Új történet!

Sziasztok! 
Nos, úgy döntöttem, hogy újra megnyitom a blogomat és visszatérek. Az eddigi történteim ugyanúgy megtalálhatóak, mint eddig nem törlöm le őket, hátha valaki esetleg el szeretné olvasni. 
Az utolsó be nem fejezett művemet nem tudom, hogy mikor fogom folytatni, nem tudom mit hoz a jövő az egy kicsit már megfáradt volt, így pihentettem. Az új vagyis annyira nem új csak még nem tettem közkincsre történet kicsit másabb, mint az eddigiek. A szereplő választásból is jól látszódik, hogy nem egy felkapott fanfiction alanyt választottam, hanem egy kevésbé megosztó személyiséget. De nem szeretném tovább húzni, felteszem az első részt! Jó olvasást mindenkinek és igazán jól esne, ha kapnék pár sor kritikát! 
Puszi, Nikíí

1. rész: Újra itthon

Nos, újra itthon vagyok. A napszemüvegemet lecsúsztattam a szememre, a copfba fogott hajamon még egyszer végig simítottam és elindultam. Magabiztos léptekkel sétáltam végig a terminálon. A tekintetemmel egy sofőrt kerestem, de helyette az egész családomat találtam. Persze, mint mindig most is a VIP helyiségben vártak rám. De hát mit várok, hiszen az édesapám Mihail Prohorov az Onexim csoport főrészvényese ez által egy milliárdos. Édesanyám pedig egy kiégett modell, aki ma már divattervezéssel foglalkozik, és nem hiányozhatott a húgom sem, aki a család legnormálisabb tagja. Mosolyt erőltetettem az arcomra és úgy folytattam tovább az utamat feléjük. A biztonságiak kérdés nélkül átengedtek.

- Sziasztok – mindenkit megöleltem.

- Jó végre látni – adott kép puszit apa, igazából egy nagyon is normális és rendes apa csak néha rájön az üzletember mánia és olyankor kibírhatatlan.

- Haza tért a tékozló lány – közölte flegmán anyám.

- Én is örülök neked – sosem volt jó a kapcsolatunk. Ő mindig is egy modellt akart belőlem nevelni, de engem nem kötnek le a ruhák a sminkek és a kamerák. Szeretem a divatot, de örökmozgó vagyok, így nem tudnék nyugton maradni, ha egy fotózásról lenne szó.

- Katja, egyre szebb vagy – szorosan magamhoz öleltem a kishúgom. Meglátszik, hogy anyám kezelésbe vette, szép lassan topmodell lesz belőle.

- Miért is kellett haza jönnöm?

- Beszélnünk kell veled és ez nem telefon téma – váltott komoly hangnemre apa.

- Rendben, akkor végre haza mehetnénk? Egy táncóráról jövök, és hulla vagyok.

- Persze, a kocsi készen áll – elindultunk a tömegen keresztül, ahol mindenki minket figyelt. Ezt nagyon utáltam már kiskoromban is, ha valaki meghallotta azt a nevet, hogy Prohorov már rögtön királykisasszonyként kezeltek. Részben ezért is léptem le Spanyolországba ott legalább normális életet élhetek és csak egy egyszerű lány, vagyok a sok közül. Az autóút a szokásosnál is hosszabb volt, végig magamon éreztem anyám lenéző tekintetét. Haza érve azonnal berohantam a házba, vagyis inkább a villába ugyanis itt rajtunk kívül még vagy 3 -4 család simán élhetett volna. Felmentem a szobámba, ahol minden ugyanúgy volt, ahogy azt hagytam. A falakon poszterek, a polcokon cd-k és mese figurák, rengeteg plüss. Ledőltem a hatalmas ágyamra és minden régi emlék a felszínre tört. A felhőtlen gyermekkor, a sok hazug barát, a féktelen bulik. Milyen boldog voltam akkor, de ma már tudom, hogy az a boldogság nem volt igaz csak egy cukormázas álomkép. A sok barátból ma már egy sincs meg, szerintem azt se tudják, hogy hol élek jelenleg. Nagyon örülök, hogy leléptem innen, ez az élet nem nekem való. Otthon Barcelonában minden más, az emberek kedvesek, vidámak és szeretetre méltóak, míg itthon mindenki csak az üzlettel foglalkozik, és csak az számít, hogy kinek van több milliója.  Pár órát pihentem, majd lezuhanyoztam és utána  lesétáltam a konyhába, ahol pár szobalány tevékenykedett.

- Mit szeretne Tamara kisasszony? – kérdezte meg az egyik idősödő nő.

- Csak egy szendvicset, de mielőtt felajánlaná, hogy megcsinálja elkészítem magamnak – mosolyogtam rá.

- Ahogy parancsolja.

Nem értem, hogy miért van erre szükségünk, anyám  igazán megtanulhatott volna főzni, amióta az eszemet tudom azóta szakácsok főztek nekünk, sosem láttam azt, hogy anya itt állna és valami finomságot készítene a családnak. Pedig kislányként én is szerettem volna a konyhában sertepertélni, de nekem ez sohasem adatott meg. Miután elfogyasztottam a szendvicsemet átsétáltam a nappaliban, ahol a húgom tv-zet és valamilyen felismerhetetlen italt szürcsölt.

- Végre tudunk személyesen is beszélni – huppantam le mellé.

- Igen, már nagyon hiányoztál – mosolygott rám én pedig közelebb csúsztam hozzá és megöleltem.

- Mesélj mi történt veled, amióta nem beszéltünk – felhúztam a lábaimat törökülésbe.

- Hát – letette azt az ismeretlen üdítőt az asztalra – mostanában egyre több fotózásra hívnak meg és lehet, hogy szerepelni fogok egy reklámban is.

- Ez nagyszerű, gratulálok – adtam neki egy puszit – akkor, gondolom anya örül – komolyodtam el.

- Igen, nagyon is. Azt mondta, hogy jobban örül nekem, mint anno a saját a sikereinek – közölte vidáman, majd miután rám nézett elkomorodott – bocsánat.

- Semmi baj, már megszoktam, hogy számára te vagy a legfontosabb – próbáltam mosolyt erőltetni az arcomra. Sosem mutattam ki, de nagyon fájt, hogy ilyen velem. Tudom, nem vagyok egy minta gyerek, de akkor is a lánya vagyok. Nekem is, szükségem lett volna rá nem is egyszer, de ő mindig ellökött magától.

- Tamara, végre meg vagy – jelent meg az előbb említett személy. Mint mindig most is úgy nézett ki, mint akinek bármelyik pillanatban a kifutón kellene lennie.  

- Eddig is itt voltam – vágtam vissza.

- A modorod még most is tűrhetetlen, de most nem ezért jöttem. Apád beszélni szeretne veled a dolgozószobájában, megtalálod – sarkon fordult és ott hagyott minket.

- Akkor jobb lesz, a megkeresem – fordultam Katja felé.

Végig sétáltam a hosszú folyosón, aminek a végében egy hatalmas terem volt. Bekopogtattam, majd beléptem.

- Itt vagyok – leültem az egyik székre.

- Rendben - a kezében lévő aktát letette és rám nézett – holnap Vyborgba fogunk utazni, mert van egy elég fontos üzleti ügy, amit el kell intéznünk és ebben neked is, kell a segítséged.

- Én nem értek az üzlethez – ráztam meg a fejem.

- Tudom - mosolyodott el - nem is tudom, hogy hogyan is kellene elmondanom, mert biztosan ki fogsz akadni – vakarta meg a fejét.

- Bökd már ki apa.

- Támogatni fogok egy sportolót, de a cég nem nagyon rajong az ötletért, ezért azt mondtam neki, hogy azért kell ezt tennem, mert a srác a vőlegényed – félve nézett rám.

- Tessék? – pár oktávval feljebb szólalt meg a hangom.

- Nyugi nem kell hozzámenned csak eljátszanod – védekezően felemelte a kezeit.

- Normálisak vagytok? – felálltam és fel-alá járkáltam – Anyám ötlete volt ugye? – idegesen beletúrtam a hajamba.

- Az nem számit, hogy ki találta ki. Egyébként meg ismered a srácot, és ha nem haragszol még rengeteg munkám van – tért vissza a papírjaihoz.

- Az istenért sem szeretnélek zavarni – bevágtam magam után az ajtót és az emeletre szaladtam. Bekapcsoltam a kedvenc zenémet és max hangerőn hallgattam, nem érdekel senki sem. Gyűlölöm a családom. http://www.youtube.com/watch?v=GdZn7k5rZLQ&feature=related