- Nos… Laura állapota stabil, és a babát is sikerült megmentenünk viszont még ezt az éjszakát az intenzív osztályon fogja tölteni- zárta le a mondani valóját a doktor úr.
- Akkor rendbe fog jönni?- kérdeztem most már nyugodtan.
- Igen, bár szerintem inkább lelki sérüléseket szenvedett a kis asszony.
- Bemehetek hozzá?
- Csak nagyon rövid időre- ezzel ott is hagyott minket.
- Te nem jöhetsz be- szegeztem a tekintettem Sebastianra.
- Rendben- egyezett bele csalódottan.
Végig sétáltam a hosszú folyosón és az járt a fejemben, hogy mi lett volna ha. Féltem Laurát, nagyon is, mert eddig se volt túl magabiztos és sokat töprengett azon, hogy kibéküljön-e Sebbel, de most már biztos vagyok benne, hogy minden kapcsolatot meg szakít vele. Ahogy beléptem a hófehér szobába, ahol minden gép hangosan csipogott, csak akkor jöttem rá majdnem elveszítettem. Az ágyához sétáltam közelebb húztam egy széket, a kezét a tenyerembe zártam. Olyan nyugodt volt és békés. Mindkét csuklóját kötés díszítette. A hasára csúsztattam a kezem és simogattam a picinket.
- Nyugi kicsim anya és apa itt lesz veled és vigyázz rád, amíg csak lehet.
Nem sokáig maradtam bent nála, hisz pihennie kell és még nem is ébredt fel az altatásból. A folyóson még mindig ott ült Sebastian nem akart addig elmenni, amíg nem kér bocsánatot Lautól. Már azt se tudom hány órája ülünk itt a folyosón, de még mindig nem kaptuk arról értesítést, hogy felkelt az altatásból. Egy szót sem szóltunk egymáshoz, most úgyse tudnék neki semmi szépet mondani, veszekedni meg nem akarok, inkább hallgatok és az előttem lévő virágot fixíroztam.
Laura
Lassan ébredeztem, de mikor kinyitottam a szemem minden fehér volt. Meghaltam? Az nem lehet, még nem akarok nincs itt az ideje. Teljesen bepánikoltam, viszont ismerős hangokra lettem figyelmes. A jól ismert gépek csipogására. Akkor csak kórházba vagyok nyugtáztam magamban. De hogy kerültem ide és miért? Próbáltam emlékezni, de a fejem iszonyatosan fájt. A csuklómra tekintettem és minden beugrott, Sebastian ott volt és kiabált velem majd egy kicsit erőszakoskodott is. Ekkor jelent meg Lucas és a baba…. Nem az nem lehet, hogy bármi baja lett. Azonnal tudni, akartam így megkerestem az ágyam mellett lévő kis gombot, amivel tudtam a nővérkének jelezni. Pár pillanat múlva egy fiatal szőke lány lépett be mosolyogva.
- Kérem, azonnal mondja meg, hogy mi van a babával!- parancsoltam rá.
- Nyugalom kisasszony, ne izgassa fel magát, mert az csak árt a babának- mosolygott rám kedvesen.
- Szóval, akkor nem veszítettem el- gondolkodtam hangosan.
- Igen, csak kérem, maradjon nyugodt, mert sok-sok pihenésre van szüksége. A barátja itt van, szóljak neki?
- Igen azt megköszönném- visszadőltem az ágyba.
Alig lépett ki a nővérke már nyílt is az ajtó, Lucas libbent be rajta aggódva. Mikor meglátott elmosolyodott.
- Jól vagy Lau?- lépett közelebb.
- Igen, úgy érzem, csak nagyon megijedtem, hogy a picinknek valami baja esett- a kezem a pocimra raktam.
- Szerencsére semmi komolyabb baj nem lett- megpuszilta a homlokom.
- Egyébként mi történt Sebastiannal miután elájultam?- kérdeztem félve.
- Ide jött, most is kint ül. Szeretnél vele beszélni?
- Igen, kérlek, küld be- adtam egy apró csókot Lucnak.
- Ezt most miért kaptam? Nem mintha bánnám, de érdekel.
- Azért, hogy tud, kit fogok választani- a fejemet lehajtottam.
- Akkor most örülhetek- felelte vidáman.
Egyedül hagyott, de nem sokáig, hisz alig telt el pár perc már nyílt is az ajtó. Sebastian volt a látogatóm, rossz volt ránézni. Egy megtört szomorú srác állt előttem.
- Szia - köszönt félénken.
- Szia
- Először is bocsánatot akarok kérni, kérlek, bocsáss meg nekem- végig simított a kötésemen.
- Ez nem olyan könnyű. Sosem féltem egyetlen férfitól sem, de tőled úgy érzem félnem, kell.
- Tudom, mivel egy idióta barom vagyok.
- Sebi csak egyetlen egy kérdésre válaszolj, de csak az igazad mond, kérlek. Miért?- a szemébe néztem, ami most a szomorúságtól csillogott.
- Hanna- sóhajtott, majd folytatta- Ő mondta, hogy szinte minden nap új pasival találkoztál. Nem akarsz többet velem lenni, csak nem mered megmondani. Ettől teljesen elborult az agyam, és újra hittem neki, pedig tudom nem kellett volna.
- Akkor felvilágosítalak, hogy én végig otthon voltam. Nem találkoztam egyetlen egy férfivel sem. Azért nem hívtalak, mert még össze kellett szednem magam miután kiderült, hogy babát várok. Először persze Lucasszal akartam megosztani, hisz ő az apa, de neked is el akartam mondani és nem ilyen körülmények között. Ezt elhiheted.
- Most már tudom mennyire hülye voltam. Ha, visszacsinálhatnám, minden más lenne. De most mi legyen?- félve tekintett rám.
- Nekem kell kimondanom az utolsó szót? Figyelj Seb! Én tudom, hogy te tényleg nem akartál megbántani, de nekünk ez már előtte se működött, és hiába próbáltuk meg jóvátenni nem ment. Most pedig, hogy babát várok teljesen átgondoltam a kettőnk kapcsolatát. Nem szeretném, hogy a gyerekem apa nélkül nőjön fel, szüksége van egy apára. Lucas tökéletes apa lesz. Nem azt mondom, hogy te nem leszel az, de te még talán nem nőttél fel egy gyermekhez. Viszont mielőtt teljesen úgy érezned, hogy elveszítesz, nem fogsz. Meg maradok a PR-osod, nem lehetek annyira szemét, hogy ott hagylak. És azt szeretném, hogy maradjunk barátok.
- Igazából nem erre számítottam. De ha te ezt akarod, akkor most már végleg elfogadom a döntésed.
- Köszönöm Seb, de most magamra hagynál?
- Igen persze, amúgy szóltam Chrisnek, remélem nem baj
- Nem baj- válaszoltam a fejemet elfordítva.
Kis idő elteltével ott hagyott, és végre kicsordulhattak a könnyeim, amiket nem akartam előtte felfedni. Így is túl nehéz volt kimondanom, hogy vége, de meg kellett tennem. Ez a legjobb döntés, amit hozhattam. Talán idővel, mint jó barátok élhetünk nyugodtan egymás mellet. Most Lucas és a kicsi lesz a legfontosabb az életemben. Teljesen elgondolkoztam, csak két hideg kéz érintésére fordultam meg és rögtön a karjai közt találtam magam. Jól esett a közelség, most erre volt szükségem.
- Lau….. kicsim nyugi- közben simogatta a hátam.
- Apa – szipogtam.
- Tényleg apának hívtál?- pár könnycsepp megcsillant a szemében- nem válaszoltam csak bólogattam.
- De mi a baj?- aggódva kérdezte.
- Apa…. Én szakítottam Sebbel, és nagypapa leszel- a végét egész halkan mondtam.
- Teesék? Babád lesz és dobtad Sebit, de miért?- teljesen értetlen képet vágott, amin csak mosolyogtam.
- Igen, de nem Sebi az apa, hanem Lucas- vallottam be kicsit félve.
- Értem, de várj, Nagypapa leszek?- tapsikolt örömében.
- Igen az leszel- öleltem meg.
- El sem hiszem, köszönöm kislányom- összevissza puszilgatott.
Apa teljesen jól fogadta a hírt. Igen végre apának hívom Christ, most éreztem úgy, hogy szükségem van egy szülőre, aki mellettem van és szeret. Két hétig voltam még bent a kórházba, Chris és Lucas naponta jöttek és egyre vidámabb lettem. A következő versenyhétvégére kilátogattam. Most már Lucas oldalán, szerencsére a sajtó nem szedet szét minket. Seb is kezdet megbékélni, hogy most már csak barátok vagyunk. Vidáman léptem be a csapathoz, és mindenki mosolyogva fogadott.
- Mi ez a nagy boldogság?- kérdeztem a szerelőket.
- Chrisnek valami baja van, egész nap fel-alá járkált. Nagyon boldog és ma estére mindenki szabad, azt csinál, amit akar. Mintha megbolondult volna- magyarázta az egyik szerelő.
Úgy döntöttem meglátogatom a nagypapit. Az irodájába sürgött forgott és pakolgatott.
- Lau kicsim itt vagy? Minden rendbe van?- aggódva kérdezte.
- Miért ne lenne apa?
- Csak kérdeztem, amúgy a kis babám is jól van?- megsimogatta a pocakom.
- Igen jól vagyunk- leültem az egyik székre.
- Akkor örülök- leguggolt a pocakomhoz és beszélni kezdett hozzá. Pici pocaklakó figyelj most papira. Itt minden a tied lesz, az egész céget te fogod örökölni, a legjobb pilótákat fogod majd irányítani. Nézd ez a hatalmas iroda is a tied lesz- mutatott körbe.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése