27. rész

Visszabújtam Sebi mellé és próbáltam megnyugodni, de nem sok sikerrel. Hogy merészel az szemét ilyen sms-t írni. Eddig még tiszteltem is, de most már nem. Nem hittem volna, hogy ilyen gerinctelen tud lenni. Tovább szipogtam, Seb mocorogni kezdett mellettem.
- Kicsim, mi a baj?- rémülten kérdezte.
Nem válaszoltam csak a telefonomat nyújtottam neki. Éreztem, ahogy megfeszül mellettem.
- Megölöm azt a fickót- sziszegte.
- Miért csinálja ezt?- még mindig zokogva kérdeztem.
- Nem tudom, de ha találkozok, vele utána már nem fogja, ebben biztos vagyok- közben apró puszikkal próbált nyugtatgatni.
- Sajnálom- közben szorosan hozzá bújtam, nyugtató volt a közelsége.
- Mégis mit? Azt, hogy egy ilyen .. nem találok rá szavakat kihasznált?
- DE én is hibás vagyok.
- Ilyet ne mondj, nem te léptél le, vagyis nem te mondtad meg neki, hogy ideje lépnie- most már kedvesebb hangnemre váltott.
- Ez igaz- bólogattam.
- Gyere, főzök neked egy teát okés?- húzott maga után.
- A szüleid nem fognak felkelni? Még hajnal van- kérdeztem halkan miközben követtem.
- Nyugi jó alvók, régen mindig ilyenkor jártam haza és sosem buktam le- vigyorgott rám.
Egész finom teát főzött. Ettől tényleg megnyugodtam egy kicsit. Seb felvettette az ötletet mi szerint találkoznom kellene a volt „szerelmemmel” és akkor Ő egy kicsit helyre tenné. Féltem ettől az ötlettől, mert én úgy gondolom erősebb az én kis szőkémnél. Gyorsan visszaosontunk a szobánkba. Dél körül keltünk fel. Az ebéd után összepakoltunk és visszaindultunk Svájcba. Út közben felhívtam a titkos szeretőmet és megbeszéltünk egy időpontot az egyik pesti kávézóba. Próbáltam úgy választani, hogy ha véletlenül balhé lesz, akkor se kerüljünk az újságok címlapjára.
- Olyan fura nyelven beszéltél- hátulról átölelt a kis német.
- Ez magyar szívem- adtam neki egy csókot.
- Akkor is fura- nevetett tovább.
- Mert a német mennyivel jobb- piszkálódtam.
- Én tudok egy nyelvet, amit mind ketten értünk- szenvedélyen megcsókolt.
Másnap reggel indultunk pestre. Ideges voltam, féltem, hogy mi lesz, ha újra látom. Kicsit hiányzik, de már undorodok tőle. Amíg a kávézó felé tartoztunk a szívem próbált nyugtatgatni kisebb-nagyobb sikerrel. Ő egy távolabbi asztalnál foglalt helyet, és egy újsággal álcázta magát. Feszültem doboltam az ujjaimmal az asztalon, ekkor jelent meg Ő. Most is elvarázsolt.
- Szia kicsi lány- két puszit nyomott az arcomra, a parfümje megint megbolondított.
- Szia Gyula- próbáltam higgadt maradni.
- Tudtam, hogy hiányzok- egy sunyi mosoly jelent meg az arcán.
- Nem, nem hiányoztál, sőt utállak egy gerinctelen alak vagy- nem bírtam tovább és felpattantam.
- Jajj Cica ne csináld ezt- megragadta a karom és közel húzott magához, ha Sebi nem jelenik, meg akkor újra megtörténik a csók
- Enged el Laurát- parancsolt rá.
- Áhh a kis tehetség- gúnyosan mondta.
- Te ki vagy? – szinte meg se hallotta, amit az előbb mondott.
- Czollner Gyula- nyújtott kezet.
- Sebastian Vettel- Sebi a kéznyújtás helyett egy hatalmasat bemosott neki.
A két srácot alig tudták szétszedni. Én már zokogtam, rossz volt látni két olyan embert, akiket szeretek és most épp péppé verik egymást. Igen Gyulát is szerettem még mindig hiába bántott meg. Próbáltam volna megközelíteni őket, de hirtelen elsötétült előttem a világ….