39. rész

Sziasztok!
Először is köszönöm a 9 kommentet. Nagyon örültem neki, és ennél a résznél is 8 komment lesz a határ. Azt nem ígérem, hogy a héten hozok még részt, de semmi sem lehetetlen. 

 

A zene lassan a végéhez érkezett és már a műsorvezető hangja hallatszódott. Fer karjai még mindig a derekam körül voltak, az én kezeim pedig az előttem álló férfi nyaka körül lógtak. Pár percig némám álltunk, és a másikat figyeltük, majd Fernando végig simított az oldalamon, és távolabb lépet.
- Öhmm… azt hiszem mennem kellene – nem nézett a szemembe inkább a padlót figyelte.
- Rendben – egy kis ideig nem találtam a hangom, így örültem, hogy ezt az egy szót ki tudtam préselni magamból.
- Szia – közelebb lépet habár kicsit tétovázott, de mégis adott egy puszit.
- Szia – megint késésben voltam, hisz már a csukódó ajtónak köszöntem.
Megfogalmazhatatlan érzések kavarogtak bennem. Csak egy dologban voltam biztos, hogy hasonló érzelmeket váltott ki belőlem, mint Lewis. Igaz jóval gyengébbek voltak, de azért érzetem, ahogy a szívem dobogása felgyorsul. Megráztam a fejem, majd kimentem a konyhába és főztem egy kis teát. A rádió még mindig duruzsolt a nappaliban és egy újabb szerelmes dal csendült fel. Lehunytam a szemeimet, és próbáltam elfelejteni az elmúlt pár percet. De nem ment. Fáradtan dőltem be Lewis ágyába, ami egy kicsit megnyugtatott már csak két erős kar hiányzott, ahhoz, hogy újra azt érezem, hogy minden rendben van. Mondhatni ez volt hosszú idő óta az első olyan éjszakám, amikor nem keltem fel óránként arra, hogy zokogok. Álmosan ballagtam le a nappaliba egy kis kávéért. Hangok hallatszódtak a földszintről, de ezt annak tudtam be, hogy biztosan úgy hagytam tegnap este a rádiót. Ahogy közeledtem egyre ismerősebbek lettek a hangok. A szemeimet dörzsölve léptem be a konyhába.
- Jó reggelt! – köszönt vidáman Linda.
- Neked is – fojtottam el egy ásítást.
- Jól aludtál? – tolt elém egy bögre gőzölgő kávét.
- Köszönöm. Igen, bár volt egy kis hiányérzetem – a forró löttyöt néztem.
- Jó reggelt Lili – jelent meg Nick.
- Szia – mosolyogtam rá – ugye Anthony még nem tud róla, hogy itt vagyok?- kérdeztem fáradtan.
- Nem, még nem. Habár tegnap feltűnt neki, hogy elég soká értünk haza, de sikerült kimagyaráznunk magunkat. Ma reggel pedig úgy tudja, hogy bevásárolni vagyunk – közölte Linda teljes nyugalommal.
- Akkor jó. Mikor mehetek be Lewishoz? – a bögrét a mosogatóba raktam.
- Ma délelőtt, ha neked jó – lépett mögém Nick.
- Tökéletes, akkor én most felszaladok és rendbe szedem magam utána akár indulhatunk is.
- Oké – válaszolták kórusba.
Egész gyorsan végeztem mindennel, habár egy rossz érzés kerített hatalmába, amikor átléptük a kórház küszöbét. Egy magánklinikán voltunk, ami így első ránézésre inkább tűnt szállodának, mint kórháznak. Lewis szobája a második emeleten volt, távol a többi szobától. Itt is állt pár biztonsági őr elővigyázatosságból. Furcsán méregettek, és épp szólni akartak, amikor Linda leintette őket, és megbeszélte velük, hogy engem bármikor beengedhetnek. Gondolom Anthony beszélt nekik róla, hogy lehetőleg tartsanak távol.
- Bemehetek hozzá? – az ajtó előtt toporogtam.
- Persze – kinyitotta az ajtót előttem Nick.
Ez a szoba egy kicsit barátságosabb volt, mint az előző kórházban habár a gépek monoton hangja emlékeztettet arra, hogy még mindig kómában van Lewis. Közelebb léptem hozzá, hogy jobban megfigyeljem. A kezén már csak egy vékony kötés díszelgett Az arcáról már lekerültek a fehér kötések, de még így is pár apróbb seb megtalálható volt rajta. Leültem az ágyára, az ujjainkat pedig összekulcsoltam.
- Szia szívem. Újra itt vagyok hiába tiltotta meg apud. Remélem, tudod, hogy mekkora áldozatot hozok most érted. De, ez sem érdekel csupán csak az, hogy újra felébredj. Eleget pihentél már, kérlek, ébredj fel – pár könnycseppet letöröltem az arcomról. Pityeregve figyeltem tovább. Halk nyikorgás hallatszódott az ajtó felől én pedig rémülten ugrottam fel.
- Jó napot kisasszony! – köszönt kedvesen az őszes orvos.
- Jó napot doktor úr! – kicsit távolabb mentem az ágytól.
- Ön is hozzátartozója a betegnek? – a behozott papírlapokat tanulmányozta.
- Igen a barátnője vagyok – feleltem halkan.
- Áhh igen, biztosan maga az a kislány, akit eltiltottak a barátjától – mosolygott rám a doki.
- Azt hiszem igen, de kérem ne mondja el Anthonynak.
- Nem fogom. Különben is köt az orvosi titoktartás – kacsintott rám.
El kellett hagynom egy kis időre a kórtermet, amíg Lewist különböző vizsgálatoknak vetették alá. Fel- alá járkáltam a folyosón, egyszerűen nem tudtam egy helyben maradni. Kb. másfél óra múlva végeztek az orvosok, és az előbbi idős orvos megjelent előttünk.
- Valamelyikőjük velem jönne?
- Persze – válaszolt Linda – de jobb lenne, ha te mennél Lili- tolt előre egy kicsit.
- De, hisz te vagy az anyukája, neked kellene bemenned – dadogtam.
- Jöjjön kisasszony – húzott maga után.
Az ajtón lévő kis táblának köszönhetően megtudtam, hogy a kedves orvos neve John Stewart.
- Foglaljon helyet – mutatott az egyik kényelmesnek tűnő fotelre.
- Remélem jó híre is vannak – könyörögve néztem rá.
- Azt nem mondhatnám – a papírjaiba mélyedt.
- Ohh ne.
- Már lassan több mint egy hónapja van kómában. A kanadai orvosok vétettek egy kisebb hibát, hiszen a lába nem tört el csupán megrepedt, ami már teljesen regenerálódott az erős szervezetének köszönhetően. Viszont, ami aggasztó az a kóma. Ha, továbbra is így marad meg van rá az esély, hogy maradandó károsodásokat szenved, illetve ami úgy érzem, a betegnek a legfájdalmasabb lenne, az az, hogy fel kellene hagynia a versenyzéssel – összegezte a dolgokat John.
- És mi tehetünk érte valamit? – a könnyeimet nyelve kérdeztem.
- Csupán csak annyit, hogy a lehető legtöbbet vele vannak és beszélnek hozzá, bármilyen apró visszajelzést tapasztalnak, mint pl. megszorítja az ujját, megmozdítja, a kezét akkor szóljanak, mert az már azt jelenti, hogy hamarosan felébred.
- Értem – bólogattam.
- De, ne ijedjen meg minden rendben lesz.
- Remélem –suttogtam magam elé.
Még egy pár percig beszélgettem a doktor úrral, majd kimentem a többiekhez és közöltem a híreket. Linda is elsírta magát, egyedül Nick tartotta magát. Mivel megjött Anthony ezért a hátsó kijáraton távoztam. Egyenesen Lewishoz mentem, de döbbentem vettem tudomásul, hogy nyitva van a bejárati ajtó, és valaki a konyhában tevékenykedik