2012. november 23., péntek

3. rész: Utállak

Sziasztok! 
Nem igazán szeretek ehhez az eszközhöz fordulni, de úgy döntöttem, hogy komment határt fogok megszabni. Ha érkezik 4-5 komment, akkor teszem fel a következő részt. Szerintem ez nem nagy kérés és nem is kérem azt, hogy kis regényt írjatok csupán néhány sort kérek. 



Maria azonnal a férjéhez rohant és kérdőre vonta, látszott rajta, hogy ő sem lelkesül az ötletért. Anya és húgi meghúzódtak az egyik sarokban és némán figyeltek. Egyedül Szergej volt az, aki ezt az egészet vidáman fogta fel.
- A sógornőm leszel – ölelt magához – Vitaly a szobájában van – súgta a fülembe.
A lakás felé vettem az irányt. Minden olyan volt, mint régen, a nappaliban sok-sok fénykép a két srácról és a nagyobbik fiú díjai is helyett kaptak az egyik polcon. Lassú léptekkel indultam el az emelet felé. A kezemet végig húztam a korláton pont úgy, mint gyerekkoromban. A folyosó végi szobából káromkodás hallatszódott. Óvatosan benyitottam, Vitaly az ablakkal szemben állt és fortyogott a dühtől, becsuktam az ajtót és mögé sétáltam.
- Beszélnünk kell – végig simítottam a vállán, amire ijedten fordult meg, majd hosszú pillanatokig csak nézet, ha a tekintettel ölni lehetne, én már nem élnék.
- Mindenről tudtál ugye? – kiabált rám.
- Tegnap tudtam meg én is – suttogtam.
- Igazi jó barát vagy, vagyis várjál mi féle jó barátról beszélek én? 18 éves korodban leléptél és az óta semmit, sem tudtam rólad. Most meg előkerülsz és nem is akármilyen ötlettel. Nem fogadom el apád ajánlatát, ha ezért kirúg a csapat, akkor kirúg, nem érdekel – továbbra is kiabált velem.
- De…
- Nem vagyok kíváncsi a magyarázatodra – dühösen távozott.
A könnyeim szüntelenül potyogtak, leültem Vitaly ágyára, és csak néztem magam elé. Gondoltam, hogy neki sem fog tetszeni az ötlet, de azért azt nem vártam, hogy ennyire ki fog borulni. Utálom az apámat, utálom a családomat, utálom az életemet. Erőt vettem magamon és kisétáltam a szobából. Lent is fagyos volt a hangulat. Apa és Alexander az asztalnál beszélgettek, anya és húgi némán ültek, Maria pedig Vitalyt próbálta nyugtatgatni. Nem tudtam, hogy mégis hova kellene mennem, de itt nem akartam maradni. Csendben kisétáltam a házból és útnak indultam, nem érdekelt, hogy merre megyek csak el innen. Hosszú percekig céltalanul sétáltam, majd leültem az egyik padra és újra eleredtek a könnyeim. Mióta új életet kezdtem egyáltalán nem sírtam, boldog voltam, de most, hogy újra hazajöttem visszatért minden a régi kerékvágásba. Egy járókelőtől megkérdeztem, hogy hol is vagyok pontosan és hívtam egy taxit. Miután elmondtam neki az úti célom nem akart elvinni, de mivel jelentős pénzösszeget ígértem neki szívesen hazafuvarozott. 
Elegem volt mindenből egyszerűen nem tudtam itt maradni. Előszedtem a bőröndömet és beledobáltam az összes ruhát, azután pedig foglaltam jegyet a következő Spanyolországi járatra. Minél hamarabb el akartam tűni, nem akarok még több veszekedést generálni. Apáék még mindig nem értek haza így nyugodtam el tudtam hagyni a családi házat.
Még volt több mint 3 óra a gép indulásáig, addig vettem egy újságot és azt olvastam. Semmi izgalmas nem volt benne, csak a hülyébbnél hülyébb pletykák. Valaki megérintette a kezemet én, pedig ijedtem húztam el, felnéztem a gazdájára és nem akartam elhinni, hogy itt van.
- Miért jöttél?- próbáltam közömbös maradni.
- Azért, hogy ne menj el – leült mellém és figyelt.
- De elmegyek, így a lesz a legjobb mindkettőnknek – a táskámban kutattam.
- Sajnálom, hogy kiabáltam veled, de ez egy kicsit sokkolt – kezdett bele – nem mindennap közlik az emberrel, hogy játszd el, hogy a legjobb barátod a menyasszonyod.
- Tudom – a padlót figyeltem. – Én nem akarok a terhedre lenni és esküszöm, hogy semmiről sem tudtam, tegnap előtt érkeztem és velem is csak akkor közölték. Azért, mert nem láttalak, már nagyon régóta még szeretlek – lehajtottam a fejem és az utolsó szavakat már csak suttogtam.
- Én is szeretlek – a kezemre csúsztatta a sajátját és magához ölelt – menjünk vissza és beszéljük meg a dolgokat rendben?
- Nem akarok hazamenni – ráztam meg a fejem.
- Akkor gyere hozzánk – felállt és felém, nyújtotta a kezét.
- Oké – elfogadtam a gesztust, de amikor már két lábon álltam, akkor sem engedte el a kezem.
- Azt hiszem figyelnek – az egyik sarokban kiszúrtam egy fotóst.
- Nem érdekel, ha már úgy is a menyasszonyom vagy – húzott magához nevetve.
- Dilis – nevettem én is.


2 megjegyzés:

  1. Szia!
    Mint eddigi két rész, ez is tetszett.
    Érthető Vitaly viselkedése, de tényleg. Én is így reagáltam volna. örülök, hogy a lány után ment. Látszik, hogy fontosak egymásnak. A szülőkről meg megvan a véleményem. Nem szimpatikusak, ennyi. Aranyosa együtt amúgy. Remélem lesz ebből több is, mint barátság?!
    Puszi, Deveczke.

    VálaszTörlés
  2. Szia!!

    Nagyon klassz volt.
    Alig várom hogy folytasd.
    Mikor lesz kövi?

    Puszi Szarafina

    VálaszTörlés