2013. április 20., szombat

8. fejezet Nincs menekvés



Percekig mozdulatlanul figyeltem a monitort. Az agyam csak lassan fogta fel az információkat, minden egyes sort többször el kellett olvasnom, mire felfogtam mit is írnak.
Az egyik otthoni pletykamagazinban, illetve Spanyolország egyik elég nagy rajongó táborral rendelkező magazinjában írtak rólam… rólunk.
Vitaly Petrov magánéletéről eddig nagyon kevés információt lehetet megtudni, de most betekintést nyerhettünk a versenyző életébe. Mint kiderült nem egyedül tölti a napjait, hanem a menyasszonyával, aki nem más, mint a híres Onexim csoport vezetőjének a lánya Tamara Prohorov. A fiatal lány Barcelonában tánctanár, ezért kevés időt, tudnak egymással tölteni árulta el újságunknak Vitaly. Az esküvő dátumáról még nem döntött a fiatal pár.
Biztos vagyok benne, hogy nem Vitaly nyilatkozott nekik, mindig is utálta ezeket a pletykalapokat. Dühösen toltam el magamtól a gépet és megpróbáltam elaludni. Bíztam abban, hogy reggelre ez csak egy rossz álom lesz, senki sem tudja, hogy létezem és semmit sem tudnak az életemről.
Az ébresztőm egyre hangosodó hangja szinte fejbe vágott. Kinyújtottam a karomat és egyszerűen kinyomtam, még pár percig mozdulatlanul feküdtem, majd összeszedtem magam és sikerült legalább ülőhelyzetbe kerülnöm. Fáradt voltam, fájt a fejem és a végtagjaim nehezen akartak engedelmeskedni nekem. A fürdőszobába vonszoltam magam és beálltam a zuhany alá, a víz jótékony hatása egy kis életet varázsolt belém. Már felöltözve álltam a tükör előtt, a szemeim előtt hatalmas karikák éktelenkedtek, azóta ilyen, amióta haza kellett mennem.   Mielőtt elindultam volna otthonról még egyszer megnéztem az e-mailt és szomorúan konstatáltam, hogy ez nem álom volt tényleg megtörtént. A biztonság kedvéért egy napszemüveget magamhoz vettem és úgy hagytam el az otthonom. Szerencsére a forgalom most nagyon jó volt így még arra is volt időm, hogy a kedvenc kávézómba beugorjak és vegyek egy-egy erős feketét Dannek és magamnak. A kiszolgáló srác tekintetét végig magamon éreztem, mintha felismert volna és tudná, hogy ki is vagyok. Pár ember felém nézett még, de csak egy pillanatra. Kezdek teljesen bekattanni vagy ők is olvasták az újságot?
Amilyen gyorsan csak tudtam a munkahelyemre siettem. A gyerekek hangja megtöltötte az egész épületet, az önfeledt nevetések az én arcomra is mosolyt csaltak. Lepakoltam a kis irodámban, majd a főnökhöz mentem, aki már türelmetlenül várt rám.
- Végre, hogy itt vagy – esett nekem és nem volt túl jó kedve.
- Történt valami?
- Igen – sóhajtott, majd elém tolt egy újságot, amiben rólunk írnak – megmagyaráznád ezt?
- Nem az, aminek látszik – azonnal hárítani próbáltam, de igazából neki nem mondhatom el az igazat, mert úgyse hinne nekem.
- Pedig ezen a képen jól látszódik minden. Nem érdekel, a magánéleted azt csinálsz, amit akarsz, de nem szeretném, hogy az iskola épületét fotósok vegyék, körül ez nem tenne jót az iskola hírnevének.
- Rendben, majd vigyázok. Most, ha nem haragszol, akkor mennék, mert órám lesz – felálltam és távoztam, és küzdöttem a könnyeimmel, az egész életem darabokban hever.
Amíg a gyerekekkel foglalkoztam semmi sem zavart, a tánc volt számomra az egyetlen olyan dolog, ami mindig kitartott mellettem és ahol önmagam lehetettem. Egész nap csak bolyongtam az épületben nem találtam a helyemet, mindenki olvasta a cikket az emberek összesúgtak a hátam mögött. Miután véget ért a napom az egyik közeli bárba mentem, szükségem volt néhány italra. Itt senki sem foglalkozott velem sorra rendeltem a koktélokat, csak felejteni akartam egy kicsit megszabadulni ettől a nehézsúlytól, amit cipelek nap, mint nap. Talán már az ötödik koktélt fogyasztottam el, amikor megláttam magam mellett Dant. Csodálkozva nézett rám, de miután elmeséltem neki mindent megértő volt, bár ő úgy gondolta, akkor sem az iváshoz kellett volna fordulnom. Hajnalban hazakísért, mert alig bírtam állni a lábaimon. Nagy nehezen felmentem a lépcsőn, de ha ő nincs mellettem már rég elestem volna. Az ajtó kinyitásával nem is bajlódtam inkább Danre bíztam. Bizonytalan léptekkel indultam meg a nappali irányába, de amikor felkapcsoltam a lámpát azt hittem, hogy összeesek.
- Mit keresel te itt?
- Aggódtam – közölte nyugodtan.

3 megjegyzés:

  1. Vitaly *-* már hiányzott a képből :D
    azért sűrűbben lesznek részek.?.:$
    én szívesen olvasom mert nagyon tetszik ^^

    VálaszTörlés
  2. Szia Csajszi!
    Örülök, hogy ebből a sztoriból is jelentkeztél. :) Nagyon tetszett ez a rész is! :)
    Nagy meglepetést okoztál az újságcikkel. Szerintem sem Vitaly nyilatkozott.. Én valamelyikük édesapjára tippelnék, aztán majd kiderül... vagy nem... Szegény lányt sajnálom... A fönőkét is megértem, hogy így reagált, ő csak az iskolájának akart jót. :) Csak nem Vitaly jelent meg? Kíváncsi vagyok nagyon!
    Várom a folytatást bármikor is hozod!
    Puszillak, Deveczke.

    VálaszTörlés
  3. Szia!
    Még soha nem írtam kommentet, és ezt kicsit gáznak is érzem, de nagyon szeretem a történeteidet :)
    Még ha kicsit szaggatottan hozod is a folytatást, én mindig nagyon várom :) Épp ezért kérlek, hogy nézz be hozzám, ha megint erre jársz, és időd engedi: http://www.lifewithhereyes.blogspot.hu/ .
    Kíváncsian várom a mostani folytatást is :)
    Szeretettel
    Dorcsa

    VálaszTörlés