8. rész

Másnap kilenc körül keltem, megreggeliztem, aztán egyik új barátnőmmel, Claudiával elmentünk vásárolgatni, végül mindketten egy-egy csinos ruhával tértünk haza délután. 3körül értem haza, leraktam a cuccom a kanapéra, aztán gyors neki álltam valamit főzni, mert Claudiával nem ettünk csak gyorsétterembe és még kicsit éhes voltam, meg hát Sebinek is kell valamit ennie. Egy óra alatt már meg is főztem. Csak egy egyszerű, de nagyszerű ételt dobtam össze, amit már régóta meg tudok csinálni és tudom, hogy Seb is imádja. Nem ettem, inkább megvártam, amíg Seb hazaér. Leültem kicsit tévézni, aztán kevesebb, mint félóra múlva megpillantottam a németet az ablakból.
-Szia.-szaladtam ki hozzá boldogan.
-Szia.-vigyorodott el és a bőröndjét lerakta a földre és szorosan megölelt, majd megpuszilt.-Hogy vagy?
-Jól.-nyomtam egy nagy puszit az arcára.-És te?
-Viszonylag jól, csak kicsit csalódott vagyok, meglett volna az első hely, de hát..-mondta kicsit elszomorodva.
-Tudom, láttam. De nyugi, lesz jobb is!-mosolyodtam el és megint megpusziltam.
-Igaz.-mosolyodott el ő is, aztán megfogta a bőröndjét és bementünk.
-Hiányoztál.-bújtam hozzá, miután lepakolt.
-Te is. Egy hónap együtt lakás után a négy nap távollét sok volt nekem.-puszilgatott.
-Nekem is.
Miután túl estünk az érzelgős részen leültünk enni.
-Na, mesélj! Mi volt a hétvégén?-kérdeztem két falat között, aztán a német bele kezdett a mesélésbe. Kaja után leültünk a nappaliba és ott folytattuk a társalgást.
-Beszéltem Jaimevel.-közölte.-Kérdezte, hogy tudok-e rólad valamit.
-És mit mondtál?-kérdeztem idegesen.
-Nyugi, semmit. Tudod, hogy nem árulnálak el.-mosolygott és megölelt.-Megmondtam neki, hogy nem tudok semmit, aztán kérdeztem, hogy mi történt, és ugye röviden elmondta.
-És a szüleimről tudsz valamit?
-Anyukád idegileg teljesen kikészült, apud meg őt nyugtatja folyamatosan, de ő is ki van készülve.
-Ahh..-sóhajtottam és lehajtottam a fejem.-Mit csináljak?
-Lehet, hogy el kéne már mondanod valakinek..
-Lehet..-sóhajtottam megint.-Ahh, miért ilyen nehéz az életem?-jelentek meg az első könnycseppek a szememben.
-Nyugi, együtt megoldunk mindent!-húzott magához.
-Nem is tudom, hogy mi lenne velem nélküled..-szipogtam.
-Azt én se tudom, de egyet ígérj meg nekem..-nézett a szemembe.
-Mit?
-Azt, hogy legközelebb csak akkor fogsz sírni, hogyha nagyon indokolt.-mosolygott.
-Megpróbálom betartani.-mosolyodtam el.
-Helyes.-nyomott egy puszit a homlokomra.-Ahh, ki kéne pakolnom.-pillantott a bőröndjére.
-Gyere!-álltam fel a kanapéról és fel akartam húzni a németet, de az még nagyon ott akart maradni.
-Hova és minek?
-Segítek kipakolni.-vigyorogtam.
-Oh, imádlak!-pattant fel az ülőalkalmatosságról és ismét kaptam egy puszit. Beletelt egy kis időbe, míg kipakoltunk és beraktuk a mosógépbe a cuccokat, de közben szokásunkhoz híven hülyéskedtünk.-Nem jössz velem a következő futamra?-kérdezte komolyan Seb, amikor abbahagyta percek óta tartó röhögőgörcsét.

-Nem akarom, hogy tudják, hogy…izé.. nem tudok befejezni egy mondatot..-nevettem tovább, ezt a cselekvést már vagy 10perce űztem Seb ágyán feküdve. A mondatomat hallva ő is újra nevetni kezdett, de továbbra is csak ült az ágy végén.
-Nem akarod, hogy tudják, hogy nem tudsz befejezni egy mondatot?-kérdezte nevetve.
-Hát azt se akarom.. Meg azt se, hogy mindenki rájöjjön, hogy itt bujkáltam és, hogy így tudják meg. Ráadásul Fernando gondolom, nem fogadna olyan kedvesen..
-Nem muszáj, hogy rájöjjenek.-vigyorgott.
-Titokban?-néztem rá kíváncsian.
-Vagy akárhogy..
-Megfontolom. Bár nagyon szívesen mennék, mert hiányzik a Forma1, meg mindenki, aki ott van..vagyis majdnem mindenki..
-Fontold meg és gyere velem! Tényleg! Nem is beszéltünk még róla: milyen velem lakni?-vigyorgott megint.
-Azon kívül, hogy a családommal és a régi barátaimmal már egy hónapja nem beszéltem és, hogy nem lehet veled egy filmet megnézni röhögés nélkül..Ezeken kívül tökéletes!-nevettem.
-Most már én vagyok a családod.-mosolygott.
-Meg Kimi! Nem emlékszel? Ő a bátyám, ő mondta.-nevettem egy régebbi közös hülyeségünkön.
-Ja igen, tényleg!-nevetett Seb is.
-Álmos vagyok..-állapítottam meg pár perc múlva.
-Mondod te, mikor egész nap csak itthon lustálkodtál, én meg pakoltam, meg órákat utaztam..
-Én lustálkodni? Átmentünk Zürichbe Claudiával és vásárolgattunk.
-Azta, akkor tényleg nagyon fáradt lehetsz.-nevetett.
-Az is vagyok.-ásítottam.-Itt alszok.
-Még csak fél hét.-piszkálta a lábaimat, hogy keljek fel.
-Nem baj, akkor is itt alszok.-csuktam be a szemem és vigyorogtam. Végül Seb meggyőzött arról, hogy mégse aludjak, ezért újra beszélgetni kezdtünk..