2. rész: A találkozás

A nap további részét a szobámban töltöttem. Hogy tehetnek velem ilyet apuék? Egy idióta üzlet miatt képesek tönkre tenni az életemet. Erre nem szolgáltam rá, tudom nem voltam egy jó kislány sohasem, de már 6 éve nem élek itthon, új életet kezdtem egy új országban. Egyszer sem hoztam rájuk szégyent, sosem kértem tőlük segítséget, most akkor miért büntetnek? Ráadásul ismerem is a srácot, de mégis honnan? Nem emlékszem rá, hogy sportolok körében, mozogtam, csupán egy fiút ismerek, aki régebben oda volt az autósportokért, de az nem lehet, hogy ő. Erre még apáék se lennének képesek. Emlékszem Ő volt életem első szerelme, ami nem is volt igazi szerelem, mert sosem vallottam be neki az érzéseimet. Szerettem vele lenni olyankor minden sokkalta könnyebbnek tűnt, nem kellett arra gondolnom, hogy mit teszek, csak egy egyszerű tini lány voltam. Milyen szép is volt…

Nem igazán tudtam aludni az éjjel. Állandóan forgolódtam és a következő napon agyaltam. Épp átlépni készültem álomország kapuját, amikor kivágódott az ajtóm és valaki leült mellém.  

- Tamara ébredj – anyám volt az – el fogunk késni – az ablakhoz sétált és elhúzta a függönyt

- Nem akarok menni – a fejemre húztam a párnát.

- Jönnöd kell – jelentette ki magabiztosan, majd leemelte a párnát a fejemről – Azt hiszem itt szükség lesz a segítségemre, szörnyen nézel ki – állapította meg.

- Köszönöm a bókot – a fürdőszobába csörtettem.

Fél óra a forró víz alatt elegendő időnek tűnt, hogy felkészüljek a mai napra. Lassú léptekkel közelítettem meg az ebédlőt. Már mindenki az asztalnál ült és a reggeliét fogyasztotta.

- Jó reggelt! – leültem a helyemre.

- Neked is - biccentett apa- remélem már nem haragszol rám, annyira.

- Hát persze, hogy nem. Végül is csak az életemet akarod tönkre tenni – mosolyogtam rá negédesen. Ezzel le is zárult a beszélgetés. Tegnap délután óta nem ettem egy falatot sem, de mégsem éreztem magam éhesnek. Nagy nehezen egy fél szelet pirítóst megettem. Ezek után felmentem a szobámba, hogy átöltözzek. Mivel nyár van felvettem egy spagetti pántos toppot és egy rövidnadrágot. A hajamat leengedtem és halványan kisminkeltem magam. Már az egész család a nappaliban gyülekezet és meglepődtem, hiszen anyámon kívül mindenkin laza viselet volt.

- Hogy- hogy nem valamelyik luxusautóddal megyünk? – fordultam apa felé, amikor megláttam a mindennapi Mercedest.

- Nem akarok feltűnést kelteni – mosolygott rám.

- Végre valahára – az ég felé emeltem a tekintettem.

Egész úton meg sem szólaltam. Az utat figyeltem és megpróbáltam láthatatlanná válni. Egyszer csak hevesebben kezdett el verni a szívem. Ismerős utca, ismerős ház és az autó megállt. Az nem lehet, suttogtam magam elé. Már mindenki kiszállt csak én maradtam egyedül, a húgom megkocogtatta az ablaküveget, amitől összerezzentem és kiszálltam az autóból. Ahogy beléptünk megannyi emlék eszembe jutott, a közös játékok, beszélgetések és bolondságok, amiket együtt követtünk el. A hátsó udvaron már ott várt minket a család, csak egyedül Ő hiányzott. Maria a kerti asztal körül tevékenykedett, Alexander és Szergej a sütőbe próbáltak életet lehelni.

- Üdv újra itt – jött oda Alexander és az egész családot megölelte.

- Kész nő lettél – ölelt magához Maria – Vitaly biztosan nagyon fog neked örülni – erre a névre összeszorult a gyomrom.

Leültem az egyik székre a narancslevemmel a kezemben és próbáltam nem arra gondolni, hogy nem sokára itt lesz. Szergej odajött hozzám és mindenféléről fecseget, de nem igazán figyeltem rá. Vajon ő is tudja már, hogy mit terveznek a szüleink? Ha igen akkor mit szól hozzá?

- Végre megjött – kiáltotta el magát az anyukája.

Az arcom elfehéredett és még levegőt is nehezebben vettem. A poharat jobbnak láttam, ha leteszem az asztalra, és csak nagyon lassan álltam fel. Ekkor pillantottam meg, farmert és kék pólót viselt, a felsője a kellő helyen rátapadt a felsőtestére, így jól láthatóvá vált az a pár kocka a hasán. Először a szüleit üdvözölte, majd lepacsizott az öcsével is. Ezek után köszönt a szüleimnek és húgomnak, majd mikor meglátott széles mosollyal az arcán felém sétált.

- Tami, ezer éve nem láttalak – magához szorított én pedig tétlenül álltam ott és csak pillanatokkal később reagáltam.

- Én is rég láttalak – nyögtem ki nehezen.

- Mesélj mi történt veled – a kerti székekhez húzott.

- Elhúztam itthonról és Spanyolországban élek, röviden ennyi – a poharamért nyúltam – Most te jössz.

- Gondolom, azt tudod, hogy teljesült az álmom – nézett rám csillogó szemekkel – második évet töltöm a Renault-nál ráadásul, megszereztem az első dobogós helyezésemet is.

- Tényleg? – nevettem fel zavaromban.

- Igen, de ahogy látom, te erről nem tudsz semmit sem – közölte morcosan.

- Nem sokat, nem igazán követem figyelemmel a Forma 1-et – ingattam meg a fejem.

- Mi köti le annyira a figyelmedet? – öntött magának egy pohár narancslevet és az én poharamba is öntött még egy kicsit.

- A munkám – mosolyodtam el.

- A mosolyodból ítélten összejött az, amire vágytál.

- Igen, és úgy érzem, így teljes az életem – ami nem sokára romokban fog heverni tettem hozzá magamban.

- Örülök neki, és akkor most hol laksz?

- Barcelonában, imádom a várost, az egész országot és az embereket is, akikkel dolgozok.

- Kiket tanítasz?

- Jelenleg a legkisebbekkel foglalkozom, nekik segítek abban, hogy minél hamarabb elsajátítsák a spanyol táncokat, illetve ha úgy van, akkor Dan-nek segítek a nagyobbaknál.

- Értem. Kérdezhetek valamit?

- Persze – mosolyogtam rá.

- Barát ügyileg, hogy állsz?

- Van egy srác, aki tetszik, de nem lesz belőle semmi, most már biztosan nem – közöltem lemondóan, még mindig apám szavai csengtek a fülemben – És neked van barátnőd?

- Nincs, és most nem is lenne rá időm.

- Fiatalok gyertek ide egy kicsit – intett Alexander. A gyomrom borsó nagyságúra zsugorodott össze, hiszen tudtam, hogy mit akarnak mondani.

- Akkor kezdeném is – vette át a szót apa – A cégem belement abba, hogy támogassalak – fordult Vitaly felé – De csak azért, mert azt mondtam nekik, hogy a lányom vőlegénye vagy – Maria és Szergej döbbenten néztek apára és Alexandere.

Vitaly lassan rám pillantott, majd megrázta a fejét és elrohant.