Szótlanul álltunk egymással szemben várva, hogy valamelyikünk elkezdi a mondanivalóját. Végig a szemébe néztem, de valahogy most semmi jót nem tudtam felfedezni benne csakis a düh és az idegesség csillogott azokban a csodás kék szemekben.
- Szia - köszöntem neki kedvesen.
- Hello- megragadta a karomat és a nappali felé tolt.
- Miért jöttél?- nyugodtan kérdeztem, nem akartam magam felidegesíteni.
- Beszélnünk kell!- jelentette ki.
- Hallgatlak - leültem a díványra és figyeltem, ahogy fel-alá járkál.
- Laura én ezt nem bírom tovább. Adtam neked időt, de ez már nekem is sok. Elegem van ebből az egészből. Két hónapja beszéltünk utoljára, igaz e-mailben tartottuk a kapcsolatot, de ez akkor se normális. Minden nap szembesülnöm kellet azzal, hogy egyedül vagyok nem vagy velem. Persze megértem a reakciódat, mert nem mindennapos dolog, hogy az embernek a főnöke az apja, még meg úgy, hogy ő erről mit sem sejtett. Türelmesen vártam eddig. Viszont az elmúlt hét nagy változást hozott az életemben. Rájöttem hiába is, próbállak visszakapni ez már lehetetlen. Ehhez két ember kell én kevés, vagyok egyedül. A te akaratod is kell ahhoz, hogy újra egy pár legyünk. És kurva szar érzés úgy bemenni, dolgozni, hogy szinte minden szempár téged követ és felőled, kérdez én, pedig csak ott állok és mondom a megszokott szöveget miszerint semmit, se tudok rólad. Érted?- oda lépett hozzám és felém hajolt, féltem tőle ezért hátrálni kezdtem, amikor elkapta a karom és megszorította.
- Seb…. ez…. Fáj- nyögtem fel fájdalmasan.
- Nem érdekel, nekem is épp így fáj - sziszegte.
- Még nem hagytam abba. Már kezdem úgy érezni, hogy te is csak egy újabb kis lotyó, vagy akinek csak a pénzem kell. Tudod az ilyenekre, nem vagyok kíváncsi. Sőt az ilyen nőszemélyeket egyenesen gyűlölöm. Elég volt Hannát kihevernem, és megjelentél te. Tényleg úgy éreztem veled minden más lesz. Nem csak szép vagy, hanem intelligens és értesz a száguldó cirkuszhoz. De valahogy mégis félre ismertelek. Utállak Laura- újra ott termet felettem.
- Kérlek Sebi, ezt beszéljük, meg- mondtam sírástól elfojtott hangon.
- Nincs mit megbeszélni- nézett végig rajtam.
- De van!- kiáltottam el magam.
- Nincs - újra megszorította a kezem, de ekkor egy sokkalta élesebb és szúróbb fájdalmat éreztem a hasamnál.
- Kérlek, hívd az orvost, nagyon fáj a hasam - nyöszörögtem.
- Persze ezt most el is hiszem neked- és egy egyszerű mozdulattal felhúzott a kanapéról.
Nem bírtam megállni a lábamon összecsuklottam. Seb csak felnevetett. Ilyen kiszolgáltatott állapotban eddig még sosem voltam. Próbáltam volna a telefon után nyúlni, de elvette előlem és folytatta az előbbi hahotázást. A hasam egyre jobban görcsölt, már szinte üvöltöttem a fájdalomtól, mikor kivágódott az ajtó és Lucas libbent be rajta.
- Lau jól vagy?- rögtön mellettem termet és feltett a kanapéra.
- A hasam nagyon fáj - mondtam halkan.
- Rögtön hívom a mentőket, addig is nyugi.
- Sebastian te normális vagy??? Lau terhes és hagyod, hogy szenvedjen?- a falhoz szorította a kis brazil a németet.
- Én nem tudtam, hogy terhes- mentegetőzött.
- De akkor is mit tettél vele?- még mindig ingerült volt Luc.
- Bántottam- mondta Sebi lehajtott fejjel.
- Hogy, mit tettél? Eszednél vagy ember? Megütöttél egy nőt?? – elképedve tekintett rá Lucas.
- Csak a karját szorítottam meg- alig mondta ki és már el is tűnt.
Számomra megszűnt a külvilág az utolsó kép, amit láttam Luc aggódó arca.
Lucas szemszöge.
Laura eszméletlenül feküdt előttem. Iszonyatosan megijedtem, még jó, hogy időben jöttem. Különben mi történt volna, bele se merek gondolni. Pont ebből a Vettel gyerekből nem néznék ki ilyet, erre, tessék, mit csinál. A mentő elég hamar kiért. Nem mehettem vele, de rögtön az autómba pattantam és követtem őket. Rögtön a műtőbe szállítottak. Addig leültem a folyosóra és végig kattogott az agyam. Mi lesz, ha elveszíti a babánkat, ezt nem élné túl. Fel-alá járkáltam, amikor megpillantottam egy személyt, aki most egyáltalán nem hiányzott.
- Minek jöttél?
- Tudni akarom, mi van vele- a szemei szikrákat szórtak.
- Ha valami súlyos baja lesz én, megöllek- tekintettem rá.
Nem szólt csak leült a mellettem lévő székbe és sírni kezdett. Azt hiszi, ezzel minden el van intézve.
- Én nem tudtam, hogy babát vár. Ki az apa?- kérdezte szipogva.
- Nem te. Én- jelentettem ki büszkén.
- Értem- válaszolt Seb, némi szomorúsággal a hangjában.
Egy orvos közeledett felénk, mi pedig rögtön felugrottunk.
- Melyikőjük Laura Martinez hozzátartozója?
- Én- válaszoltam magabiztosan.
- Rendben
- Doktor úr, mi a baja Laurának?- türelmetlenül kérdeztem. Az orvos arckifejezése nem volt túl megnyugtató.
- Nos…….
- http://www.youtube.com/watch?v=tiXhWm0bC08
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése