontos dolgot összepakoltam lesétáltam Sebhez.
- Én azt hiszem, megyek- ott álltam mögötte.
- Rendben- válaszolt semleges hangon.
Épp az ajtót nyitottam ki, amikor két kéz érintését éreztem a csípőmnél.
- Laura kérlek, várj- súgta fülembe.
- Miért?- közben az ajtót becsuktam és megfordultam, nagyon közel állt hozzám.
- Ezért- megcsókolt, ebben a csókban minden benne volt.
Nem löktem el magamtól, ahhoz nem volt erőm. Inkább hagytam, hogy a csókjaival kényeztessen. A falhoz nyomott és úgy csókolt tovább, majd megemelt a lábaim, amik automatikus a dereka köré tekeredtek. Nem sokáig álltunk így, megindult velem a háló felé…..
35. rész
Az álomvilágból egy kéz érintése hozott vissza. Lassan kinyitottam a szemem és egy gyönyörű barna szempár köszöntött. Elmosolyodtam, majd közelebb húztam magamhoz és megcsókoltam. Már teljesen bele lendültünk a csókcsatába, amikor megjelent előttem Sebi arca. Eltávolodtam Lucastól és az ágy szélére ültem. Mögém csúszott s szorosan átölelt.
- Mi a baj?- kérdezte halkan.
- Nem tudom, eszembe jutott Sebastian- egy könnycseppet töröltem le.
- Most akkor ti együtt vagytok?- óvatosan kérdezte.
- Szakítottunk, nekünk már nincs közös jövőnk. Nem tud nekem megbocsájtani, pedig ő is megcsalt, de én tovább léptem neki nem sikerül. Ha ennyit jelentettem számára akkor jobb is, hogy vége.
- Értem, most mihez akarsz kezdeni?
- Itt maradok-rántottam meg a vállam.
- Rendben, de azért egy idő után kényelmetlen lesz ez a póz- nevetett fel.
- Dilis, nem úgy értettem. Nem hagyom itt a munkám. Minek meneküljek el? Attól, hogy nem vagyunk, egy pár még lehetünk közös légtérben- magyaráztam Lucasnak aki csak bőszen bólogatott.
- És velünk mi lesz?- kicsit aggódva kérdezte.
- Megpróbáljuk együtt?- félve néztem rá, közben rendesen el is pirultam.
- Meg. Lilivel tegnap este szakítottam, azért is voltam olyan részeg így semmi akadálya nincs a dolognak.
- Rendben. Viszont én azt szeretném, hogy egy ideig ne jelenjünk meg egy párként. Így is kurvának néznek. Az lenne a legjobb, ha szépen lassan ismernénk meg egymást. Tudod az előző két kapcsolatom elég nagy léptekben haladt előre. Nem is ismertük a másikat igazán. Veled azt akarom, hogy más legyen. Talán hosszabb távú is lesz.
- Igazad van. Bár már egymás testét ismerjük- egy kaján vigyor terült el az arcán.
- Ez igaz, de még biztos van olyan terület, amit nem ismertünk ki a másikon- érzékien megcsókoltam.
- Ebben biztos vagyok- majd odébb csúszott és elindult a fürdő felé.
Amíg egyedül maradtam volt időm gondolkozni. Most nem bánom, hogy vége lett Sebbel. Túl gyors volt a tempó. Elsiettünk mindent, Lucas más már most érzem. Épp a ruháimat pakolásztam a bőröndbe, amikor valaki átölelt hátulról. Kicsit megijedtem teljesen sikerült a külvilágot kizárnom.
- Megijesztettelek?
- Kicsit- mosolyodtam el, majd én is elfoglaltam egy kis időre a fürdőt.
Külön- külön mentünk ki a pályára. A parkolóban még egy gyors csókot loptam tőle. Szerencsére az újságírók nem figyeltek. A csapathoz beérve néma csend fogadott. Seb köszönt halkan, majd ment a mérnöke után. Elszomorodtam, csak nem tudom miért, hisz nem várhatom tőle, azt hogy vigyorogjon, sőt semmit se kell várnom. Felmentem Chris irodájába ott legalább mindig le tudok nyugodni. Annyira siettem, hogy elfelejtettem kopogni is csak beléptem az ajtón, ahol egy kicsit félre érthető látvány tárult elém. Mark és Rob ölelgették egymást.
- öhm bocsi már itt se vagyok- csuktam volna be az ajtót, de a lengyel gyors volt és rögtön ott termet.
- Laura, ezt most ne értsd, félre kérlek- nézett rám kicsit szigorúan.
- Rendben- az ausztrál felé tekintettem, aki sírt.
- Mi a baj Mark?- mögé léptem és átöleltem.
- Semmi, Laura nem fontos- próbált lerázni.
- Mond el, kérlek- szembe fordultam vele, és látszott rajta, hogy nincs túl jó állapotba.
- Meghalt az anyukám- és újra sírni kezdett.
- Részvétem, nagyon sajnálom- próbáltam nyugtatgatni.
- Itt meg mi folyik?- lépett be Chris vidáman.
- Semmi különös- válaszolt Mark.
- De, van, valami látom rajtad- lépett oda mellé, hogy jobban szemügyre vegye a pilótáját.
Mark neki is elmesélte a történteket. Kb. fél órát beszélgettünk hármasba, mert Robnak időközben el kellett mennie. Az autók már a rajtrácson sorakoztak. Az égre tekintettem és pár felhőt láttam átvonulni a pálya felett, de egyelőre még nem esett. Rengeteg papír kíséretében leültem a boxba a szerelők mellé és figyeltem a rajtot. Sebi gyönyörűen jött el, viszont az első kanyarban egész erőszakos volt, majdnem neki ment Fernek. Elég agresszívan vezetett, és nem kímélte a többi pilótát sem. Chris egy párszor üvöltözött vele, hogy jobb lenne abba hagyni ezt a felelőtlen játékot. De süket fülekre talált. Végül sikerült az első helyen behozni az autót. A csapat ünnepelt, hisz a most szerzett pontokkal átvette a vezetést Seb. Én is kimentem, de csak távolról szemléltem az egészet. Épp indultam volna vissza, amikor sikerült valakinek neki mennem. Meglepődve léptem hátrébb, féltem a reakciójától
- Mi a baj?- kérdezte halkan.
- Nem tudom, eszembe jutott Sebastian- egy könnycseppet töröltem le.
- Most akkor ti együtt vagytok?- óvatosan kérdezte.
- Szakítottunk, nekünk már nincs közös jövőnk. Nem tud nekem megbocsájtani, pedig ő is megcsalt, de én tovább léptem neki nem sikerül. Ha ennyit jelentettem számára akkor jobb is, hogy vége.
- Értem, most mihez akarsz kezdeni?
- Itt maradok-rántottam meg a vállam.
- Rendben, de azért egy idő után kényelmetlen lesz ez a póz- nevetett fel.
- Dilis, nem úgy értettem. Nem hagyom itt a munkám. Minek meneküljek el? Attól, hogy nem vagyunk, egy pár még lehetünk közös légtérben- magyaráztam Lucasnak aki csak bőszen bólogatott.
- És velünk mi lesz?- kicsit aggódva kérdezte.
- Megpróbáljuk együtt?- félve néztem rá, közben rendesen el is pirultam.
- Meg. Lilivel tegnap este szakítottam, azért is voltam olyan részeg így semmi akadálya nincs a dolognak.
- Rendben. Viszont én azt szeretném, hogy egy ideig ne jelenjünk meg egy párként. Így is kurvának néznek. Az lenne a legjobb, ha szépen lassan ismernénk meg egymást. Tudod az előző két kapcsolatom elég nagy léptekben haladt előre. Nem is ismertük a másikat igazán. Veled azt akarom, hogy más legyen. Talán hosszabb távú is lesz.
- Igazad van. Bár már egymás testét ismerjük- egy kaján vigyor terült el az arcán.
- Ez igaz, de még biztos van olyan terület, amit nem ismertünk ki a másikon- érzékien megcsókoltam.
- Ebben biztos vagyok- majd odébb csúszott és elindult a fürdő felé.
Amíg egyedül maradtam volt időm gondolkozni. Most nem bánom, hogy vége lett Sebbel. Túl gyors volt a tempó. Elsiettünk mindent, Lucas más már most érzem. Épp a ruháimat pakolásztam a bőröndbe, amikor valaki átölelt hátulról. Kicsit megijedtem teljesen sikerült a külvilágot kizárnom.
- Megijesztettelek?
- Kicsit- mosolyodtam el, majd én is elfoglaltam egy kis időre a fürdőt.
Külön- külön mentünk ki a pályára. A parkolóban még egy gyors csókot loptam tőle. Szerencsére az újságírók nem figyeltek. A csapathoz beérve néma csend fogadott. Seb köszönt halkan, majd ment a mérnöke után. Elszomorodtam, csak nem tudom miért, hisz nem várhatom tőle, azt hogy vigyorogjon, sőt semmit se kell várnom. Felmentem Chris irodájába ott legalább mindig le tudok nyugodni. Annyira siettem, hogy elfelejtettem kopogni is csak beléptem az ajtón, ahol egy kicsit félre érthető látvány tárult elém. Mark és Rob ölelgették egymást.
- öhm bocsi már itt se vagyok- csuktam volna be az ajtót, de a lengyel gyors volt és rögtön ott termet.
- Laura, ezt most ne értsd, félre kérlek- nézett rám kicsit szigorúan.
- Rendben- az ausztrál felé tekintettem, aki sírt.
- Mi a baj Mark?- mögé léptem és átöleltem.
- Semmi, Laura nem fontos- próbált lerázni.
- Mond el, kérlek- szembe fordultam vele, és látszott rajta, hogy nincs túl jó állapotba.
- Meghalt az anyukám- és újra sírni kezdett.
- Részvétem, nagyon sajnálom- próbáltam nyugtatgatni.
- Itt meg mi folyik?- lépett be Chris vidáman.
- Semmi különös- válaszolt Mark.
- De, van, valami látom rajtad- lépett oda mellé, hogy jobban szemügyre vegye a pilótáját.
Mark neki is elmesélte a történteket. Kb. fél órát beszélgettünk hármasba, mert Robnak időközben el kellett mennie. Az autók már a rajtrácson sorakoztak. Az égre tekintettem és pár felhőt láttam átvonulni a pálya felett, de egyelőre még nem esett. Rengeteg papír kíséretében leültem a boxba a szerelők mellé és figyeltem a rajtot. Sebi gyönyörűen jött el, viszont az első kanyarban egész erőszakos volt, majdnem neki ment Fernek. Elég agresszívan vezetett, és nem kímélte a többi pilótát sem. Chris egy párszor üvöltözött vele, hogy jobb lenne abba hagyni ezt a felelőtlen játékot. De süket fülekre talált. Végül sikerült az első helyen behozni az autót. A csapat ünnepelt, hisz a most szerzett pontokkal átvette a vezetést Seb. Én is kimentem, de csak távolról szemléltem az egészet. Épp indultam volna vissza, amikor sikerült valakinek neki mennem. Meglepődve léptem hátrébb, féltem a reakciójától
2010. május 15., szombat
34. rész
Igen, ő volt az én szőke hercegem azon a bizonyos fehér lovon.. de rá kellett jönnöm, hogy ebben a mesében nem én vagyok a királylány
Megdermedve álltam a két srác között. A levegő megfagyott körülöttünk. A két srác tekintette rám szegeződött. Sebi értetlenül, amíg Lucas elég mérges ábrázattal meredt rám. Tudtam, hogy meg kell szólalnom és lehetőleg az igazat mondani. Hazudni úgysem tudok jól. Szembe kellett néznem a hibámmal. Még mindig engem méregettek kezdett egyre zavaróbb lenni, hogy egyikőjük se szólal meg. Úgy döntöttem ideje elmondanom ezt az egészet tovább nem húzhatom. Megköszörültem a torkom majd megszólaltam.
- Igazat mondott, lefeküdtem vele, akkor, amikor te Hannával-könnyes tekintettel néztem fel Sebire.
- Értem- mondta minden érzelem nélkül, majd távozott a társaságunkból.
Ez a néma hallgatás és elrohanás mindennél rosszabb volt Inkább kiabált volna velem, azt is jobban elviselném. Sírva roskadtam le a mögöttem lévő bőr bútordarabra. Lucas oda csúszott mellém és átölelt. Sorra rendeltem az italokat, de mintha csak vizet ittam volna semmit nem éreztem. Lucasnak viszont csak alkoholmentes italokat rendeltem. Nem szóltunk egymáshoz. Lucas, ahogy kezdett józanodni úgy döbbent rá, hogy mi is történt. Éjfél körül döntöttem úgy, hogy visszamegyek a szállodába. Bár abban biztos vagyok, egy külön szobában kell töltenem az éjjel további részét. Szóltam Lucasnak, jöjjön ő is ideje lepihennie. Ahogy kiléptünk az épületből, a hideg levegő teljesen beburkolta a testemet, a szívem is így kezdett egyre kihűlni. Minden egyes lépés fájt, szembe kellett néznem Sebivel. És tudtam, hogy itt is most mindenek vége lesz. A szállodába belépve már minden kihalt volt. Fellifteztem a 4- re. Próbáltam minél lassabban menni, de így is hamar oda értem a szobához. Benyitottam, és Sebit pillantottam meg a fotelben ülve láthatólag sírhatott és az utolsó könnycseppet akkor törölte le mikor beléptem. Oda sétáltam hozzá, megérintetem az arcát. Felnézett rám, de azok a gyönyörű kék szemek, most fájdalmasan pislogtak vissza rám. A kezemet elemelte az arcától, majd halkan megszólalt.
- Laura beszélnünk kell.
- Tudom- hajtottam le a fejem.
- Ez nekünk nem megy. Nem tudok benned megbízni. Szeretlek, de egyszerűen ez nem mehet így tovább. Te is megcsalsz és én se vagyok hűséges. Utálom magam emiatt, viszont ez lesz mindkettőnknek a legjobb. Ki kell mondanom, tűnj el az életemből.
- Azt hittem, te más vagy, de újra és újra tévednem kellett. Eltűnjek, tényleg ezt akarod?- a könnyeimmel küszködve kérdeztem.
- Igen, bár ez lehetetlen, hisz az apád a főnököd, ő meg biztosan nem rúgná ki a kis lányát- keserűen felnevetett.
- Ezt is a fejemhez vágod?- kicsit felemeltem a hangom.
- Én ugyan nem, de ha egyszer ez az igazság.
- Tehetek én róla, hogy Christian az apám????- most már nem érdekelt, kiabáltam vele.
- Nem, csak tudnám minek bukkantál fel. Minden egyszerűbb volt, amíg nem jelentél meg- ő is kiabált.
- Én sem tudom. Amióta ide keveredtem az óta se találtam meg a boldogságot.
- Na, látod én sem. De egy ilyen kis szajha, mint te az nem is fogja- a szemeiben düh tükröződött.
- Nem vagyok szajha- oda léptem és pofon vágtam, majd összepakolva az összes cuccom ott hagytam.
Pár perccel később egy másik szoba ajtajánál kopogtattam bizakodva abban, hogy még nem alszik az illető. Egy-két perc múlva nyílt az ajtó és Lucas egy szál boxerben állt előttem. Kitárta az ajtót, majd beljebb tessékelt. Mindent elmeséltem neki. Próbált vigasztalni, nem sok sikerrel. Az utolsó mondatomnál megcsókolt. Nem tudtam az érzelmeimnek parancsolni. Kis idő elteltével már a ruháinktól is megszabadultunk. Igen, újra lefeküdtem vele. Most sem bántam meg. Szorosan hozzábújtam és próbáltam átlépni az álomvilágba. Nem sikerült. Viszont Lucas pár pillanat múlva már álmok útján járt. Kimásztam az öleléséből, a táskámból elővettem az MP3 lejátszómat, és a hatalmas ablakhoz sétáltam. Elhúztam résnyire a függönyt s leültem az ablakhoz. Fülembe felcsendült az a szám, ami most segített egy kicsit feldolgozni az elmúlt pár óra történéseit. http://www.youtube.com/watch?v=ckvfEBIOI5E A könnyeim utat törtek maguknak. A fejemet az ablaküvegnek támasztottam és ebben a pillanatban az eső is elkezdett esni. Az ég is minket sirat. Rengeteg gondolat cikázott a fejemben. A megismerkedésünk lejátszódott a fejemben, ezen elmosolyodtam, majd az első csók és az első együttlétünk is felelevenedett. Minden olyan jól indult, de úgy látszik minket nem egymásnak teremtetettek. Viszont itt van Lucas, akit szeretek, de nem szerelemből, vagyis néha vannak olyan fellángolásaim, amik arra utalnak, de olyankor mindig felrémlik Sebi mosolygós arca. Tudom, hogy hiba, de nem tudok nélküle élni. Szükségem van rá. Örökre a szívembe zárom, és talán egyszer újra harcolhatok a szerelméért.
Ébredni, újból a te ölelésedben
Itt érezni téged a szívem mellett
Élni tudni az új napok fényéve
Ez az oka annak, hogy várok
Megdermedve álltam a két srác között. A levegő megfagyott körülöttünk. A két srác tekintette rám szegeződött. Sebi értetlenül, amíg Lucas elég mérges ábrázattal meredt rám. Tudtam, hogy meg kell szólalnom és lehetőleg az igazat mondani. Hazudni úgysem tudok jól. Szembe kellett néznem a hibámmal. Még mindig engem méregettek kezdett egyre zavaróbb lenni, hogy egyikőjük se szólal meg. Úgy döntöttem ideje elmondanom ezt az egészet tovább nem húzhatom. Megköszörültem a torkom majd megszólaltam.
- Igazat mondott, lefeküdtem vele, akkor, amikor te Hannával-könnyes tekintettel néztem fel Sebire.
- Értem- mondta minden érzelem nélkül, majd távozott a társaságunkból.
Ez a néma hallgatás és elrohanás mindennél rosszabb volt Inkább kiabált volna velem, azt is jobban elviselném. Sírva roskadtam le a mögöttem lévő bőr bútordarabra. Lucas oda csúszott mellém és átölelt. Sorra rendeltem az italokat, de mintha csak vizet ittam volna semmit nem éreztem. Lucasnak viszont csak alkoholmentes italokat rendeltem. Nem szóltunk egymáshoz. Lucas, ahogy kezdett józanodni úgy döbbent rá, hogy mi is történt. Éjfél körül döntöttem úgy, hogy visszamegyek a szállodába. Bár abban biztos vagyok, egy külön szobában kell töltenem az éjjel további részét. Szóltam Lucasnak, jöjjön ő is ideje lepihennie. Ahogy kiléptünk az épületből, a hideg levegő teljesen beburkolta a testemet, a szívem is így kezdett egyre kihűlni. Minden egyes lépés fájt, szembe kellett néznem Sebivel. És tudtam, hogy itt is most mindenek vége lesz. A szállodába belépve már minden kihalt volt. Fellifteztem a 4- re. Próbáltam minél lassabban menni, de így is hamar oda értem a szobához. Benyitottam, és Sebit pillantottam meg a fotelben ülve láthatólag sírhatott és az utolsó könnycseppet akkor törölte le mikor beléptem. Oda sétáltam hozzá, megérintetem az arcát. Felnézett rám, de azok a gyönyörű kék szemek, most fájdalmasan pislogtak vissza rám. A kezemet elemelte az arcától, majd halkan megszólalt.
- Laura beszélnünk kell.
- Tudom- hajtottam le a fejem.
- Ez nekünk nem megy. Nem tudok benned megbízni. Szeretlek, de egyszerűen ez nem mehet így tovább. Te is megcsalsz és én se vagyok hűséges. Utálom magam emiatt, viszont ez lesz mindkettőnknek a legjobb. Ki kell mondanom, tűnj el az életemből.
- Azt hittem, te más vagy, de újra és újra tévednem kellett. Eltűnjek, tényleg ezt akarod?- a könnyeimmel küszködve kérdeztem.
- Igen, bár ez lehetetlen, hisz az apád a főnököd, ő meg biztosan nem rúgná ki a kis lányát- keserűen felnevetett.
- Ezt is a fejemhez vágod?- kicsit felemeltem a hangom.
- Én ugyan nem, de ha egyszer ez az igazság.
- Tehetek én róla, hogy Christian az apám????- most már nem érdekelt, kiabáltam vele.
- Nem, csak tudnám minek bukkantál fel. Minden egyszerűbb volt, amíg nem jelentél meg- ő is kiabált.
- Én sem tudom. Amióta ide keveredtem az óta se találtam meg a boldogságot.
- Na, látod én sem. De egy ilyen kis szajha, mint te az nem is fogja- a szemeiben düh tükröződött.
- Nem vagyok szajha- oda léptem és pofon vágtam, majd összepakolva az összes cuccom ott hagytam.
Pár perccel később egy másik szoba ajtajánál kopogtattam bizakodva abban, hogy még nem alszik az illető. Egy-két perc múlva nyílt az ajtó és Lucas egy szál boxerben állt előttem. Kitárta az ajtót, majd beljebb tessékelt. Mindent elmeséltem neki. Próbált vigasztalni, nem sok sikerrel. Az utolsó mondatomnál megcsókolt. Nem tudtam az érzelmeimnek parancsolni. Kis idő elteltével már a ruháinktól is megszabadultunk. Igen, újra lefeküdtem vele. Most sem bántam meg. Szorosan hozzábújtam és próbáltam átlépni az álomvilágba. Nem sikerült. Viszont Lucas pár pillanat múlva már álmok útján járt. Kimásztam az öleléséből, a táskámból elővettem az MP3 lejátszómat, és a hatalmas ablakhoz sétáltam. Elhúztam résnyire a függönyt s leültem az ablakhoz. Fülembe felcsendült az a szám, ami most segített egy kicsit feldolgozni az elmúlt pár óra történéseit. http://www.youtube.com/watch?v=ckvfEBIOI5E A könnyeim utat törtek maguknak. A fejemet az ablaküvegnek támasztottam és ebben a pillanatban az eső is elkezdett esni. Az ég is minket sirat. Rengeteg gondolat cikázott a fejemben. A megismerkedésünk lejátszódott a fejemben, ezen elmosolyodtam, majd az első csók és az első együttlétünk is felelevenedett. Minden olyan jól indult, de úgy látszik minket nem egymásnak teremtetettek. Viszont itt van Lucas, akit szeretek, de nem szerelemből, vagyis néha vannak olyan fellángolásaim, amik arra utalnak, de olyankor mindig felrémlik Sebi mosolygós arca. Tudom, hogy hiba, de nem tudok nélküle élni. Szükségem van rá. Örökre a szívembe zárom, és talán egyszer újra harcolhatok a szerelméért.
Ébredni, újból a te ölelésedben
Itt érezni téged a szívem mellett
Élni tudni az új napok fényéve
Ez az oka annak, hogy várok
33. rész
Elmosolyodtam a kis üzeneten és az egyik szál virágot felemeltem és mélyen beszippantottam az illatát. A többi virágot összeszedtem és három váza meg is telt. Viszont nem tudom ki küldhetett nekem ennyi virágot. Sebi, biztos nem. Sose vett nekem virágot, és a viselkedéséből ítélten nem hiszem, hogy szeretne már velem bármiféle kapcsolatot. El fog, el kell neki felejtenie, hisz ugyanezt teszem én is. A következő jelölt Lucas. Őt még nem ismerem olyan jól, mert egy éjszaka alatt nem tudtam kiismerni, főleg azért mert nem túl sokat beszéltünk. Talán ő küldte, de ugyan minek. Felipe? Tőle már kaptam virágot, de vele végleg megszakadt a kapcsolatom, nem hiszem, hogy újra velem akar lenni, és állítólag olyan pletykák járnak, hogy jön a kis trónörökös. Már csak Bruno maradt a jelöltek közül. De ő egész nap velem volt, nem hiszem, hogy lett volna ideje ilyenekre. Egész este ezen gondolkodtam, és így is aludtam el. Reggel kicsit később keltem fel, így sietnem kellet. Épp befutottam a harmadik szabadedzésre. Seb rám pillantott. Még mindig a meggyötört szomorú Sebastiannal találtam magam szembe. És egyre jobban közeledett. Féltem. Vajon mit akarhat? Tűnjek el az életéből? Igen az lenne a legjobb.
- Lau beszélnünk kell- lágyan megcsókolt.
- Seb… én nem tudom, miről kellene beszélnünk- tetettem a hülyét.
- Tudod te jól angyalom- megsimogatta az arcom.
Egyedül álltam az autója mellett. Még utoljára rám nézett és kihajtott a garázsból. Felmentem Chrishez, aki épp a mai híreket olvasta. És, mint ahogy gondoltam én és Bruno voltunk a címlapon. Jót kacagtam rajta. Viszont, ahogy észrevettem a főnököm épp ezt a cikket olvasta.
- Laura, most akkor ki is a barátod?- nézet rám értetlenül.
- Nem tudom, Seb megcsókolt- ültem le vele szemben.
- Igen és gondolom már le is feküdtetek, szóval nem akarlak felvilágosítani- nevetett fel.
- De MOST csókolt meg.
- Akkor szent a béke?- vidáman kérdezte.
- Meg fogjuk beszélni és lehet, kibékülünk- közben elolvastam a cikket rólunk.
- Bruno és közted van valami?- komolyan kérdezte.
- Nincs. Csak barátok vagyunk. Rég óta ismerem. Az egyik barátnőm vett rá, hogy írjak neki a hivatalos oldalán. Egyre többet beszélgettünk és egyre bizalmasabb témákról, már-már barátnak tekintettük egymást. Az otthoni gp2-es versenyére meghívott. Ott végre találkoztunk személyesen is, egész éjszakát átbeszélgettük, így lettünk nagyon jó barátok.
- Áhh értem… ennek örülök.
Az egész szabadedzést átbeszéltük. Sebi első lett. Örömében felkapott és megpörgetett. Nem értettem, hogy most miért ilyen velem, hisz elméletileg mi haragszunk egymásra. Amíg neki megbeszélés volt a csapattal, addig úgy döntöttem elmegyek egy kicsit vásárolgatni. Red Bull party lesz az este, mire visszaértem már elkezdődött az időmérő. Igazából semmi érdekes nem történt. Minden a megszokott volt. Seb indul a pole pozícióból mellőle Fer rajtól, majd mögötte pedig Felipe. Nagyon örült az újabb első helynek, és úgy érezte most újra tud győzni. Miután elintéztük a kötelező dolgokat, visszaindultunk a szállodába. Egész úton meg se szólaltunk. Az én szobámba mentünk.
- Miről szeretnél beszélni?
- Rólunk- a szemembe nézett.
- És mégis ezen belül miről?- próbáltam kemény maradni.
- Nekem ez nem megy, nem tudok nélküled élni. Hülye voltam, szólnom kellett volna Hannáról, de azt hittem, hogy békén fog hagyni. Tévedtem. Én téged szeretlek és veled akarok lenni. – oda ült mellém és megölelt.
- Értem- mondtam semleges hangon.
- Meg tudsz nekem bocsájtani?- azok a gyönyörű kék szemek újra elvarázsoltak.
- Meg- engedtem a csábításának és hagytam, hogy megcsókoljon.
Egyre jobban elmélyültünk egymásban, de ellöktem magamtól. Értetlenül nézett rám.
- Mi a baj?- végig simított a karomon.
- Baj az nincs, csak lassan indulni kell a partyra- felálltam és birtokba vettem a fürdőszobát.
Egy egyszerű, de mégis szép rózsaszín rucit öltöttem magamra. Sebastian már idegesen topogott az ajtóm előtt. Amikor kiléptem elállt a lélegzete és csak ennyit mondott.
- Nem akarunk mégis itthon maradni?
- Nem, én bulizni akarok.
Mire odaértünk már az egész mezőny itt volt. Jó volt látni, hogy mindenki felszabadult és bulizik, úgy, mint egy átlagos ember. Mi leültünk az egyik távoli kis asztalkához. Sokat beszélgettünk és nem túlzok, ha azt mondom ki se szálltunk egymás szájából. Egy hatalmas puffanásra lettünk figyelmesek. Megérkezett Lucas elég spicces állapotban. Az asztalban felbukva közénk esett. Kicsit féltem, hisz részegen kikotyoghat egy-két titkot.
- sziiiasztok- tápászkodott föl.
- Szia Luc—köszöntünk neki.
- Olyan jó ez a buli, meg olyan szuper itt minden- felállt az asztal tetejére és táncolni kezdett.
- Igen jó, de jobb lenne, ha lejönnél onnan- figyelmeztette Seb.
- Nem, apuci nem akarok, hagyjál- nyávogott, majd elkezdett vetkőzni.
- Öltözz már fel, nem akarom, hogy Laura rosszul legyen a látványodtól- Seb próbálta visszaöltöztetni.
- Ugyan attól nincs rosszul, sőt egészen beindul tőle, már volt rá példa- mosolygott kajánul.
- Mi van?
- Nem mesélte a kis barátnőd, hogy milyen jó kis estét töltöttünk együtt, igazi vadmacska…..
- Lau beszélnünk kell- lágyan megcsókolt.
- Seb… én nem tudom, miről kellene beszélnünk- tetettem a hülyét.
- Tudod te jól angyalom- megsimogatta az arcom.
Egyedül álltam az autója mellett. Még utoljára rám nézett és kihajtott a garázsból. Felmentem Chrishez, aki épp a mai híreket olvasta. És, mint ahogy gondoltam én és Bruno voltunk a címlapon. Jót kacagtam rajta. Viszont, ahogy észrevettem a főnököm épp ezt a cikket olvasta.
- Laura, most akkor ki is a barátod?- nézet rám értetlenül.
- Nem tudom, Seb megcsókolt- ültem le vele szemben.
- Igen és gondolom már le is feküdtetek, szóval nem akarlak felvilágosítani- nevetett fel.
- De MOST csókolt meg.
- Akkor szent a béke?- vidáman kérdezte.
- Meg fogjuk beszélni és lehet, kibékülünk- közben elolvastam a cikket rólunk.
- Bruno és közted van valami?- komolyan kérdezte.
- Nincs. Csak barátok vagyunk. Rég óta ismerem. Az egyik barátnőm vett rá, hogy írjak neki a hivatalos oldalán. Egyre többet beszélgettünk és egyre bizalmasabb témákról, már-már barátnak tekintettük egymást. Az otthoni gp2-es versenyére meghívott. Ott végre találkoztunk személyesen is, egész éjszakát átbeszélgettük, így lettünk nagyon jó barátok.
- Áhh értem… ennek örülök.
Az egész szabadedzést átbeszéltük. Sebi első lett. Örömében felkapott és megpörgetett. Nem értettem, hogy most miért ilyen velem, hisz elméletileg mi haragszunk egymásra. Amíg neki megbeszélés volt a csapattal, addig úgy döntöttem elmegyek egy kicsit vásárolgatni. Red Bull party lesz az este, mire visszaértem már elkezdődött az időmérő. Igazából semmi érdekes nem történt. Minden a megszokott volt. Seb indul a pole pozícióból mellőle Fer rajtól, majd mögötte pedig Felipe. Nagyon örült az újabb első helynek, és úgy érezte most újra tud győzni. Miután elintéztük a kötelező dolgokat, visszaindultunk a szállodába. Egész úton meg se szólaltunk. Az én szobámba mentünk.
- Miről szeretnél beszélni?
- Rólunk- a szemembe nézett.
- És mégis ezen belül miről?- próbáltam kemény maradni.
- Nekem ez nem megy, nem tudok nélküled élni. Hülye voltam, szólnom kellett volna Hannáról, de azt hittem, hogy békén fog hagyni. Tévedtem. Én téged szeretlek és veled akarok lenni. – oda ült mellém és megölelt.
- Értem- mondtam semleges hangon.
- Meg tudsz nekem bocsájtani?- azok a gyönyörű kék szemek újra elvarázsoltak.
- Meg- engedtem a csábításának és hagytam, hogy megcsókoljon.
Egyre jobban elmélyültünk egymásban, de ellöktem magamtól. Értetlenül nézett rám.
- Mi a baj?- végig simított a karomon.
- Baj az nincs, csak lassan indulni kell a partyra- felálltam és birtokba vettem a fürdőszobát.
Egy egyszerű, de mégis szép rózsaszín rucit öltöttem magamra. Sebastian már idegesen topogott az ajtóm előtt. Amikor kiléptem elállt a lélegzete és csak ennyit mondott.
- Nem akarunk mégis itthon maradni?
- Nem, én bulizni akarok.
Mire odaértünk már az egész mezőny itt volt. Jó volt látni, hogy mindenki felszabadult és bulizik, úgy, mint egy átlagos ember. Mi leültünk az egyik távoli kis asztalkához. Sokat beszélgettünk és nem túlzok, ha azt mondom ki se szálltunk egymás szájából. Egy hatalmas puffanásra lettünk figyelmesek. Megérkezett Lucas elég spicces állapotban. Az asztalban felbukva közénk esett. Kicsit féltem, hisz részegen kikotyoghat egy-két titkot.
- sziiiasztok- tápászkodott föl.
- Szia Luc—köszöntünk neki.
- Olyan jó ez a buli, meg olyan szuper itt minden- felállt az asztal tetejére és táncolni kezdett.
- Igen jó, de jobb lenne, ha lejönnél onnan- figyelmeztette Seb.
- Nem, apuci nem akarok, hagyjál- nyávogott, majd elkezdett vetkőzni.
- Öltözz már fel, nem akarom, hogy Laura rosszul legyen a látványodtól- Seb próbálta visszaöltöztetni.
- Ugyan attól nincs rosszul, sőt egészen beindul tőle, már volt rá példa- mosolygott kajánul.
- Mi van?
- Nem mesélte a kis barátnőd, hogy milyen jó kis estét töltöttünk együtt, igazi vadmacska…..
2010. május 8., szombat
32. rész
Nem mozdultam, az ajtó előtt kuporogva sírtam. Tudtam, hogy most egy olyan embert veszítek el, akiért bármire képes lennék. Mégis jobb, hogy most lett vége és nem évek múlva. Mégis belül nagyon fáj, az életem a szakadék felé halad. Már nincs visszaút. Az anyámat utálom és ő is engem. Apámat, akiből most már tudom, kettő van. Sóval róluk nem tudok mit mondani. Eddig az tartotta bennem a lelket, hogy volt ki mellett ébrednem reggel, ha rosszul éreztem magam volt kihez bújni. Egy olyan családba csöppentem ahol mindenki szeretet mindenkit. Ezt jó volt megtapasztalni, nekem ebből semmi nem jutott. Titkon bíztam benne, hogy egyszer én is ebbe a csodálatos családba fogok tartozni, de ez már lehetetlen. Nem mondhatom azt se, hogy ez az egész Seb hibája, mert ez nem igaz, ehhez két ember kellett. Én is lefeküdtem Lucassal és még bűntudatom se volt. Ez minek a jele? Ohh Istenem miért versz engem? Nincs más szerencsétlen ezen a bolygón, akivel lehetne egy kicsit foglalkozni?- felemeltem a fejem és ekkor vettem észre, hogy már nem vagyok egyedül.
- Laura mi történt?- leguggolt hozzám és halkan megkérdezte.
- Ez hosszú- és szorosan hozzábújtam.
- Gyere, menjünk be hozzám és meséld el!- felhúzott a földről és maga után vonszolt.
Ahogy, az ajtó bezárult mögöttünk, újra a karjai közzé vetettem magam és tovább sírtam. Leültetett a kanapéra, de még mindig nem engedtem el, így kénytelen volt az ölébe húzni Ezt, ha most valaki látná, biztos félre értené. Viszont jelen pillanatban ez sem érdekel. A fejemet a mellkasának döntöttem és ezzel még közelebb éreztem magamhoz. Pár percig még zokogtam majd szűnni éreztem ezt a fájó érzést, vagy a könnyeim fogytak el? Nem tudom, de picit nyugodtabbnak éreztem maga. Kicsit lazult a szorítás is, amit szegény Brunora mértem.
- Most már elmondod mi a baj?- kedvesen kérdezte,- csak bólintottam.
Elmondtam neki mindent, a Lucasos jelentetett is. Azt, hogy Christian az apám azt kihagytam most.
- Most ez van- zártam le a kis mesémet.
- De ez így nagyon nem jó, szeretitek egymást- hördült fel.
- Én szeretem, de hogy ő is abban már nem vagyok biztos- mondtam szomorúan.
- Szeret, hidd el, csak pasiból van ő is- mosolyodott el.
- Ha te mondod… . meg tennél nekem egy szívességet?
- Persze mit?
- Áthoznád a ruháimat Sebitől, vagyis csak azt, amit ma fel akarok venni?- néztem rá boci szemekkel.
- Igen.
Pár perc múlva megérkezett Bruno. Átöltöztem és próbáltam emberi külsőt ölteni, mondhatni sikerült. A vidám színek, amikben a ruhám pompázott javított az összhatáson. Ma Brunoval mentem ki a pályára. Az első utam a csapathoz vezetett. Más Sebastian is itt volt, halkan köszönt, de semmi több nem történt. Chris irodájába beérve egy hatalmas sóhaj kíséretében leültem az egyik székre és a mai programokat nézegettem.
- Mi a baj Lau?- az egyik ajtó mögül megjelent a főnököm.
- Ha, azt te tudnád- próbáltam a papírokba merülni.
- Nem tudom, de szeretném, szóval mond el- kivette a kezemből a lapokat.
- Muszáj?
- Igen, mert nem akarom ilyen szomorúan látni a lányomat-parancsolt rám.
- Na, jó- hátra dőltem a székben és bele kezdtem.
- Hát nem vagy kispályás lányom- nevetett fel Chris.
- Miért is?- értetlenül néztem rá.
- Hát, hogy most már Lucas is meg volt. Én is így voltam szinte naponta váltogattam a csajokat, ebben rám hasonlítasz- bátorítólag átölelt.
- Köszi-, csak ennyit tudtam mondani.
Próbáltam kerülni a találkozást Sebbel. Az ablakból figyeltem minden egyes mozdulatát. A szívem majd meg szakadt a fájdalomtól. Szörnyű volt így látni. Látszott a mozgásán, a beszéd stílusán a viselkedésén, hogy most ő sincs a toppon. Délután kimerészkedtem a kis menedékemből. Muszáj volt oda adnom neki a mai programokat. Amikor találkozott a tekintettünk fájdalmat és szomorúságot fedeztem fel benne. Ahogy kivette a kezemből a papírokat, hozzám ért. Ettől az érintéstől kirázott a hideg, de gyorsan eltávolodott. Majd zavartan elment. Épp mentem volna megnézni Brunot, most rá volt szükségem. Az egyik újságíró elém állt és a hülye kérdéseivel traktált.
- Igaz az, hogy Ön is Sebastian szakítottak Bruno Senna miatt? Most is a pilótához siet?- kérem, válaszoljon.
- Nem nyilatkozok és hagyjon békén- kicsit ellöktem magamtól, erre káromkodni kezdett.
Azért is besétáltam Brunóhoz, aki már várt. Nyilvános hozzábújtam, legalább lesz mit olvasni holnap reggel. Amíg nem mehettem vissza a szállodába addig náluk vendégeskedtem. Kivettem egy külön szobát az összes cuccomat átpakoltattam, mikor viszont beléptem az egész szoba vörös rózsával volt borítva. A virágok csodás illata belengte az egész helyiséget. Oda sétáltam az ágyhoz, amit szív alakban borított be a rózsa. Középen pedig egy kis cetli állt. Csak egyetlen szó volt rajta: Szeretlek
- Laura mi történt?- leguggolt hozzám és halkan megkérdezte.
- Ez hosszú- és szorosan hozzábújtam.
- Gyere, menjünk be hozzám és meséld el!- felhúzott a földről és maga után vonszolt.
Ahogy, az ajtó bezárult mögöttünk, újra a karjai közzé vetettem magam és tovább sírtam. Leültetett a kanapéra, de még mindig nem engedtem el, így kénytelen volt az ölébe húzni Ezt, ha most valaki látná, biztos félre értené. Viszont jelen pillanatban ez sem érdekel. A fejemet a mellkasának döntöttem és ezzel még közelebb éreztem magamhoz. Pár percig még zokogtam majd szűnni éreztem ezt a fájó érzést, vagy a könnyeim fogytak el? Nem tudom, de picit nyugodtabbnak éreztem maga. Kicsit lazult a szorítás is, amit szegény Brunora mértem.
- Most már elmondod mi a baj?- kedvesen kérdezte,- csak bólintottam.
Elmondtam neki mindent, a Lucasos jelentetett is. Azt, hogy Christian az apám azt kihagytam most.
- Most ez van- zártam le a kis mesémet.
- De ez így nagyon nem jó, szeretitek egymást- hördült fel.
- Én szeretem, de hogy ő is abban már nem vagyok biztos- mondtam szomorúan.
- Szeret, hidd el, csak pasiból van ő is- mosolyodott el.
- Ha te mondod… . meg tennél nekem egy szívességet?
- Persze mit?
- Áthoznád a ruháimat Sebitől, vagyis csak azt, amit ma fel akarok venni?- néztem rá boci szemekkel.
- Igen.
Pár perc múlva megérkezett Bruno. Átöltöztem és próbáltam emberi külsőt ölteni, mondhatni sikerült. A vidám színek, amikben a ruhám pompázott javított az összhatáson. Ma Brunoval mentem ki a pályára. Az első utam a csapathoz vezetett. Más Sebastian is itt volt, halkan köszönt, de semmi több nem történt. Chris irodájába beérve egy hatalmas sóhaj kíséretében leültem az egyik székre és a mai programokat nézegettem.
- Mi a baj Lau?- az egyik ajtó mögül megjelent a főnököm.
- Ha, azt te tudnád- próbáltam a papírokba merülni.
- Nem tudom, de szeretném, szóval mond el- kivette a kezemből a lapokat.
- Muszáj?
- Igen, mert nem akarom ilyen szomorúan látni a lányomat-parancsolt rám.
- Na, jó- hátra dőltem a székben és bele kezdtem.
- Hát nem vagy kispályás lányom- nevetett fel Chris.
- Miért is?- értetlenül néztem rá.
- Hát, hogy most már Lucas is meg volt. Én is így voltam szinte naponta váltogattam a csajokat, ebben rám hasonlítasz- bátorítólag átölelt.
- Köszi-, csak ennyit tudtam mondani.
Próbáltam kerülni a találkozást Sebbel. Az ablakból figyeltem minden egyes mozdulatát. A szívem majd meg szakadt a fájdalomtól. Szörnyű volt így látni. Látszott a mozgásán, a beszéd stílusán a viselkedésén, hogy most ő sincs a toppon. Délután kimerészkedtem a kis menedékemből. Muszáj volt oda adnom neki a mai programokat. Amikor találkozott a tekintettünk fájdalmat és szomorúságot fedeztem fel benne. Ahogy kivette a kezemből a papírokat, hozzám ért. Ettől az érintéstől kirázott a hideg, de gyorsan eltávolodott. Majd zavartan elment. Épp mentem volna megnézni Brunot, most rá volt szükségem. Az egyik újságíró elém állt és a hülye kérdéseivel traktált.
- Igaz az, hogy Ön is Sebastian szakítottak Bruno Senna miatt? Most is a pilótához siet?- kérem, válaszoljon.
- Nem nyilatkozok és hagyjon békén- kicsit ellöktem magamtól, erre káromkodni kezdett.
Azért is besétáltam Brunóhoz, aki már várt. Nyilvános hozzábújtam, legalább lesz mit olvasni holnap reggel. Amíg nem mehettem vissza a szállodába addig náluk vendégeskedtem. Kivettem egy külön szobát az összes cuccomat átpakoltattam, mikor viszont beléptem az egész szoba vörös rózsával volt borítva. A virágok csodás illata belengte az egész helyiséget. Oda sétáltam az ágyhoz, amit szív alakban borított be a rózsa. Középen pedig egy kis cetli állt. Csak egyetlen szó volt rajta: Szeretlek
31. rész
Arra eszméltünk, hogy megáll az autó. Szerencsére nem ugyan abba szállodába tértünk vissza, ahonnan én indultam. Külön mentünk be, Lucas elkérte a kulcsokat, amíg én a lifthez sétáltam. Ahogy becsukódott a lift ajtó, a szerkezet oldalának döntött és csókolgatni kezdte a nyakamat.
- Kívánlak – súgta a fülembe.
- Azt érzem- mosolyodtam el, akkor még jobban hozzám simult.
Alig vártuk, hogy végre a harmadikon legyünk. Szerencsére senki nem volt a folyosón, így csókolózva hátráltunk az ajtóhoz. Eközben én már az ingjével bajlódtam, így mire beértünk csak le kellett róla rántanom. Az ajtót bezárta. Indultam volna az ágy felé, de megfogta a karom és a falnak nyomott. Csókolgatni kezdte a nyakam és a ruhámtól egy pillanat alatt megszabadított. A melltartómtól próbált megválni, amíg én a nadrágjával bajlódtam. Nagy nehezen megadta magát az öv és könnyedén csúsztattam le róla az egyik felesleges ruha neműt. A boxerén keresztül simogatni kezdtem a meredező férfiasságát. És ezzel sikerült elérnem a célomat- kéjesen felnyögött. Neki se kellett több szinte letépte rólam a melltartót és kényeztetni kezdte a melleimet, éreztem, hogy megremeg a térdem és összecsuklok. Ekkor felkapott az ölébe és az ágyhoz vitt. Lassan lefektetett és tovább kényeztetet. Egyre lentibb régiókat vett kezelésbe. A hasamat, a combomat végig csókolta. Nem bírtam tovább egy gyors mozdulattal felülkerekedtem. Az izmos felsőtestét kezdtem el csókolgatni. Minden egyes kockát végig nyaltam. Már a boxere szélénél tartottam, amikor újra fordult a kocka és ismét én kerültem alulra. Lerántotta rólam az utolsó textilt is. Nyelvével bebarangolta a női test legérzékenyebb pontját. Ezzel halk nyögéseket csalva az ajkaimra. Lerántottam róla az utolsó ruhadarabot és simogatni kezdtem az immár készen ÁLLó férfiasságát. Lehámozta róla a kezemet és felém hajolt megcsókolt közbe belém hatolt. Lassan kezdet el mozogni. Közben ott csókolt ahol ért. Erőt vettem magamon és én kerültem felülre és immár én diktáltam a tempót. Nagyon lassan kezdtem el mozogni rajta. Már-már őrjítően lassan. Közben a jól kidolgozott mellkasát simogattam. Nem bírta ezt a lassú tempót sokáig. Maga alá gyűrt és most már egész gyorsan mozogtunk. Éreztük, hogy nem sokára itt a beteljesülés pillanata. Az ujjaimmal végigszántottam a gerincvonalán, nem is kellett neki több. Éreztem, ahogy megfeszül és egyszerre léptük át a gyönyör kapuját. Hosszú percekig pihegtünk egymáson. Az éjszaka további részét alvással töltöttük. A reggel Lucas ölelésében ért. Fura módon nem éreztem bűntudatot a tegnap este miatt.
- Jó reggelt, te kis vadmacska- duruzsolta a fülembe majd megpuszilta a nyakamat.
- Jó reggelt- csodálatos barna szempárral találtam szembe magam.
- Jó kis esténk volt- kuncogott.
- Az biztos- a mellkasára hajtottam a fejem.
- De ugye tudod, ezt nem lehetett volna- egy kósza hajszálat simított ki az arcomból.
- Igen, tisztában vagyok vele, de nem bántam meg- elkövettem egy újabb hibát, megcsókoltam.
- Én sem- egyre jobban bele melegedtünk a dologba, de ahogy lenni szokott megszólalt a telefonja.
Egyedül hagyott pár percre. Ez az idő pont elég volt arra, hogy végig gondoljam mi is történt. Igazából nem érzek semmi féle bűntudatot. Miért? Nem szeretném igazán? De ez lehetetlen, hiányzik minden percben, csak vele akarok lenni. És most…. ezt mégse érzem. Vajon mit csinálhat? Gondol rám? Megnéztem a telefonom, egy hívás se volt rajta. Mire visszaraktam a helyére megérkezett Lucas is.
- Laura, mi történt köztettek Sebivel?- kicsit félve kérdezte.
- Összevesztünk, megbántott nagyon- hozzábújtam, jó volt a közelében lenni.
- Akkor ez az egészet most bosszúból csináltad? – szomorúan kérdezte.
- Nem, egyáltalán nem. Kívántalak és ez nem az alkoholnak volt betudható, hisz annyit nem ittam. Teljesen magamnál voltam. Mindenre emlékszek.
- Ennek örülök- majd megcsókolt.
- Luc, neked van barátnőd?
- Igen van- sóhajtott-, de a mi kapcsolatunk inkább ilyen se veled se nélküled. Néha már túlerőltetettnek tűnik, mindkettőnk felöl, de senki se lép.
- Értem. Jobb lesz, ha én megyek- felálltam és birtokba vettem a fürdőszobát.
- Most is gyönyörű vagy- simított végig a kezemen.
- Köszönöm- egy gyengéd puszit adtam az ajkaira.
- Még szeretnélek látni- mondta majd újra megcsókolt. Talán az utolsó csókunk.
- Én is- mosolyogva léptem ki.
A folyosó végén egy ismerős arcot pillantottam, de nem tűnt túl boldognak. Oda sétáltam hozzá.
- Szia Rob – megöleltem.
- Laura, te itt?- kicsit meglepődött.
- Igen, bár szerintem hallottál a tegnapi eseményekről- fintorogtam egyet.
- A Hannásról?- érdeklődött.
- Ha, arra a kis lotyóra gondolsz, akivel tegnap Sebastian enyelgett akkor igen.
- Igen rá- nevetett.
- Most mi olyan vicces?
- Semmi- újra elszomorodott.
- Mi a baj Rob, olyan fura vagy hónapok óta.
- Dobott Edyta.
- Szegénykém, gyere, menjünk le reggelizni és mesélj el mindent.
Nem sokan voltak az étterembe. Az egyik távol eső asztalhoz leültünk és rendeltünk egy kis reggelit majd bele kezdet a mesélésbe.
- Már régóta együtt voltunk, el is jegyeztem két éve, már az esküvőnket terveztem titokban Nem sok versenyemre jött ki, inkább otthon megnézte. Ebben az évben eddig végig velem jött. Ezt kicsit csodáltam is, de jól is esett. A magyar nagydíj előtt, rajta kaptam egy másik sráccal. Ez is rosszul esett, de az még jobban, hogy a csapattársammal. Ezután kiderült, már hónapok óta együtt vannak, viszont engem nem akartak megbántani ezért nem mondták el.
- Vitalyval jött össze?- meglepődve kérdeztem.
- Igen- mondta szomorúan.
- Sajnálom Rob – felálltam és átöleltem.
- Túl kell magam tenni rajta, csak tudod, egy ilyen hosszú kapcsolatot nem lehet napok-hetek alatt csak úgy elfelejteni.
- Persze tudom.
- Tegnap felhívott Sebi. Felőled érdeklődött. Elmondott mindent. Viszont te erről nem tudtál, hogy a volt barátnője Hanna vagy, ahogy te hívod, a kis lotyó még mindig szereti, vagyis inkább a pénzét. Minden adandó alkalommal ráveti magát. Tegnap is ez történt.
- Nem úgy látszott, mint aki nagyon ellen akar állni a csábításnak- mondtam kicsit mérgesen.
- Nyugi Lau, téged szeret.
- Ki tudja- sóhajtottam egy hatalmasat.
Még pár percig beszélgettünk, majd jónak láttam visszamenni a lökött némethez. Egész úton az járt a fejemben, hogy megfog-e bocsájtani, vagy végleg vége. Próbáltam halk lenni, nehogy fel kelljen és egy egyszerű reggelivel talán még meg is lephetem. Nyílt az ajtó, bent sötét volt és csend. A hálóban Sebi feküdt azzal a kis lotyóval. Lefagytam és a kezemben lévő telefon a földön landolt. Sebi felriadt. http://www.youtube.com/watch?v=gchUIwBps2k&feature=related
- Laura ezt meg magyarázom- közben én már a nappaliban voltam.
- Nem kell semmit se megmagyaráznod- sírtam.
- Ez nem az, aminek látszik- próbált megölelni, de eltoltam.
- Figyelj Sebastian! Ezen nem kell semmit se megmagyarázni, ott van a volt barátnőd, jól töltötted az éjszakát, egyszer se jutottam az eszedbe. Egy árva sms-t se küldtél. Jobb lesz, ha ezt itt befejezzük. Azt hittem te más vagy, de nem. Férfiból vagy. A pályán találkozunk. – elhagytam a szobát, de nem jutottam messzire. Az ajtó túl oldalán leültem és zokogtam. Nem érdekel senki se, nyugodtam lehet nézni. Egyedül éreztem magam, ez volt az a pillanat, amikor minden összetört bennem. Nem látom az élet értelmét. Csak rossz történik velem. Nem akarok tovább élni.
- Kívánlak – súgta a fülembe.
- Azt érzem- mosolyodtam el, akkor még jobban hozzám simult.
Alig vártuk, hogy végre a harmadikon legyünk. Szerencsére senki nem volt a folyosón, így csókolózva hátráltunk az ajtóhoz. Eközben én már az ingjével bajlódtam, így mire beértünk csak le kellett róla rántanom. Az ajtót bezárta. Indultam volna az ágy felé, de megfogta a karom és a falnak nyomott. Csókolgatni kezdte a nyakam és a ruhámtól egy pillanat alatt megszabadított. A melltartómtól próbált megválni, amíg én a nadrágjával bajlódtam. Nagy nehezen megadta magát az öv és könnyedén csúsztattam le róla az egyik felesleges ruha neműt. A boxerén keresztül simogatni kezdtem a meredező férfiasságát. És ezzel sikerült elérnem a célomat- kéjesen felnyögött. Neki se kellett több szinte letépte rólam a melltartót és kényeztetni kezdte a melleimet, éreztem, hogy megremeg a térdem és összecsuklok. Ekkor felkapott az ölébe és az ágyhoz vitt. Lassan lefektetett és tovább kényeztetet. Egyre lentibb régiókat vett kezelésbe. A hasamat, a combomat végig csókolta. Nem bírtam tovább egy gyors mozdulattal felülkerekedtem. Az izmos felsőtestét kezdtem el csókolgatni. Minden egyes kockát végig nyaltam. Már a boxere szélénél tartottam, amikor újra fordult a kocka és ismét én kerültem alulra. Lerántotta rólam az utolsó textilt is. Nyelvével bebarangolta a női test legérzékenyebb pontját. Ezzel halk nyögéseket csalva az ajkaimra. Lerántottam róla az utolsó ruhadarabot és simogatni kezdtem az immár készen ÁLLó férfiasságát. Lehámozta róla a kezemet és felém hajolt megcsókolt közbe belém hatolt. Lassan kezdet el mozogni. Közben ott csókolt ahol ért. Erőt vettem magamon és én kerültem felülre és immár én diktáltam a tempót. Nagyon lassan kezdtem el mozogni rajta. Már-már őrjítően lassan. Közben a jól kidolgozott mellkasát simogattam. Nem bírta ezt a lassú tempót sokáig. Maga alá gyűrt és most már egész gyorsan mozogtunk. Éreztük, hogy nem sokára itt a beteljesülés pillanata. Az ujjaimmal végigszántottam a gerincvonalán, nem is kellett neki több. Éreztem, ahogy megfeszül és egyszerre léptük át a gyönyör kapuját. Hosszú percekig pihegtünk egymáson. Az éjszaka további részét alvással töltöttük. A reggel Lucas ölelésében ért. Fura módon nem éreztem bűntudatot a tegnap este miatt.
- Jó reggelt, te kis vadmacska- duruzsolta a fülembe majd megpuszilta a nyakamat.
- Jó reggelt- csodálatos barna szempárral találtam szembe magam.
- Jó kis esténk volt- kuncogott.
- Az biztos- a mellkasára hajtottam a fejem.
- De ugye tudod, ezt nem lehetett volna- egy kósza hajszálat simított ki az arcomból.
- Igen, tisztában vagyok vele, de nem bántam meg- elkövettem egy újabb hibát, megcsókoltam.
- Én sem- egyre jobban bele melegedtünk a dologba, de ahogy lenni szokott megszólalt a telefonja.
Egyedül hagyott pár percre. Ez az idő pont elég volt arra, hogy végig gondoljam mi is történt. Igazából nem érzek semmi féle bűntudatot. Miért? Nem szeretném igazán? De ez lehetetlen, hiányzik minden percben, csak vele akarok lenni. És most…. ezt mégse érzem. Vajon mit csinálhat? Gondol rám? Megnéztem a telefonom, egy hívás se volt rajta. Mire visszaraktam a helyére megérkezett Lucas is.
- Laura, mi történt köztettek Sebivel?- kicsit félve kérdezte.
- Összevesztünk, megbántott nagyon- hozzábújtam, jó volt a közelében lenni.
- Akkor ez az egészet most bosszúból csináltad? – szomorúan kérdezte.
- Nem, egyáltalán nem. Kívántalak és ez nem az alkoholnak volt betudható, hisz annyit nem ittam. Teljesen magamnál voltam. Mindenre emlékszek.
- Ennek örülök- majd megcsókolt.
- Luc, neked van barátnőd?
- Igen van- sóhajtott-, de a mi kapcsolatunk inkább ilyen se veled se nélküled. Néha már túlerőltetettnek tűnik, mindkettőnk felöl, de senki se lép.
- Értem. Jobb lesz, ha én megyek- felálltam és birtokba vettem a fürdőszobát.
- Most is gyönyörű vagy- simított végig a kezemen.
- Köszönöm- egy gyengéd puszit adtam az ajkaira.
- Még szeretnélek látni- mondta majd újra megcsókolt. Talán az utolsó csókunk.
- Én is- mosolyogva léptem ki.
A folyosó végén egy ismerős arcot pillantottam, de nem tűnt túl boldognak. Oda sétáltam hozzá.
- Szia Rob – megöleltem.
- Laura, te itt?- kicsit meglepődött.
- Igen, bár szerintem hallottál a tegnapi eseményekről- fintorogtam egyet.
- A Hannásról?- érdeklődött.
- Ha, arra a kis lotyóra gondolsz, akivel tegnap Sebastian enyelgett akkor igen.
- Igen rá- nevetett.
- Most mi olyan vicces?
- Semmi- újra elszomorodott.
- Mi a baj Rob, olyan fura vagy hónapok óta.
- Dobott Edyta.
- Szegénykém, gyere, menjünk le reggelizni és mesélj el mindent.
Nem sokan voltak az étterembe. Az egyik távol eső asztalhoz leültünk és rendeltünk egy kis reggelit majd bele kezdet a mesélésbe.
- Már régóta együtt voltunk, el is jegyeztem két éve, már az esküvőnket terveztem titokban Nem sok versenyemre jött ki, inkább otthon megnézte. Ebben az évben eddig végig velem jött. Ezt kicsit csodáltam is, de jól is esett. A magyar nagydíj előtt, rajta kaptam egy másik sráccal. Ez is rosszul esett, de az még jobban, hogy a csapattársammal. Ezután kiderült, már hónapok óta együtt vannak, viszont engem nem akartak megbántani ezért nem mondták el.
- Vitalyval jött össze?- meglepődve kérdeztem.
- Igen- mondta szomorúan.
- Sajnálom Rob – felálltam és átöleltem.
- Túl kell magam tenni rajta, csak tudod, egy ilyen hosszú kapcsolatot nem lehet napok-hetek alatt csak úgy elfelejteni.
- Persze tudom.
- Tegnap felhívott Sebi. Felőled érdeklődött. Elmondott mindent. Viszont te erről nem tudtál, hogy a volt barátnője Hanna vagy, ahogy te hívod, a kis lotyó még mindig szereti, vagyis inkább a pénzét. Minden adandó alkalommal ráveti magát. Tegnap is ez történt.
- Nem úgy látszott, mint aki nagyon ellen akar állni a csábításnak- mondtam kicsit mérgesen.
- Nyugi Lau, téged szeret.
- Ki tudja- sóhajtottam egy hatalmasat.
Még pár percig beszélgettünk, majd jónak láttam visszamenni a lökött némethez. Egész úton az járt a fejemben, hogy megfog-e bocsájtani, vagy végleg vége. Próbáltam halk lenni, nehogy fel kelljen és egy egyszerű reggelivel talán még meg is lephetem. Nyílt az ajtó, bent sötét volt és csend. A hálóban Sebi feküdt azzal a kis lotyóval. Lefagytam és a kezemben lévő telefon a földön landolt. Sebi felriadt. http://www.youtube.com/watch?v=gchUIwBps2k&feature=related
- Laura ezt meg magyarázom- közben én már a nappaliban voltam.
- Nem kell semmit se megmagyaráznod- sírtam.
- Ez nem az, aminek látszik- próbált megölelni, de eltoltam.
- Figyelj Sebastian! Ezen nem kell semmit se megmagyarázni, ott van a volt barátnőd, jól töltötted az éjszakát, egyszer se jutottam az eszedbe. Egy árva sms-t se küldtél. Jobb lesz, ha ezt itt befejezzük. Azt hittem te más vagy, de nem. Férfiból vagy. A pályán találkozunk. – elhagytam a szobát, de nem jutottam messzire. Az ajtó túl oldalán leültem és zokogtam. Nem érdekel senki se, nyugodtam lehet nézni. Egyedül éreztem magam, ez volt az a pillanat, amikor minden összetört bennem. Nem látom az élet értelmét. Csak rossz történik velem. Nem akarok tovább élni.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)