A reggel túl hamar köszöntött reánk. Egyikőnk se akart felkelni, de muszáj, hiszen ma eljött Lucas nagy napja és bebizonyíthatja, hogy igenis sikerült egy jó autót összedobnia a csapatnak. Nem igazán akartuk egymást elengedni, tökéletes csend és béke vett körül minket.
- Olyan jó így, kettesben és nyugalomban- súgta a fülembe a kis brazil.
- Szerintem is jó, de neked nem soká menned kell, így jobb lenne felkelni- simogattam meg az arcát.
- Ez igaz. Remélem meg tudom tartani a jó helyemet, ha már az időmérő ilyen sikeres volt.
- Ügyes leszel, de én ma nem foglak meglátogatni, mert tuti kitesznek. Annyira kedvesek velem ott nálatok, hogy csak, na - grimaszoltam.
- Tudom, de hidd, el hiába mondom nekik, hogy nem kémkedni jöttél akkor se hiszik el.
- Kémkedni? Pont nálatok ugyan mit tudhat a ti kocsitok, amit a miénk nem tud?- nevettem el magam.
- Nekem mondhatod, hajthatatlanok- a kezét a pocimon pihentette.
- Nem megyünk le reggelizni? Éhesek vagyunk- dünnyögtem.
- De menjünk- egyezett bele.
Rendesen felpakoltam pék sütikből, amíg Lucnak csak gyümölcssaláta jutott. Kicsit sajnáltam, de neki muszáj nyúl kajákat enni. Reggeli után együtt mentünk ki a pályára és végre sikerült megbeszélnünk azt is, hogy pontosan hova is fogunk költözni. A választás Svájcra esett azon belül is Genfre. Csak még a tökéletes házat nem találtuk meg, de én, amíg a fiúk a pályán róják a köröket, addig majd keresek eladó házakat. Sajnos a rajt előtt már nem sok időt tudtunk együtt tölteni, mert mindenki sietett, és nem is akartam zavarni a srácokat így jobbnak láttam, ha felballagok az irodámba és onnan figyelem az eseményeket. Apa félóránként küldött fel valakit, hogy ellenőrizze az állapotom, amióta tudja az örömhírt teljesen kicserélték állandóan pörög. Lassan elindult a verseny is, a rajtot mindenki jól kapta el így Lucnak is sikerült megőriznie a 10. helyet. A verseny unalmas volt, semmi nem változott a rajthoz képest. Kis idő elteltével meguntam ezt az izgalom mentes körözgetést, és neki láttam házakat keresni. Találtam párat, de egyik se hasonlított álmaim otthonára. Kinyomtattam pár hirdetést, hátha mégis megtetszik valamelyik. Épp lent ücsörögtem a szálloda éttermében, amikor számomra két nagyon kedves srác jelent meg előttem, vidáman kacarászva.
- Sziasztok- köszöntem nekik.
- Szia Hercegnőm- kaptam egy csókot Lucastól.
- Szia Sebi- adtam neki két puszit.
- Ezek mik?- kérdezte Luc.
- Pár árajánlat, de nekem nem tetszenek ezek a házak.
- Hadd nézzem meg- kivette a kezemből a papírokat, de pár perc múlva letette és bevallotta, hogy neki se jönnek be ezek az épületek.
- Hova is költöztök?- érdeklődött Sebi.
- Genfbe.
- Ott tudok egy jó kis házat, még nekem ajánlottak anno, de én túl nagynak találtam egymagamnak. Viszont nektek szerintem tetszene.
- Meg tudod mutatni?- nézett rá kérlelően Lucas.
- Persze. Várjatok, itt van a telefonomon egy kép róla- nyújtotta át a kis készüléket.
- Ez gyönyörű- rögtön bele szerettem.
- Nekem is tetszik- nyugtázta a brazil.
- Akkor felhívom a tulajt és egyeztettek vele oké?
- Rendben és köszönjük- öleltem át.
- Ugyan nincs mit – mosolygott ránk.
Még vasárnap este haza utaztunk, hisz kedden már mehetünk átvenni a lakást. Nagyon örültem, mert egy csendes környéken volt ez a kis házikó. Seb is velünk jött, mert ő jól ismerte a tulajt és az utat is. Most már örülök, hogy mégse szakítottam meg vele minden kapcsolatot. Mikor megérkeztünk, még jobban bele szerettem a lakásba, egyszerűen gyönyörű volt és minden olyan, mint ahogy képzeltem. Lucnak is tetszett, és még aznap be is költözhettünk. Seb velünk volt egész nap, segített a bepakolásba, bár én nem vihettem semmit se megtiltották a srácok. Duzzogva ültem a nappaliban és figyeltem ezt a két remek férfit. Estére végeztek mindennel a srácok, fáradtan huppantak le mellém.
- Holnap buli lesz nálam- szólalt meg Seb.
- Mi is meg vagyunk hívva?
- Nem ti nem. Ahj Lau, szerinted akkor minek mondtam? Persze, hogy megvagytok.
- Kik lesznek ott?
- Kimi, Rob, Nando, Jaime, Vitaly és még sokan mások.
- Hmmm.. én még a híres Jégemberrel nem is találkoztam- gondolkodtam el.
- Akkor majd, most megfogod- nevetett a kis német.
Egy kis ideig beszélgettünk, majd Sebet haza engedtük. Mi pedig fáradtan omlottunk egymás karjaiba
A ház
http://stanishev.info/wp-content/uploads/2009/06/dsc_4236.jpg
Konyha
http://www.aktivbutor.hu/barde_konyhabutor.jpg
Nappali
http://www.max-city.hu/images/klasszikus_nappali.jpg
Hálószoba
http://www.fa-butor.hu/pages/haloszoba-butorok/haloszoba-butor-002.jpg
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése