Félve tekintettem a mögöttem álló férfira. Ő nem lepődött meg, hisz egy elbűvölő mosolyt küldött felém. Teljesen olyan volt, mint a fiáé, amitől egy időben teljesen elolvadtam.
- Szia - köszöntem zavartan.
- Hello Laura – megölelt, nem vártam tőle ilyen köszöntőt.
- Ügyes volt Seb – jegyeztem meg halkan.
- Igen, de ezt érted tette.
- Értem? Az kizárt. Vagy ti nem is tudtok róla, hogy mi már nem vagyunk együtt? - próbáltam leolvasni az arcáról a gondolatait, de nem ment.
- Tudok róla. Viszont azt még a vak is látja, hogy szeretitek egymást. Sőt megbolondultok egymásért csak mindketten makacsok vagytok, főleg a fiam. Idővel úgy is megenyhül- zárta le a monológját Norbert.
- Nem tudom. Legyen igazad, de szerintem nekünk már nincs jövőnk- mondtam némi szomorúsággal a hangomban.
- Egy kis idő kell, neki higgy nekem. Ismerem már egy jó ideje, és meg fog enyhülni- biztatóul megölelt.
- Köszönöm- adtam neki két puszit.
Úgy döntöttem visszamegyek a boxba itt úgy sincs rám szükség. Leültem az egyik távolabbi székre és néztem a beáramló tömeget. Mindenki vidám volt. Seb felém pillantott, de ez nem tartott tovább pár másodpercnél. Olyan jó boldognak látni, bárcsak vele lehetnék ezekben a pillanatokban. De ez már elmúlt sose leszünk, együtt le kell mondanom róla. Hisz ő is ezt teszi, el kell felejtenem. Túl kell lépnem ezen az egészen. A múltat meg kell tanulni elfejteni és a jövővel szembe nézni Elég sokat gondolkodtam az élet nagy kérdéseim. Mire visszatértem a valóságba már egyedül ücsörögtem a boxba. A ragyogó Napot felváltotta az éj sötét leple. Az ajtó felé fordítottam a fejem és egy férfialakot véltem felfedezni. Egyre közeledett, amitől kicsit meg is ijedtem. Viszont amikor már előttem állt minden félelmem szertefoszlott. Lucas volt az.
- Nagyon ügyes voltál ma. A 14. hely egy ilyen autóval remek teljesítmény- szorosan hozzá bújtam megnyugtató volt a közelsége.
- Ennek most én is örülök, végre célba értem és aránylag még jó helyen is- a hangjából ítélten boldog volt.
- Te hogy-hogy még itt vagy?- meglepődve kérdezte.
- Teljesen elgondolkodtam és lám egyedül maradtam- mosolyogtam rá.
- Akkor nem is engem vártál?- szomorodott el.
- Persze téged is vártalak- vigasztalásul megcsókoltam.
- Induljunk vissza oké?- közben húzott ki.
Szerencsére már egyetlenegy fotós se volt a közelbe így mehetünk kézen fogva. A szállodához külön autóval mentünk, mert ki tudja, mikor lep meg minket egy kedves újságíró és erre most nincs szükségünk. Külön szobát akartam kivenni, de Chris megelőzött elintézte nekem. Csak a cuccaimat kellett átpakolnom, amit röpke fél óra alatt el is végeztem. A szobámba ülve a laptopom társaságában zenét hallgattam. Közben begépeltem a mai nap anyagát és elküldtem Chrisnek. Később küldtem még egy e-mailt Sebinek is a jövő heti megjelenésekről és arról, hogy holnap elvinném a cuccaimat. Lecsuktam a gépet és elterültem a hatalmas ágyamon. Valószínű elbóbiskolhattam, mert nagyon hangos kopogásra riadtam fel. Fáradtam ballagtam az ajtóhoz, Lucas állt mögötte kezében egy szál vörös rózsával. Mielőtt bejött szétnézett a folyosón, de szerencsére senki se tartózkodott kint. A rózsát beletettem egy vázába, amíg ő elterült az ágyamon.
- Miért kaptam virágot?- oda bújtam mellé.
- Mert megérdemled, és nem most kapsz tőlem először- mosolyodott el.
- Múltkor te küldted?- hatalmasra nyílt szemekkel kérdeztem.
- Igen- egy apró csókot lehelt az arcomra.
- De mégis miért? És honnan tudtad meg, hogy akkor épp melyik szobában tartózkodom? – sikerült egy roppant értelmes kérdést feltennem.
- Azért mert szeretlek. Amúgy meg Bruno árulta el.
- A kis pletykás- jegyeztem meg halkan- Luc felkacagott a kijelentésem.
Az este további részében beszélgettünk, majd mindkettőnket elnyomott az álom egymás karjaiban. Reggel korán keltünk, hisz mindketten indultunk haza, de nekem az első utam Sebihez vezetett. Egész úton feszengtem, féltem a találkozástól, itt most csak mi ketten leszünk, senki más, aki beleszólhatna az esetleges vitánkba. Estére érkeztem meg a Svájci házhoz. Volt kulcsom, de inkább becsengettem nem akartam, hogy ezért is vita alakuljon ki kettőnk között. Pár perc múlva nyílt az ajtó. Seb elég hiányos öltözetben állt előttem. Épp most hagyhatta abba a zuhanyzást, a hajából a vízcseppek csordogáltak le az izmos fedetlen felsőtestére. A szívem a torkomban dobogott. Legszívesebben neki esnék, de nem lehet. Zavartan pillantottam rá, de ő se kapcsolt csak néztük egymást. Megköszörültem a torkom majd így szóltam.
- Bejöhetek?
- Persze. Gyere csak- odébb állt és beléphettem a már jól ismert házba.
Felsétáltam a szobánkba, ahol minden úgy állt, ahogy anno hagytuk. Az éjjeli szekrényen egy kép pihent, amin együtt vagyunk. Mindkettőnk arca ragyogott a boldogságtól. Miután minden fontos dolgot összepakoltam lesétáltam Sebhez.
- Én azt hiszem, megyek- ott álltam mögötte.
- Rendben- válaszolt semleges hangon.
Épp az ajtót nyitottam ki, amikor két kéz érintését éreztem a csípőmnél.
- Laura kérlek, várj- súgta fülembe.
- Miért?- közben az ajtót becsuktam és megfordultam, nagyon közel állt hozzám.
- Ezért- megcsókolt, ebben a csókban minden benne volt.
Nem löktem el magamtól, ahhoz nem volt erőm. Inkább hagytam, hogy a csókjaival kényeztessen. A falhoz nyomott és úgy csókolt tovább, majd megemelt a lábaim, amik automatikus a dereka köré tekeredtek. Nem sokáig álltunk így, megindult velem a háló felé…..
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése